A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KIFLI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KIFLI. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 29., szerda

Ropogós tejes kifli - Cornuri crocante

Az inspiráció innen, a Kálcirecept blogról, ahol ugyancsak utalás van a recept feltételezett eredeti forrásáról. Ez a kifli a békebeli, ropogós péksütemény pontos mása, köszönöm a receptet.



Hozzávalók 8 db kiflihez:
50 dkg liszt
2 dl tej
1 dl szénsavmentes ásványvíz
1 kanál tejföl (én tejszínt tettem)
2 dkg friss élesztő 
1,5  kiskanál só



A tejet, a vizet és a tejfölt langyosra melegítjük, feloldjuk benne az élesztőt és rögtön elkezdjük a gyúrást-dagasztást a sóval és a liszttel. Alaposan kidagasztjuk, a kelesztőtálat betakarjuk és langyos helyre tesszük 45-50 percre, amíg a tészta duplájára nő.
A megkelt tésztát 8 egyforma darabra vágjuk, mindegyik darabból gombócokat kerekítünk, majd letakarva további 10-15 percig pihentetjük.



Mindegyik tésztagombócot olajozott felületen elipszis formára, nagyon vékonyra nyújtjuk, majd a keskeny oldalától elindulva szépen feltekerjük úgy,  hogy közben kifele sodorjuk a hurkát, majd meghajlítjuk és sütőpapíros tepsibe helyezzük. Letakarjuk és addig kelesztjük, amíg a sütő 220 C fokra fel nem melegszik. A sütőbe vízzel teli edénykét helyezünk, hogy gőz képződjön.
Ha a sütő felforrósodott, a kifliket vízzel alaposan lespricceljuk, majd 13-15 perc alatt szép pirosra sütjük. Nekem 14 perc alatt tökéletesre sültek.
Ha a sütőböl kivesszük ismét vízzel spricceljük, majd hideg helyen kihűtjük.
Az adag felét csak másnap sütöttem, ezért még a kelesztés előtt fedett edényben a hűtőbe tettem 10 órára, majd szobahőmérsékleten 30 percet tovább kelesztettem, a továbbiakban úgy jártam el, mint a fentebb leírtakban.


Cornuri cu lapte crocante:
Ingrediente ptr cca.8-10 buc
500 g faina
200 ml lapte
100 ml apa
1 lingura de smantana (sau unt)
1 lingurita de sare
20 g drojdie proaspata (sau 7 g  uscata)
1 lingurita de zahar
Incalzim laptele, smantana si apa, punem zaharul, drojdia si o amestecam, pana se dizolva. Nu il lasam la dospit.
Punem faina si sarea in bolul de mixare, adaugam amestecul lichid si il framantam bine. Ungem un bol cu un pic de ulei, punem aluatul framantat, acoperim si lasam la dospit cca. 45-50 minute, pana isi dubleaza volumul. (Se poate lasa la dospit la frigider peste noapte)
Rasturnam aluatul dospit pe o planseta de lucru, il taiem in 8 bucati cat de cat egale, din care formam bilute ferme. Acoperim si lasam in continuare la dospit cca. 10-15 minute.
Intindem foarte subtire bilutele  de aluat in forma eliptica pe o planseta unsa cu o lingurita de ulei, un pic de ulei putem sa punem si pe suprafata aluatului.  Lucram cu sucitorul fara sa ridicam aluatul de pe planseta, uleiul ne va ajuta sa intindem aluatul fara probleme. Rulam strans ( vezi poza) si formam cornurile.
Le asezam pe tava captusita cu hartie de copt.
Incalzim cuptorul la 220 grade C, punem un vas mic cu apa pe fundul cuptorului, sa se formeze aburi in interior.
Stropim cornurile cu apa, presaram sare grunjoasa,  scadem temperatura la 200 grade C, le punem in cuptor si le coacem  cca. 12-14 minute. Dupa ce le scoatem din cuptor, mai stropim usor cu apa si le scoatem la un loc rece. 

