A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Just Nan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Just Nan. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 7., vasárnap

Deck The Halls 3




Kész.
Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig tart mire a sok-sok gyöngy a helyére kerül:)))




2010. március 1., hétfő

Deck The Halls 2




Sikerült egy kicsit haladnom vele, már csak
egy-két hópihe hiányzik, és a sok-sok gyöngy:))

2010. február 11., csütörtök

Deck The Halls 1




Kezd kibontakozni a minta.
Először elég nehéz volt a 8-as perlével a hímzés, mert a vastagsága miatt nem láttam, hogy hova kellene ölteni.
Majd jött az isteni szikra, és elővettem a nyakba akaszthatós nagyítót, és most avval hímzek.
Először furcsa volt, hogy a hímzést nagyítóval nézem, még a mintát nem, de már megszoktam a szemem , és sokkal jobb.



2010. február 4., csütörtök

Deck The Halls




Régebben , még tavaly láttam ezt a mintát Editnél , és nagyon megtetszett.
Edit segítségével sikerült is mindent beszerezni hozzá, és elkezdtem.


Jácintnak olyan kellemes illata van a szobában, olyan mintha már tavaszodna.
Egy könyvben olvastam a virágok hajtatásáról, hogy kell tavaszt csalogatni a lakásban.
A hűtőben kellett "altatni " a hagymákat közel 6-8 hétig, és utána edénybe ültetni.
December első hetében ültettem el őket, és most kezdenek virágozni.