Nagycsaládban élni jó :)

Az van, hogy én az itteni bloglistámat használom feedolvasónak. Ha valaki előre kerül, örülök, és elolvasom. És most már sokadszor járok úgy, hogy egy hónapig sem hoz új bejegyzést, és amikor odakattintok, bizony hatalmas az elmaradásom.
Fenébe.

Viszont Misi ottaludt a bölcsiben. Békésen. Először állva az udvaron egy traktorra borulva, aztán csaknem három órát odabent. Rékáék is jól vették az akadályt, nagyon tetszett nekik. Nándinak először nem, aztán igen.

Büszke vagyok rájuk. Csak délután már hiányoztak.

Vége az őszi szünetnek, mindenki intézményesült. Teljesen gyerektelen voltam délelőtt.

Misi jól bírja a gyűrődést a bölcsiben. Határozottan. Reggel ugyan sírt kicsit, de reggelizett, megevett három fél kiflit, ebédelt is rendesen, és csak picit sírt. Kicsit még a Kriszti néni ölében is aludt. Játszott kint is, és bár az udvarra ráadták a pelenkát, szárazon vették le róla. Boldogan mosta a fogát is ebéd után.
Kicsit összeszorult megint a szívem, mikor mentem érte, nem örül nekem, haragszik rám, hogy otthagytam, vagy nem tudom, olyan fura a Réka meg a Nándi után, akik mindig a nyakamba ugranak, de legalábbis látszik az arcukon az öröm. Meg persze otthagyni is rossz. Holnap ott is alszik, legalábbis megpróbálják. És Réka meg Nándi is. Ha sikerül,  csaknem 7 órám lesz egyben, amikor azt csinálok, amit akarok. Igazi szülinapi ajándék :) De azt hiszem, minden nap nem bírnám. Hiányoznának. Lehet, hogy így is fognak...

Szóval a délelőttöm így magányosan telt. Határozottan pihentető volt, elég sokmindent meg tudtam csinálni. Aztán alvásidőben folytattam, és mikor Gergő hazajött, megint. Ugyanis megjött a szekrény, amit vettünk, és elkezdtük kipakolni a szobánkat. Az óriási ülőgarnitúrát cipeltük le, megszabadulunk majd a lentitől, és kényelmesebben lehet majd aludni is, ha vendég jön. Meg én nagyon szeretem ezt a régit, igazi szerelem volt részemről, mikor megvettük.
Nagy bánatom, hogy az egyik akasztós szekrénynek dohos szaga van. Igaz, csak három elem fér el a négyből, de pont a két akasztósra lett volna igazán nagy szükségünk, és az üvegesre meg nem. Most agyalok, hogy mit kéne csinálni. Nem szeretném, ha a ruhák is dohosak lennének. Lefújtam a szekrényt kívül-belül penészölővel, de nem igazán használt. Ráadásul északi a fal, amire kerül, így nem is remélhetem, hogy majd szellőzik. Ehh, mindegy. (Hacsak nincs valakinek valami ötlete.)

Kíváncsi vagyok egyébként, hogy mikor lesz majd kedvem zenét hallgatni. Egyenlőre örülök a csendnek, ami körülvesz. Nagyon szükségem van rá :)

Hurrá! Ma délben, mikor mentünk a legkisebbért nem sírt, nem az óvónéni ölében ült, hanem játszott az udvaron!!! Mikor meglátott, kicsit mondjuk sértődött volt, nem ugrált a nyakamba, nem szorongatott meg, semmi ilyesmi. Kicsit beleült az ölembe, vadul cumizott, de aztán vegyült még egy kicsit a gyerekekkel, amíg megbeszéltük a gondozónénikkel, mi is volt vele aznap.

A tízórairól leette a szalámit, ami úgy is szép teljesítmény, hogy reggelizett itthon, ivott, játszott, és csak keveset sírt. Igaz, gyakran beült Kriszti néni ölébe, és onnan lesegetett, de alapvetően jól elvolt. Még szokik, de már elfogadja az ottani felnőtteket, biztonságot talál náluk. Akkor keseredik el, ha sok a gyerek, meg amikor anyuka jön, ahogy hozzák a gyerekeket. De ha olyankor külön viszik, már jobb is neki. Bepisilni viszont kétszer is bepisilt, és ráadták a pelust, amit én itthon tele vettem le róla... Sok teát ivott :) Hétfőn megyünk legközelebb, akkor már biztos ott is ebédel, de lehet, hogy ott is alszik. Meglátják délelőtt, hogy mi a helyzet.

