Fejtől s lábtól

 

Tompa Andrea: Fejtől ​s lábtól 

Kettő orvos Erdélyben

Egyre több kortárs magyar írót, írónőt fedezek fel magamnak, így a távolból szinte nem is értem a korábbi ódzkodásomat...

Tompa Andrea szerintem a fantasztikus kortárs írók közül is kiemelkedik, mert ilyen csodálatosan megkomponált, összetett regényt, ilyen fantasztikus, (úgy gondolom) korabeli nyelvezettel csak kevesen képesek előállítani. Csakis szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

De kezdjük a történettel. Már a címe is sokat sejtető és izgalmas. A nagy világégés előtti Erdélyben járunk, mikor is beiratkozik a kolozsvári orvosi egyetemre a laza, kissé hanyag székely-csángó ifjú, ki apja nyomására és terveinek engedelmeskedve tanul orvosnak; illetve egy perfekcionista, femisita és semmiképpen nem ijedős asszimilálódni igyekvő zsidó hölgyemény, aki még a családjával is szakít azért, hogy álma teljesülhessen és orvossá válhasson. Kettejük gondolatait tartalmazza felváltva, majd szinte egybeolvadva a regény.

Szó esik a korabeli orvosképzésről, az erdélyi (kolozsvári) orvosi egyetem helyzetéről, az Osztrák-Magyar Monarchia területén található fürdőkről, majd az orvostanhallgatók lehetőségeiről. Így jutunk

Kolozsvár, 1910.

el az első világháborúig, mely meghozza két főszereplőnk első és meghatározó találkozását (mely nem is az első igazán, ám mégis meghatározó - fejtől s lábtól), és tragikus szétválásukat is. A háború évei a fiatal orvosok szemszögéből nagyon izgalmas és magával ragadó színfoltja a könyvnek. Ezt követi a nagy fájdalom: a haza szétszakítása, szétszakadása és az orvosi egyetem, az orvosok és összességében az erdélyi magyarok helyzete. Főszereplőink élete is teljesen megváltozik, egészen addig, míg lelkesedésük és fiatalkori perzselő tüzük parázzsá változik és sor kerül egy teljesen más hangulatú, ám annál nagyobb jelentőségű találkozásra. Mindezek közben főszereplőink jellemfejlődése is végbemegy, hiszen a hanyag ifjúból szülei uralma alól kikerülő lelkes, tehetséges sebészpalánta válik, a feminista fiatal nő pedig megmarad annak, aki, számtalan ügyért küzdve dolgozza át a fiatalkorát, képezi magát szüntelen, ám családjához is újra megpróbál közelíteni.

Sokat gondolkoztam, milyen műfaj is ez a könyv, történelmi regény, fejlődésregény és mindkettő egyben. Olyan történelmi regény, ami főszereplőink életén és szemén keresztül láttatja ezeket a meghatározó eseményeket, és olyan fejlődésregény, melyre a történelem és a világfordító idők tagadhatatlanul nagy hatással voltak. 

Nagyon összetett, komplex regény ez, igazi ragyogó csillag az éjszakában, és már várnak rám az írónő további regényei... Köszönöm, hogy olvashattam!

A ​város és a rózsa

 

Bakóczy Sára: A ​város és a rózsa

Debreceni széphistória

Tényleg széphistória, szépen elbeszélve. Debrecen történetének egy rövid, ám annál vészterhesebb és izgalmasabb időszakában, körülbelül 1548-55 között játszódik, amikor a várost még  kapuk, kisajtók védték és az utcakapitányok őrizték. Mezőváros, így megfelelő védelem híján könnyen áldozatul esett rablótámadásoknak és az ellenséges erőknek, különösen a törököknek

Ebben az időszakban, egy jószívű kalmárcsalád lánya, Bakóczy Sára ruhájába bújunk. Sára ellenállhatatlan vonzalmat érez a kétes erkölcsű, dúsgazdag fiatal kalmár, Sákvári Gábor iránt, aki pont kiszemelte feleségnek a megfelelő hozománnyal bíró, jó családból való Sárát. Eközben a várost rablótámadás éri, melyre a koldusszegény, nincstelen Kapus Mihály segítségével előre fel tud készülni a város védelme. Mihály nem csak bátor, hanem melegszívű és származása ellenére nagyravágyó is. Sára sajnos nagyon hamar megtapasztalja, milyen ember is ez a Sákvári Gábor, és szerencsés asszony, hogy titkos imádója Kapus Mihály védelmezi egy életen át. 

Van a történetben minden, ami izgalmas: szerelem, harc, háború, menekülés, veszedelem, hősiesség, árulás, stb. Izgalmas maga a történet is, a reformáció kori Debrecen utcáira helyezve pedig még érdekesebb. Az írónő sokat dolgozhatott a könyvvel, de sikerült a szórakoztató kategórián belül olyat alkotnia, amikor valaki úgy teremt történelmileg hiteles környezetet és ehhez használ korabeli kifejezéseket, hogy az még nem fárasztó és nem teszi nehéz nyelvezetűvé a könyvet. Kiegészítésekért, forrásokért sajnos hátra kell lapozni (egészen pontosan 99-szer), de nem tudom, hogyha ezt az adott oldalakba ágyazta volna be a szerkesztő, vajon nem zavarta volna-e túlságosan a tördelést. Mert így meg nyilván a folyamatosságot zavarja kissé.

A történet számtalan történelmi személyt felvonultat, mellette számos kitalált szereplő és fantázia szülte cselekmény borzolja az idegeinket.

