A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sos. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 9., szombat

Sós stangli (ecetes)


Ezt a receptet pár nappal ezelőtt kaptam egy nagyon kedves ismerősömtől, addig még csak nem is hallottam róla, de azóta már kétszer sütöttem, sőt holnap jön a harmadik ismétlés.
Bár állítólag nagyon sokáig eláll és ropogós marad, ezt még nem sikerült tesztelnünk.
A tésztának legalább két óra hűtős pihentetés kell, de akár két napig is pihenhet a hűvösön.

Hozzávalók:
  • 70 dkg finomliszt
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg liba vagy mangalicazsír
  • 3 púpozott teáskanál só
  • 1 tojás
  • 1 ek. 10 %-os ecet
  • kb. 6 ek. langyos víz
Tetejére:
  • 1 tojás
  • reszelt sajt vagy szezámmag
Tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük a sóval és elmorzsoljuk a zsiradékkal. Igen, lehet akár margarint is használni, ha valaki azt szeretné, abból fél kilogramm kell.
Közepébe mélyedést készítünk, ide ütjük a tojást, mérjük az ecetet és a vizet. 
Gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát, becsomagoljuk és hűtőbe tesszük.
Sütés előtt kivesszük, 3-4 mm vastag, téglalap formára nyújtjuk. 
Megkenjük a felvert tojással, megszórjuk a sajttal vagy a szezámmaggal és derelyevágóval 4-5 mm széles csíkokra vágjuk.
Sütőpapíros tepsire fektetjük és a közben 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 15 perc alatt sül ropogósra.

A második alkalommal a tészta felét olajbogyósra készítettem. Ehhez egy kis üveg fekete olajbogyó felét lecsepegtettem, apróra vágtam. 
A tésztát kinyújtottam kb. 2 mm vastagra, egyenletesen elterítettem rajta az apróra vágott olajbogyó nagyobb részét, majd háromba hajtottam. Ehhez gondolatban három részre osztottam, a középsőre a jobb szélsőt, annak a tetejére a bal szélsőt 
Az így kapott tésztacsík tetejére szórtam a maradék olajbogyót és megint háromba hajtottam.
Végül pihentetés nélkül 4-5 mm vastagra nyújtottam, a tetejét lekentem tojással és feldaraboltam. Sütőpapíros tepsire ültettem és 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt pirosra sütöttem.
Ez még omlósabb lett mint a sajtos tetejű.



2013. április 3., szerda

Reteklevél krémleves túrós grissinivel


Reggel a piacon jártam. Szándékosan nem azt írtam, hogy a piacot jártam, ugyanis alig-alig volt piac. Se eladó, se vásárló nem tolongott, köszönhető ez gondolom a pocsék időnek és annak, hogy közvetlenül az ünnep után vagyunk. 
Pár csokor friss retken, egy kiló almán és egy szépséges csokor boglárkán kívül nem is nagyon vásároltam mást. Már kifelé indultam amikor szembe jött velem a kedvenc túrósom (már ha szabad ezt így mondani), így még visszafordultam egy liter csodás túróért.
Mire hazaértem össze is állt a mai menü. Retekkrémleves túrós grissinivel és a maradék húsvéti sonkából készült sonkás tészta.
Arról, hogy a retek leveléből lehet levest vagy főzeléket készíteni én is csak pár évvel ezelőtt hallottam először. Persze, így utólag már azt gondolom, hogy miért is ne lehetne. Érdemes résen lenni, és az eladó kezét még időben megállítani, mielőtt egy laza csukló mozdulattal lecsavarja a leveleket. Ettől mondjuk nekem mindig égnek áll a hajam, legalább kérdezzék meg, hogy akarom-e! Míg nem főztem meg, addig sem szerettem levenni, sokkal tovább frissen marad a retek vagy akár a karalábé, ha rajta marad a zöldje. Csak zárójelben, a karalábé zöldje is remekül használható.
A retekzöldből készült leves egészen lágy és selymes állagú, sokan kérdezik, hogy mihez hasonlít az íze. Elég semleges, talán kicsit a brokkolira emlékeztet, de annál krémesebb szerintem. roppant egyszerű elkészíteni, én pont úgy főzöm mint a brokkoli krémlevest.

Hozzávalók:
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 g fokhagyma
  • 1 ek. vaj
  • 2 csokor retekzöld
  • 2 közepes méretű burgonya
  • 8 dl zöldség-, vagy húsleves
  • 1 dl tejszín (vagy görög joghurt)
  • pici cukor (nádcukor)
  • citromlé
  • só, bors
A vajon puhára pároltam a hagymát, majd hozzáadtam a felaprított fokhagymát is. Egy percig sütöm csak együtt őket, ezután adom hozzá a kockára vágott burgonyát, majd az alaposan megmosott, átválogatott retekzöldet is. Átkeverem és felöntöm a zöldség-, vagy húslevessel. Sózom, borsozom.
Felforralom, majd lassú tűzön kb. fél órán keresztül főzöm. Ugyanúgy fedő nélkül, mint a többi zöld színű zöldséget (borsó, spenót, brokkoli, stb..), mert fedő alatt elveszíti az élénkzöld színét.
Fél óra után hozzáadom a tejszínt, és forralok rajta egyet. Ezután botmixerrel pürésítem. Kevés cukorral, több citromlével ízesítem. Megkóstolom és ha kell sózom, borsozom.
Tökmagolajjal vagy olívaolajjal megcsorgatva tálalom, mellé túrós grissinit kínálok.

