A szálka és a gerenda meséje

Most, két évvel később tudtam meg, hogy voltak/vannak olyan személyek, akik kétségbe vonják, hogy a  vizsgán, amelyre a címzetes óvónői állásomért jelentkeztem 2010-ben, tisztességes úton értem volna el a 9,90-es jegyemet! Na, neszeneked!

Az tény, hogy én is meglepődtem, amikor megláttam az eredményt, és sokáig azt hittem, hogy kápráztak a szemeim, de tény és való volt. S ha jól belegondolok, teljesen reális volt. Igaz, kicsi szerencsém is volt, hogy éppen azokat a tételeket adták, de a román nyelvet én beszélem anyanyelvi szinten, nem más, a Fata babei és fata mosneagului című mesét (A holle anyó román változata) most is elemezni tudnám az adott szempontok szerint, a román és magyar nyelvtan is urambocsá' megy, még mindig, magyar verset is tudok összehasonlítani népmesével gond nélkül, no meg az 5 éves tanítói-óvónői képzés alatt, bizony megkaptam a megfelelő pedagógiai-pszichológiai felkészítést is ahhoz, hogy adott témában értekezni tudjak. Nem mellesleg újságírói egyetemet végeztem, ahol, hogy enyhén fejezzem ki magam: "megtanultam írni". Elnézést kérek ezekért a mondatokért, de nem az önteltség vagy szerénytelenség íratja őket velem, hanem főleg a szomorúság és az igazságérzetem.

Hogy valaki azt feltételezze rólam, hogy lefizettem akárkit, hogy sikerem legyen!? Legalább három dolog van, ami ellene szól. Elsőként az, hogy elveim vannak, és az elveimmel homlokegyenest ellenkezik az, hogy érdemtelenül jussak hozzá valamihez. Bármit, amit elértem eddig az életben, azért megdolgoztam, és érdemeim szerint jutottam hozzá. Másodszor, olyan szinten nem ismerem a felsőbb tanügyi köröket, hogy fogalmam sem lenne, merre induljak, kinek az ajtaját nyissam ki, hogy lefizessem. Harmadsorban pedig, ha mindezek nem is lennének elegek, egyszerűen nem lenne nekem olyasmira pénzem. Ha meg lenne, akkor is sajnálnám rá. S ha meg éppen lenne, és nem is sajnálnám, akkor ismét érvénybe lépne az első pont, miszerint azt is szégyelltem, hogy 5 lejt nyomjak a csecsemős nővérek zsebébe, amikor a lányokkal a szülészeten voltam.

Szóval így állunk. Jól tartja a mondás: nincs olyan dolog, ami egyszer felszínre ne bukkanna. S bár nem esett jól ez a hír a mai napon, igazából nem is törődöm vele, mert azt nézem, hogy kitől származik a feltételezés. Egy olyan valakitől, aki éveken át, sorozatosan nem írta meg az átmenő jegyet, de mégis megvolt a stabil állása a városi óvodában. Nem nehéz elképzelni, milyen módon annál is inkább, hogy be is vallotta. És ugyebár, mindenki magából indul ki....

SIKERÜÜÜÜÜLT!!!!!!!!!!

Igen, ismét sikerült. Azaz a múlt keddi vizsgám.:) Tavalyelőtt is ilyentájt közöltem a nagy hírt. Nálunk iylenkor, nyár közepén vannak a sorsdöntő (vagy nem éppen) vizsgák, csak hoyg egyesek ne tudjanak maradéktalanul örvendeni a nyárnak!:P

