"Mit érdekel a mások véleménye?" - 4., befejező rész

Szégyenszemre be kell vallanom, a blog során - és egyébként is régóta - ez az első könyv, amit nem olvastam végig. A Challengert taglaló fejezetek között az utolsó Feynman függeléke, amit a bizottság jegyzőkönyvéhez csatoltak, ez bizony már elég műszaki és száraz, nem szórakoztatott, nem tudtam rajta átrágni magam. Az utolsó fejezet pedig egy értekezés a tudományról, Feynman egyik előadása, eddig már el se jutottam. De azért azt gondolom, a könyv legnagyobb részét, lényegét elolvastam és élveztem! De ezeknél a részeknél már csak tettem ide-oda, koszolódott, Péter megunta és eltette. Mindamellett mindenkinek ajánlom az előző fejezetek humora, élvezetes stílusa és az első részek megkapó, megható volta miatt.

"Mit érdekel a mások véleménye?" - 3.

Mostanában ugye folyton meccset néz a világ, én is :) meccs után meg már álmosabb vagyok, és csak egy-egy oldalakat sikerül haladnom a Feynman könyvben, aztán minden érdekessége és humora ellenére bealszom rajta. A Challengert nyomozzák, és pont mondtam Péternek valamelyik este, hogy mennyire szeretem Feynman stílusát. Féltem ettől a szakaszától a könyvnek, szárazabb fizikai, szakmai szöveget vártam, de ezt is bő lére eresztve, történetmeséléssel adja elő, és nemcsak a konkrét problémákról mesél, hanem a bizottság működéséről, amelyben ő eléggé fekete bárány, a kialakuló kapcsolatokról, beszélgetésekről. A fizikai részeket pedig nagyjából közérthetően elemzi, ábrákkal, fotókkal, élvezhetően.

"Mit érdekel a mások véleménye?" - 2.

Sok érdekes és humoros sztori és levél után az is kiderült, hogy Feynman remekül rajzolt, meglepően szép, részletes és kidolgozott grafikák, portrék, ceruzarajzok vannak a könyvben. Megható a levelek közül az a néhány, amelyet nem ő küldött a családjának különféle útjairól, hanem mások írtak róla levelezéseikben. Van egy, már Feyman halála után a feleségének küldött levél is, amiben valaki még gyerekkorából emlékszik rá.
Ezután egy váltással a Challenger kataszrófájáról ír, felkérték az okokat kutató bizottság tagjául, most ennek a résznek az elején vagyok. Ezt is kellemesen, a maga humoros, ironikus stílusában meséli, élvezet olvasni.Mármint a bizottsági munkáról ír így, nem a katasztrófáról... :)

Richard P. Feynman: "Mit érdekel a mások véleménye?"

Erről a könyvről már esett szó, meséltem, hogy Péternek vettem még a blog elején, talán a szülinapjára, ha jól emlékszem. Most én olvasom.
Feynman Nobel-díjas fizikus, az első hasonló könyve a Tréfál, Feynman úr? címet viseli. Részben önéletrajzi, de nem a klasszikus fajtából, hanem sztorimesélős, anekdotázós, sok helyütt humoros, érdekes. Ez a könyv a folytatás, így ebben a formában nem Feynman írta, ő a sztorikat mesélte vagy lejegyezte, és most meg nem mondom, hogy ki összeállította és kiadatta. A második rész komolyabb, mint az első,  Feynman első szerelme, későbbi első felesége és kapcsolatuk történetével kezdődik, aki már súlyos beteg volt, amikor fiatalon feleségül vette. Nagyon tiszteletreméltó, nagyrabecsülendő számomra, hogy a házasság gyakorlatilag kórházi látogatásokból állt, és ez tudható volt a házasságkötés időpontjában, mégis vállalta ezt így két húszas évei elején járó fiatal. És a stílus is nagyon tetszik, Feynman kendőzetlenül leírja, amit érzett, ahogy a tudós gondolkodásával áll a betegséghez, a nem meglepetésként érkező halálhoz.
Ezen a komolyabb szakaszon túl aztán utazások történetei következnek, vicces stílusban megírt családi levelek és hasonlók, most épp a belga királlyal való találkozásánál tartok :)