Szóval szuperül alakulnak a dolgok. Jövő héten beszélek az ovival, hogy akkor hadd aludjanak ott Rékáék is legalább egy, de inkább két napot. Remélem benne lesznek.

Tegnap Rékáról is akartam írni, hogy mennyire megváltozott, és milyen nagylány lett, és úgy általában egy ömlengős poszt érik bennem, aztán jön egy ilyen reggel, mint a mai, és sztornó. Szóval várni kell még erre az írásra azt hiszem...

Misi viszont cuki mostanában nagyon. Igazi bohóc. Eleinte inkább Réka természetű volt, már az ő misis módján, most már viszont határozottan Nándis. Mindenben utánozza, és ugyanazokat a bohóckodásokat használja, amiket ennyi idősen Nándi. Már csak a hülye szaladások hiányoznak a repertoárból :) Nem produkáltatható, viszont iszonyúan örül neki, ha nevetünk rajta vagy megdicsérjük, szóval ha ráirányul a figyelem. Egy bizonyos szintig persze.

Ma is volt bölcsi, és hát sírt szegény, de a Kriszti néni ölében már jól elvolt, és aludt is egy kicsit. Ebéd előtt mentem érte még ma is, és amikor meglátott, sírva fakadt :( Viszont csak egyszer pisilt be, és a pelust sem adták rá. Szóval haladunk, haladunk. Holnap új nap.

Szobatisztasággal nagyon lassan haladunk, de azért van fejlődés. Éppen csak annyi, hogy ne hagyjam a fenébe, és ne adjam vissza rá a pelust. Most már mindig szól, ha bepisil, többnyire éppen csak becsurrant, különböző mennyiséget, és még marad a bilinek is. A kedvencem egyébként, mikor időben megyünk, de rosszul húzom le a gatyát, vagy nem figyelek a fütyire, és lepisili magát, és lehet mégis öltöztetni.
Szóval mindig szól, és néha meg már előre is jelzi, bár többnyire ugye kérdezem, hogy kell-e. Ha azt mondja, nem kell, nem viszem. Néha, mikor látom, hogy csak nem ér rá, rábeszélem azért... Napi 1-2 baleset van, de volt már olyan is, hogy egész nap nem volt gond. A kaki mizéria is véget ért szerencsésen, nem a pelusmentességgel volt ezek szerint a baj, hanem az állaggal... Még többnyire a reggeli pelusba megy, igyekszem megvárni, mert lusta vagyok. Természetesen egyébként könyvvel kell a klotyóra ülni... És csak a vc a jó...

Beszéddel még mindig nem halad, de majdcsak rájön, hogy mindenki élete könnyebb lenne...

Nándit kicsit jobban elő kéne szedni, olyan kis elhanyagoltnándi érzésem van, valahogy Réka nagyon rátelepszik, Misi meg rám, ő meg nem beszél, ha nem muszáj. Nagyon erősödik bennem, hogy nagyon kéne valami külön közös dolog vele. Sírós is mostanában, mindenért nyafog, előbb sír, utána kér, ez sem annyira jellemző rá. Vagyis volt eddig, de hát változnak a gyerekek. Sokat mondja, hogy utál, mikor nem tetszik neki valami, ezt elég nehéz jól lereagálni, még ha tudom is, hogy pillanatnyi dologról van szó, és sokkal többször vall szerelmet.

Réka meg abszolút két véglet mostanában, hol maximálisan kiborít, átgázol mindenkin, direkt rosszat csinál, hol meg az önfeláldozás mintaképe. Kamaszodik, vagymi...  Tudom, sokkal rosszabb lesz ez akkor. De gyakran annyira tanácstalan vagyok vele kapcsolatban, hogy mikor csinálom helyesen, amit csinálok. Nyilván ő is érzékeli a bizonytalanságomat. Meg egy csomószor érzékelem, hogy távolságtartó vagyok vele, mert nem tudom, mikor borul ki attól, aminek eleinte örül... Pillanat alatt változik a hangulata. Brrr.

... mint beszokás.

Haladunk. Legalább haladunk.
Reggel fél9kor Rékáékkal együtt vittük Misit, nagyon lelkesek voltak, és ez átragadt szegény kis áldozatra is, keresték a gombákat, Nándi meg Réka nosztalgiáztak, levették a cipőjüket, megnézték a vécét, és Misi kicsit büszke volt rá, hogy akkor ő itt van. Kicsit félve hagytam ott, mert egyedül Regi néni volt, de azt mondta, ne aggódjak. Otthagytam fájó szívvel, persze sírva, hazamentünk a nagyokkal. Innentől ketrecbezárt oroszlánt játszottam, és minden telefoncsörgésre görcsbe ugrott a gyomrom.