2020. március 28., szombat

Foszlós lekváros kifli

Hozzávalók:
60 dkg liszt
20 dkg zsír
2 dl langyos tej
3 dkg friss élesztő
1 kanál cukor
1 tojás
1/2 mokkáskanál só
A töltelékhez:
kemény, sütésálló lekvár
A tetejére:
1 tojás
porcukor



A zsírt elmorzsoljuk a liszttel. A langyos tejbe keverjük a cukrot és az élesztőt és kissé hagyjuk felfutni. Az összes hozzávalóból közepes keménységű, selymes tapintású, rugalmas tésztát dagasztunk. Ha szükséges adunk még hozzá tejet, ha túl lágy, akkor kevés lisztet.
Letekarjuk a cipót és langyos helyen 30 perc alatt szinte duplájára kelesztjük.
A tésztát 6, nagyjából egyenlő részre osztjuk, mindegyik darabból gombócot gömbölyítünk, letakarjuk.
A gombócokat egyenként fél cm vastag, kerek  lappá nyújtjuk, pizzavágó vagy éles kés segítségével 8 cikkre vágjuk. A lekvárt a cikk szélére tesszük, oldalt kissé ráhajtjuk a tésztát és felcsavarjuk.
Lekenjük a felvert tojással és 180 C fokra előmelegített sütőben pirulásig sütjük (kb 20 perc).
Langyosan porckorba hempergetjük.
Tölthetjük túró, mák, diókrémmel, minden féle képp nagyon finom, egyszerűen nem lehet abbahagyni.


recept innen

2019. október 21., hétfő

Tejes-vajas zsemle

Hozzávalók 10-12 darabhoz:
65 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő (vagy 7 g száraz)
1 kanál cukor
1/2 kanál só
5 dkg olvasztott, langyos vaj
4 dl langyos tej
0,5 dl olaj
A tetejére:
1 tojás
magvak, durva só stb

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet dagasztótálba tesszük, hozzáadjuk a sót, belecsorgatjuk az olajat, a vajat, majd az élesztős tejet. Alaposan kidagasztjuk, majd kissé olajozott kelesztőtálba tesszük, letakarjuk és légmentes, meleg helyen duplájára kelesztjük (1-1,5 óra). 
Ha a tészta szépen megkelt tojásnyi darabokra osztjuk, majd kis gombócokká virgoljuk (gömbölyítjük) őket, letakarva további 30 percet pihentetjük.
A sütőt előmelegítjük 200 C fokra.
A tésztagombócokat sütőpapíros tepsibe helyezzük, konyhai ollóval 3 helyen egyenként megvágjuk, lekenjük a felvert tojással, megszórjuk ízlés szerint szezámmaggal, napraforgómaggal, durva sóval, vagy amivel szeretnénk, majd sülni tesszük. Az első 5 perc után visszavesszük a hőfokot 180 C fokra. Pirosra sütjük.



2017. november 18., szombat

Vajas kifli tangzhong technikával

A tangzhong-al készített péksütemények, élesztős tészták sokkal tovább megtartják a frisseségüket, rugalmasabb, könnyedébb az állaguk. 

A tangzhong készítése itt

Hozzávalók:
45 dkg liszt
20 dkg tangzhong
2 tojás sárgája
1,2 dl langyos tej
4 dkg olvasztott, langyos vaj
2 dkg friss élesztő
1 kiskanál cukor
1 kiskanál só
A töltelékhez:
5 dkg puha vaj
A tetejére:
1 tojás
szórni köménymag, fekete szezámmag, durva só stb.

Belemorzsoljuk az élesztőt a  langyos, cukros tejbe  és hagyjuk felfutni, majd az összes többi hozzávalóhoz adjuk és rugalmas, puha tésztát dagasztunk belőle. Letakarjuk és huzatmentes helyen duplájára kelesztjük (45-60 perc).
Ha a tészta megkelt 5 mm vastag tégalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a puha vajjal, felcsavarjuk, majd a tekercs jobb oldalát behajtjuk középig, a bal oldalát pedig ráhajtjuk az egészre. Tiszta konyharuhával betakarjuk és tovább hagyjuk kelni még 30 percet. 
A tésztából 20-25 cm széles hosszú téglalapot nyújtunk, a lehető legvékonybbra, nekem 3-4 mm vastagra sikeredett. Pizzavágó segítségével hosszú háromszögeket metszünk a tásztasávból, a háromszög talpából kiindulva szorosan feltekerjük, tekerés közben még nyújtjuk is egy kicsit. 



Sütőpapíros tepsibe helyezzük a kifliket, letakarva további 30 percet kelesztjük amíg a sütőt előmelegítjük 180 C fokra.
A kifliket megkenjük a felvert tojással, megszórjuk bármilyen tetszés szerinti maggal, vagy akár csak durva sóval és szép pirosra sütjük.