Nem tudok, és nem is akarok most sokat "papolni". A vizsgának annyi a lényege, hogy most már véglegesen óvónő vagyok. Vagyis a diplomám érvényessége elérte a fektetett nyolcast.:) Ezt a vizsgát általában a tanítás megkezdésétől számított 5 éven belül kell letenni (de 2 évnél hamarabb nem lehet), különben érvénytelenné válik a diploma. Nos, én nem most végeztem, de tanítani nem tanítottam, csak egy évet meg egy hónapot. Azt most nem számították, mert akkor tanítónőként dolgoztam, úgyhogy most, miután letanítottam két évet óvónőként, jelentkezhettem a vizsgára. Ezért volt a tavasz folyamán a két szakellenőrzésem is, amelyeknek az átlaga összeadódik az írásbeli eredményével, és majd az adja a végleges eredményt.
Most nem voltam olyan "szuper":P, mint 2 évvel ezelőtt, és az az igazság, hogy nem is izgatott nagyon a dolog. Azaz, szerettem volna sikeresen túllenni rajta, de időm, energiám egyszerűen nem volt, hoyg készüljek is. Talán kiábrándító, vagy talán éppen ez a jó pontom, hogy gyakorlatilag semmit sem tanultam: előző nap este néztem bele ebbe-abba, majd egyszercsak mérgesen lecsuktam a laptopot, és azt mondtam: most már úgysem fogok megokosodni. És idejében lefeküdtem. (Még jó, mert azon éjjel volt a vezetékhasadás a konyhában.) És másnap vizsgáztam. Nyugodt voltam, a "tudatlanok" nyugodtsága lett úrrá rajtam, mert bizony, ha tudatában lettem volna annak, hogy mi mindent kérhettek volna, illetve, hogy mennyi buktatója volt a tantárgyaknak, hát bizony, icipicit:P mégiscsak nyugtalankodtam volna.

7,55 - ennyit kaptam a maximális 10-esből, de nekem ez tökéletesen elég. Sőt, bőven sok a boldogságomhoz, hiszen 6-os volt a minimális, amit meg kellett írni. Majd ezt a 7,55-öt összeadják a tanítások átlagával (csak nem tudom, hogy melyik jegy hány százalékát teszi ki a végleges jegynek) és elosztják. Úgyhogy, én nagyon elégedett vagyok. :)
Tényleg nem akarok nagyképű lenni, de valahoyg most is bebizonyosodott számomra, hogy amikor én tanultam (hiszen szinte ugyanabból vizsgáztunk, amiből az érettségire is készültünk, az meg 13 éve volt nekem), akkor még rendesen tanítottak, és tanultunk. Mert sok minden megmaradt (bizony, verset azóta sem elemeztem, ha a tavalyelőtti vizsgát nem számítom), azaz kemény ismeretanyaggal rendelkeztünk. Persze, egyfelől hatalmas hülyeség, hogy óvónői képességeimet részben verselemzéssel mérjék le (Berzsenyi Dániel: A közelítő tél), de a tételek többi részének mégiscsak volt köze az óvodához: Andersen-mesehős jellemzése, egy kis magyar és nagyon pici román nyelvtan, majd pedagógiai és pszichológiai témájú értekezés különféle tematikával (interdiszciplinaritás és integrált nevelés elve; az óvodai tanulás), végül pedig egy kis ismeretfelmérés a jelenlegi tanügy ismeretéről. Nos, itt "elbuktam", mert azt a kifejezést, amit meg kellett magyarázni, és kifejteni, hát kérem szépen, még sosem hallottam. Így nem is írtam semmit, mitsem hülyeségeket írtam volna. Tehát végülis a maximális jegyem csak 8,50 lehetett volna így is, úgy is.:P

Nos, hát nem is papoltam én sokat. De ez van: ha egyszer beindulok, nehezen tudok leállni!:)

Sikerült!!!:)

Most már a vezetés is. Holnaptól máris vezethetek, miután kiadnak egy igazoló írást a sikeres vizsgáról. A jogosítványomat 5 munkanapon belül küldik ki, úgyhogy, szerdán, ha minden igaz, már annak is birtokába jutok.

Végül kiderült, hogy félreinformáltak, mert az, hogy ki melyik rendőrbiztossal vizsgázik, csak ma reggel, rögtön vizsga előtt derült ki. És egy végtelenül tisztességes, emberséges, korrekt rendőrhöz kerültem. De tényleg, nem is tudom, milyen pozitív jelzőt írhatnék még.
Jól megdolgoztatott, az tény, a csodásan szép szemeimért:D, bizony, nem engedett át, de látszott benne a jóindulat, vagyis nem az volt a célja, hogy mindenáron elvágjon. Az igazság az, hogy eddig nem igazán csalódtam kellemesen a román rendőrökben, most viszont megtörtént.
Most már csak adja Isten, hogy bajmentesek legyenek a vezetős éveim.