10kor írtam egy smst Gabi néninek, hogy Misi bírja jobban, vagy ők a sírást. Erre Kriszti néni felhívott egy fél óra múlva, hogy fél 12-kor várnak. Igaz el-elsírja magát, de bírja a gyűrődést, megvigasztalható. Néha még egy-egy játékot is a kezébe vesz, de aztán eszébe jut, hogy attól jól érezné magát, és inkább sír egy sort.
Szerencsésen bekakilt, így adtak rá bugyipelust, meg örültek, hogy moshatják a gatyát, meg Misit, de hát ez van. Az udvarramenésnek örült, mikor kiderült, hogy nem vagyok ott, kevésbé. Aztán mikor fél12-kor mentünk, egy szomorú arcú kisfiút találtam a játszórész kapujánál (épp akkor ért oda), aki nem sírt ugyan, de nála volt a táskája, a cumija és a gyürögetője... A nyakamba mászott azonnal, és kapott túrórudit, aminek örült. Aztán mikor elindultunk haza, már semmi gond nem volt. Semmi plusz anyásság.
Amikor megkérdeztem, hogy jó volt-e a bölcsi, bőszen bólogatott és arra is, mikor az iránt érdeklődtem, hogy megy-e megint.

Haladunk.

Kedden folytatás. Ott is ebédel. Vagyis marad ebéd alatt. Nincsenek hiú reményeim...

Ma hazajöttem, megegyeztünk, hogy hívnak, ha nincs tovább. Egy órát bírta. Ezt az egy órát többnyire végig sírta, egy-egy percre hagyta abba. Amikor már nem tudta egyátalán abbahagyni, hívtak. Holnap új nap.
Ennek ellenére azt mondja, jó volt, és felváltva mondja, hogy megy holnap, illetve nem. Megpróbáltam átverni egy nem ciklusban, és kérdeztem, hogy kér-e holnap túrórudit a bölcsi után, és vigyorogva mondta, hogy nem. Okos. Nagyon okos :)

Persze ahogy eljöttem, azon agyaltam megint, hogy mennyire van szükségünk erre a bölcsire, de aztán nyeltem egyet, és eszembe jutott, hogy már megint torokfájással keltem, pedig még mindig köhécselek az előzőből. Aztán hazaértem, kinyitottam az ajtót, keresztülestem a cipőkön be a nappaliba, és gondolkozni kezdtem, mivel hasznosítsam ezt a kis időt, amíg nincs a környéken gyerek, mert egyik tennivaló sürgetőbb, mint a másik. És ez megint meggyőzött, hogy igenis szükségünk van rá.
Kár, hogy Misin nem érzem annyira, hogy olyan fene nagy szüksége lenne a gyerektársaságra. :( Hiszen itt van neki a két szupi nagytesója, és tökéletesen elégedett velem is.  Na, mindegy, futunk még egy kört holnap.

Ma próbáltam otthagyni Misit. A következménye, hogy fél óra alatt háromszor bepisilt, és pelenkát adtak rá végül a felhatalmazásommal. És végigsírta a fél órát. Holnap hosszabban próbálkozunk. Előre utálom. De akar menni, és érti, hogy holnap is ott fog maradni, nélkülem. Csak biztos nehéz neki is.
De mindenkinek szüksége van arra, hogy normális legyek. Máshogy nem tudom, hogy tudnánk megoldani, egyre leharcoltabb vagyok, egy hónapja egyik betegségből a másikba esek, és lassan nem tudok aludni a fáradtságtól, nincs kedvem semmihez, régebben legalább örömmel főztem, most az is egyre inkább kötelesség.  A derekamon van egy fájós anyajegy, azzal sem jutok el hetek óta a bőrgyógyászatra, és a hátam is fáj megint egy ideje, pihenni kéne.
Az otthonsegítős alapítvány nem válaszolt, talán csak azért, mert a nyári szabadságolások közepén írtam, a nagycsaládos egyesületbe belépéshez szükséges további infókat is nemrég kaptam meg, pedig júliusban postáztuk a belépési nyilatkozatot... Mindegy, nehéz nekem úgyis segítséget kérni, nagyon nehéz, nem veszem rá magam újra. Nekifutunk ennek a bölcsinek, aztán ha nem megy, akkor marad a bizalom. Mert nagyobb terhet úgysem kapok, mint amit elbírok. De egyenlőre úgy gondolom, hogy még nem tettem meg mindent.