2017. szeptember 24., vasárnap

Hájas kifli lokum raháttal töltve

Hozzávalók (48 db-hoz)



15 dkg háj (vagy 20 dkg zsíros vaj)
28-30 dkg liszt
4 tojás sárgája
1 narancs reszelt héja
10 dkg joghurt 
5 dkg cukor
1 csipet só

A töltelékhez:
35 dkg lokum rahat
liszt

Szóráshoz:
vaníliás porcukor

Az elkapart, lehártyázott hájat alaposan kikeverjük a cukorral, a sóval, a tojások sárgájával, majd a joghurttal. Végezetül apránként hozzáadjuk a lisztet és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Annyi lisztből készítjük, amennyiből puha, selymes tésztát tudunk gyúrni. Fóliába tekerjük és legalább 30 percre hűtőbe tesszük.
A rahátot lisztezett deszkán apró kockákra vágjuk, a kést is folyton lisztezzük, hogy ne ragadjon.
A hideg tésztát négy egyenlő részre vágjuk. Mindig egy darabból dolgozzunk, addig a többi a hűtőben pihenhet.
A kis tésztagombócot fél mm vastag körré nyújtjuk, pizzavágó segítségével 12 szeletre vágjuk. Mindegyik szelet szélére 3-4 kis kocka lokum rahátot teszünk, majd szorosan feltekerjük.
Sütőpapíros tepsiben, 180 C fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt rózsaszínűre sütjük.
Még langyosan vaníliás porcukorba forgatjuk.
Ezt a kiflit tölthetjük sűrű szilvaízzel, mákkal, dióval. Finom, omlós, leveles.

2017. július 16., vasárnap

Gyors tejes-vajas kifli

Hozzávalók 8 darabhoz:
30 dkg liszt
2 dl tej
20 g friss (vagy 4 g száraz) élesztő
20 g olvasztott vaj
1 kk só
1 kk cukor
tej a kenéshez
durva só vagy magvak a szóráshoz



A langyos tejbe szórjuk a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, megkeverjük és pár perc alatt felfuttatjuk.
A lisztet keverőtálba tesszük, hozzáadjuk  a sót, az olvasztott langyos vajat, majd az élesztős tejet. Alaposan kidagasztjuk, cipót formálunk belőle, majd 2-3 mm vastag kört nyújtunk belőle. Pizzavágó segítségével 8 cikkre vágjuk, minden cikket a szélesebb felétől elindulva hosszában  megnyújtva szorosan feltekerjük. Sütőpapíros tepsibe helyezzük a kissé meghajlított kifliket, tejjel megkenjük őket, majd nejlonzacskót húzunk a tepsire. Ahhoz, hogy a nejlon ne ragadjon a tésztához, a tepsi közepébe egy magas vizespoharat helyezünk.
A sütőt  felhevítjük  220 C fokra, eltávolítjuk a nejlont és a poharat, ismét megkenjük  a kifliket tejjel, megszórjuk a durva sóval, vagy amivel akarjuk  és ropogós-pirosra sütjük őket. 
Az első 5 perc után visszavettem 200 C fokra a sütő hőmérsékletét.
Köszönöm Gabojszának ezt a pazar receptet, igazi békebeli kifli, amelyről csak álmodni mertem (eddig). 



2016. augusztus 6., szombat

Burgerzsemle, most angol muffin tésztából


A recept Paul Hollywood angol muffin receptje nyomán készült.
Hozzávalók 4 nagy zsemléhez:
30 dkg liszt
6 g porélesztő
6 g só
15 g cukor
15 g puha vaj
1 tojás
1,7 dl tej
A tetejére:
1 tojás sárgája
1 kiskanál hideg víz
2 kanál pirított szezámmag
Továbbá:
liszt a nyújtáshoz
1 kanál olaj a kelesztőtál kikenéséhez