UPDATE - aug. 25.: Igazolás a kezemben, és már vezettem. Igaz, hogy csak fel Anyuékig, meg vissza, de kezdetnek ez sem rossz. És ami a pláne, semmi idegesség nem volt bennem. Délután megyek messzébb is!!!:)
És ami még pláne, a zöld autónkat könnyebb vezetni, mint amelyiken tanultam. Ugyanolyan típusú autó, csak a mienk egy fokkal régebbi kiadás.:) És AZ ENYÉM!!!:) (Igaz, el szeretnénk adni, de amíg összejön, addig ez az enyém.:) ) Mert ha nem lenne külön autóm, akkor semmit sem érne a jogosítványom, ugyanúgy otthon kellene ülnöm, amikor István munkában vagy zenélni van, mint eddig.:)

Sikeres első kör

Nem akarom elkiabálni, illetve a megmaradt része pontosan olyan fontos (bár igazából egy fokkal fontosabb is), mint az, ami tegnap lejárt, de sikeresen túl vagyok az elméleti vizsgán a jogosítványom megszerzése érdekében.
Izgultam, méghozzá nagyon, de sikerült 24 pontot összegyűjteni a 26-ból, a minimálisan kötelező 22-t kettővel meghaladva. örülök, és büszke vagyok. Most már csak a gyakorlati vizsgán is ugyanilyen jól szerepeljek!:)
Igazából nem félek, nekem ez az elméleti dolog volt a mumus, ettől tartottam jobban, de állítólag a vizsgához kifogtam a város legizébb rendőrét, aki tényleg csak hibátlan vezetésnél engedi át a jelölteket.
Mondjuk, szerintem ez normális és helyénvaló, sőt, kötelező is, úgyis van elég bunkó sofőr az utakon, akiknek nem tudom, ki adott könyvet!
No, most már úgyis mindegy, lesz, ami lesz, visszafelé már nincs út!:) Kérek szépen drukkokat 24-ére!!!!:)

Fotó INNEN.

SIKERÜÜÜÜÜLT!

Nem adhattam más címet, nem borzolhatom annyira a kedélyeket, hogy valami kanyargós dumával álljak elő. Mert megérdemlitek, hogy elújságoljam a jó hírt! (Pedig eleinte tényleg valami cseles szöveget szerettem volna!)

Akár itt is abba lehet hagyni az olvasást, hiszen leírtam: sikerült. Ami azt jelenti, hogy lesz állásom. De ha kíváncsiak vagytok még néhány apró részletre, nyugodtan továbbolvashattok.:)

Féltem szerdán. Sok mindentől, de főleg attól, hogy egész délelőtt, egyszer nem sok, de még annyiszor sem csuklottam.:P (Ellenben voltam vécén négyszer is vizsga előtt és tanári kísérettel (csak az ajtóig, na) egyszer vizsga közben is.) Gondoltam, cserben hagytatok, és bár szívesen kiegyeztem volna a múltkori címben említett számban (jegyben), nem mertem remélni, hogy lesz akkora szerencsém. A 11 év mégiscsak: 11 év. És ez kiesés, akárhogyis nézzük. De azért reménykedtem. Fennhangon viszont ezt nem mondtam senkinek. Hiszen tudjátok: kapok egy szörnyen kicsi jegyet és aztán ég a képem, hogy nekem milyen reményeim voltak!