Hozzávaló:
  • 25 dkg finomliszt
  • 20 dkg túró
  • 1 tojás
  • 1 tk. só
  • 5 dkg vaj
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1-2 ek. tejföl ha szükséges
  • 1-2 ek. szezámmag
A lisztet tálba szitálom, elmorzsolom az élesztővel. Hozzáadom a sót, a vajat és a túrót. A tojást egy kis tálkában felverem (ha épp van kéznél adok hozzá egy-két evőkanál tejszínt) és a bő felét a liszthez öntöm, a másik felét elteszem a lekenéshez. Összeállítom a tésztát. Ha szükséges egy-két evőkanál tejföllel lazítom, de    
mivel én házitúrót használok, általában nem kell. Kb. pogácsatészta állagú kell legyen a begyúrt tésztánk. letakarom és kb. 30 percig hagyom pihenni.
Ezután lisztezett felületre borítom és kb. 3 mm vastag, 20-22 cm széles téglalapot nyújtok belőle. Lekenem a félretett tojással (de tejszínnel lekenve is tökéletes lesz) és megszórom a szezámmaggal. Helyette használhatunk sajtot, parmezánt, mákot, durvára tört diót, stb...
Derelyevágóval 4-5 mm széles csíkokra szabom. Mindet megtekerem (a két végét ellentétes irányba csavarom) úgy teszem a sütőpapíros tepsire. Csak addig pihentetem, míg a sütő bemelegszik. 
Két tepsit sütöttem egyszerre, így légkeveréssel sültek 190 fokon kb. 18 percig. Légkeverés nélkül 200 fokon kell sütni.
Magában is kitűnő rágcsa.





2013. január 3., csütörtök

Grissini aszalt paradicsommal, parmezánnal, csilivel


Szilveszter éjszakára készítettem ezeket a jó kis fűszeres grissiniket, azaz ropogós kenyérrudakat. A fenti fűszereken kívül volt még benne némi rozmaring, kevés citromhéj, valamint a füstös íz kedvéért egy kis szárított sonka is. Tökéletes borkorcsolya volt.
Hozzávalók:

  • 400 g liszt
  • 1 tk. só
  • 3 ek. olívaolaj (az aszalt paradicsomról)
  • 4-5 db aszalt paradicsom
  • egy-két csipet szárított csili
  • egy teáskanál aprított friss rozmaring
  • egy negyed citrom reszelt héja
  • 1 ek. reszelt parmezán
  • 5 dkg szárított sonka 
  • kb. 2 dl víz
  • 1,2 dkg friss élesztő
Az olajat, a paradicsomot, a parmezánt, a rozmaringot, a citromhéjat, a csilit és a kisebb darabokra vágott sonkát botmixerrel vagy késes aprítóval pürésítjük.
Dagasztógépbe mérjük a lisztet, a sót, az élesztőt és a vizet. Hozzáadjuk a pürésített fűszereket és kissé keményebb tésztát dagasztunk. 
Letakarjuk és 30-40 percig hagyjuk pihenni. 
Ezalatt előkészítjük a sütőlemezeket. Méretre vágjuk a sütőpapírt és tetszés szerint egyenletesen megszórjuk nagy szemű sóval, szezámmaggal, mákkal, stb...Félretesszük.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, óvatosan téglalap formára igazítjuk, majd egy éles késsel vékony szeletet vágunk belőle. Megsodorjuk és az előkészített tepsire tesszük, a helyétől egy-két cm-re. A tepsin gurítjuk a helyére, így körben felveszi a leszórt fűszereket vagy magokat.















200 fokos sütőben kb. 8-10 perc alatt ropogósra sütjük.


2012. október 21., vasárnap

Sajtos pogácsa

















A kedvenc pogácsám, pogácsánk. Azt hiszem, ez volt az első, amit annak idején megtanultam sütni. Ez nálam azóta is egy alap recept, ebből szoktam kiindulni, ha valami más ízesítésű pogira vágyunk.

Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt
  • csapott ek. só
  • 25 dkg vaj (vagy margarin)
  • 25-30 dkg reszelt sajt
  • fél dl tej
  • 1 tk. cukor
  • 3 dkg élesztő
  • kb. 2 dl tejföl
  • 1 tojás
tetejére:
  • 1 tojás
  • kb. 5 dkg reszeltsajt
A tejet meglangyosítom, beleteszem a cukrot és belemorzsolom az élesztőt, félreteszem.
Egy nagyobb tálba szitálom a lisztet, elkeverem a sóval és elmorzsolom a vajjal. Hozzáadom a reszelt sajtot, azzal is elkeverem, majd a közepébe mélyedést készítek. Ide ütöm a tojást, teszem a tejfölt és a közben felfutott élesztőt. A tésztát alaposan összegyúrom. közepesen kemény tésztának kell lennie. 
Lisztezett tányérra teszem, fóliával letakarom és legalább két órára, de még jobb, ha egy egész éjszakára hűtőbe teszem.
Sütés előtt kiveszem, ujjnyi vastagra nyújtom, kicsi, kb. 3 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsire ültetem őket. A tetejüket lekenem felvert tojással és  mindre teszek egy-egy nagy csipet sajtot. Hagyom a tepsin kelni őket. Ha egy egész éjszakát pihentek a hűtőben, akár egy órát is kelesztem mielőtt sütni kezdeném.
220-230 fokos sütőben kb. 18 perc alatt sülnek meg.



2012. április 18., szerda

Medvehagymás falatok


Megtörtént a csoda, a makói piacon lehet kapni medvehagymát! Úgyhogy tovább nincs mentség kedves makóiak, tessenek medvehagymát enni, roppant egészséges! Legjobb nyersen, vajas kenyérrel fogyasztva, de remek leveseket, főételeket, sós péksüteményeket lehet belőle készíteni.
Most egy roppant egyszerű falatkákat hoztam, amit a Hajtovány ihletet.

Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 1,5 tk. só
  • 1 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • kb. 3 dl tej
  • 3 dkg friss élesztő
A hozzávalókból egy jól nyújtható, de nem ragacsos tésztát dagasztok, amit kelesztőtálban duplájára kelesztek.
Míg kel elkészítem a tölteléket:
  • 20 dkg natúr krémsajt
  • 1 kisebb csokor medvehagyma
  • bors
A medvehagymát finomra aprítom, majd a Philadelphia jellegű krémsajttal alaposan elkeverem, sózom, borsozom.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítom és három egyforma darabba vágom. Egyenként keskeny téglalappá nyújtom őket, megkenem a medvehagymás krémsajttal, majd feltekerem:



A feltekert tésztarudakat apró, falatnyi kis trapézokra vágom. Sütőpapíros tepsire ültetem őket és hagyom kb. 30 percig pihenni. Ezalatt a sütőt előmelegítem 200 fokra.
Felverek egy egész tojást, a megkelt falatkákat lekenem vele, tetejére teszek egy csipet reszelt sajtot és a forró sütőben 12-15 perc alatt pirosra sütöm.

2012. március 25., vasárnap

Gyors, ropogós sajtos szál


















Délelőtt főztem, vendégeket vártunk ebédre, és közben eszembe jutott, hogy az este egyszerűen elfelejtettem begyúrni a sós tésztáját. Sós pedig kellett, ezért gyorsan összedobtam egy olyan tésztát, amit nem kell dagasztani, keleszteni, szaggatni, megint keleszteni. Azt akartam, hogy extra gyors és extra finom, ropogós legyen.
Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 2 tk. só
  • 20 dkg zsír! (kacsa, liba, vagy sertés az mindegy)
  • 1 tojás
  • kb. 3 ek. tejföl
  • 2 dkg élesztő
tetejére:
  • 1 tojás
  • 25-30 dkg reszelt sajt
A késes robotgép táljába mértem a lisztet, a sót, az élesztőt és a zsírt. Összekevertettem. Kézzel egyszerűen csak el kell morzsolni.
Hozzáadtam a tojást és annyi tejfölt, amivel közepesen kemény tésztát kaptam. 10-15 percig hagytam pihenni, hogy jól nyújtható legyen.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra.
Lisztezett deszkán kb. 2 mm vastag téglalappá nyújtottam a pihentetett tésztát. Egy felvert tojással lekentem, majd jó vastagon megszórtam reszelt sajttal. Kb. 25-30 dkg volt.
Egy pizzavágóval felcsíkoztam, sütőpapíros tepsire tettem és máris a forró sütőbe toltam. Kb. 15 perc kell neki, hogy a sajt szép pirosra süljön a tetején.

2012. március 17., szombat

Ropogós perec

Apai ágon rengeteg unokatestvérem van. Pontosan most nem is tudom mennyi, de az biztos, hogy több mint húsz unokatesóval büszkélkedhetem. Sajnos mióta mindannyian a felnőtt életünket éljük, nagyon ritkán találkozunk, de volt egy hosszú időszak az életünkben, amikor rendszeresen összejöttünk, méghozzá lakodalmakon. Imádtuk.
A lagzik szinte kötelező eleme volt az aprósütemény, a kínálós, ami még a vacsora előtt került az asztalokra, édes és sós is. Az egyik ilyen sós rágcsa ez a ropogós kis lakodalmas perec volt, ami tulajdonképpen csak nevében volt perec, mert a valóságban apró kis karikák voltak. Az esküvőt megelőző napokban összeültek a nőrokonok és vég nélküli sütésbe kezdtek. Mifelénk akkoriban ez volt a szokás. Körbeülték az asztalt, többen gyúrták a tésztát, majd elkezdődött a futószalag munka, darabolás, sodrás, majd az ujj körül  formázás. Több sütő ontotta a ropogósra sült finomságot, majd papírzsákokban gyűltek a kis karikák, és várták a napot, hogy az ünnepi asztalon végezzék. Iszonyú pepecs munka volt, mégis úgy tűnt, hogy ripsz-ropsz telnek a zsákok.

 Szerencsére a recept megmaradt, így ritkán ugyan, de itthon is szoktam ilyen ropogós perecet sütni. A sziszifuszi munkát azért nem vállalom be, helyette igazi kis pereceket formázok, így sem épp haladós munka, különösen, ha nincs kéznél mondjuk egy gyerek, akit épp rabszolgamunkára foghatnék. A perecek mérete úgy nő, ahogy a türelem fogy. Eleinte még helyes kis perececskék, a végére pedig szép nagy perecek sülnek.
A recept rettentő egyszerű, a hozzávalókat egyszerűen összegyúrom, majd pihentetés nélkül azonnal el is lehet kezdeni a formázást. A tésztából kiveszek egy darabot, abból sodrok egy rudat, amit felszeletelek és a kis szeleteket is megsodrom. egészen vékonyra, kb. 35-40 cm hosszúságúra. Megformázom a perecet és sütőpapíros tepsire sorakoztatom őket. 200 fokos sütőben sülnek 10 percig, akkor  kiveszem, a sós kencével gyorsan megkenem és még 2 percre visszateszem.
Hozzávalók:

  • 1 kg finomliszt
  • 1 ek. só
  • 1 ek. cukor
  • 20 dkg kacsazsír (vagy bármilyen zsír)
  • 20 dkg vaj
  • 1,5 dl tej
  • egy nagy doboz tejföl (375 g)
  • 2 dkg friss élesztő
Az élesztőt nem kell futtatni, csak a tejben kell elkeverni és úgy adni a többi hozzávalóhoz.