A tészta hozzávalóit dagasztótálba tesszük, majd jó alaposan kidagasztjuk. A tészta puha, selymes, rugalmas massza lesz. Kiolajozott kelesztőtálba öntjük, letakarjuk és langyos, huzatmentes helyen duplájára kelesztjük (kb 1 óra).
A megkelt tésztát alaposan belisztezett deszkára borítjuk és pár mozdulattal újra gyúrjuk. Mivel a tészta eléggé lágy állagú hamar leragadhat, emiatt bőven szórjuk meg liszttel.
2-3 cm vastagra nyújtjuk, majd óriás pogácsaszaggatóval 4 kört szúrunk ki belőle.
Sütőpapíros tepsire ültetjük a tésztaköröket, majd tiszta konyharuhával letakarjuk és további 30 percet pihentetjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 180 C fokra, a tepsi aljába egy kis edénykében vizet helyezünk el, hogy sülés közben gőz fejlődjön ki a sütőben. 
A tojássárgát összekeverjük a vízzel, majd jól bekenjük vele a zsemlék tetejét. Megszórjuk szezámmaggal, vagy opcionálisan mákszemekkel és szép ropogós-pirosra sütjük.
A zsemlék puhák, édesek, teltebb ízűek, mint a hagyományosak.
Húspogácsával, vágott paradicsommal, uborkával, majonézzel tölthetjük őket.



2015. november 21., szombat

Túrós kifli


Hozzávalók:
A tésztájához:
35 dkg liszt
1 kis tasak szárított élesztő
2 kanál cukor
1 dl  tejszín
0,8 dl tej
1 tojás sárgája
csipet só
A töltelékhez:
25 dkg tehéntúró
5 dkg vaj
8 dkg cukor
5 dkg mazsola 
2 cs vaníliás cukor
Kenéshez:
1 tojás
Összedagasztjuk a tészta hozzávalóit, selymes, puha tapintású tésztát kell kapjunk. Tálba tesszük, tiszta konyharuhával letakarjuk és egy órát szobahőmérsékleten kelesztjük.
A töltelék hozzávalóit habosra keverjük.
A megkelt tésztát kissé átgyúrjuk, kiszorítjuk belőle a  levegőt, majd két kerek lappá nyújtjuk.
Az egyik lapot megkenjük a töltelékkel, ráhelyezzük a másik lapot, kissé rányomkodjuk.
Pizzavágó vagy egy éles kés segítségével 16 cikkre vágjuk a kört, mindgyik szeletet kívülről befelé könnyedén felcsavarjuk. A töltelék kissé kifolyhat, de ne zavarjon minket.
Sütőpapírral bélelt tepsibe egymás mellé helyezzük a kifliket, még 30 percet kelesztjük, majd felvert tojással megkenjük.
180 C fokon pirosra sütjük.



2015. november 9., hétfő

Mandulahabos kifli


Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
25 dkg vaj
1 ek porcukor
3 tojás sárgája
3 dkg friss élesztő
1 dl tej
A töltelékhez:
3 tojás fehérje
25 dkg porcukor
darált dió vagy mandula ízlés szerint 

A tészta hozzávalóit alaposan összedagasztjuk, ha szükséges még tehetünk hozzá tejet. Puha, selymes tésztacipót kell kapjunk. Tálba tesszük, lefóliázzuk és a hűtőbe tesszük addig amíg elkészül a töltelék.
A tojások fehérjét a cukorral gőz felett addig verjük, amíg a hab felmelegszik. Akkor levesszük a tűzről és tovább folytatjuk a habverést, amíg az kemény nem lesz.
A tésztát 3 cipóvá osztjuk, téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a hab 1/3-ával, megszórjuk a darált mandulával, majd a szélesebb oldalától feltekerjük. Ugyanígy járunk el a másik 2 cipóval is. A rudakat pogácsaszaggatóval félholdakra szaggatjuk, sütőpapíros tepsibe helyezzük és 15 percet pihentetjük. 
200 C fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt szép rózsaszínűre sütjük. 
Ha a kiflik langyosra hűltek megszórjuk vaníliás porcukorral.

A receptet a Gasztroangyal tévéműsorból lestem. Tökéletes ízvilág, fantasztikusan finom sütemény, mindenkit bíztatok, hogy készítse el, megéri.

2015. október 25., vasárnap

Mákos pozsonyi kifli és Blogkóstoló

Ezt a finom kiflireceptet a Blogkóstoló 25.  fordulójára készítettem, ahol a háziasszony ez alkalommal Xsara volt. 
A blog pedig ahonnan kóstoltam a Tortafüggő Marisz blogja. Jó és könnyen elkészíthető receptjei vannak Marisznak, sokat bolyongtam nála, amíg ki tudtam választani a sokból az egyet. Már félre is van téve egy másik recept is, meg egy harmadik is, hamarosan elkészítem őket.


