Licit

... ha túllicitálnánk egymást abban, hogy a másikért mit tehetnénk (mindig a másikért)... 


⟹ hegyek mozdulnának és falak omolnának össze

    







= KAPCSOLAT

Csak ennyi :)

Találkozás a pillanattal

Múlt vasárnap úton voltam. Hazafele. Január elejéhez képest áldott tavaszt ígérő meleg idő volt. Szelíd és simogató. Arcot, lelket fürdető.
Volt valami kényszer, hogy csak nézzek kifele az autóból, hogy minden, minden más eltörpülhessen.
És észrevettem. Az őszi búza zöld takaróját, a csordában legelésző őzsutákat, a kapualjban beszélgető két férfit, a napos oldalon kacagó idős néniket. De a leginkább egy pásztorfiúcska - lehetett olyan 11-12 éves - a zsemleszínű terrier-keverék kutyája közti több mint barátság-látványa fogott meg. Sokáig néztem még a visszapillantóból kettejüket. Fenséges pillanat volt az. Alig öt méterre tőlük a juhok, kecskék kis csoportja békésen legelt az árok túloldalán. Akarva akaratlan eszembe jutott, hogy ezek az állatok mennyire ismerik ezt a legénykét. A hangját, amit követnek. Együtt vannak - gondolom - nap mint nap. A kutya is. Valami olyan mélységes kötődés áradt ebből a pillanatnyi látványból, amire - azt hiszem - sokan (sokunk) vágyódnak (vágyódik) legbelül.

És - ha csak arra a pillanatra is - de ott voltam velük gondolatban én is. Akkor és ott. 
Minden más eltörpült.

A kukás fickó

    Valamikor hat-hét évvel ezelőtt, egy augusztusi délután, mellbevágott egy egyszerű(nek tűnő) kijelentés: "még sok mondanivalóm van, de még nem bírod elviselni". Nem, nem egyes szám második személyben történt, de akkor és ott csak és kizárólag így hallottam. Valami leírhatatlan történt abban az órában. Velem. Bennem. Egy olyan szintű és minőségű szeretet és békesség járt végig, amit nem hiszem hogy ki lehetne fejezni szavakkal.
     Igen. Ez a nyugalom tartott is, mondhatni sokáig. Aztán valahogy ment minden tovább. Úgy tavaly nyárig. Rá kellett jönnöm, hogy megfeledkeztem Róla. Azazhogy már nem úgy figyeltem Rá, mint amikor megszólított. Tudatosan vagy nem, de úgy tettem, mintha én elég lennék az ügyes-bajos mindennapokhoz. Kiderült, ezzel nem csak én voltam (vagyok?) így. Mind azt hisszük: mi majd megcsináljuk! Mi majd jól megmondjuk! Csak az igaz, amit mi gondolunk! Mi majd.... És közben a végén - de csak amikor már semmi más nem marad - rájövünk, hogy messze nem a miénk kéne legyen az utolsó szó. Messze nem tudunk semmit (egyedül) tenni, és rég nem jó, ha Nélküle. Megengedi? Igen. De azt hiszem, hogy amibe Őt nem vontuk be, előbb-utóbb összedől. Pont mint egy kártyavár.
     Nos, az enyém összedőlt. Úgy döntöttem, nem akarom többet kihagyni az életemből. Mert megértettem, Jézus (Isten Fia) az én drága kukás fickóm, aki minden szemetemet összeszedi és ahogy Ő mondja, a háta mögé veti és nem emlékezik meg róla többé. Annyira más így minden. Mert rájöttem, nem tehetek semmi, de semmi olyant, amin meglepődne. Végtelenül szeret. Pontosan úgy ahogy vagyok. Már nem számít, mit gondolnak vagy mit nem rólam az emberek. Ennek a kukás fickónak akarok a barátja lenni. Egy nap Előtte kell majd megállnom, és tudom, és tudom, hogy kizárólag én és az én életem fogja érdekelni, senki másé.



Azt hiszem, nincs klasszabb dolog a világon, mint barátja lenni ennek a fickónak :)!

(Ha nem hiszed, járj utána!)

Elkészüüüüült :-)

Mersz-e?

Kicsi lenni? Ajándék?

Ha neki sikerült...

(te ki vagy?)

Boldogabbat!

Adjon Isten új évet,
Az új évben egy új széket!
Adjon elé asztalt, nagyot, 
Terítéket, szép gazdagot!

Mindennapi kenyerünket,
A székünkön a helyünket,
Asztal körül helyet másnak!
Helyet az egész világnak!

Adjon Isten jó szándékot,
Tiszta szívből ajándékot!
Erőt, tudást, akaratot,
Fehér lelket, patyolatot!

Adjon néktek békességet,
Szorgalmat, jó egészséget!
Igaz társat, hű barátot,
Tiszta házat, jó kabátot!

Jó kabátban jó nagy szívet,
Jó nagy szívben igaz hitet!
Igaz hitben igaz éltet!
Adjon Isten boldog évet!

(Törőcsik Julianna)

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott, 
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt, 
Legyen áldott eddigi utad, 
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény, 
Hogy másoknak is fénye lehess. 
Legyen áldott a Nap sugara, 
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás 
A szeretetedre szomjazóknak, 
És legyen áldott támasz karod 
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad 
Minden hozzád fordulónak, 
Legyen áldást hozó kezed 
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod, 
Légy vigasz a szenvedőknek. 
Légy te áldott találkozás 
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár 
Minden hibád, bűnöd, vétked. 
Hiszen, ki megbocsátja, 
Végtelenül szeret téged!

Őrizzen hát ez az áldás, 
Fájdalomban, szenvedésben, 
Örömödben, bánatodban, 
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod, 
Őrizze meg kedvességed. 
Őrizzen meg önmagadnak, 
És a Téged szeretőknek.

Végül úgyis csak a szeretés

"Az otthon melege"

Hyggekiáltvány:

"1. Hangulat
Oltsd le a villanyt!
2. Jelenlét
Legyél jelen- itt és most. Kapcsold ki a telefonokat!
3. Élvezet
Kávé, csokoládé, sütemény, torta, édesség.
4. Egyenlőség
A „mi” az „én” előtt. Osszuk meg a feladatokat és a műsoridőt.
5. Hála
Fogadd el. Lehet, hogy már nem lesz jobb.
6. Harmónia
Ez nem verseny. Már szeretnek téged. Nincs szükség melldöntögetésre.
7. Kényelem
Helyezd magad kényelembe. Tarts szünetet, most minden a kikapcsolódásról szól.
8. Béke
Nincs szükség drámára. Vitatkozzunk politikáról máskor.
9. Együttlét
Építs kapcsolatokat és narratívákat.
10. Menedék
A sajátjaiddal vagy. Ez itt a béke és biztonság szigete."

Hitet, melynek nincs nem lehet!

Áldott karácsonyt!

"Békét, csendet, mely elűz vihart,

örömöt, mely napsugárként tud gondfelhők közt is szórni fényt,

Szívet, mely csak szeretni tud,

hitet, melynek nincs nem lehet!"

Ars poetica-m: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.


(József Attila)