Sós máz:
  • 2 ek. liszt
  • 1 ek. só
  • víz
A lisztet és a sót annyi vízzel keverem el, amitől kb. tejföl sűrűségű lesz. A megsült pereceket egy szilikon ecsettel átkenem ezzel a mázzal.


2012. január 2., hétfő

Szerencsemalacok töltve



















BÚÉK mindenkinek! Ha az előzővel meg voltatok elégedve, akkor legyen legalább olyan jó évetek, ha nem volt a kedvenc időszakotok, akkor pedig sokkal boldogabbat kívánok! Bízzunk benne, hogy minden szempontból sikeres év lesz, még ha az előrejelzések nem is azt mutatják.
Be kell valljam, karácsony óta nem nagyon főztem, mármint újdonságot. A karácsony vendégekkel teli volt, mégis maradt annyi minden, hogy a két ünnep között szinte semmit sem készítettem, maradékokon éltünk, pedig még a fagyasztóba is jutott. Szilvesztert csendben, itthon ünnepeltük négyesben, ahogy azt mindig is szoktuk. Pizsamaparty van ilyenkor, tévé nézős (és közben szidós), társasozós... Mi forralt bort ittunk, a gyerekek alkoholmentes pezsgőt, még éjfélkor is azzal koccintottunk. Vacsora azért volt, bőrős malacot sütöttem, lencsesaláta volt a körete, a fiúknak pedig majonézes kukorica. Volt sajtos szál és szerencsemalacok, az idén töltve.
A malacokhoz egy sodort tésztát készítettem, nem olyan macerás és sokkal jobb, mintha bolti vajas tésztát használnék.
Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt
  • 1,5 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 1 tojás
  • 130 g (kisdoboz) joghurt
  • kb. 2 dl tej
  • 0,5 dl olaj
  • 2,5 dkg élesztő
Kenéshez:
  • 15 dkg puha vaj
  • 1 ek. liszt
A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgépbe készítettem és összeállítottam a tésztát. Kalácstészta állagúnak kell lennie.
Kiolajozott kelesztőtálban hagytam fél óráig pihenni.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket:
  • 20 dkg sonka darálva
  • 8-10 dkg reszelt sajt
  • pici só, bors
  • egy csomó újhagyma
  • 20 dkg natúr sajtkrém
A hozzávalókat alaposan elkevertem.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és egészen vékonyra kinyújtottam. A puha vajat és a lisztet elkevertem és a tésztára kentem. Keskenyebb oldalától kezdve feltekertem. Letakartam egy fóliával és harminc percre hűvös helyre tettem. 
Ezután ismét kinyújtottam, majd megint feltekertem. Ismét hagytam 30 percig pihenni a hűvösön. 
Végül kb. 2 mm vastagra nyújtottam. A tésztát előzőleg kettévágtam és külön-külön dolgoztam vele, úgy könnyebb kezelni.
6 cm átmérőjű korongokat szaggattam ki belőle. Minden másodikra tettem egy-egy kiskanál tölteléket, amit egy másik tésztával befedtem. Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket. Az orroknak kisebb köröket szaggattam, a füleknek a leeső tésztadarabokból háromszögeket vágtam. Megkentem tojással a malackákat, majd a szemeknek tökmagot ragasztottam rá (amikor elfogyott, akkor zabpelyhet használtam). Az orrokat egy grillpálcával két helyen megszúrtam.
200 fokra előmelegített sütőben 18 perc alatt sültek pirosra.
Csak hogy malacunk legyen ebben az évben is:)

2011. december 31., szombat

Kolbászos pogácsa

















A ma esti buliban nagy sikere lehet ennek a kolbászos pogácsának. Remek sör, bor kísérő. Estig még bőven kisül.

Hozzávalók:
  • 1 dl tej
  • 1 tk. cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 60 dkg finomliszt
  • 12 dkg mangalicazsír
  • 12 dkg vaj
  • 2 tk. só
  • 1 tojás
  • kb. 300 g tejföl
  • 125 g füstölt kolbász
A tejet meglangyosítjuk a cukorral, majd belemorzsoljuk az élesztőt és félretesszük míg felfut.
A lisztet átszitáljuk egy tálba, hozzáadjuk a sót és elmorzsoljuk a vajjal és a zsírral. A közepébe mélyedést készítünk, ide ütjük a tojást, kanalazzuk a tejfölt és a felfuttatott élesztőt. Közepesen kemény tésztát gyúrunk belőle, amit kb. fél órán át letakarva pihentetünk.
kolbászt elmorzsoljuk, vagy apró kockákra vágjuk. A pihentetett tésztát kinyújtjuk jó ujjnyi vastagra és rászórjuk a kolbász. Keskenyebb oldalától kezdve feltekerjük mint egy beiglit. A tekercset ellapítjuk és félbehajtjuk. Fóliába csomagoljuk és legalább két órán át, de még jobb egy egész éjszakán át, hűtőben pihentetjük.
Végül lisztezett deszkán egy-másfél cm vastagra nyújtjuk, késsel berácsozzuk a tetejét és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsin kb. 30 percig pihentetjük.
Ezalatt a sütőt előmelegítjük 220-230 fokra.
A megkelt pogácsákat egész, felvert tojással lekenjük, vigyázva, hogy az oldalán ne csorogjon le. Ha szeretjük köménymagot szórhatunk a tetejére.
Kb. 15-17 perc alatt pirosra sütjük.