Hozzávalók (nekem 20 kiflim lett)

A tésztájához:
30 dkg liszt
12 dkg vaj (nem használok margarint)
6 dkg cukor
1 zacskó szárított élesztő
1 db tojás sárgája
1 dl tejszín (én most rizstejszínnel készítettem)
csipet só

A töltelékhez:
15 dkg darált mák
10 dkg cukor
3 dkg zsemlemorzsa
5 dkg mazsola
fahéj
pár szem szegfűszeg
1 dl víz
1 db citrom reszelt héja
1 nagy alma (opcionális)  

A kenéshez: 1 db tojás

Először elkészítjük a tölteléket. A vizet felforraljuk a cukorral, beleteszünk pár szem szegfűszeget, 1 rúd fahéjat, majd a tüzet elzárjuk és hagyjuk a folyadékot kihűlni.
Az almát lereszeljük és feltesszük párolódni a mazsolával és a citromhéjjal.
A fűszeres szirupot leszűrjük, ismét felforraljuk és ráöntjük a párolt almára, a darált mákra és a zsemlemorzsára. Jól összekeverjük, kihűtjük.
A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk (az élesztőt nem kell felfuttatni). 20 egyforma darabra osztjuk, mindegyikből kis golyót gömbölyítünk. Minden tésztagolyót 1-2 mm vastag elipszis formára nyújtunk. A kihűlt töltelékből egy-egy kanál mákos almát helyezünk a tészta  egyik keskenyebb felébe, óvatosan felcsavarjuk vigyázva, hogy a végek is zárva legyenek, szivar alakúra sodorjuk, majd patkó alakúra hajlítjuk..
Sütőpapíros tepsibe helyezzük a mákos kifliket, megkenjük a kissé felvert tojássárgával. 
Hűtőszekrényben 1 órát szárítjuk, majd lekenjük az ugyancsak kissé felvert tojásfehérjével.
További 8 órát szárítjuk-kelesztjük a hűtőszekrényben, majd hurkapálcával megszurkáljuk.
Végül 180 C fokon 20-25 perc alatt rózsaszínűre sütjük.






2015. május 5., kedd

Cruffin

A croissant és a muffin házasságának gyümölcse ez a finom sütemény. Vajjal, finom lekvárral vagy akár felvágottal és különböző sós kencékkel lehet fogyasztani.


A receptet innen lestem.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
6 gr száraz élesztő (1,5 kk)
11 g só (1,5 kk)
13 dkg langyos víz (1,3 dl) esetleg még kevés víz
5 dkg vaj
Kenéshez:
16,5 dkg olvasztott, langyos vaj (lehet több is)


A lisztet keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a sót és az élesztőt és a robotgép dagasztókarjával beledolgozzuk a langyos vizet. Ha  a tészta nem állna össze adjunk még hozzá kevés vizet. Végezetül adjuk hozzá a vajat is és további 5 percig folytassuk a dagasztást.
A tésztát fóliázzuk le és hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni 45-50 percet.
Deszkára borítjuk, 4 részre vágjuk, de mindig egy adaggal dolgozunk vigyázva arra, hogy a többi fólia alatt maradjon.
A tésztanyújtó gépben először vastagabbra, majd egyre vékonyabbra nyújtjuk a tésztát amíg egy nagyon hosszú és vékony tésztaszalagot nem kapunk.
Megkenjük a vaj negyedével (nyugodtan használjuk a tenyerünket vagy ecsetet) majd szorosan feltekerjük. Egy kiflit nyerünk, mit hosszában kettévágunk. Így lesz a művelet végére 8 darab félkiflink, amiket karikába igazítunk vigyázva, hogy a vágott részük kifelé legyen fordítva.
A muffinformák öblét kivajazzuk és belehelyezzük a tésztakarikákat. A tepsit lefóliázzuk és szobahőmérsékleten 2-3 órát kelesztjük.
Este is elkészíthetjük és hűtőben hagyhatjuk kelni reggelig-
200 C fokos sütőben sütjük 25 percig, vagy amíg szép rózsaszínű nem lesz.




