„Úgy néz ki, mint egy házilag készült film az elmegyógyintézetből,
amit egy piszkos fürdőkádban hívtak elő."
– Joe Dante
New York alternatív színházi világából érkezett
Andy Milligan a
grindhouse hőskorszakának elfeledett, majd a Something Weird Video és egy életrajzi könyv (
The Ghastly One: The Sex-Gore Netherworld of Filmmaker Andy Milligan) jóvoltából újra felfedezett figurája, egy koromfekete bárány a fekete bárányok között. A termékeny
gutter trash filmes nem csupán műveivel képviseltette magát a Negyvenkettedik utcában, maga is a környéken élt.
Filmjeit saját maga írta, rendezte, fényképezte, vágta, díszlet- és kosztümtervezte, effektelte, hangszerelte (a lemezgyűjteményéből). A forgatás befejeztével nem készült munkakópia, a technikai dolgokhoz türelmetlen Milligan egyből készre szabta az anyagot. „
Andy vágási módszere puszta kezű tépés – csapás volt. Az a három másodperc is gyötrelmes volt számára, ami alatt a ragasztó megszáradt.”
Sokáig egy 16mm-es Auricon hangosfilm felvevő géppel dolgozott. Ezt a típusú kamerát híradókhoz használták, játékfilmezésre nem tartották alkalmasnak. Egy átlagos költségvetés 10.000 dollár körüli összegre rúgott, amely tartalmazta a resztliből összekapart nyersanyagot, valamint a kópia 35mm-esre való felnagyításának az árát. A spórolás jegyében a forgatókönyvekből egyetlen írógépelt példány készült.
A THE GHASTLY ONES viktoriánus korabeli szex-kriminek indult, majd a producer parancsára a stáb visszatért a helyszínre - Milligan agyrémesen kitapétázott Staten Island-i ingatlanába -, hogy az egészet átalakítsák egy véres "öreg sötét ház" horrorfilmé.
A sikeren felbuzdulva Milligan kosztümös horrorfilmekre állt rá. TORTURE DUNGEON; BLOODTHIRSTY BUTCHERS; THE BODY BENEATH; THE RATS ARE COMING! THE WEREWOLVES ARE HERE!; GURU THE MAD MONK. Korábban fekete-fehér roughie-kat is forgatott (DEPRAVED; THE DEGENERATES; GUTTER TRASH), legjobbnak tartott munkája sem horrorfilm (FLESHPOT ON 42ND STREET), de az exploitation-legendáriumba a brutális képsorokkal tarkított, színes horrorjaival írta be a nevét.
Egy londoni forgalmazó meghívására öt fős stábjával és Auricon kamerájával Angliába látogatott, ahol nyolc hónap alatt négy horrort forgatott le klasszikus rémalakok szedett-vedett variánsainak főszereplésével (Sweeney Todd, Jekyll/Hyde, vámpírok, farkasember). Az volt a meggyőződése, hogy egy XIX. században játszódó rémtörténetet az aktuális divatoktól függetlenül bármikor újra és újra be lehet majd mutatni a mozikban. "
Mint a Hammer filmeknél: mindegyik kosztümös és történelmi. Nem is tudod megmondani, mikor készültek."
A kapzsi producerek olyan szerződéseket írattak alá Milligannal, hogy később ne kapjon százalékot a bevételekből. Amikor maga próbálta értékesíteni filmjeit, a mozitulajdonosok átverték és nem voltak hajlandóak visszaadni a kópiákat. Egyik legtöbbet vetített filmje, a THE GHASTLY ONES az évek során közel egymillió dollárt hozott a forgalmazó konyhájára, miközben a készítője alig tudott megélni. Némi profit reményében Milligan tíz évvel később a saját szakállára megcsinálta a remake-et. A LEGACY OF BLOOD azonnal megbukott.
Audiokommentár-eszmecsere Frank Henenlotter és Milligan állandó munkatársa, Hal Borske (a nyúlzabáló púpos) között: „A 42. utcában néztem meg először egy double-billen. Te láttad a Negyvenkettediken?” Borske: „Nem, nem volt pénzem mozijegyre.” (Röhögés)
A nyomorúságos díszletezés tudatában a szereplők körül imbolygó operatőr (Milligan) szűk keretbe foglalta a képet, akaratlanul is kellemetlen, klausztrofób érzést keltve a nézőben. A felvételek túl vagy alul vannak exponálva. A fura, vagy csak szimplán elcseszett plánozások tömkelege a filmes alapszabályok ismeretének és egy fénymérő hiányát feltételezi. "A filmes iskolák a világ legveszélyesebb helyei. Megtanítanak a túlköltekezésre, a lassúságra, hogy pedáns legyél és beszűkülten gondolkodj. Csak szerezz egy kamerát és menj forgatni - sokkal többet fogsz tanulni, mint az iskolában."