2011. november 17., csütörtök

Húsos batyucskák

Amikor először kezembe vettem a Tészta Varázs című könyvet, és a hátulján megláttam ezeket a kis batyukat, egyből beléjük szerettem. Annyira látványos, hogy nem a szokásos módon fektetve készítette el, mint a hagyományos empanadast, hanem állítva, ami engem a kínai gőzölt batyukra emlékeztet. Elsőként került a listámra, számtalan töltelék variáció, édes és sós egyaránt megfordult a fejembe hozzá.
A hétvégén vörösboros tyúkot készítettem, szokás szerint kissé eltúlozva az adagot. Ettük vasárnap, anyósomnak is küldtem, ettük hétfőn, de még mindig maradt egy tisztes adag. És bár mennyei volt, harmadnap már nem igazán kívántam. Megjegyzem, régen tudtam négy főre főzni, de mostanában menzai méreteket ölt a mennyiség nálam. Egy barátnőm szerint túlteng bennem a gondoskodási hajlam, vagy az előző életemben állandóan éheztem...
Szóval, a maradék fölött tanakodtam, mit is tegyek vele, amikor beugrottak ezek a kis batyuk. Így a húst leszedtem a csontról, késes aprítóba tettem a sűrű szaftjával és a vele sült zöldségekkel együtt és kissé összezúztam. Remek kis töltelék lett belőle.
A töltelékhez nem is írok receptet. Kiváló a maradék főtt vagy sült húsok felhasználására. A húst összeaprítjuk, teszünk mellé sült vagy főtt zöldségeket, esetleg főtt tojást, kapribogyót, stb... ha szaftos, akkor mindenképpen kell a szaftjából is hozzá, hogy ne legyen száraz, ha csak sima főtt hús, akkor tejföllel, joghurttal, vagy tejszínnel, esetleg paradicsommal lehet lazábbá tenni. Tényleg csak a képzelet szabhat határt.
No de a tészta! Az valami remek. A könyv pate brisée tésztáját készítettem el. Tökéletes tészta, olyan, amiből érdemes egy adagot a fagyasztóban tartani, mert ezer felhasználási módja lehet. 
Hozzávalók:
  • 250 g finomliszt
  • 1 tk. finomsó
  • 1 csipet cukor
  • 150 g vaj felkockázva
  • 1 tojás
  • 1 ek. hideg tej
A szerző kézzel készíti a tésztát. A lisztet átszitálja, elkeveri benne a sót és a cukrot. A munkafelületre önti, közepébe mélyedést készít, ide teszi a puha vajat, a tojást és a tejet. Az ujjhegyével dolgozza össze, míg morzsalékos tésztát kap.  Ezután a tenyerével simára dolgozza.
Én az egyszerűbb utat választottam most. A késes robotgépembe készítettem a lisztet, a sót és a cukrot, valamint a felkockázott vajat. Morzsásra kevertem, majd hozzáadtam a tojást és a tejet. Összeállítottam a tésztát.
Fóliába csomagoltam és fél órára hűtőbe tettem. Légmentesen lezárt dobozban a hűtőben egy hétig, a fagyasztóban három hónapig eláll.
A lehűlt tésztát szilikon lapon 2 mm vastagra nyújtottam:
  A legnagyobb fánkszaggatóval köröket szaggattam belőle, amiknek a közepébe egy-egy teáskanál tölteléket tettem.

 Felhajtottam a tésztát és az ujjammal szorosan összenyomkodtam a szélét:



Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket, és 30 percre ismét hűvösre tettem:
Ezalatt a sütőt előmelegítettem 180 fokra.
A tésztát lekentem tojásmázzal, amihez egy tojássárgáját elkevertem egy evőkanál tejjel. 18 perc alatt sültek szép pirosra.
Langyosan a legfinomabb.

2011. szeptember 3., szombat

Káposztás pogácsa


Tegnap csajos klub volt. Bár mindig megbeszéljük, hogy legközelebb senki sem süt, ezt soha nem tartjuk be. Gondolkodtam,hogy édeset vagy valami sósat vigyek. A piacon gyönyörű káposzták kellették magukat az egyik asztalon, azonnal eldőlt, hogy jó kis hajtogatott káposztás pogácsát viszek.
Hozzávalók:
  • 1 kg finomliszt
  • 2 ek. só
  • 50 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 pohár tejföl (375 g)
  • 1 tk. cukor
  • 3-4 ek.fehérbor
  • kb. 1 dl tej
  • 5 dkg friss élesztő
A tejet a cukorral meglangyosítom, majd belemorzsolom az élesztőt és két ek. liszttel elkeverem. A tetejére is hintek kevés lisztet, félreteszem. Míg kel, egy tálba szitálom a lisztet, belekeverem a sót. A vajat kockára vágom, majd elmorzsolom a liszttel. A közepébe mélyedést készítek, ide teszem a tojást, a tejfölt, a bort és a felfutott élesztőt. Addig gyúrom, míg sima, fényes felületű lesz a tésztám. Lazán fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe.
Elkészítem a tölteléket:
  • 1 közepes fej káposzta
  • 3-4 ek. olaj
  • 1 ek. cukor
  • 1 ek. só
A káposztát lereszelem, megsózom és 10-15 percig állni hagyom.
Az olajon karamellízálom a cukrot, majd ráteszem a kinyomkodott káposztát és aranybarnára pirítom. 
Félreteszem hűlni.
Amikor a káposzta szobahőmérsékletű, előveszem a tésztát és lisztezett felületen fél cm vastagságúra nyújtom.
Rákenem a töltelék felét, majd hajtogatom. Gondolatban három részre osztom. A jobb oldali részt a középsőre hajtom, majd ennek tetejére a bal oldalit. Az így kapott tésztacsíkra is kenek a töltelékből. Ezután 
fentről lehajtom középig, majd alulról is felhajtom a közepéig, végül egymásra hajtom. 30 percre hűtőbe teszem. A kenést, hajtogatást megismétlem.