 

 

2015. március 15., vasárnap

Kossuth kifli - Cornulete Kossuth


Hozzávalók egy 40X30-as tepsihez:
6 tojás
15 dkg vaj
25 dkg cukor
22 dkg liszt
1 kk sütőpor
2 csomag vaníliás cukor
pár csepp citromlé
A tetejére:
5-6 dkg durvára vágott dió
2 kanál cukor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét keményre verjük 5 dkg cukorral és pár csepp citromlével.
A puha vajat robotgéppel habosra keverjük, lassan adagoljuk hozzá a maradék cukrot majd beleszórjuk a sütőport, a vaníliás cukrot és tovább keverve egyenként belecsorgatjuk a tojások sárgáját.
Egy habos, könnyű krémet kapunk.
Kanálra váltva a robotgépet felváltva hozzákeverjük a tojások felvert fehérjét és a lisztet, vigyázva, hogy a fehérje ne törjön össze.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, megszórjuk a cukorral elkevert dióval és 180 C fokra előmelegített sütőben szép rózsaszínűre sütjük.
Ha langyosra hűlt félhold alakú kiszúróval kivágjuk a tésztából a "kifliket". Ha nincs félhold alakú kiszúrónk használhatunk kör alakút, amelynek csak a felét nyomjuk a tésztába.
Nagyon-nagyon finom a tetejére pörkölődött dióval ez az édes-vajas tészta.
Cornuri Kossuth tava 30X40 cm
Ingrediente:
6 oua
150 g unt
250 g zahar
220 g faina
1 lingurita de praf de copt
1 lingurita de zeama de lamaie
2 pliculete de zahar vanilat
Deasupra:
50-60 g nuca
2 linguri de zahar tos

Batem albusurile cu 50 g de zahar si zeama de lamaie. Intr-un alt castron mixam untul moale cu restul de zahar, cu praful de copt si vanilia, adaugam unul cate unul galbenusurile. Obtinem o crema spumoasa, usoara. Adaugam alternat spuma de albus si faina, avand grija sa nu spargem bulele de albus. Folosim o spatula iar miscarile trebuie sa fie ample, de jos in sus.
Tapetam o tava cu hartie de copt, intindem aluatul, presaram deasupra nucile taiate marunt (nu macinate) amestecate cu zaharul tos si coacem in cuptorul preincalzit la 180 grade C pana se rumeneste. Ca sa aflam daca e gata facem testul scobitorii.
Dupa ce s-a racit taiem forme de semiluna cu ajutorul unui pahar. 


2015. február 1., vasárnap

Bajor kifli dióolajjal

Habár már készítettem szódabikarbónás vízben főzött perecet egyáltalán nem lettek ilyen szépek mint ez a kifli. Babett és Moha tanácsára most elkészítettem a kiflicskéimet, a nagyobb mennyiségű szódabikarbónától lett ez a gyönyörűséges barna színűk.


Hozzávalók 6 darabhoz:
Előtésztához:
10 dkg liszt
2 dkg friss élesztő
1 dl víz
A tésztához:
20 dkg liszt
0,5 dkg friss élesztő
1 kanál cukor
1 kk só
2 kanál dióolaj (vagy bármilyen más)
kb 1 dl langyos tej
A főzővízhez:
2 liter víz
5 dkg szódabikarbóna
1 kanál cukor
A tetejére:
1 tojás
durva tengeri só vagy magvak

Este elkészítjük az előtésztát. Egy fedeles műanyag dobozba morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a vízzel, a liszttel és lefedve 8-10, de akár 12 órát is hideg helyen (mondjuk a kamrában) kelesztjük.
Másnap dagasztótálba szórjuk a kifli száraz hozzávalóit, beleöntjük az olajat, az öregtésztát majd a dagasztást elkezdve lassan öntögetjük hozzá a langyos tejet. Ha szükséges akkor emeljük a tejmennyiséget. Sima, selymes cipót dagasztunk belőle.
Letakarva langyos helyen 30-35 perc alatt duplájára kelesztjük.
A tálból lisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk és 6 darabra vágjuk. A tésztadarabokat gombóccá alakítjuk, majd letakarva ismét 10 percet kelesztjük.
Egyenként ovális vékony lappá nyújtjuk és szorosan feltekerve kiflit készítünk belőlük.
A vízbe szórjuk a cukrot és a szódabikarbónát, majd a kifliket a forrdogáló vízbe merítjük és mindkét oldaukat 30 mp-ig főzzük.
Sütőpapíros tepsire emeljük és még 20-25 percet kelesztjük.
A tetejét megkenjük felvert tojással, éles pengével bevagdossuk majd megszórjuk a durva sóval. 200 C fokra előmelegített sütőben ropogós-barnára sütjük.
Eszméletlenül finom!
A héja ropogós, a bele puha-foszlós.
Tipp: a tészta bemetszéséhez használjunk csak erre a célra tartogatott zsilettpengét vagy szikét. Erőteljes, biztos mozdulattal végezzük a bemetszéseket, ne nyisziteljünk.