Szóval regényes történelem Debrecen utcáin - ajánlom minden debreceninek és nem debreceninek :)

Nagyon érzékletesen összefoglalja a fülszöveg (ami nem olyan gyakori ám!), miért válasszátok ezt könyvet egyik nyári olvasmányotoknak:

"Ezerötszáznegyvennyolc, ​Magyar Királyság. Buda lassan egy évtizede török kézre került, az ország három részre szakadt. A három résznek – a török hódoltságnak, a Habsburg-uralom alatt álló Magyar Királyságnak és a Fráter György által kormányzott Erdélynek – szinte pontosan a határán áll egy gyorsan gyarapodó mezőváros: Debrecen, a török fogságban sínylődő Enyingi Török Bálint birtoka.
A debreceni tőzsérek félelmet nem ismerve hajtják és hajtatják át a hatalmas szürkemarhagulyákat a török által megszállt országrészeken Bécs felé – vagy a vállalkozóbb kedvűek a császári harmincadvámot megkerülendő észak felé –, hogy onnan a nyugati kézműipar termékeivel és luxuscikkekkel térjenek vissza a keleti országrészbe.
Az öntudatos lutheránus polgárság egyik vezéralakja Bakóczy Péter tanácsnok, szenátor leánya, Sára a Székesfehérvárról Debrecenbe költözött nagy múltú és nagy hírű Sákvári tőzsérfamília utolsó sarja, Gábor felesége lesz. Az esküvő után azonban rá kell döbbennie, hogy férjét sötét titkok lengik körül, és talán az élete sincs biztonságban mellette…
A szerző kiterjedt történelmi kutatásokon alapuló, rendkívül élvezetes stílusban megírt történelmi regénye egyedülálló betekintést nyújt az 1500-as évek közepének mindennapjaiba, remek arányérzékkel állítva a kor történelmi és politikai eseményeit szereplői drámai és felemelő sorsának hátteréül."

-->

Porlik, ​mint a szikla

 

Bauer Barbara: Porlik, ​mint a szikla

Máris kiemelném a könyv legnagyobb pozitívumát: ez pedig a gyönyörű borító, ami számomra egyből kiemeli a többi közül.  

Na nem arról van szó, hogy ennyi az egész, hiszen a könyv kb. harmada szerethető volt. Könnyen meg lehet találni ezeket a részeket, dőlt betűvel szedett visszaemlékezések ezek, melyeket egy idős asszony szájából hallunk, aki megélte a trianoni időszakot, az ország szétszakadását, Erdély nehéz sorsát, családja tragédiáját. De.

Amikor megláttam, hogy a főszereplőt Amandának hívják, majdnem becsuktam a könyvet. Egyszerűen képtelen voltam komolyan venni az egész jelenben látszódó cselekményszálat, és ezt sajnos teljesen feleslegesnek is éreztem, rózsaszín cukorkába mártott szirupos borzalomnak találtam. Aki követi a blogomat, az tudja, hogy nem nagyon bírom a romantikus regényeket, márpedig itt töményen kapjuk a szerelmet. A munkamániás Amanda visszatér Erdélybe, hogy felkutassa a gyökereit, melyeket eddig ugyan megtagadott, ám most, hogy ő ápolja az idős nagyit az újonnan épült lakópark egyetlen megmaradt villájában (wtf???), mindent új színben kezdett látni. Ez a szál 2004-2005 körül játszódik és a hihetetlen kategóriába tudnám beilleszteni. Amanda felmond, és erdélyi afférja hatására megnyitja a lakópark legtutibb pékségét, így viszi tovább a családi hagyományt (?). Van itt aztán ki-kinek-a-gyereke típusú megvilágosodás, sírba-viszem-a-családi-titkot típusú izgalom, látom-e-még-valaha típusú dráma. És persze ott az idős nagymama, aki pedig Amanda lelkét helyrebillentve nyugodtan adhatja át lelkét a teremtőjének. És a könyv vége pedig... hagyjuk is.

Az erdélyi visszaemlékezések és részben a jelenben játszódó erdélyi rész, különösen az idős székely házaspár viszont szimpatikus szereplőkként maradtak meg az emlékezetemben, azt hiszem, ennek köszönhető, hogy terveimmel ellentétben végigolvastam a könyvet.

Összesítve vízparti nyaralásra való könyv, mert ahogy az aktív vizezést a töménytelen fetrengéssel vegyítjük nyaralás közben, így keveri az írónő az élvezetes, történelmi, fordulatos részeket a lagymatag, unalmas, ezerszer olvasott/látott klisékkel. 

Szerintem ennek a könyvnek a nagy erőssége a témaválasztás: a mai napig sokunk szíve fáj Erdélyért, és ez az igazságtalanság generációról generációra heves indulatokat szül.

Beszámolómat egy 1915-ös gyergyótölgyesi látképpel szeretném szebb élménnyé tenni.

1913.

Mikecs Anna: Altató

 

„Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek, meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom.”

 

Gerlóczy Márton 

Mikecs ​Anna: Altató

"Kicsi virágnak hívtak, és most árnyék vagyok, kicsi árnyék. Édesanyámat követem."

Számomra elég későn esett le, hogy amit a kezemben tartok az - mindamellett, hogy egy remek családregény, Áprily Lajos élettörténetét, családtörténetét is magába foglalja. Abszolút élvezetes volt, még akkor is, ha nehezen olvasható. Első olvasatra gördülékeny, cselekményes könyvnek tűnik, de figyelem! Egy pillanatra sem éri meg elkalandozni. Nem szeretnék spoilerezni, de nagyon tetszett az elbeszélő szemszöge, ami ugyan csak néha-néha (többnyire a fejezetek elején) egyértelmű, mégis ad egy kissé hátborzongató, fojtogató fűszerezést az egész kötetnek. Több generáció, elsősorban női szemszögből/szempontból láttatott családtörténete ez, melynek nőtagjai generációról generációra hasonló fickókat választanak életük társául (mint az szokott lenni) és sorsuk is hasonlóan alakul. Az író dédmamája, Schéfer Ida, és nagymamája Jékely Márta életének története adja a könyv alapját, a tőlük fennmaradt számtalan emlékirat, a korabeli levelezések, naplóbejegyzések alapján rakta össze az író családja történetét, mely egy apró erdélyi faluból, Nagyenyedről ered Schéfer Ida és Jékely (később Áprily)Lajos házasságával, és bő 150 éven, háborúkon, országszakadáson át ível egészen Budapestig. Gyermekük, Jékely Márta első férje, Mikecs László, rövid kapcsolatuk, majd nagyon várt első gyermekük Mikecs Anna vonalán folytatódik történet, majd László, később Anna halálával vesz Márta élete teljesen új fordulatot. Második férje, a szobrász Mészáros Dezső és nehézségekkel, lemondásokkal teli házasságukról és közös életükről olvasva azt gondolom, Márta mindössze végigszenvedi, végighánykolódja az életet, nem éli és nem élvezi egyetlen percig sem, mindössze passzív résztvevője, elszenvedője annak.  