Az underground esztétikára emlékeztető rendezés egyik sajátossága, hogy amikor a hisztéria eléri csúcspontját, a kézi kamera elkezd vadul körkörös mozgásokat végezni. Az örvényszerű képsort a forgatókönyvek előre jelezték: "Business: swirl camera". (Az "ügylet" itt az erőszakos jelenetek szinonimája.)
Az amatőr megvalósítás miatt Milligan mészárszékei alkalmasint snuff jelleget öltenek. Fülelj, és a THE GHASTLY ONES-t nyitó kettős gyilkosság alatt hallhatod, ahogy a rendező a kamerája mögül lihegi az utasítást: "Cutting away, move!" Az utólag hozzácsapott prológus a filmtörténet égbekiáltó narratív bakijai közé kívánkozik: a szemünk láttára gyilkoló karakterről a krimi végén kiderül, hogy ártatlan.
Ha elkezdünk az agyatlan pszicho-nihilizmus mélyére ásni, a rabszolgahajcsár hírében állt Milligan magánéleténél lyukadunk ki. Egy igazi klinikai esetről van szó, szörnyű gyerekkorral, elmebeteg, alkoholista anyját különösen gyűlölte. Homoszexualitását, egyházellenességét, önpusztító neurózisát visszaöklendezték rettenetes (ghastly) alkotásai.
A THE GHASTLY ONES sztorija dióhéjban: a boldogtalan házasságban élt és meghalt családfő végakarata szerint mielőtt szétosztanák az örökséget, három leánygyermekének el kell tölteni a szülői házban három napot, "szexuális harmóniában" a férjeikkel. Az elhagyatott szigeten álló kúriát egy házvezetőnő testvérpár és félkegyelmű öccsük gondozzák. A rokonok megérkezését és játékidő-húzást követően a hentesbárddal, vasvillával, fafűrésszel felfegyverkezett kámzsás alak (aki egyszerre idézi a régi, fekete-fehér rémfilmek fantomjait és a majdani slasherek mészárosait) nekilát bestiális módon kivégezni a házaspárokat.
A család, az otthon, a házasság Milligan eltorzult optikáján keresztül a gonoszság melegágyai. A férjek közül az egyikről rögtön az elején kiderül, hogy mielőtt megházasodott volna, intim viszonyba került meleg bátyjával. A férfiak megkötözésével és félmeztelenre vetkőztetésével járó gyilkosságok a rendező szado-mazo hajlamairól árulkodnak, az erotikusnak semmiképp sem nevezhető hetero ágyjelenetek mintha vitriolban hemperegnének.
"
Amikor végre láttam őket, el voltam képedve. Először azon, milyen otrombák, aztán hogy milyen nehéz végigülni ezeket. Ugyanakkor rájöttem, hogy ez az ember a maga módján, a saját feltételei szerint készített filmeket. Olyasvalamire használta a médiumot, amibe bele tudta áramoltatni a tudatát, és ezt lenyűgözőnek találtam.” - Nicolas Winding Refn
A pincében lámpással a kezében bóklászó fazon ismerősnek tűnt, de az Imdb szerint Bruce Campbell
nem szerepelt a THE GHASTLY ONES-ban. Az egyik férjet (akit gúzsba kötnek és kibeleznek) alakító Richard Romanus viszont szép kövér szerepet kapott az ALJAS UTCÁKban. Valakinek Andy Milligan társulatából sikerült karriert csinálnia!
A THE GHASTLY ONES után pár hónappal egy másik producernek leforgatta a SEEDS-et. A helyszín ugyanaz, a a családi tűzfészek is hasonló, ezúttal fekete-fehérben. A karácsonyi ünnepekkor játszódó whodunit melodráma csúcsra járatta a szerző gyűlöletkampányát, még a finnyásnak nem nevezhető exploitation-producerek is besokallhattak tőle. A kész film közel felét kidobták a kukába, a hiányzó részeket utólag forgatott ágyjelenetekkel pótolták ki. A módosított változat SEEDS OF SIN címen futott. Az eredeti SEEDS gyilkos iróniájával, félelmetesen intenzív pillanatival kisebbfajta mestermű Milligan filmográfiájában.
A nyolcvanas évek közepén Milligan New York pöcegödréből a napfényes Los Angeles-be költözött, a filmezést Hollywood peremén folytatta tovább eladhatatlannak bizonyuló horrorokkal. Elszegényedve, AIDS-ben hunyt el 1991-ben. Két filmcím az utolsó időkből tömören összefoglalja hagyatékát: MONSTROSITY; THE WEIRDO.
"Ha Andy Milligan-rajongó vagy, nincs számodra remény." - Psychotronic Video