Iskola? De melyik? 1.

Idén 4 éves lett a gyerekem, ezért nincs mese, iskolát kell választanunk! Magyarországon erre lenne még bő két évünk, itt viszont már dönteni kell. Luxemburgban ugyanis 4 éves kortól a gyermekeknek kötelezően iskolába kell járniuk 16 éves korukig. Természetesen az első két év, a „préscolaire“ (luxemburgiul „Spillschoul“), amit leginkább iskola-előkészítőnek lehetne fordítani, legfőképp azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek megtanulják azt a nyelvet, amin később tanulni szeretnének. Illetve, ez így mégsem igaz teljesen, hiszen itt Luxemburgban a luxemburgi állami és alapítványi iskolákban a tanítás 6 éves korban már németül kezdődik el – ezen a nyelven kezdenek el írni, olvasni, majd a többi tantárgyat is ezen a nyelven hallgatják –,  amit szép fokozatosan a francia vált fel, hogy az általános iskola felsőbb tagozatában teljesen átvegye a német helyét. Emellett azért a luxemburgit is tanulják kevés óraszámban, de csak harmadik osztálytól. Tantermen kívül azonban a nebulók tanáraikkal és társaikkal luxemburgiul kommunikálnak, ezért fontos mégis, hogy viszonylag gyorsan megtanuljanak luxemburgiul azok, akik a luxemburgi szisztémát választják.

Általánosságban azonban elmondható, hogy a „péscolaire“ lényege az, hogy ebben a soknemzetiségű országban, ahol a gyerekek otthon mind más-más nyelven beszélnek, időt hagy arra, hogy megtanulhassanak egy teljesen más nyelvet, amivel az új közösségben, a választott iskolában beszélgetnek társaikkal, tanáraikkal. Akik a luxemburgi iskolát választják, azok luxemburgiul, akik az angol nyelvű iskolák valamelyikét választják, azok angolul, akik a franciát, azok értelemszerűen franciául tanulnak meg. És választhatnánk még olasz és orosz iskolát is.

Gyerekünk megszületése óta nagy fejtörést okozott nekünk, hogy ha eljön az ideje, vajon hova küldjük őt iskolába. Mivel a férjem EU-s tisztviselő, a legkézenfekvőbb döntés talán az lett volna, ha az Európa Iskolába (EU-s iskola) íratjuk be lányunkat. Azonban itt csak a magyar szekcióba kerülehetett volna be, ahol magyarul tanulna, a magyar tanmenetet követve, kis létszámú, összevont csoportokban. Viszont, ha már külföldön élünk, ahol a gyerekünk nemcsak heti pár órában tanulhat idegen nyelvet, kikérdezéssel és feleltetéssel megutáltatva azt, hanem játékosan, megfelelő motivációval, szinte észrevétlenül, nagy butaság volna részünkről nem élni ezzel a lehetőséggel, és bezárni a gyereket a magyar közösség biztonságos, de szűk határai közé. Ráadásul, nagyon úgy néz ki, hogy mi nem is fogunk az elkövetkező 10 évben (és lehet később sem) hazaköltözni, ami indokolná a magyar nyelv elsődlegességét.

Mivel porontyunk francia bölcsődébe járt, az optimális az lett volna számára, és a mi számunkra is, ha valami csoda folytán felveszik az École Française-be, a francia állam által támogatott iskolába, ahol ismerős nyelvi közegbe került volna, és az évek során anyanyelvi szinten elsajátít egy – legalábbis itt Európában, és főleg az EU-s intézményekben – igen meghatározó és fontos nyelvet. Csakhogy ide azok kerülhetnek: 1. akiknek a testvérei már ide járnak, 2. akik francia állampolgárok, de itt élnek Luxemburgban, 3. frankofón a gyerek, azaz például belga, 4. nem frankofón a gyerek, de a francia oktatási minisztérium által elismert intézményből jön. A túljelentkezés itt sokszoros, így állítólag még a belgáknak sincsenek biztos esélyeik. Szóval láthatják, bekerülési esélyünk nulla, így aztán nincs is min csodálkozni, hogy bár beadtuk a jelentkezési lapot, de még egy annyi picurka értesítést sem kaptunk, hogy „desolé“, a gyerekét nem vettük fel.

Ha mindenáron a francia vonalon akartunk volna maradni, akkor jelentkezhettünk volna a Notre-Dame Sainte Sophie Magániskolába, ami egy luxemburgi nyelvű vallási iskola, de van francia részlege is. Mivel azonban, én abban a tévhitben voltam, hogy a francia részleg is vallásos (katolikus), ezért nem is jelentkeztünk ide. Később tudtam meg, hogy a francia részleget teljesen külön kezelik, és így az teljesen világi. Szóval, ezt én szúrtam el – „bocsika, kislányom!“ –, de ha jól tudom, ide is nagyon nehéz bekerülni, így most csak azzal vigasztalhatom magam, hogy lehet, hogy innen is elutasítottak volna minket.