Végül ujjnyi vastagra nyújtom, berácsozom és 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsin újra kelesztem, egész felvert tojással óvatosan lekenem, majd 220-230 fokos sütőben 20 perc alatt pirosra sütöm.





2011. szeptember 1., csütörtök

Szarvasgombás sajtos keksz

Fonyódon van egy nagyon jó kis piac, ha jól tudom a szerdai és szombati napokon. A piacon belül van ruha, állat, régiség (már ami nem kínai), zöldség, gyümölcs és egy fedett épületben füstölt húsárú részleg is. 
Az épület előtt van egy szép nagy lakókocsi, amiből egy francia származású ember fantasztikus sajtokat árul. Igazi Kánaán. A sajtok nem olcsóak, tízezer forint körül van általában egy kiló, de amiből kér a kedves vásárló, abból azonnal vág is egy szeletkét és kóstolóra nyújtja. Az idén vettem tőle szarvasgombás sajtot is, csodás volt.
Vettem vargányát, füstölt sonkát, purpur kenyeret mellé és jó kis lakomát csaptunk amit hideg cíderrel öblítettünk le.
A sajtból maradt, haza is hoztunk egy darabkát belőle. Pár nap múlva vettem észre, hogy valamelyik drága gyermekem csomagolás nélkül tette vissza a hűtőbe, persze rendesen ki is száradt addigra. Kidobni sajnáltam, inkább egy jó kis sós kekszet sütöttem belőle. 
Hozzávalók:
  • 230 g finomliszt
  • 70 g kukoricaliszt
  • 1,5 tk. só
  • 40 g reszelt parmezán
  • 40 g reszelt szarvasgombás sajt 
  • 20 dkg vaj
  • 3-4 ek. jeges víz
Kenéshez:
  • 1 tojás sárgája
  • 1 tk. tejszín
A késes robotgépbe mértem a lisztet és a sót, belekockáztam a vajat, majd annyi időre indítottam el a gépet, míg morzsásra keverte. Hozzáadtam a sajtokat, elkevertettem, majd apránként adagolni kezdtem a hideg vizet, míg a gép egy gombóccá szedte össze a tésztát. 
Fóliába csomagoltam és hűtőbe tettem. Legalább két órát, de akár 2-3 napot is pihenhet.
Lisztezett felületen 2 mm vastagra nyújtottam, majd egy derelye vágóval rombuszokat szabtam belőle. 
Sütőpapírral bélelt tesire sorakoztattam őket, majd a tejszínnel elkevert tojássárgájával lekentem mindet. Ez akár el is maradhat, de így szebb lesz a keksz színe.
180 fokos sütőben 10-12 perc alatt sülnek készre. 



A receptet elküldtem a VKF 44. fordulójára

A Baritzone Kft kiadásában megjelent Süss magad címmel egy 2012-es falinaptár, ami az én receptjeimet és fotóimat tartalmazza. Már kapható, vagy a Kft-nél megrendelhető. A szintén általuk kiadott Házias finomságok című falinaptárban is van  3-4 receptem és fotóm.

2011. április 20., szerda

Sonkás tekercs torma mártással


















Húsvét hétfőn szoktam készíteni ezt a tekercset a locsolkodóknak, de előételnek vagy egy könnyű ebédnek is kiváló. Gyorsan elkészül és remek a maradék sonka, sőt a tojás felhasználására is. Egy sós piskóta az alapja.
Piskóta hozzávalói:

  • 6 tojás
  • 15 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 3 ek. olaj (vagy olv. vaj)
Legelőször bekapcsolom a sütőt 180 fokra. míg melegszik elkészítem a piskótát. A 6 tojás fehérjét a sóval kemény habbá verem. nem kapcsolom ki a mixert, úgy adom hozzá egyesével a tojások sárgáját. Amikor alaposan elkeverte leállítom a gépet és beleszitálom a lisztet. Végül a tál széléről belecsorgatom az olajat is. 
Egy kb. 35 cm x 30 cm nagyságú tesit sütőpapírral kibélelek és ujjnyi vastagon belesimítom a masszát. 6 percere beteszem a sütőbe.
Ezalatt elkészítem a tölteléket:
  • kb. 20 dkg főtt sonka
  • só, bors
  • tejföl
  • 1-2 főtt tojás
  • medvehagyma (zöldhagyma vagy snidling)
  • reszelt sajt
A nagyobb darabokra vágott sonkát, hagymát, tojást bekészítem az aprító gépbe, meghintem borssal.  Ha van itthon teszek hozzá pár szem aszalt paradicsomot is, vagy egy kis darab kaliforniai paprikát. Elindítom a gépet és finomra darálom. Annyi tejfölt adok hozzá, amivel jól kenhető masszát kapok. Ha kell sózom. 
A piskótát kiveszem a sütőből, megkenem a krémmel és megszórom reszelt sajttal, majd pár percre, míg a sajt ráolvad, visszateszem sülni.
Megint kiveszem, a sütőpapír segítségével kihúzom a tepsiből és feltekerem, mint a beiglit. Lekenem kívülről is tejföllel, megszórom reszelt sajttal és ismét visszateszem pár percre, míg a sajt ráolvad.
Elkészítem a tormamártást:
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. liszt
  • só, bors
  • 2 dl húsleves
  • 2 dl tejszín
  • torma
  • citromlé
Készítek egy besamel mártást. Felolvasztom a vajat, hozzáadom a lisztet. Amikor felhabzik felöntöm a húslevessel és a tejszínnel. Sózom, borsozom. Besűrítem, majd adok hozzá tormát (lehet frissen reszelt is), kb. 2 teáskanálnyit. Jól elkeverem és citromlével ízesítem.
A tekercset még melegen felszeletelem és tormamártással tálalom.