"Lajos sokat mesélt Mártának arról, hogy a családban a nők mindig szerencsétlenek voltak, úgy beszélt erről, mint valami törvényszerűségről, ami elől nincs menekvés, és Márta arra gondolt, ő ugyan biztosan nem áll majd be ebbe a sorba, és bármi történjék is, kiáll magáért, és boldog élete lesz."

Szenvednek is, való igaz, ám kimélyült szenvedéstudatok és a szenvedés megélése mindegyiküknél fokozott, ami nem tette őket különösebben szimpatikussá.

A regény szerkezete és a rengeteg történés, sallangmentes nyelvezet nagy odafigyelést kíván. Soha nem lehet tudni, a következő fejezetben mely idősíkban és mely családdal folytatjuk, lehet ugyanazzal, ám sokkal korábban vagy egy másikkal más helyen. Nincs lazítás. Szóval igazi élvezet ez a könyv, családregények kedvelőinek kötelező darab. A végére azért agy-izomlázam lett! :)

"Bejárják a Házsongárd környékét, isznak egy forrásból a sűrű fák alatt, majd a hosszú sétányon leülnek egy padra, ahol Lajos borostyánvirágból kirakja Ida nevét, borostyánlevélből megformál egy kis mirtuszvirágot, melyet a kalapja szalagjához, egy szál gyöngyvirágot pedig a kabátja gallérjára tűz, és azt mondja, még három nap múlva is viselni fogja. Ida kedvenc virágjából, a télizöldből, a bokrok aljáról csokrot szed. A pad támlájára fekete festékkel valaki ezt írta : felejthetetlen napok."

A könyv borítója pedig egyszerű és csodaszép, és a könyvbemutató kapcsán elhangzott a csodás porceláncsésze története is: a családi készlet egy darabja, mely elásva vészelte át a két világégést. És ez az információ ihlette a szerző nemrégiben megjelent új könyvét, a Nézd csak, itt egy japán! című kötetről van szó, mely a porceláncsésze története mellett az író kalandjairól számol be a csodabogár japán fotóművésszel.

Érdemes felkeresni a kötethez készült Facebook-oldalt is, ahol további adalékok, műhelytitkok kerülnek megosztásra.

"Kicsi virágnak hívtalak,
s most csak árnyék vagy, kicsi árnyék.
Hívogatók a sugarak,
s állok, mintha kezedre várnék.
Talán úgy volna jobb nekem,
ha én is halványabbra válnék,
s együtt járnánk a réteken:
te is árnyék s én is csak árnyék."

Mások álma

"… egyvalamit megtanultam: egyáltalán nem biztos, hogy az tesz boldoggá, amire vágyom."

Donáth Mirjam: Mások álma

Nagyon szerettem volna ezt a könyvet elolvasni, az első, ami a Magyarok külföldön sorozatból eljutott hozzám. Miért is érdekelt annyira? Szerintem nem akad olyan ma Magyarországon, akinek ne lenne külföldön élő jó barátja, rokona, nem érintené valahonnan egész közelről a modernkori népvándorlás, ami ma zajlik. Az egyetemi csoporttalálkozónkat könnyebb lenne Nyugat-Európában megtartani, mint itthon... És itt egy fiatal lány, aki sokak dédelgetett álmát váltja valóra: újságírást tanulhat New York-ban, majd munkát kap az egyik piacvezető médiumnál. Ennek ellenére ő köszöni szépen az egészet és hét év elteltével, immár férjes asszonyként és anyaként hazaköltözik - megtöltve batyuját sok átélt tapasztalattal, egy csokor "multikulti" élménnyel. Ebben a regényben kendőzetlenül mesél fiatalkori álmairól, New York-ról, és mindazokról, akik próbálnak ebben a városban sokszor erőn felül megkapaszkodni.

"Az amerikai gesztusok, a széles mosoly, ami addig sem tartott ki, amíg két ember tekintete találkozott, a „hogy s mint?” kérdésben kimerülő érdeklődés, az egyetlen estére szóló vacsorameghívások számomra azt jelentették, hogy az amerikai, ez a minden más népnél gyökértelenebb nemzet mindenki másnál jobban igyekszik következmények nélküli boldogság találni a soha meg nem ragadható jelenben."

Nagyon megosztó téma az, amiről Mirjam ír (megyünk/maradunk). Ez a könyv egy erősen szubjektív vélemény a "21. századi nagy amerikai álomról". (Előzetes ismereteimről annyit, hogy soha nem jártam még New York-ban.) Megismerünk benne számtalan sorsot, mindet csak érintőlegesen, valahogy úgy, mintha egy őrült nagy hangyabolyban szemünkkel követnénk egy kiszemelt példányt, majd az megmásíthatatlanul elveszne látókörünkből. A könyvben nagyon jól kiérződik és erős hangsúlyt kapnak az amerikai és a magyar kulturális különbségek, a new york-i és a hazai hogyan érezheti magát valaki rosszul ebben a városban és miért vágyik helyette az ismerős villamoscsilingelésre és az ismerős budai kávézóra. Azt gondolom, a sorokon átsugárzik Mirjam finom lelke, kedves, empatikus személyisége, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a már-már személytelen világban, ami ma New York, ahol nem számít semmi, csak a teljesítmény, ahol a természettől és s természetességtől már oly' messzire kerültek az emberek, ahol a kapcsolatok (többnyire) átmenetiek, ahol mindenkinek több munkahelye van,... ("A város átjáróház volt, és senkit sem marasztalt.") Mirjam nem tudta magát jól érezni. És azt is át lehet érezni, hogy van az az embertípus, akinek mindezzel semmi gondja. 