Na jó, most már nem csigázlak tovább titeket sem, akik vettétek a fáradságot és eddig eljutottatok, csak azt nem tudom hogyan, milyen szavakkal írjam, hogy túl szerény se legyek, de nagyképű sem. Mert az a helyzet, hogy ELSŐ lettem. Így, csupa nagybetűvel, mert nemhogy a magyarok közt első, de még a legjobb román is 0,20 ponttal kevesebbet kapott, mint én! Az tény, hogy még most is hitetlenkedve gondolok rá, attól félek, hoyg felébredek, vagy hogy holnap jön egy átirat miszerint az én jegyemet elírták. Mert nem csalás, nem ámítás, a listában (29. old./48, lap alján, lentről a második) ez áll: Suto Edith - 9,9!!!! (A maximum 10-esből)

Amikor megláttam, tényleg nem hittem, de a következő pillanatban már szaladtam le a lépcsőkön hitetlenkedve-boldogan-sírva és Istvánt hívtam. Aztán szaladt Ani: Edith, de te vagy az első is! Még láttam egy 9,7-est, de az a románoknál van!
Kicsit sok(k) volt így egyszerre minden, muszáj volt visszamennem megnézni, hogy nem kápráztak a szemeink?! És nem. Utána átmentünk a másik listasorhoz és megnéztük hol, melyik óvodákban vannak címzetes óvónői állások. Mert a jegyem azt jelenti: az a hely, amelyiket választom, véglegesen az enyém lesz. Már kinéztem az óvodát, már várom 22-ét. Remélem, tényleg semmi bonyodalom nem lesz körülötte.

És így, valahogy már kezdem azt érezni: mégsem olyan kilátástalan a jövő. Azért előre nem szeretnék inni a medve bőrére, igazából csak aug. 5-én fogok fellélegezni, ha már a kezemben lesz a kinevezésem!

Azért mégis van valami, ami elszomorít: Ani 6,20-at kapott, ami azt jelenti, hogy akkor sem kaphatna címzetes állást, ha lenne elég hely a megyében. De sajnos, csak avgy 6 van összesen. Tett óvást az újrajavításért, veszítenivalója úgysincs, hátha lesz szerencséje. De a drágám olyan aranyos volt, úgy örvendett értem, mintha ő maga lett volna az első. Én is örvendek érte, mert állást úgyis kap, csak annyi szépséghibája van a dolognak, hogy jövőben újra kell vizsgáznia.

Még nincsenek...

...eredmények.
Ma egész nap lestem a tanfelügyelőség honlapját, de semmi újdonság nem került fel. Most viszont találtam valamit: http://www.edums.ro/grafice%20titularizare%202010.pdf Igaz, románul van, nem mindenki érti, ezért a lényeget inkább leírom.
Tehát, 18-án eredmények, 18-19-én fellebbezés, 20-án fellebbezések orvoslása, 21-én végleges eredmények. Ezek függvényében, 22-én címzetes óvónői állások "kiosztása" azok között, akik megírták a min. 7-est. 27-30-a között a további üresen maradt állások betöltése helyettes (de szakképzett) tanerőkkel; feltétel: min. átmenő (5-ös) jegy. Aug. 5-én már mindenki kezében tarthatja a kinevezési papírját.
Remélem, én már 18-án megnyugszom, és 22-én levehetem a gondom az "ügyről" egészen szeptember elsejéig. De ha nem így lenne, akkor sem fogok világgá menni!:P

Lejárt

Lejárt, és, bár nehéz volt, úgy érzem, elég jól szerepeltem. Aztán, majd megmondják "ők", hogy jól érzem-e. Holnap, ha minden igaz, meglesznek az eredmények. :)
De azért egy kicsit már megnyugodtam. Az átmenőt, biztos vagyok, hogy megkaptam (nálunk ez az 5-ös), és így már van esély rá, hogy kapjak állást. Picit jobban érzem magam, mint vizsga előtt. :P

Vizsga előtt

Muszáj túltennem magam a szomorúságon. Az este jól megsirattam szegény Enikőt, ma már jobb volt. Fáj, nem tudom felfogni, nem akarom hinni... állandóan fel-felbukkannak a gyerekkori emlékek, sőt, még mindig használatban van az a kis sárga ruha, amit tavalyelőtt Borókának hozott ajándékba. De megy tovább az élet. ...

Nem is akárhogyan: holnapután vizsgázni fogok.

