Tájékoztatás

Az éjjel-nappal hívható 1818 kiemelt feladatai közé tartozik a digitális ügyintézés támogatása és ezzel együtt a közigazgatási kérdések megválaszolása. A felmerülő kérdések leggyakrabban az elektronikus ügyintézési felületek és a digitális szolgáltatások használatára, kormányablakokba történő időpontfoglalásra, a közigazgatási szervek működésére, valamint az általuk kezelt ügytípusok folyamataira irányulnak.

Életünk során számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy ügyeink elintézése előzetes felkészülést, tájékozódást igényel, mielőtt kapcsolatba kerülünk a hivatalos szervekkel. Ügyfélszolgálatunkon a koncentrált tudásnak köszönhetően magas szakmai színvonal mellett közérthető tájékoztatást adunk az ügyintézéseket érintő eljárási kérdésekről és a szükséges tudnivalókról. Ennek keretében a 1818 látja el a kormányablakok telefonos ügyfélszolgálati feladatait. Az élethelyzet alapú tájékoztatásnak köszönhetően ügyfeleink egy helyen kaphatnak tájékoztatást akár több közigazgatási szervhez tartozó információról, továbbá az időszakosan előforduló, a lakosság jelentős csoportjait érintő kérdésekről is.

Az ügyfélszolgálat alaptevékenysége közé tartozik a különböző mobilapplikációk, alkalmazások, honlapok használatának támogatása, a felhasználók edukációja, a digitális térben történő ügyintézés elősegítése, az elektronikus közszolgáltatások népszerűsítése, az ügyfél-visszajelzések gyűjtése, továbbá az állampolgári bejelentések rögzítése és továbbítása az érintett közigazgatási szerv részére. A 0-24-ben elérhető ügyfélszolgálat szerepe, hogy bárki képes legyen a nap bármely időszakában a digitális közigazgatási szolgáltatások felhasználójává válni.

A technológia fejlődésével összhangban az elmúlt években már mesterséges intelligencián alapuló, robotizációs és automatizációs ügyfélszolgálati megoldások is segítik a gyors ügyfélkiszolgálást, amelyeknek köszönhetően az ügyfelek a hagyományosnak tekinthető telefonos és elektronikus csatornák mellett hibrid chatroboton és videócsatornán keresztül is tájékozódhatnak az ügyfélszolgálaton.

Leggyakrabban előforduló témák, amelyekkel kapcsolatosan tájékoztatást nyújtunk ügyfeleink részére:

  • Digitális ügyintézés (Ügyfélkapu, Tárhely, Cégkapu, Rendelkezési nyilvántartás),
  • Személyi okmányok,
  • Gépjárműigazgatás,
  • Ellátások (családtámogatás, nyugdíj, egészségbiztosítás, szociális ellátások),
  • Kormányablak ügyek