életszemlélet, értékrend különbségei. Választ kapunk arra,

Mindent összevetve ez a könyv egy külföldi élményen túl számtalan fontos, örök érvényű gondolatot is rejt, melyeken még ma is töprengek, pedig hónapokkal ezelőtt fejeztem be az olvasást. Mirjam háta mögött komoly és küzdelmes önismereti munka van, ennek (is) eredménye ez a minden szempontból elgondolkodtató könyv, mely egyértelmű véleményt mond, ennek ellenére nagyon elfogadó és nem akar meggyőzni semmiről.

Mindezek mellett sok-sok számadattal (lakhatási költségek pl.) és "műhelytitokkal" teszi a már eddiginél is tartalmasabbá a könyvet, mint például a város aprócska zárt oázisai, hogyan mosnak New York-ban, kik élnek a Borough-parkban, mit ér egy albérlő albérlője, stb.

Olvassátok, forgassátok, kíváncsi lennék a véleményetekre! A könyv hátoldalán pedig ott a száz százalék biztos ajánlás az On The Spot alkotóitól!

"De a jóléti hazátváltókban, ha más nem is, az az egy közös, hogy egyikük sem beszél őszintén arról, miért hagyta el az otthonát. Tévedés ne essék, még önmagunknak sem. Legalább három igaz választ tudunk adni a kérdésre anélkül, hogy a valóságnak csak a felszínét kapargatnánk. A kivándorlásra született megérzése, hogy ezeket az okokat mélyen kell hagyni, és az emlékeket is, olyan mélyen, amilyen mély a gödör, ahol a szeretteink hamvai vannak – nagyszüleimé, a keresztanyámé, akikkel életem egy szakaszát is eltemettem: azt, amelyik velük volt teljes. Azt, ahová már nem lehet visszavándorolni. A világ kitárult, a határok megszűntek, a különböző kultúrák, akárcsak az amerikai államok, sokszínű de egységes kockákból szőtt takaróvá kapcsolódnak, közöttük olyan könnyedén ingázik a közös nyelvet beszélő, mint szülővárosának kerületei között a villamossal, és mégis: a kivándorlásnak mindig lesz tétje. Leginkább azért, mert nem csak térben, időben is történik. Azért, mert amit hátrahagytunk, már sosem lesz ugyanaz, mint ami előtte volt. Mert mi sem leszünk már ugyanazok. Egymás nélkül változunk tovább. Ezeket a következményeket egyedül a világpolgár nem érzi, de világpolgárnak csak születni lehet."

"Más városokkal ellentétben, amelyekben tisztes időt szolgál az idegen, hogy helyiként tekintsenek rá, New York az idegenek városa volt.
Azoké is, akik banánt sütöttek a hús mellé köretnek, azoké is, akik levest ettek a főétel előtt, azoké is, akik a földön, törökülésben fogyasztották el az ebédjüket, ahogy azoké is, akik a munkahelyi asztaluknál lapátolták magukba a salátát. A helyit a helyitől csak az különböztette meg, hogy egyikük régebben volt benne idegen. De nem az eltelt idő tette a New York-it New York-ivá, hanem az eredményei, amelyeknél alig valamivel nyomott többet a latban, ha fiatal, és legfőképpen szép."

"Ami a könnyebb utakat illeti, ma már tudom, hogy időpocsékolás rájuk tévedni, mert nem előrevisznek, hanem az áthágandó akadály körül körbe-körbe. Az ember képes élete végéig egyetlen félelme körül járkálni."

 "Az „üres park” New York-i paradoxont teremt. Erre az ellentmondásra a körülötte lévő méteres vasrácsok és a kulcsra zárt kapuja adott magyarázatot: ide csak a park körüli luxusapartmanokat rejtő 19-20. század eleji házak lakóinak volt bejárása. Sara cikket írt arról, hogy ezeknek a házaknak évi 7500 dollárba került ez a privilégium, és ha egy lakó saját kulcsot akart a parkhoz, azért külön 350 dollárt fizetett ki évente. A zárat ugyanis évente cserélték New Yorkban ismertem meg a köztéri magánpark fogalmát. A kulcsok egyedi gyártásban készültek, hogy ne lehessen másolatot készíteni róluk. Ha elvesztek, pótlásuk a tulajdonosoknak 1000 dollárba került. A vasrácsok mögé zárt tündérkert minden reggel elszomorított, mégis minden reggel látnom kellett, mert a betontengerben a ketrecbe zárt természet látványa sokat jelent."

-->

A ​rózsaszín ruha

Péterfy-Novák Éva: A ​rózsaszín ruha

"Hirtelen nem tudtam, hogy mi a gusztustalan, a barátkozás, a pasinélküliség, a kérdezgetés vagy a vendégeskedés, úgyhogy inkább behúzott nyakkal kussoltam, és ettem a csirkét."

Hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtári ajánlók polcáról kaptam le ezt a vékonyka kötetet anélkül, hogy tudtam volna róla bármit is.