A fehér folt - 4. befejező rész

Már tegnapelőtt este annyira a végére jártam a könyvnek, viszont annyira álmos voltam, hogy nem bírtam ki, elaludtam és reggel olvastam el a végét.
Természetesen minden jó, ha vége jó, Lilian és a férje épen kikerülnek Afrikából, a végére megszeretik egymást, és boldogan élnek, míg meg nem halnak, Dora pedig hozzámegy a magánnyomozóhoz, és a cserére is fény derül.
Gyakorlatilag kihagytam a leírásból a politikai szálat. Érdekes a kettősség a könyvben: a magánnyomozó leveleiben van a humor nagy része, a Rejtőtől jól ismert csattanók, félreértések, keveredések. Lilian és a férje, meg az afrikai ország történetében a romantika, a szerelmi dráma, és a történelmi, politikai vonal a hangsúlyos, ami valószínűleg Rejtő saját hozzáállását tükrözi. Tulajdonképpen jól vegyítve benne van ez a kettősség a többi történetében is, de itt élesen, fejezetenként, formailag és stílusban is szétválasztotta, erősen kihangsúlyozva. Szerintem fajsúlyosabb ez a könyve a többinél, amit eddig olvastam.

A fehér folt - 3.

A legutóbbi bejegyzésből fontos részletek maradtak ki. Szóval, Lilian szökik és férjhez megy, férjével a térképen fehér foltként jelzett afrikai országba utazik. A férj időközben kirakná, de addigra a lány már kezd kötődni hozzá, és mégis vele megy. A Bronson nevű magánnyomozó Lilian barátnője után nyomoz tévedésből, akit Dora Cummingsnak hívnak - ezen könnyen túllép, mondván, a lány álnevet használ, hiszen szökésben van. Lilian apjától egyetlenegy utasítást kapott: mindenáron meg kell akadályoznia, hogy a lány férjhez menjen. Dora viszont mielőbb férjhez akar menni, mert egy örökséghez csak akkor juthat hozzá. Így áll elő az a helyzet, hogy miközben Lilian régesrég, mindenki tudta nélkül és saját akaratán kívül férjhez ment, Dorát ebben folyton megakadályozza a tévedésben élő magánnyomozó. A fejezetek felváltva szólnak egyikről és másikról, a Doráról és a magánnyomozóról szóló részek Bronson Lilian apjának írt, igen vicces levelei formájában.

Közben Lilian férje (Marshall) épp a felesége apjának Afrikában elkövetett disznóságait nyomozza, meg van győződve róla, hogy az ő hibája a saját öccse halála is... szóval bonyolódik a cselekmény, és bár közeledik a vége, nem tudnám megjósolni, hogy mi lesz az. Ez a jó Rejtőben, pedig ez abszolút nem a tőle (számomra) megszokott légiós történet.

Rejtő Jenő: A fehér folt

Nekem ez a szép példány van meg, Pétertől kaptam egy kedves bejegyzéssel, úgyhogy ide is ezt teszem.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy én azt hittem, hogy nem szeretem Rejtőt, nem is olvastam pár évvel ezelőttig. Ennek a hitemnek az képezte az alapját, hogy kamaszkoromban, amikor még nem olvastam Rejtőt, a szüleim elvittek a Három testőr Afrikában c. magyar filmre. Nem tudom, ki látta, és elnézést attól, aki szerette, de nekem akkor szörnyű volt, nem is értettem, hogy hogy lehet annak az írónak a könyveit szeretni, akinek a műve alapján ez a film is készült. Aztán jó tizenegynéhány évvel később Péter kölcsönadta az első Rejtőt, és könnyesre röhögtem magam :)
A fehér folt nem egy klasszikus, ha jól tudom, nem a híres Fülig Jimmy és a többiek a szereplői, de még csak az első pár oldalnál tartok, majd folyamatosan beszámolok. :)

A többiekről: Péter kiolvasta a Feynman-könyvet, most Herman Wouk: Dicsőség című könyvét olvassa ezredszer, kb. már kívülről tudja. Jó alap az Exodus megkezdéséhez :) Marcival még mindig Gergőt olvassuk, és fogjuk is még egy ideig, vaskos könyv, és nem is könnyű a szövege, ő pedig még mindig Andersent olvas utána, ha nagyon ki nem fárad a lefekvés előtti kerti játékban :)