Na, két bejegyzést hagytam félbe, írok egy harmadikat. Nem tudok fogalmazni. Úgyhogy előveszem a szokásos uncsi témáimat. Bölcsibe szokunk és bilire :)

A bölcsivel haladunk, Misi lelkes, keresi a gombát mindenhol, és bőszen mondja is mindenkinek, hogy kmmmba :) A Produkciónk: Misi, mondd meg apának, mi a jeled! kmmba. Kmmba. kmkmmmba :)
Úgy tűnik, annak a gondozónéninek, akit Réka is szeretett, sikerült belopnia magát Misi szívébe, legalábbis a környékére, már volt olyan, hogy elvitte magával, és bár sírt Misó, meg tudta vigasztalni. Szóval ez jó nagyon. Nem tudom, mi a baja a Regi nénivel, nagyon aranyos, és szereti a kicsiket, meg a kicsik is őt, de valahogy a fiammal nem találják a közös hangot. Talán rosszul közeledik hozzá, más nyelvet beszélnek, mittomén. Szóval eddig inkább úgy láttam, hogy csak a letépős módszer fog működni, ha egyátalán bölis lesz Misó. Ma láttam reményt felcsillanni az "otthagyok egy békés gyereket" verzióra, amit jobban komálok...
Kiültem a padra kitölteni a lapokat, és egyszercsak Misinél eltört a mécses. Tudnia kellett, hogy ott vagyok, hiszen már előtte is kiültem többször, és akkor is megtalált, meg rálátni a padra a csoportszobából, és így nem is gondoltam, hogy ő sír. Aztán gyanús lett. Nem tudom, mi történt, de teljesen lebénult, és csak ordított. Egy lépést nem tett semerre sem, csak sírt. Mikor rájöttem, hogy ő sír, és mentem hozzá, akkor sem. No, akármi történt, az minden addigi eredményt semmissé tett, még gyümölcsöt sem fogadott el aztán, és a közelemből sem ment el karnyújtásnyi távolságnál távolabb. Az ő karjáról van szó. Egészen, amíg Kriszti néni meg nem jelent ugye a színen. Szóval azért reménykedek. Holnap új nap.

A bili témával meg továbbra is felemásan állunk. Pisinél nagyon ritkán szól előre. Többnyire akkor, ha már egy kicsi bement. Van, hogy csak nagyon kicsi, van, hogy rendesen bepisil. Ha már vizes a naci, akkor azt viszont már szóvá teszi, ez haladás. Ha kérdezem, többnyire mondja, hogy kell-e, de ugye néha van, hogy nem ér rá, és nem válaszol, vagy nemet mond, és 15 perc múlva meg becsurizik... Azt, hogy akkor is vigyem bilizni, ha nemet mond, igyekszem kerülni. Napi 1-2 baleset mindig van. Néha több is. Érdekes, hogy általában mondjuk egy-két órán belül van több.
A kaki téma meg egészen necces. Merthogy fél a kakitól. Eddig ő gyurma állagút kakilt, és most lett neki pont keményebb - lehet, hogy ez össze is függ a ritkább pisiléssel??? -, és megijed, mert nyomja a fenekét. Ha pelenka van rajta még reggel, akkor is.  Sőt! Teljesen kétségbe bír esni, és menekülünk a wc-re, bilire, és sírva, a nyakamba kapaszkodva nyomja ki, amit muszáj. Most kétnaponta játszunk ilyent, viszont olyankor 2-3-szor, mert annyi adagban jön ki. Remélem, hogy az üdvrivallgás, a tesók elismerése, hogy használhatja a wc-kefét, meg hogy soha nem történik semmi extra majd ráébreszti, hogy túl lehet ezt élni. Meg majd gyurmázunk meg sarazunk. Az Rékának is segített anno.