A rózsaszín ruha egy novelláskötet, 20 novellát tartalmaz, melyek cseppet sem rózsaszínek, sőt, ha fokozni akarnám, akkor a legsötétebb, legkomorabb és legborúsabb színeket választanám a hangulatához illőnek. A novellák között több is van, ami lazán kapcsolódik egymáshoz, ezek huncut módon nem sorban jönnek, hanem pár novellával odébb. Olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy ezek a történetek konkrétan honnan valóak? Az életből, feltételezem, hiszen körülöttünk történnek, a szomszédban, a fodrásznál, a váróban, a családi asztalnál halljuk ezeket. De vajon ezek valós események lennének? Erre az írónő szerintem azt felelné, hogy az előző mondatomban már meg is válaszoltam a saját kérdésemet.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: titkok, hazugság, megcsalás (bőven!), boldogtalanság, reménytelenség, megalázás, stb. Minden, amire a gyarló ember képes, és amit meg is tesz rendszeresen. Újra és újra. És semmiből nem tanul. A könyv végére teljesen letargiába kerültem, úgy éreztem, hogy ezek után már nem tudok hinni az igazban és a jóban. Nagyon kevés könyv képes tartós hatást gyakorolni rám, az Egyasszony ebben élen járt, de ez a könyv is megrendítő. 

Nem, nem akarom elfogadni, hogy ennyi az élet.

 

-->

Egyasszony

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

"Maga héthetes terhes, gratulálok. Jöjjön vissza szülés után."

Az egyik legolvasottabb kortárs írónő legolvasottabb könyvét sikerült tegnap elolvasni (szó szerint egy nap alatt, bár nem hosszú). Nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen A rózsaszín ruha eléggé letört a jó múltkorában, érdekelt, mi volt az írónő első regénye.

Tényleg népszerű, hiszen előjegyeztettem a könyvtárban, de szó szerint sorba kellett állni hozzá. Nem ismertem/nem olvastam korábban az írónő blogját, így nem voltak előítéleteim.

Ez a könyv engem teljesen padlóra tett. Nagyon telepedős a hangulata, egy komor, szomorkás légkörbe kerültem olvasás közben és utána is nehezen tudtam belőle kilépni. Ez eleinte idegesített, hiszen nem értettem. Aki olvassa a blogomat, az tudja, hogy bőven olvasok tragédiákról, szenvedésekről, azok még sincsenek rám ilyen tartós hatással. Arra jutottam, hogy ez a könyv annyira életszerű, hiszen ez élet maga, az, ami körülöttünk zajlik, a csendes tragédiák, amiket szinte észre sem veszünk. Zsuzsikával egy évben születtem, 1 nappal hamarabb, és azonnal az fejemben cikázott, hogy én is lehetettem volna Zsuzsika. Persze, bárkivel megtörténhet, nem kell ehhez azon a napon születnie, de ezek az összefüggések mégis nagyon közel nyomták hozzám a történetet. Anyukám milliószor mesélt a nőgyógyászok lekezelő, megalázó hozzáállásáról, arról, hogy a húszas évei elején még szinte gyerek volt, amikor vállalt engem, mennyire kiszolgáltatott volt, mennyire nem tudott kiállni magáért. Lassan ráébredtem, hogy vannak átfedések... De nekünk szerencsénk volt. Továbbgördítve a történetet, ez a könyv nem csak Zsuzsika és anyukája csendes története, hanem majd egy élet maga. Péterfy-Novák Éva egy romboló, bántalmazó kapcsolatban élt, sok-sok éven át tűrte férje fizikai és lelki gyötrését, amit körülöttünk nők milliói szenvednek el hasonlóan nap, mint nap, elzárva, a négy fal között, de ami miatt az írónőt szívem szerint megölelném és nagyon büszke voltam rá olvasás közben, hogy ráébredt arra, mi a szerepe ebben a bántalmazó kapcsolatban és az ördögi kört megszakítva ki tudott belőle lépni! Ehhez hatalmas erő és bátorság kell! Mert adni magának egy új esélyt! Zsuzsika és elvesztett magzata örökre az élete része maradt, ám megengedte magának azt, hogy boldog legyen és új alapokra építhesse az életét. Amiből csak egyetlenegy van (ameddig nem bizonyítják a többit érdemesebb e szerint élnünk). 

Szóval hatalmas erőket mozgatott meg bennem ez a könyv, az érzelmeim próbáltak mindenfelé kitörni olvasás közben. Szinte éreztem az írónő erejét, amit azt hiszem, az olvasó számára már bizonyított.

Kis kiegészítés: Az írónő bevallottan időnként káromkodik. Ez eleinte zavart engem olvasás közben, de a könyv felétől azt éreztem, hogy "basszus csodálom, hogy csak ennyit káromkodik!"

"Szóval mostanában a dühkitörések után, másnap mindig kedveskedik, majdhogynem udvarol egész nap, én pedig minduntalan élvezettel fürdőzöm ebben. Ilyenkor ugyanis fontosnak érzem magam, elvakít, hogy úgy tűnik, ennyire szeretnek. Olyan ez, mint a kábítószer, szinte vágyakozom arra, hogy agresszív legyen, mert ami utána következik, azt újra és újra át akarom élni. És szépen belekerülünk ebbe a mindkettőnk számára ismeretlen körforgásba."

-->

A ló, aki édességet tüsszentett

Bodor Attila: A ​ló, aki édességet tüsszentett

Ez a könyv a mai magyar gyermekirodalom egyik gyöngyszeme! Nagyon kedves történet egy öreg lóról aki a szintén öreg Józsi apóval él együtt. Nagyon nehezen éldegélnek, veszélybe kerül a tanya is. Józsi apó fájó szívvel úgy dönt, hogy el kell adnia Patás Mátyást, öreg barátját. Elindulnak a piacra, ám út közben Patás Mátyás elvész... Nem kell ám kétségbe esni, hiszen segít rajta egy jótöndér és összetalálkozik a Koczka Emesével (aki akár a szomszéd kislány is lehetne). A Koczka család befogadja az elárvult lovat, akiről nem is tudják, hogy különleges képesség birtokába jutott.... A Koczka-család rendkívül önzetlen és tiszta szívű, nem is csoda, számtalan árvaságra jutott, nehéz sorsú állatnak nyújtanak menedéket otthonukban. 