Hidegen kiváló piknik étel, akkor paradicsomot adok hozzá.

2011. április 15., péntek

Medvehagymás Lala

Olvasóimnak hála, az idén sem maradtunk ki a medvehagyma szezonból. Nagyon köszönöm a gyönyörű hagymát!
Hétvégén vendégeink voltak. Készítettem medvehagymás hajtoványt, a sajt helyett finomra aprított medvehagymát tettem a töltelékbe, és készítettem medvehagymás Lala kifliket is. Ez utóbbi vitte el a pálmát, remek lett.
A tészta tulajdonképpen változatlan maradt, de elfelejtettem venni joghurtot, így helyette 2 ek. tejföl került bele és valamivel több tej.
A töltelékben maradt a vaj és a só, plusz  egy maréknyi felaprított medvehagyma.

Régebbi medvehagymás receptek:

Medvehagymás pogácsa
Kovászos bucik medvehagymás krémmel és paradicsommal
Töltött csirke
Brokkolis töltött kenyér
Bucik medvehagymával
Tojásos  nokedli medvehagymával
Medvehagymás-túrós pogácsa
Medvehagyma krémleves

2011. március 4., péntek

Hagymás-rozmaringos keksz

 Az Utazás kiállítást ezen a hétvégén rendezik meg Budapesten. A mi kisvárosunk, Makó is képviseli magát, az új fürdőt állítva a középpontba. Felkértek, hogy találjak ki valami kínálós sütit a látogatóknak. Makó és a hagyma szorosan összeforrt, ezért mindenképpen szerettem volna, ha most is megjelenik valamilyen formában. Kekszekre gondoltam, egy sós változatra, amibe belecsempészhetem a hagymát valamilyen zöldfűszerrel párosítva. A rozmaringra esett a választásom, tökéletes párost alkotnak.
A hagymát nyersen nyilván nem lehetett beletenni, ezért először meg kellett szárítani. Egy vörös- és egy lilahagymát vágtam félkarikára, sütőpapírral bélelt tepsin szétterítettem, majd kb. 40-50 fokos sütőben szárítottam míg a nedvessége jó részét elveszítette. Az ipari mennyiségű kekszhez kaptam egy jó nagy adag szárított hagymát.

Ahhoz, hogy a kekszek jó ropogósak legyenek a liszt egy részét lecseréltem kukoricalisztre.
 Hozzávalók:

  • 230 g finom liszt
  • 70 g kukoricaliszt
  • 50 g reszelt parmezán (elhagyható)
  • 1,5  tk. só
  • 20 dkg hideg vaj
  • 1-2 ek. szárított hagyma
  • 1 ek. apróra vágott friss rozmaring
  • 4-5 ek. hideg víz
Az összeállítása roppant egyszerű. Késes robotgépbe mérem a kétféle lisztet, a parmezánt, a sót, a szárított hagymát, a rozmaringot és belekockázom a hideg vajat. Elindítom a gépet, amint morzsásra keveri hozzáadom a vizet. Ahogy összeszedi egy gombóccá leállítom. Kézzel henger formára igazítom, ügyelek, hogy ne maradjon a közepén levegőbuborék. Fóliába csomagolom és legalább 2 órára, de akár 3-4 napra hűtőbe teszem.
Éles késsel szeletekre vágom. Erre az alkalomra 2-3 mm vastagra, de egyébként 4-5 milliméteresre. 190 fokos sütőben 8-9 percig sütöm.
Ha kilátogattok a kiállításra keressétek Makó standját, ott kóstolhatjátok a kekszet és megcsodálhatjátok többek között a gyönyörű fürdő makettjét is.


fotó Akció360 Ügynökség

A Vidéki Otthonban pedig ismét néhány kérdésre válaszoltam.

2010. november 15., hétfő

Csicsókás pogácsa gorgonzolával és dióval

Sűrű hét volt, aminek a legvégén sütöttem ezt a pogácsát. A húgom üzent, hogy pogácsát enne, én meg épp kaptam csicsókát a piacon, így csicsókás pogácsát kapott. A néni, akitől vettem azt mondta, ugyanúgy készítsem, mintha burgonyás pogácsa lenne, csak jobban ízesítsem. Azért szétnéztem a neten is. Szinte mindenhol ugyanazt a receptet találtam meg, amiben volt dió is. Így tettem bele én is egy keveset, de ha dió akkor úgy gondoltam egy kevés gorgonzola sem árthat neki.
Hozzávalók:
  • 150 g főtt csicsóka
  • 400 g finomliszt
  • 150 g vaj
  • 2 tk. só
  • 50 finomra tört dió
  • 50 g gorgonzola
  • 1 tojás
  • kevés tejföl
  • 2,5 dkg élesztő
A sót elkeverem a liszttel, belemorzsolom a vajat, majd a többi hozzávalóval összeállítom a tésztát. Fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. Minimum egy óra, de egész éjszaka is lehet a pihentetés. Lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtom, tetejét berácsozom, majd apró pogácsákat szaggatok belőle. Sütőpapíros tepsin újrakelesztem, majd 180 fokos sütőben 15-18 perc alatt pirosra sütöm.
Csicsókás pogácsa Ízbolygónál is.

