A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 12., hétfő

SEGÍTSÜTI 2016. ŐSZ - Torrone



Ismét itt az ősz, ismét itt a Segitsüti !

Mi is a Segítsüti?
"A Segítsüti 2009-ben indult útjára, néhány lelkes és segíteni akaró gasztroblogger jóvoltából. A jótékonysági sütiárveréssel mindig egy adott civil szervezetet, vagy egészségügyi intézményt támogatnak, így a befolyt összeg mindig nagyon jó helyre kerül. Az akció évente kétszer, ősszel és tavasszal kerül megrendezésre." (forrás)

Az idei támogatott a Peter Cerny Alapítvány ,vagyis egy mintegy 27 éves múltra visszatekintő koraszülött- és csecsemőmentő szolgálat, akiknek több ezren köszönhetik, hogy a szakszerű segítségükkel a (koraszülött) babájuk a lehető leghamarabb a lehető legjobb egészségügyi ellátást kaphatta, és ezzel egy esélyt az egészséges és boldog gyerekkorra. Munkájukra óriási szükség van, hiszen a koraszülött babáknak gyakran ők jelenthetik az életben maradást. Ezért szeretné az idei őszi Segítsüti támogatni a munkájukat, hogy a befolyt összegből egy Airborne TV1 (Fabian) típusú lélegeztető gép beszerzéséhez járulhassunk hozzá.

Hogyan lehet licitálni?
 Szeptember 12.- 15.  között zajlik a sütiárverés, ahol 30 gasztroblogger 30 süteménye kerül elárverezésre. Egy rövid regisztráció után már lehet is licitálni a szebbnél szebb süteményekre ITT.


 Én idén egy olasz nyalánksággal készültem egy icipicit átvariálva a saját ízlésemre.
A torrone egy mézes-cukros-tojásos édesség magvakkal felturbózva, amit én kétféleképpen készítettem el.
Először is a (mézes-tojásos) alapot megkaramellizáltam, majd kétfelé vettem. Az egyik verzió egy klasszikus mogyorós-mandulás "toppingot" kapott, míg a másik egy tökmagos-bazsalikomos-kandírozott narancsos variáció lett.

Az édesség postázható, de adott esetben van lehetőség személyes átadásra is Székesfehérvár-Veszprém között, illetve akár Budapesten is. 

Fontos megjegyzés: Mivel még mindig külföldön élek, ezért legkorábban csak karácsony környékén tudnám vállalni az édesség elkészítését, illetve átadását a leendő nyertesemnek.Köszönöm szépen a megértést!

2015. január 2., péntek

Bazsalikomos-fetás pálmalevél


 Boldog új évet minden kedves Olvasómnak!
Remélem túl vagytok már a karácsonyi és a szilveszteri regenerálódáson :) Csapjunk hát bele, kezdjük el az új esztendőt...mondjuk egy kis könnyed rágcsával, ami megjelent a januári Kifőztükben  is.



Hozzávalók:
  • 1 csomag (25 dkg) leveles tészta
  • 1 csokor bazsalikom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3 ek olívaolaj
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 5 dkg feta sajt
 Elkészítés:
  1. A töltelékhez a bazsalikomot, fokhagymát, olívaolajat, citromhéjat és a fetát nagyjából összeturmixoljuk. Nem baj, ha kisebb-nagyobb darabok maradnak benne.
  2. Vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd megkenjük a bazsalikomos masszával. 
  3. A tésztának mind a két oldalát behajtjuk a középvonaláig, ezután az így kapott két felet ismét behajtjuk, majd a középvonalnál az egészet félbehajtjuk. Kicsit ellapogatjuk, majd éles késsel ujjnyi darabokat vágunk belőle. Tepsibe ültetjük a kész pálmaleveleket, közöttük legalább 2-3 ujjnyi távolságot hagyva.Kissé szétnyitjuk, elrendezgetjük őket.
  4. Előmelegített, 200°C-os sütőben 13-15 percig sütjük őket.

2013. május 19., vasárnap

Bazsalikomos eper-banán "saláta"



Egy borongós, esős nap margójára..
Egyszerű, pár perc alatt összedobható, egészséges édesség, amitől pikk-pakk elmúlik a rosszkedv...nekem legalábbis ez most borúra derű volt ebben a napok óta tartó pocsék időben.