Ez a mesekönyv tele van értékekkel: kedves, állatos történet, ahol van szeretet, van csoda, van egymásra találás, van önzetlenség - minden amire az életben szükség lehet.

És még nem is említettem az irtó cuki illusztrációkat, melyek a történet szerves részét képezik, imádtuk őket! (Szimonidesz Kovács Hajnalka keze munkája). Felolvasásra kb. középső csoporttól, és kisiskolásoknak önálló olvasásra is tökéletes.

-->

Anyavalya

"A cipőboltban anyám undorral forgatta a kezébe adott műbőrdarabot, néha megjegyzést tett krokodilbőrből készült cipőkről, amikről persze a szocialista eladónő mit sem tudhatott, végigpróbáltatott velem legalább tíz sejtelmesen egyforma pár csizmát, végül megkérdezte:
– Mondja, kisasszony, ehhez nem adtak ormót? – egy ideig szerettem volna ilyenkor megsemmisülni, de később már izgatott érdeklődéssel szemléltem, hogy nem unta meg.
– Ormót? – kérdezett vissza a kisasszony kötelező jelleggel, és zavartan belenézett a dobozokba, hogy hátha ott találja. – Nem, nem adtak – válaszolta a végén.
– Akkor ezért olyan ormótlan! – csapott le anyám boldogan, hogy ismét sikerült."

Sándor Erzsi: Anyavalya

Nagyon érdekes könyv volt. Sándor Erzsi gyakorlatilag saját édesanya életét meséli, kettejük kapcsolatát, ami saját élettörténetéhez vezet (hiszen mindannyian egy nagy egész részei vagyunk…). Élvezetes stílusban, egy nem mindennapi élet, tele kihívásokkal, fájdalmakkal, veszteségekkel.
Izgalmas anya-lánya kapcsolat, egy nehéz születés, egy nehéz elválás és minden, ami közte van.

Rengeteget mosolyogtam olvasás közben, lendületes, finom iróniával, humorral átszőtt történet mindez. Néhol kifejezetten intim és személyes, ezt pedig a könyvben közzétett fotók is fokozzák. 

Olvasás közben sokat gondolkodtam azon, hogy milyen nagyszerű lehet egy ilyen egyszerű és nagyszerű könyv által örök életet nyerni...

-->

Születésnap

 

"Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon."

Szabó Magda: Születésnap

Sok gondolat futott végig bennem a könyv olvasása közben. Lehet elfogult vagyok, Szabó Magda az egyik kedvenc írónőm, nagyra értékelem a munkáját, és egész életemben büszke leszek arra, hogy egy városban születtünk és személyesen is találkozhattam vele. Lassan adagolom a könyveit, mert tudom, hogy (számomra) nincs sok, most a Születésnap került sorra, hiszen az elmúlt hetekben emlékeztünk az írónőre a 100. születésnapja alkalmából (október 5. - megj.). Minden sorát nagyon szerettem, emberi volt, érzékeny, kedves és finom. Közben végigfuttattam magamban, hogy én már az új rendszer gyermeke vagyok, vajon milyen lehetett az a régi. Tudom, számtalan hibája volt, de elmondásokból és a Születésnapból is úgy tűnik, az emberek szervezettebben foglalkoztak egymással, normaként épült beléjük már kicsi koruktól, amikor az úttörő-rendszerbe bekerültek.
Maga a történetvezetés klasszikus fejlődésregény, Bori az „önző” kislány érett, felelősen gondolkodó, empatikus nagylánnyá válik, közben sok minden történik vele, sokat tapasztal, csalódások is érik, és ez bizony formálja, alakítja. Megismerjük a társait, barátait és mindazt, ami lejátszódik benne. Tanúi lehetünk az első szerelemnek, annak a csodálatos és mindent elsöprő érzésnek, mely ugyanaz volt a régi rendszerben és ugyanaz maradt az új rendszerben is. A barátság hatalmának, és bizony az elutasításnak, a mellőzöttségnek és az érdekek mozgatta manipulációnak is, mely úgy tűnik, kortól és nemtől függetlenül emberi tartozék, és a vele való találkozás bizony fájdalmas.
Imádtam.

„Szeretlek – mondta Cila szeme –, szeretlek, és nem tudok olyan egyszerűen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem. Hogy most a két karodra fűzöd a szatyrokat és indulsz, pedig abban a fülkében, amelyben mi szorongtunk, valami baj volt a fűtéssel, majd megfagytunk Miskolctól idáig; te éppen olyan dermedt vagy mint én. Ám azért elmégy, sorba állsz halért, káposztáért, pedig utálsz húst meg eleven jószágot vásárolni, de tudod, hogy nekem anya most mindennél fontosabb, és először ránk gondolsz, csak aztán önmagadra.”
Misi szeme azt mondta: „Fele mindennek. A jónak, ami jön, a rossznak, ami jön. A fele. Azért vagy a feleségem.”

Johanna

Farkas Péter: Johanna

A könyv II. Johanna kasztíliai királynőről szól, ragadványnevén Őrült Johannáról. Igen rövidke, gyorsan ki lehet végezni,

Farkas Péter nagyon jól ír! Úgy csűri, csavarja a mondatokat, hogy az embernek eláll a lélegzete! Hangulatkeltése tökéletes, hirtelen visszarepültem a középkorba és belecsöppentem egy sötét, nedves őrületbe Johanna mellett. Alkalmanként csöpögtet néhány korabeli információt is, szinte csak úgy mellékesen. Megjegyzem, a lánykérésen jókat röhögtem a takaróm alatt!

