Tegnap kevesebbet rajzoltam, kevesebbet is mutatok. Volt viszont köztük csomó érdekes dolog, mint a Klimt festmény, az oroszlán szobor meg a gésák.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kroki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kroki. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 6., péntek
Facebookozzál már
Tegnap kevesebbet rajzoltam, kevesebbet is mutatok. Volt viszont köztük csomó érdekes dolog, mint a Klimt festmény, az oroszlán szobor meg a gésák.
2010. augusztus 5., csütörtök
Facebookozz a téren
Az erzsébet téren van egy nagy fal, amire rárajzoljuk és írjuk, amit a sok ember az utcán vagy otthon fészbukol. A gyakrolatban ez úgy néz ki, hogy marhanagy müanyagtáblákra kell feldobni 3 perc alatt a 30 x 30 pixeles profilképek alapján egy rajzot az illetőről, ezzel egy időben pedig az írásos üzenetét, gyöngybetűkkel.
Az írást személy szerint igyekszem kerülni, így a tegnap esti műszakban 6 óta alatt 81 rajzot sikerült elkészítenem, meg is mutatok belőlük néhányat, ocsmányul egymás mellé hányva.
2010. június 20., vasárnap
Öldöklés
Ezek az akvarelles képek, amiket felrakok ide, nagyjából az erdetieknek 50%-át adják vissza. Az vízfesték ugye halvány foltokból építkezik, és ugye a világ nem mindenhol sötét, néhol kénytelen a halvány folt önmagában maradni és egy halvány tónust adni vissza. A szkenner meg egy olyan mészáros, aki az utóbbiakban leírt foltokra sújt le.
Jó szórakozást!
2010. január 14., csütörtök
Ír, olvas, meg fekszik
Már szinte renszeresnek tekinthető, hogy kroki jellegű kis akvarell rajzocskákat készítek az én állandó modellemról, ahogy az olvasás megjelenítése is hasonlóan gyakran visszatérő motívum. Szóval ez úttal nincs semmi különleges vagy új, csak a szokásos. Nagyjából.
2009. október 21., szerda
Kínában mozdultak
2009. október 4., vasárnap
Pilledés
Amikor nyaralni voltunk, akkor festettem ilyeneket, ma reggel meg pont úgy jött be az erkélyajtón a fény, hogy megjöjjön a kedvem ezekhez az akvarelles vázlatokhoz. Csináltam is kettőt, de csak a második érdemli meg, hogy megmutassam. Szerencsére a szkenner képtelen a halványabb tónusok befogadására, úgyhogy nagyjából élvezhetetlen a kép. Enjoy!
2009. augusztus 25., kedd
Puczér
Gondolom valamennyire látszik a felrakott akvarell krokikon, hogy a strandon készültek. Na a következőkön meg az fog látszani, hogy már otthon készültek. Próbáltam kicsit egyszerűsíteni a formákon, csak sajnos a fények nem kedveztek ennek a technikának.



Mire már beért a kezemben a technika, addigra már végképp sötét volt és már ruha is került a modellre, úgyhogy a jövőben majd próbálkozok még hasonlóakkal.

Mire már beért a kezemben a technika, addigra már végképp sötét volt és már ruha is került a modellre, úgyhogy a jövőben majd próbálkozok még hasonlóakkal.
2009. augusztus 23., vasárnap
Vízfesték
Aztán cinkostársam is munkához látott, ő viszont akvarellel emelte ki a megjelenésem legjánosvitézesebb oldalát.

Ez rám is erős hatással volt, átnyergeltám hát én is erre az eszközre és én is olvasás közben kaptam ecsetvégre a modellemet.

Ez rám is erős hatással volt, átnyergeltám hát én is erre az eszközre és én is olvasás közben kaptam ecsetvégre a modellemet.
Álmában
Rendszeres blogolvasók és közeli ismerőseim tudhatják, hogy tavaly ilyenkor Balatonszárszón nyaraltunk. Idén sem történt ez másképp, viszont tájképek helyett most emberi figurával próbálkoztam, személyesen egy feleséggel. Történt egy olyan, hogy kimentünk tájat vagy valami hasonlót festeni, de aztán ez is aktba fulladt. Nem lett kész egyáltalán, úgyhogy csak a vázlatot rakom fel belőlle.

Mindenestre ez az egy alkalom elvette a kedvemet az akriltól és inkább szines ceruzák segítségével adtam vissza a látványt a következőkben.




Álmában.
Mindenestre ez az egy alkalom elvette a kedvemet az akriltól és inkább szines ceruzák segítségével adtam vissza a látványt a következőkben.
Álmában.
2008. november 16., vasárnap
Ilyet lehet két perc alatt
2008. november 2., vasárnap
Homárosz eposza
A suliban most abból űznek sportot, hogy minél több feladatot adjanak a délutánokra meg a hétvégékre. Hétfőre például hatvan darab krokit kell szállítani rajzórára, aminek a legyártására pontosan egy hetünk volt. Mivel ezenkívül rengeteg tennivaló volt még, esténként ültünk le a többiekkel egymást krokizgatni, tehát valaki mindig beállt, a többiek rajzolták két percig, aztán csere. Mivel ugyebár a tökünk tele volt már az egésszel a sokantizedik beállítás után, elkezdtünk kicsit elvetemültebb pózokat felvenni. Ide nem rakom fel mind a hatvanat, csak a legjobbakat közülük, szóval itt sajnos nem is látszik igazán, hogy a lerajzolt figurák alapján mennyire egyértelműnek tűnik, hogy mi óriási cső-homárok vagyunk. Mondjuk a diszkógömbös kompozíciókból egyet beraktam, meg a "recskagép" című zöld beállítást sem hagyhattam ki:









2008. július 15., kedd
Mind a három
Hogy minél markánsabb legyen a méretes hiátust követô visszatérés, pakolászok még fel gyangébb rajzokat, például pár krokit, amiket a MOME felvételin gyártottam. Három mozdulatot váltogattak a szimpatikus és kedves modellek öt percenként és minden mozdulat legjobb krokiját eztán ott kellett hagyni. Ehelyt tehát a futottak még kategória gyöngyszemei láthatók:
az ablak mosó

a biciklire felszálló

a cipôt kötô
az ablak mosó
a biciklire felszálló
a cipôt kötô
2008. február 15., péntek
Már volt kroki korábban is
Már raktam fel krokikat korábban is, akkor is színes copic filcekkel rajzoltam pucér embert, mint ahogy most is, talán látszik is majd köztük egy kis fejlôdés, vagy mi. Ezek is A3-as képek, úgyhogy fotóztam ôket, nem szekkeneltem, szóval kicsit torzak (az optika miatt) meg színben sem az igaziak, bár fotosoppban próbáltam javítani rajtuk.


Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)