Hozzávalók:
  • eper
  • banán
  • friss bazsalikom
  • durvára tört pisztácia

Elkészítés:

A gyümölcsöket vágjuk tetszőleges méretű darabokra, a bazsalikomot is aprítsuk fel. Keverjük jól össze, majd kanalazzuk tálkákba. Pisztáciával díszítsük.
Persze öntetet is készíthetünk hozzá, de nálam ez most kedv híján kimaradt, de higgyétek el, így is nagyon finom :)

2013. május 12., vasárnap

Spenótos-krémsajtos pite

 
 
Egy könnyed kis pitét hoztam egyenesen a májusi Kifőztükből. Bevallom, az általam publikált receptek közül ez volt a kedvencem, amiben valószínűleg nagy szerepet játszhatott az is, hogy rájöttem, hogy szeretem a spenótot :) Bátran ajánlom tehát azoknak is, akik eddig nem ápoltak túl szoros barátságot a spenóttal, mert ebben a kissé mediterrán ízvilágú pitében csak igen szolidan érezhető az íze, pont annyira, amitől kap egy kis pluszt az egész.

 


Hozzávalók:
a tésztához:
  • 22 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 2 csipet só
  • 1 tojás
  • 18 dkg spenótpüré
a krémhez:
  • 20 dkg feta sajt
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 tojás
  • 1 tk szárított bazsalikom
  • 2 marék durvára vágott dió
  • 1 gerezd fokhagyma
 valamint a tetejére 1 ek pirított fenyőmag

Elkészítés:
  1. A lisztet elkeverjük a sóval, majd hozzádobjuk a kisebb darabokra vágott vajat. Alaposan elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást és a spenótpürét is, és tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük.
  2. Kivajazunk egy piteformát, a sütőt pedig előmelegítjük 200 fokra.
  3. A tésztát két fólia között kinyújtjuk, a sütőforma alját és oldalát kibéleljük vele, és jól bele is nyomkodjuk. Villával megszurkáljuk az alját, sütőpapírral lefedjük, és nehezéket (szárazbab, lencse, kerámiagolyó, stb..) helyezünk rá. 10-15 perc alatt elősütjük.
  4. Közben elkészítjük a tölteléket. A feta sajtot, a mascarponét, a reszelt/aprított fokhagymát, a bazsalikomot, a tojást és a diót alaposan összekeverjük. Ízlés szerint még sózhatjuk, de a feta eleve elég sós, így én nem sóztam külön. 
  5. Az elősütött tésztáról eltávolítjuk a nehezéket, megtöltjük a sajtos krémmel, és visszatoljuk a sütőbe úgy 20 percre. Amikor pirulni kezd a krém széle, készen is van. Díszítésként megszórjuk a pirított fenyőmaggal.

2012. július 10., kedd

Parmezános-bazsalikomos keksz






Lassan-lassan kezdem hamvaimból összeszedni magam. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én totálisan kipurcantam ebben a melegben, így a nagy gyakori posztolós terveim füstbe mentek.
Na, de itt a várva várt lehülés, remélem már mindenki a sapkát, kabátot készíti elő ebben a nagy hidegben, úgyhogy a cidrit elűzendő, hoztam egy kis könnyed, forró tea mellé (na jó, a jeges kávé is belefér) való rágcsálnivalót.
Cirka fél éve láttam meg Strawberry-nél az ő parmezános-zsályás verióját, persze azonnal a kipróbálandó receptek közé került. Kétszer is elkészítettem, de zsálya egyszer sem került bele. Helyette viszont az első adagba egy jó marék pirított, gorombára aprított dió, és most másodjára pedig egy tucat, húsos levelű bazsalikom. Mindkettő verzió belopta magát a szívembe (de talán a diós egy icipicit jobban).

 

Hozzávalók (kb 40-45 db-hoz):
  • 200 gr liszt
  • 120 gr vaj
  • 1/2 tk só
  • 1 tk sütőpor
  • 80 gr parmezán
  • 1 tojás sárgája
  • 6-10 db bazsalikomlevél (/egy marék pirított, durvára tört dió)


Elkészítés:
  1. A lisztet, a sütőporral, frissen reszelt parmezánnal és a sóval elkeverjük, majd hozzákockázzuk a vajat és elmorzsoljuk a lisztes keverékkel.
  2. Ha már jó morzsás, hozzáadjuk a tojássárgát és az aprított bazsileveleket (diót) is, majd jól összegyúrjuk.
  3. A tésztát hengerré formázzuk, alufóliába csomagoljuk, majd betesszük a hűtőbe úgy fél órára. Én legutóbb annyira rákívántam, hogy nem volt türelmem ennyit várni, így betettem a mélyhűtőbe. Negyed óra után már elérte a kívánt keménységet.
  4. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Míg a sütő melegszik, addig vágjunk a hengerből kis korongokat, és ültessük őket a sütőpapíros tepsibe.
  5. Kb negyed óra alatt illatosra sülnek a kekszeink.