Egyet még nagyon határozottan tudtunk az iskolaválasztással kapcsolatban, mégpedig, hogy nem vagyunk hajlandók sokat fizetni az iskoláért, éppen elég volt a créche (bölcsőde) havi,  chèque service-szel (állami támogatás) együtt is 800 euróját kigazdálkodni. Így jött képbe újra az Európa Iskola, ami az EU-s dolgozók gyerekeinek ingyenes, és a helyi luxemburgi iskola. Persze, ha a pénz nem számítana, akkor bemennék az egyik angol iskolába, az International Schoolba vagy a St. George’s-ba, és nyugodt szívvel beíratnám a gyereket valamelyikbe, legfőképp az utóbbiba, és nem görcsölnék azon, hogy vajon tudok-e majd segíteni Eszternek eleinte a leckeírásban és feladatmegoldásban, és vajon a magyar mellett, nem lesz-e sok még az a négy nyelv (luxemburgi, német, francia, angol), amit el kell sajátítani egy luxemburgi iskolában a 12 év alatt. Biztos lennék benne, hogy az angol nyelvvel az egész világon el tud majd boldogulni, és emellett még a választott nyelvvel (francia) is könnyedén elboldogulna. Nem kellene attól tartanom, hogy a szegény gyereknek túl sok nyelvet kell megtanulnia, és emiatt esetleg felületes lesz a tudása, és nyugodt lennék afelől is, hogy az angol oktatási rendszernek megfelelően még tudást is kapna az iskolában. Nem úgy, mint a sokat szidott luxemburgi államiban.

Lám, hányféleképpen látjuk ugyanazt a dolgot! Annak ellenére, hogy a luxemburgi állami iskoláról sok negatív kritikát hallottam, azok az ismerős szülők, akiknek gyerekei odajárnak, végeredményben meg vannak vele elégedve. A gyerekek általában jól teljesítenek és szeretik, egyébként itt is azon múlik minden, hogy milyen tanító nénihez kerül a gyerek – ebben is hasonlít a magyar állami iskolákhoz, meg abban is, hogy sok a felmérő és a tesztírás. Számomra meglepő volt, hogy a gyerekek első osztályban nem az írott betűket, hanem a nyomtatott nagybetűk írását gyakorolják.

Akarják tudni, hogy az érintett hogy vélekedik erről az egész iskolásdiról? Mert hát végül is, itt róla van szó elsősorban. Szóval, ha az iskola témát felhoztuk Eszter jelenlétében, akkor ő általában egy dolgot fűzött mindig hozzá: „Olyan iskolába akarok menni, ahol úgy beszélnek, ahogy mi!“ Nos tényleg, mi van akkor, ha a gyerekem látványosan jobban érzi magát magyar gyerekek társaságában? Mi van akkor, ha a gyerekem magyar közösségben vidámabb, nyitottabb és beszédesebb? Így ezen elgondolkozva, egy rövid időre meginogtunk, és elkezdtük beszerezni a papírokat az Európa Iskolába. Igen ám, de mi van akkor, ha 10 év múlva meg azzal áll elénk a gyerekünk, hogy: Anyám, apám! Itt születtem Luxemburgban, ez a hazám, itt élek 15 éve, és nem beszélem a nyelvét! Beszélhetnék minimum 4 nyelven, mehetnék francia, belga, német, magyar egyetemre, és még sorolhatná azokat az esélyeket, lehetőségeket, amiket elvettünk tőle. Az az igazság, hogy egy 4 éves gyerek nem dönthet ebben a kérdésben. Nekünk kell olyan döntést hoznunk, ami lehet nem lesz tökéletes minden szempontból, de mégis a legjobb lesz a jelenleg választható alternatívák közül, és bár nem beszélnek benne magyarul, a gyerekem mégis jól érzi magát.

Hogy végül mire jutottunk, arról hely hiányában, majd a következő levelemben számolok be. Addig várjanak! És különben is, addig még lehet háromszor meggondoljuk magunkat.

Luxembourgi Babilon

Amikor megérkeztem Luxemburgba az angolon kívül sajnos semmilyen más idegen nyelvet nem beszéltem. Milyen jó lett volna, ha annak idején nemcsak kacérkodom a francia nyelvtanulással, hanem el is kezdem, és milyen jó lett volna, ha a németet, amit el is kezdtem, nem hagyom abba azzal a felhorkanással, hogy ez milyen ronda nyelv. Valljuk be őszintén, lusta voltam! Pedig mind a francia, mind a német hivatalos nyelv a Nagyhercegségben, és nagyban megnövelte volna az önbizalmamat, ha a kettő közül valamelyik nyelv birtokában kezdem itteni életem. De ki gondolt még a 80-as években EU-csatlakozásra, meg arra, hogy emiatt én egyszer Luxemburgban fogok élni?

