Október 6-án ezek voltak utolsó szavai Poeltenberg Ernő tábornoknak.
Nem is gondolta talán, mennyire reménykedünk ebben a debütációban ma is.
Ma este az aradi tizenhármakért gyújtunk gyertyát.
Nem tudom megállni, hogy ne meséljem el az ünneppel kapcsolatos tegnapi élményemet.
Somáért mentem, de a termük üres volt. Kiderült, hogy a templomban próbálnak a mai ünnepélyre. Eleinte csak a zárt ajtók mögül hallgattam a műsort, aztán vettem a bátorságot, benyitottam, és élőben végignéztem.
Nem tudom, nálatok milyen tünetei vannak a katartikus élményeknek, nekem futkosott a karomon és hátamon a hideg közben, és csorgott a könny a szememből.
Egy csapatnyi 9-10 éves gyerek olyan színvonalas műsorát láttam, hogy nem akartam hinni a szememnek-fülemnek.
Természetesen tudom, hogy mindez a tanítónénik nélkül nem valósul meg, az ő munkájukat dicséri, hogy mindezt igenis elő tudták ásni a gyerekekből.
Soma egyébként már két hete gyakorol, ugyanis ő kísérte gitáron az osztály énekét. Az én kedvemért csak az első versszakot volt hajlandó eljátszani. :(
(A felvétel vacak, ideje lenne már egy jó kamerát beszereznünk.)
Az eredetit itt hallgathatjátok meg.