Egy bajom van ezzel a regénnyel: a hossza. Képtelen vagyok ilyen rövidke könyvbe jól belemélyedni. Ráadásul ezt a könyvet tudtam volna még olvasni...

Szasz - Ewing-kór a young korban

Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva: Szasz

Ewing-kór a young korban

Én is egy voltam azok közül, akik napról napra követték Szandri blogját. Nem is tudom már, hogy keveredtem oda, úgy emlékszem, egy barátnőm mesélt róla... Hihetetlen népszerűségnek "örvendett" a blog a neten, biztos sokan hallottak a tinédzser lányról, aki Ewing-sarcomával  küzd és megosztja betegsége történetét internetes naplójában. Abban az időben tanultunk az egyetemen a Ewing-sarcoma gyilkos tulajdonságairól is...

Ezt a könyvet az édesanyja írta, így sok-sok háttérinformáció található benne, amiről a blogon keresztül nem értesültünk. Nagyon nehéz olvasmány. Szasz születésétől ír a család életéről, de a könyv java csak ott kezdődik, ahol fény derül Szandri betegségére. Minden lapját végigizgultam és drukkoltam, hiába tudtam, mi a vége, mégis arra vágytam, bár más lenne a vége...! Nagyon megdöbbentem azon, ahogyan, amilyen körülmények között kiderült Szandra betegsége, különösen a 4 hónappal korábbi vizsgálat sorsa taglózott le... Hogy történhet meg ilyen a mai világban? Ráadásul orvosszülők gyermekével, de bárkivel? Nem tudom, hogy tudták feldolgozni a szülők ezt a "tévedést", én nem tudnék nyugodni a gondolattól, hogy mi lett volna, ha...? Nyilván polgári per lett a vége, kíváncsi lettem volna az eredményre...

Szóval, mint írtam ez egy nagyon nehéz olvasmány... Nagyon-nagyon megküzdötte a magáét Szandra (és vele együtt a család is) ezt a másfél évet. Az édesanyja is írta (úgy emlékszem, több helyen is), hogy Szandrától és a történetéből sokat lehetett tanulni életében, és halálában is. Én miket tanultam tőle? Azt, hogy milyen erős az ember, milyen hatalmas az élni akarás vágya. Azt, hogy nincs fontosabb, mint az egészség, mert lehet bármennyi pénzed, azt sohasem fogod tudni megvenni. És azt, hogy az életben nincs fontosabb az együtt töltött időnél... Sem a karrier, sem a tanulás, sem a munka, egyszerűen semmi nem lehet fontosabb a szeretteinknél és a minőségi (értsd egymásra figyeléssel) együtt töltött időnél.

(Nagyon megérintett ez a könyv, többször is eszembe jutott, hogy a testvérem épp Szandrival egykorú.)

 

Még annyit tennék hozzá, hogy elképesztett a magukat természetgyógyászoknak nevező kuruzslók kegyetlensége, amikor képesek voltak azt mondani, hogy meg tudják gyógyítani a végstádiumú (gyakorlatilag haldokló) kislányt, ha megveszik az ilyen meg olyan teát, eljárnak ilyen és olyan kézrátételes kezelésre. És elvették a pénzt ezért a ****ért! Elképeszt, hogy milyen szívtelen emberek élnek a földön, igaz az, hogy a pszichopátia kezd a leggyakoribb kórkép lenni a földön? Kiverte nálam a biztosítékot, az biztos...

A másik, ami számomra nagyon érdekes volt, az az édesanya lelkivilága, hogy hova indult gyászában, milyen gondolatai, érzései voltak (és azt hiszem, vannak), milyen jelenségeket tapasztalt Szandri halála után.

Sok erőt kívánok a családnak, így több év távlatából is...

Szasz blogja, mely a mai napig él: http://ewing.blogol.hu/

Képek forrása

A zsidó menyasszony

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

Erről a könyvről azért írok, mert több, mint a felét elolvastam. Na igen, abbahagytam. Miért is?

Nos, adott egy fiatal csajszi napjaink Budapestjén - ő Saci. Pszichológushallgató, keresi önmagát, a helyét a családban, a világban. Úgy nem igazán megy neki.  Néha leissza magát, bulizik. Néha vagdossa magát. Elégedetlen az alakjával. Szóval nagyon tuti választás a pszichológia szak. Ja, és amúgy zsidó, de ennek az elején kevés jelentősége van. A másik főszereplőnk egy nagyon cinikus, megmondom-a-tutit-típusú fiatal zsidó srác, aki azért arra képtelen, hogy rendet tegyen a lakásában - ő Belga. Na most ezek ketten kapcsolatba kerülnek, olyan se veled, se nélküled módon. És még elkeverednek ilyen-olyan zsidó közösségekbe is, meg a könyv harmadánál Izraelbe, ahol mindenféle érdekes zsidókkal találkoznak. Belga még mindig cinikus. Saci meg nagyon keresi magát és nagyon izgatja ez a zsidóság-kérdés.

Szóval itt meguntam. Nem is tudnám elmondani, hogy úgy igazán milyen is ez a két fiatal, de egy biztos: valami irdatlanul ellenszenvesek nekem. Annyira taszítottak, hogy nem bírtam kivárni az útkeresés végét (pedig általában szeretem az ilyen gyökérkutatós, kissé spirituális dolgokat), olyat tettem, ami velem ritkán esik meg: félretettem a könyvet, és mivel szerencsémre könyvtári példányról volt szó, vissza is vittem gyorsan.

Arra azért kíváncsi lennék, mennyire fest hű képet a mai zsidóságról, különösen a fiatalokról, hiszen valahol ez egy elég zárt világ, és  természetesen számomra rendkívül érdekes.