Eleinte aggódtam is azon eleget, hogy vajon hogyan boldogulok majd a hétköznapokban, amikor a férjem dologzik, és nekem kell majd egyedül intéznem a bevásárlást és a hivatalos ügyeket. Kiérkezésem után pár hónappal beiratkoztam ugyan egy francia nyelvtanfolyamra, de az abszolút nulla szintről eljutni az egyes szintre még nem jelentette azt, hogy tárgyalóképes is lettem. Ennek ellenére, csodák csodája mindent meg tudtam oldani, mert a fontosabb intézményekben – így a polgármesteri hivatalban, könyvtárban, postán – beszéltek angolul. Azóta azt is megtapasztaltam, hogy a gyerek- és háziorvosok nagy része is teljes természetességgel ajánlja fel az angol nyelvet, ha hallják, hogy a beteg külföldi, és egyik hivatalos nyelven sem kommunikál.

Nem tudom Önök hogy vannak vele, de én az angollal is úgy vagyok, hogy ha már 1-2 hétig nem volt alkalmam beszélni ezen a nyelven, akkor olyan lassan indulnak be a fogaskerekek az agyam nyelvi központjában, hogy szinte csak a csörgést-csattogást hallom, ami nagyon megnehezíti a gördülékeny társalgást. Persze, aztán ahogy a futásnál is, pár perc után itt is be lehet melegedni, de sajnos az emberi kapcsolatok már csak olyanok, hogy sokszor csak a „bemelegítés” idejéig tart egy baráti csevej, vagy például az orvosi rendelőben a tünetek ismertetése. Az ember lánya ilyenkor lázasan keresi a megfelelő szót, ami természetesen akkor nem, de a beszélgetés végeztével mindig eszünkbe jut, de akkor már… too late!

Komolyan mondom, ehhez képest a luxemburgiak nyelvi zsenik! Akár németül, akár franciául, akár angolul kell tárgyalniuk, gond nélkül váltanak egyik nyelvről a másikra. És akkor még nem is említettem, hogy ezen a három nyelven kívül egymás között ők a luxemburgi (lëtzebuergesch) nyelvet használják, ami egy moseli frank dialektus francia szavakkal felturbózva. Érdekesség – én is most olvastam –, hogy néhány németországi dialektustól eltekintve az erdélyi szász nyelv mutat nagyon nagy hasonlóságot vele. Korábban, amikor azt gondoltam, hogy a hollandnál nem létezhet kellemetlenebb hangzású nyelv, nagyot tévedtem. Ennek ellenére a lëtzebuergesch nagy reneszánszát éli napjainkban, és a nemzeti identitás szimbóluma lett egy olyan országban, ahol a lakosságnak csak kicsivel több, mint a fele luxemburgi állampolgárságú. Egy 2006-os felmérés szerint 40 százalék a külföldiek aránya (460 ezer lakosból 270 ezer csak a luxemburgi), ami a legmagasabb Európában, és ebben benne vannak azok a külföldiek, akik a viszonylag könnyen megszerezhető luxemburgi állampolgárságot megkapták. És higgyék el, nagyon sokan vágynak a luxemburgi állampolgárságra, elsősorban a portugálok és a jugoszláv utódállamokból érkezők.

A lëtzebuergesch elsősorban beszélt nyelv, és annak ellenére, hogy akkora területen beszélik, mint egy kisebb magyarországi megye, 8 különböző dialektusát különböztetik meg (bár ebbe beleszámoltam a belgiumi Luxembourg tartományban beszélt egyik dialektust is). Az egységes nemzeti nyelv megalkotása céljából 1976-ban közzétették a nyelvtani és helyesírási szabályokat, majd 1984-ben a hivatalos nyelv rangjára emelték a német és a francia mellett. Azóta születnek luxemburgiul novellák, színdarabok, de írott sajtó még mindig nem jelenik meg ezen a nyelven.

Szintén luxemburgi sajátosság, hogy ez a három nyelv nemcsak hivatalos, de beszélik is őket! Nem úgy, mint Belgiumban, ahol a vallonok nagy része egyáltalán nem beszél flamandul (hollandul), és a flamandok is inkább választják az angolt második nyelvnek, mint a franciát!

És akkor a luxemburgiak még tanulnak „idegen nyelvet” is, többnyire az angolt, amit megint csak folyékonyan beszélnek. Könnyű nekik, mondhatnánk, az általános iskola első osztályától kezdve németül tanulnak mindent, majd fokozatosan elkezdenek ismerkedni a franciával, hogy pár év múlva minden tantárgyat franciául tanuljanak. A sok nyelv használata miatt kiskoruktól kezdve az agyuk olyan edzésben van, hogy meg se kottyan nekik még egy-két plusz nyelv.

Luxembourg pedig egy olyan multikulturális, többnyelvű főváros, ahol jelentős számban van képviselve az Európai Unió mind a 23 nyelve az itt található számos EU-s intézmény miatt. Képzeljék el, hogy Kirchbergben, az európai uniós negyedben, egy auchanos bevásárlás során délben, amikor a sok uniós tisztviselő kiszabadul a munkahelyéről, majd beszabadul az üzletbe, micsoda bábeli zűrzavar van!