A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágok. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. március 21., vasárnap
2010. február 4., csütörtök
Deck The Halls
Régebben , még tavaly láttam ezt a mintát Editnél , és nagyon megtetszett.
Edit segítségével sikerült is mindent beszerezni hozzá, és elkezdtem.
Jácintnak olyan kellemes illata van a szobában, olyan mintha már tavaszodna.
Egy könyvben olvastam a virágok hajtatásáról, hogy kell tavaszt csalogatni a lakásban.
A hűtőben kellett "altatni " a hagymákat közel 6-8 hétig, és utána edénybe ültetni.
December első hetében ültettem el őket, és most kezdenek virágozni.

2009. december 13., vasárnap
"Kötényke "
2009. június 11., csütörtök
2009. május 14., csütörtök
orchidea
Kezdenek nyílni az orchideáim.
Régebben annyira féltem tőlük, hogy majd nem tudom őket ápolni és tönkre mennek.
Kedves barátnőm, aki mellesleg orchidea gyűjtő, elmagyarázta, hogy milyen egyszerű ezeket a szép virágokat gondozni. Majd adott is egy tő kék színű kis orchideát.
Annyira megszerettem ezeket a kis "ékszereket", hogy most elkezdtem gyűjtögetem .
Jelenleg most ez a kettő nyílik.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)