 

2015. január 15., csütörtök

Diós pozsonyi kifli

A receptet most Andi konyhájából hoztam, kis változtatásokkal.  


Hozzávalók 32 db kiflihez:
40 dkg liszt
8 dkg vaj
10 dkg zsír
1 tojás sárgája
1,2-1,3  dl tej
2,5 dkg friss élesztő
6-7 dkg cukor
csipet só
A töltelékhez:
30 dkg darált dió
10 dkg cukor
reszelt citrom vagy narancshéj
1 marék mazsola
2 kanál prézli
kb 1,2 dl víz
A tetejére:
2 tojás
32 db fél dióbél
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejbe, amelybe 1 kiskanál cukrot is szórtunk.
A zsiradékot elmorzsoljuk a liszttel, a sóval, a cukorral, majd belekeverjük a tojás sárgáját és az élesztős tejet. Rugalmas, puha tésztát dagasztunk belőle. 
Letakarjuk és fél órát szobahőmérsékleten pihentetjük.
A tésztából két rudat sodrunk, majd mindegyiket 16 egyenlő részre vágunk. A tésztadarabkákból golyócskákat gömbölyítünk, kendővel letakarjuk.
A vizet felforraljuk a cukorral. A darált diót leforrázzuk a cukorsziruppal, hozzáaadjuk a reszelt citrushéjat, a prézlit, a mazsolát majd alaposan összekeverjük aztán lehűtjük. Kanállal diónyi darabkát szedünk a masszából, vizes kézzel henger formára sodorjuk. Annyi diórudat készítünk elő ahány kiflink lesz.
A tésztagömböket kinyújtjuk: kissé ellapítjuk, majd a sodrófát előlre-hátra mozgatjuk, amíg a tészta elipszis alakúra és tenyérnyi méretűre vékonyodik.
Az elipszis szélesebb oldalára helyezzük teljes hosszában a diórudacskát úgy igazgatva a tölteléket, hogy a szélei felé az is elvékonyodjon. A töltelék felőli oldalról elindulva  feltekerjük a kiflit, majd a deszkán még kissé meggörgetjük, hogy szivar formájú rudacskát kapjunk, melynek a végei elkeskenyednek. 
Az illesztést lefelé téve meggörbítjük a szivarkát.
A kiflicskéket egymástól tisztes távolságban sütőpapíros tepsibe helyezzük és jó alaposan megkenjük a felvert tojássárgával, majd másfél óra elteltével a kissé felvert fehérjével. Mindegyik kifli tetejébe egy fél diógerezdet nyomunk.
Újabb 30 perc pihentetés után hurkapálcával megszurkáljuk és 170 C fokon, előmelegített légkeveréses sütőben pirosra sütjük.
A kiflik valamivel kisebbek, mint amiket eddig láttam-ettem, de nekem így tetszenek.

2014. március 17., hétfő

Expressz croissant

Limara expressz croissantja, könnyű mint a felhő, puha mint a toll.


Hozzávalók (fél adagot készítettem, 16 drb kisebb kiflihez)
35 dkg liszt
1 dl tej
70 gr joghurt (vagy tejföl)
2 ek cukor
1 tojás
2,5 dkg élesztő
12,5 dkg fagyos vaj
1/2 kk só
1 tojás a kenéshez

A hozzávalókat  a vaj kivételével összedagasztjuk, majd letakarva hűtőbe tesszük 1,5 órára. Ezután 8 egyforma darabra vágjuk, gömbölyítjük, majd vékony köröket nyújtunk belőlük.
Az első lapra vajat reszelünk, rátesszük a következő korongot, majd ismét vaj és tésztalapok addig, amíg el nem fogyott. A legutolsó lapra nem teszünk vajat. 
Akkor 2-3 mm vastagra nyújtjuk, 16 cikkre vágjuk, majd minden cikket szorosan feltekerünk, kifliket formázunk belőlük.
Sütőpapíros tepsire helyezzük a kiflicskéket, lefóliázzuk, majd egy egész éjszakára hűtőbe helyezzük.
Másnap tojással megkenjük és hideg sütőbe helyezzük, majd 180 C fokon szép rózsaszínűre sütjük.