Már régen gondoltam, hogy írok erről, de aztán állandóan halogattam, várva a konkrétumokat. Amíg ötlet szintjén volt a dolog, arra gondoltam, megvárom, amíg leadom a papírokat, miután leadtam őket arra vártam, hogy ne dobják vissza a dossziét, amikor ez sem történt meg, vártam, hogy lejárjon a vizsga. Nos, a vizsga még nem járt le, hanem holnapután lesz, de önzésből, gondoltam, mégis leírom most: egy kis drukkolás, szorítás, ima - kinek-kinek természete és hite szerint - nagyon jól jönne. Mert jó lenne, ha legalább egy (jó) közepes jegyet kapnék.

Még nem mondtam, miféle vizsgáról van szó: óvónői állásra pályázom, tulajdonképpen címzetességi vizsgám lesz. Igaz, kevés esély van arra, hogy címzetes helyet kapjak, mert kevés ilyen hely van és én, több, mint 10 éve tanultam, illetve voltam benne utoljára a témában, tananyagban, de egy egyéves helyettesítői állást, úgy gondolom, képes leszek mindenképpen "elkapni". Bár kicsit ki vagyok esve a szakmából, sok kifejezést, ismeretet fel kell elevenítenem, úgy érzem, hogy ezalatt a 11 év alatt, ami az érettségi óta eltelt, sok minden mást tanultam, ami akár kiegészítheti, akár pótolhatja a kissé berozsdásodott ismereteket. Szóval, mint mindig:), most is optimista vagyok, tényleg teljes bizakodással vágok neki a dolognak. Aztán, valami, valahogy lesz.

Az, hogy óvónői állást szeretnék, bevallom, nem mentes az önzéstől. Igaz, szinte mindenki hülyének néz, hogy én pont most akarok visszamenni a tanügybe, amikor mindenhol leépítések vannak és az állami alkalmazottaknak 25%-kal csökkentették a fizetését, de egyelőre nekem ideális lenne ez a munka: mindegy, hogy mekkora lenne a fizetésem (tulajdonképpen úgy vagyok, mintha éppen végeztem volna, tehát kezdő, mert csak 1 évet tanítottam összesen, és bár szakképzett vagyok, de még nem véglegesítőztem), de legalább tudom, hogy olyan munkát végeznék, amit mindig is szerettem, amihez értek, és nem utolsó sorban, ami kb. 4-5 órát jelent naponta. És ez nem elhanyagolandó. Mert nem mindegy, hogy kapok 6-700 lejt 4-5 órára, vagy 800-1000 lejt 8-12 órára. Emellett simán marad időm az Erdélyi konyhára, amit nagyon nem szeretnék kiejteni a kezemből, és, más munkahelyhez képest, több időt tudnék tölteni a lányokkal, illetve a házimunkát sem feltétlenül éjjel kellene végeznem, félholtan a fáradságtól.

Szóval vizsgázom szerdán. Ma a románnal foglalkoztam és még folytatom: román gyermekirodalom, nyelvtan és módszertan. A tavalyi tételeket nézegetve, úgy érzem, a nyelvtanos rész szinte hibátlan lesz és a módszertani rész is fog menni. A gyermekirodalomtól csak azért félek, mert sok elméleti dolgot át kellene venni még (amire nem lesz, nem lehet már időm), illetve a címek között is sok olyan van, amiket nem ismerek, mert akkoriban nem tanultuk. Örülök, ha mindezeket a műveket (versek, mesék, fabulák, novellák) legalább el tudom olvasni ma éjjel, hogy bár a cselekményről és a szereplőkről legyen némi fogalmam, a "rizsát" pedig majd kitalálom helyben.:)
A holnapot a magyarra szánom; magyarból szintén gyermekirodalom, nyelvtan és módszertan van, és itt is csak az irodalmi részétől félek igazán. Főleg az Egri csillagoktól, mert szégyenszemre, még mai napig sem olvastam ki a regényt, bár az érettségi óta (akkor is kihúztam) legalább megnéztem a filmet. :)

Szóval, akinek akad egypár szabad, fölösleges pillanata, az legalább gondoljon rám szerdán délelőtt, hátha meglenne az eredménye. :)