2010. október 24., vasárnap

Burgonyás-tepertős pogácsa

Tegnap már megfőztem a burgonyákat a pogácsához, amikor mondta a férjem, hogy az előző nap vásárolt tepertő nem a legjobb ízű, nincs eléggé kisütve. Ilyenkor szokta pogácsában végezni. A krumplikat sem akartam kidobni, így lett burgonyás-tepertős pogácsa. A tésztába belekevertem a főtt krumplit, a hajtogatásokkor pedig rákentem a tepertőkrémet. A hagyományos tepertős pogácsa is mennyei, de ez nekem sokkal finomabb. A burgonyától lágy, puha a pogácsa és sokkal könnyebb mint a csak tepertősé.
Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 1 csapott ek. só
  • 12 dkg vaj (vagy margarin)
  • 3 közepes főtt burgonya (20-25 dkg)
  • 1 tojás
  • kb. 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 1 tk. cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 30 dkg tepertő
A tejet a cukorral meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt, félreteszem.
A lisztet egy nagyobb tálba mérem, elkeverem benne a sót, hozzáadom a kis darabokra vágott vajat. Elmorzsolom. Közepébe mélyedést készítek, ide teszem az áttört burgonyát, tojást, tejfölt és a felfuttatott élesztőt. Összeállítom a tésztát, majd kiteszem a deszkára és átgyúrom. Nem szabad túl keménynek lennie, de ne is legyen ragacsos.
Letakarom a tállal, hagyom kb. 30 percig pihenni. Ezalatt ledarálom vagy késes robotgéppel krémesre keverem a tepertőt.
A kissé megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem a tepertőkrém egy részével, majd hajtogatom. A tésztát gondoltaban három részre osztom hosszában. A jobb oldali részt a középsőre hajtom, majd ennek tetejére a baloldali részt. Az így kapott hosszú csíkot szintén megkenem vékonyan a tapartőkrémmel. Most négy részre osztom gondolatban. Az alsó részt felhajtom a tészta közepéig, majd a felső részt is visszahajtom, szintén a közepéig. Az egyik felét szintén lekenem krémmel, majd félbehajtom. Ráborítom a tálat és ismét hagyom fél órát pihenni.
Ezután úgy fordítom a tésztát, hogy a nyitott része legyen jobb oldalon és ujjnyi vastagra nyújtom. A kenést és a hajtogatást megismétlem. A végére elfogy a tepertőkrém. Megint leborítom, harminc percig pihentetem.
Végül kinyújtom kb. 1 cm vastagra, tetejét berácsozom és az 5 cm-es pogácsaszaggtóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsire ültetem őket és ismét hagyom 30 percig pihenni. Ezalatt a sütőt előmelegítem 230 fokra. A megkelt pogácsákat lekenem felvert tojással, vigyázva, hogy az oldalára ne folyjon le, mert akkor nem lesz leveles. Kb. 16-18 perc alatt sülnek pirosra.

2010. szeptember 24., péntek

Perec

Egy nagyon egyszerű perecet hoztam, olyat, ami kívül jó ropogós, a belseje pedig puha. Főzött perec, de ettől nem kell megijedni, én nagyon szeretem a kelttésztákat kifőzni. A vízbe szódabikarbónát teszek, amitől különösen szép színű lesz a perec, de helyette cukrot is lehet használni. Attól inkább édeskésebb, bagel szerű péksütink lesz. Ha valaki mégis félne a főzéstől, akár el is hagyhatja, ilyenkor a megformázott pereceket a tepsin kell duplájára keleszteni, ezután felvert tojással lekenni és úgy sütni.
Hozzávalók:
  • 70 dkg finomliszt
  • 2 tk só
  • 1 ek. cukor
  • 7 dkg puha vaj
  • 2 dl langyos tej
  • 2 dl langyos víz
  • 2 dkg friss élesztő
Vízfürdőhöz:

  • 1 cs. szódabikarbóna
Sós mázhoz:
  • 1,5 tk. só
  • 2 tk. liszt
  • kevés víz
Kimérem a tejet, vizet, feloldom benne a cukrot és az élesztőt. A dagasztógépbe mérem a lisztet, sót, majd hozzáöntöm a folyadékot és a puha vajat. Rugalmas tésztát dagasztok belőle, amit egy kelesztőtálban duplájára kelesztek.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítom, majd 10 egyenlő darabba vágom. A darabokat ellapítom, majd mint a bagettet megformázom. Először csak kb. 30 cm hosszú rudakat sodrok belőle, félreteszem pihenni. Amikor az összes készen van újból sodorni kezdem őket (a pihenő alatt a sikérszálak ismét megnyúlnak), úgy, hogy a közepét vastagabbra, a két végét egészen vékonyra hagyom. 65-70 cm hosszú legyen a rúd. Megformázom a pereceket, egy ruhával letakarom míg elkészül a vízfürdő.
A sütőt bekapcsolom 200 fokra. 2 nagy tepsit kibélelek sütőpapírral.
Egy nagyobb lábasban vizet melegítek, amikor felforr egy tasak szódabikarbónát (cukrot) teszek bele. Takarékra veszem és a pereceket oldalanként fél-fél percig előfőzöm benne.

A 200 fokos sütőben kb. 15 percig sütöm őket. Míg sül elkeverem a sót, és a lisztet annyi vízzel, hogy sűrű masszát kapjak. Az utolsó percben csepegtetem a perecekre.