Szóval ezek vannak most így hirtelen.
Meg voltunk Kaposváron négy napot, ami nagyon jó volt egyrészről, másrészről meg jól át kellett gondolnom néhány dolgot, talán majd írok erről is, de a két félbehagyott posztom elég egyértelművé tette, hogy alkalmatlan vagyok mostanában az írásra. :)

Megvolt a második napunk is, Misi sokkal többet játszott egyedül - értsd én ülhettem a szobában a széken többnyire, de nem mindig -, és nyitottabb volt. Tipikusan megfelelt a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út klisének, ugyanis ahogy bementünk leült és benyomott két kis kakaóscsigát, amit az egyik gyerek hozott. Nagyon tetszett neki, hogy több kicsivel ülhet az asztalnál. Aztán 9kor reggeli volt, és még abból is evett, meg rengeteg teát ivott. Még kérni is kért teát. Sőt, reggeli alatt kiültem a folyosóra, és igazán hősiesen ott üldögélt az asztalnál, dörgölte a szemét, és nagyon látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát, de tartotta magát. Csak aztán valaki hozzá szólt, és még oda is ment, hogy kínálgassa, és ettől aztán kiakadt, és egy jó fél óráig megint rám ragadt. Aztán volt torna is, és ott már úgy is egyensúlyozott, hogy nem az én kezemet, hanem a gondozónéniét fogta, és mikor 10-kor mondtam, hogy akkor menjünk haza, egyszerűen és határozottan rávágta, hogy nem. Úgyhogy maradtunk még 5 percet. Akkor aztán újra szóltam, kézenfogott, és elindultunk ki. Aztán az ajtóból visszaszaladt, megfogta a babakocsit, amit tologatott, a helyére vitte, és jött, hogy mehetünk. Kapott is egy nyuszis képet, mert olyan ügyes volt :)
Remélem mehetünk holnap is, mert kicsit váladékozik a szeme, de volt már ilyen, hogy másnapra elmúlt. Hátha most is. Jó lenne. Nagyokat bólogat, hogy jó volt, és hogy menjünk. Szóval mennék...

Bölcsi után hazaugrottunk a kiscicákért, és vittük be őket a nagyok ovijába. Ott most állatok hete van. Benn van az egyik óvónéni kiskutyája, van süni, teknős, gyűjtöttek mindenféle kukacokat, bogarakat, állatos játékokat játszottak, állatosokat rajzolnak, állatos képeket, újságokat vittünk be, a nagyok ma elmentek az ÁllatSzigetre. Mi pedig bevittük egy órára a 6 kiscicát. Kicsit bízom benne, hogy így gazdájuk is lesz majd :) Kicsit féltem, hogy majd nagyon nyúzzák a cicákat, de nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Szemmel is tartottuk őket, de a kezdeti 5 perces lelkesedés után nagyon békésen és óvatosan bántak velük. Nagyon nyávogós cicák egyébként, ha emberhangot hallanak, borzasztó nyávogásba fognak, de úgy 10 perc után már békésen kuksoltak a gyerekek ölében. Néha azt hiszem, hogy élvezik a nyaggatást, hiszen így Réka nem is tud megfeledkezni róluk...
Mikor megjöttek a nagyok, nekik is jutott még egy kis cicázás, Réka rohant hozzám, könnyes szemmel, amit beléptek a kapun, hogy megvan-e mind a 6. Valahogy, amennyit lehetett, mindig be is gyűjtött belőlük, hiába mondtam neki, hogy 10 perc múlva ő fogja mindet az ölében majd az autóban, nagyon nehezére esett odaadni, főleg Aranyfelhőt :) Úgy nevezte el az egyiket :)

Az a kisfiú pedig, aki az első napokban Nándiba belekötött, egészen megváltozott attól, hogy a kiscica a kezében abbahagyta a nyávogást. Megbabonázta. Talán ez a legjobb szó. Ő egy nehéz eset kisfiú, nehezen teremt kapcsolatot, és félnek tőle a gyerekek, mert mindenkitől elvesz mindent. És attól, hogy volt nála egy cica, csatlakozni tudott a többi cicás gyerekhez, és azok egyenrangúnak tekintették, a nem cicásoknál különbnek érezte magát, és közösségben volt. Amikor el kellett jönnünk, és elvették tőle a cicát  - nem adta, mondanom sem kell - nagyon kiborult. Mondtam az óvónéniknek is, neki is, hogy eljöhetnek hozzánk játszani a cicákkal ovi után is, és pár hét múlva az övé lehet az egyik, csak az anyukával kell egyeztetni. Remélem sikerül, mert nagyon látványos volt a változás, nagyon jót tett neki.

Az ÁllatSzigetet egyébként nagyon élvezte Réka, nagyon sokat tanultak, jó kis nekik való program volt. Láttak vörösiszapból mentett birkát is :(

Szóval ezek voltak a nap eseményei. Haladunk előre. Remélem :)

Megvolt az első nap a bölcsiben :) Nem is tudom, mit mondjak, hogy sikerült. Talán pont úgy, ahogy vártam, se jobb, se rosszabb.