2014. február 16., vasárnap

GESZTENYÉS POZSONYI KIFLI





A napokban nagyon-nagyon finom péksüteményt vásároltam,  pozsonyi kiflit. Mindig szerettem volna elkészíteni, ezért most úgy döntöttem, hogy elsőként Citromhab receptjét próbálom ki és sütöm meg ezt a csodafinom süteményt. Tölteléknek  gesztenyét szavaztam meg, a következő alkalommal mogyorót fogok tölteni bele.







Hozzávalók:

40 dkg liszt
15 dkg vaj
5 dkg cukor
10 g szárított élesztő (vagy 3,5 g friss)
1/2 kk sütőpor
1 tojás
3 ek tejföl
csipetnyi só

A töltelékhez:
2 csomag mirelit gesztenyepüré (50 dkg) 

A kenéshez:
2 tojás

Az élesztőt feloldjuk a kissé meglangyosított tejfölben majd összegyúrjuk az összes többi hozzávalóval. Letakarjuk és fél órát szobahőmérsékleten pihentetjük.
A tésztából két rudat sodrunk, majd mindegyiket 10 egyenlő részre vágjuk. A tésztadarabkákból golyócskákat gömbölyítünk.
A gesztenyét szobahőmérsékleten kiengedjük és mindegyik csomagot 10 egyforma szeletre daraboljuk.
A tésztagömböket kinyújtjuk: kissé ellapítjuk, majd a sodrófát előlre-hátra mozgatjuk, amíg a tészta elipszis alakúra és tenyérnyi méretre vékonyodik.
Az elipszis szélesebb oldalára helyezzük teljes hosszában a gesztenyét úgy igazgatva a tölteléket, hogy a szélei felé az is elvékonyodjon. A töltelék felőli oldalról elindulva  feltekerjük a kiflit, majd a deszkán még kissé meggörgetjük, hogy szivar formájú rudacskát kapjunk, melynek a végei elkeskenyednek. Az illesztést lefelé téve meggörbítjük a szivarkát attól függően, hogy mi a töltelékünk: C alakúra, ha diós, patkó formájúra, ha mákos, O formájú, ha egyéb. Így, ha egyszerre többféle töltelékkel készítjük a pozsonyi kiflit, könnyen meg tudjuk különböztetni melyik-másik.
A kiflicskéket sütőpapíros tepsibe helyezzük és jó alaposan megkenjük a felvert tojássárgájával, majd 30 perc elteltével a kissé felvert fehérjével. 
Újabb 30 perc pihentetés után hurkapálcával megszurkáljuk és 170 C fokon, előmelegített légkeveréses sütőben pirosra sütjük.
Ünnepi, parádés sütemény, de bármelyik hétköznapra is elkészíthetjük. 
Tökéletes egy délutáni tea, vagy reggeli kávé mellé is.

2013. december 6., péntek

Diós hókifli- blogkóstoló 13

Ismét játék: Blogkóstoló 13! Egy számunkra kisorsolt blogról kell kiválasztani egy receptet és azt elkészíteni, most például olyat, ami a közelgő Karácsonyt idézi. Számomra nagy öröm volt, hogy Barbit kaptam kóstolóra, tőle pedig a Hókiflit sütöttem.
Nálunk a családban Margit kifli néven ismert, a receptet annak idején anyukám barátnőjétől kaptuk. Nagyon, nagyon sokszor volt ez elkészítve.
Zárt dobozban sokáig elálló, holnap még jobb sütemény, alapból dupla adaggal kéne indítani.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
22 dkg vaj
10 dkg porcukor
10 dkg darált dió
1 narancs reszelt héja
1 tojás
csipet só
 A szóráshoz:
5 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor

A hozzávalókat összegyúrjuk, 4 gombócot formázunk, mindegyikből hengereket sodrunk. Éles késsel ujjnyi vastag szeleteket vágunk, lisztezett deszkán rudacskákat sodrunk amiket  kifli formára igazítunk.
Sütőpapíros tepsire helyezzük a kifliket, előmelegített 180 C fokos sütőben 10-12  perc alatt készre sütjük. 
Még forrón a vaníliás porcukorba hempergetjük.
Lentebb édesanyám drága keze írása, több mint 40 éve firkálta fel a receptet egy ősöreg szakácskönyv foszladozó lapjára.