2012. május 26., szombat

Epres-bazsalikomos keksz szendvics

 

Nagyon bejött EZ a keksz szendvicses dolog, ezért újra megcsináltam. Kicsit máshogy, kicsit több embernek..senki se panaszkodott rá kicsit sem ;)



 Hozzávalók:
  • Lásd:  itt kivéve: kardamom és vanília aroma. Helyette:
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2-3 apróra vágott bazsalikomlevél
A krémhez:
  •  2-3 szem eper
  • 4-5 bazsalikomlevél
  • 100 gr fehér csoki
  • 50 gr tejszín






Elkészítés:
  1. A kekszet a fenti link alapján elkészítjük.
  2. A krémhez az tejszínt felforraljuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk az apróra tört fehér csokit. Addig keverjük, míg teljesen fel nem olvad a csoki.
  3. Az epret a bazsalikommal összeturmixoljuk, majd a még langyos csokikrémhez hozzákeverjük. Kihűtjük.
  4. A kekszeket megtöltjük a krémmel, majd a hűtőbe tesszük fogyasztásig. 



Ezzel a recepttel neveznék az Ízek és utazások blogszülinapi játékára :)

2012. április 22., vasárnap

Epres-bazsalikomos-habcsókos pohárdesszert

 

Kb 1 éve láttam meg Praliné Zsuzsi blogján az epres-bazsalikomos bonbont ... azóta az eper-bazsalikom bűvöletében élek, de ezidáig még vagy bátorságom, vagy bazsalikomom nem volt, hogy kipróbálhassam ezt a csodát.
Most Katuci blogszülinapi játéka kapcsán összegyűjtöttem minden erő-, és bazsiforrást és már semmi nem állíthatott meg abban, hogy létrejöjjön ez a könnyű és finom pohárdesszert.

  

Úgy 2 hete láttam a TV Paprikán egy műsort, amiben egy menő cukrász (persze amilyen neves, annyira el is felejtettem a nevét) készített valami hasonlót, csak málnából, meg sima habcsókból. Már akkor megtetszett az ötlet, úgyhogy most adaptáltam is...meg kell mondjam, nagyon klappol a dolog :)




 Hozzávalók (3-4 személyre):

Az epermousse-hoz:
  • kb 150 gr eper
  • fél marék bazsalikomlevél
  • 2 evőkanál mascarpone
  • 1.5-2 dl habtejszín
  • 1-2 tk  vaníliás cukor
A kakaós habcsókhoz:
  • 2 tojásfehérje
  • annyi porcukor, amennyitől sűrű masszát kapunk ~ 150 gr
  • fél tk ecet
  • 2 ek kakaópor



Elkészítés:
  1. A habcsókhoz elkezdjük felverni a tojásfehérjét. Ha már habos, apránként adagoljuk hozzá először a kakaót, majd a porcukrot. Ha már a habverővel "szeletelni" lehet a tojáshabot, akkor jó a masszánk. Utolsó lépésként hozzáadjuk az ecetet is. 
  2. Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, majd belesimítjuk a masszát és előmelegített sütőben (kb 160 fok) 30 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a közepe még szottyos, a külseje viszont már jó ropogós. Hagyjuk a sütőben kihűlni.
  3. A mousse-hoz az epret, a bazsalikomleveleket és a mascarponét turmixoljuk össze.
  4. A habtejszínt kevés cukorral verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá az epres-bazsis pépet is. Keverjük alaposan össze. Ne legyen túl édes a krémünk, mivel a habcsók nagyon az lesz.
  5. A poharak aljára tördeljünk a habcsókokból, majd tegyünk rá bőven a mousse-ból. Addig rétegezzünk, míg a pohár tele nem lesz, a tetejét pedig kedvünk szerint díszítsük. Én most liofilizált epret, kevés habcsóktörmeléket és egy kis bazsalikomlevelet használtam.