Az egész könyvben a legszebb a borító - ez a medál nagyon tetszik nekem :)

Bibi

Gárdonyi Géza: Bibi

Nagyon szeretem Gárdonyit, szépen ír és amit ír, az is közel áll a szívemhez. Nem csalódtam a Bibi című kisregényében sem. Wak Lukács, az árva fiú, aki az intézeti évek után úgy dönt, papnak áll és az apró faluban, Iharszegen lángra a gyúl szíve az árva kislányért, Bibiért. Gyakorlatilag ez a történet gerince. Azt nem tudtam meg, hogy Bibi miért olyan nagyon különleges, hiszen se nem kifejezetten okos, és úgy érzem, nem is túl szépséges. Dehát ilyen az igazi szerelem: nincs magyarázat, nincsenek miértek.

Nagyon erős hangulatú könyvecske... Az elején annyira elhittem, ahogy Lukács mesél az érzéseiről, a fájdalomról, amiért őt sosem ölelték anyai karok, őrá sosem figyelt senki, hogy újra át kellett gondolnom és olvasnom Gárdonyi életrajzát: nem, ő nem volt árva, ő szerető családban nevelkedett. Annyira valóságosak voltak számomra Lukács szavai...

Természetesen nálam Az én falum maradt a kedvenc, de A Bibi is az egyik legjobb Gárdonyi az általam olvasottak közül.

10/10

Calderon

– Fiacskám, negyvenkettő vagyok, és olyan ronda, hogy az már szelektív kiválasztódás! Kapcsolja fel a lámpát!
– Nem kapcsolom, mert pucér vagyok. Képzelje, mi lett volna, ha a fejemre esik, és agyoncsap! Aztán megtalálnak itt ruhátlanul. Senki nem mossa le magáról, hogy zaklatni akart. Már látom a főcímeket: A neves tudós szexbűntény közben – vigyorgott Calderon. – Ha nem mondja meg, miért ugrott, segítségért sikítok!
– Honnan veszi, hogy tudós vagyok?
– Ki nem az itt? A franc essen ebbe a csillagközi konferenciába és
az ostoba biológusokba!
– A franc a szifilisz régies elnevezése, túl könnyen gyógyítható.
Valami rosszabbat kívánjon! Az átkozottak!Átcserélték a ma reggeli
előadásomat holnap estére! Odamegy egy kis bige a műmelleivel
meg az arasznyi szoknyájával, és átteteti! Torkig vagyok!

 On Sai: Calderon

Avagy hullajelölt kerestetik

Friss, ropogós regény. Figyelemfelkeltő fantázianév mögött bujkáló magyar kortárs írónő. A fülszöveg alapján pedig egy könnyed, humoros, romantikus és izgalmas történet a lapokon. 

Most olyan életperiódusban vagyok, hogy szívesen veszek mindent, ami könnyed, mégis magával ragadó - ha emellett még humoros is, akkor az nekem való...

Calderon kapitány már az első lapokon "kimutatta a foga fehérjét"... Bizony megmosolyogtam a szövegét. Szegény kapitány elvesztette a feleségét, és nem volt jobb ötlete, mint az, hogy akkor ő öngyilkos lesz. Tervében nem kevesebb, mint nyolcszor akadályozták meg. Ráadásul anyósék közlik vele, hogy nincs pénzük a temetésre... Így aztán totál gáz meghalni. Mit tesz ekkor a kedves kapitányunk? Elszegődik a szakmájában: kapitány lesz a Wellston cikrálón. De csakis azért, hogy pénzt gyűjtsön a temetésére, onnantól pedig mehet szépen az öngyilkosság. 

A hajón viszont találkozik a szépséges, japán kadétlánnyal, akivel természetesen gyengéd szálak kezdik összekötni... igen finoman. 

És ott a pszichológus sógor, Frank, akivel személyes véleményem szerint a legviccesebb párbeszédek születettek: csipkelődő és humoros. 

Közben kiderül, hogy szegény Calderont még az is sújtja, hogy igazából nemesnek született, és mint ilyennek, neki tilos a munka - sőt, megalázó az egész családja számára. Nem elég, hogy dolgozik a Wellstonon, még egy furcsa összeesküvés-szerűségbe is belecsöppen, a háttérben ugyanis gyanús dolgok történnek...

Szóval ez egy sci-fi lenne igazából, hiszen a sztori a világűrben és különböző bolygókon játszódik. Mégsem tartom pasis könyvnek, hiszen olyan kevés lézerkard és "intergalaktikus tudásanyag" szerepel a könyvben, ami egy nőnek teljesen befogadható. Van egy kicsi űrcsata is -csak úgy a rend kedvéért, de az igazán belefér. 

Mi tetszett benne igazán? A szereplőgárda és a könnyedség. A sztori szerintem elég egyedi, le is kötött. Kikapcsolódtam olvasás közben. Olyan igazi sci-fi light.

[Amit kifogásoltam, az Mara (Calderon elhunyt felesége). Ez a szó egyszerűen. A hátamon feláll a szőr tőle... A Mara az számomra egy 50 körüli, molett testalkatú nőcskét takar... és nem egy fiatalka bombázót. Ízlések és pofonok...]

Néha elvesztettem a fonalat, főleg olyan tekintetben, hogy ki is van jelen egy-egy jelentben, de az harcolós résznél is visszaolvastam, hogy is volt pontosan. Ez az én figyelmetlenségemnek is betudható... ahol nincs humor, ott lankadt a figyelmem, no. Ja, és még egy dolog jutott eszembe, amin fennakadtam: Adler tervei az alélt Calderonnal. Valahogy az nálam nem fér bele ebbe a stílusba...

A látótér-szélesítésben egyre profibb vagyok és egyre nyitottabb a szórakoztató irodalomra... Ez biztos annak tudható be, hogy most szükségem is van rá, viszont célul tűztem ki magam elé, hogy többféle műfajjal és stílussal szeretnék megismerkedni a közeljövőben. 

Aki pedig vágyik egy jó kis szórakozásra (és egy kis intergalaktikus enyelgésre), annak jó szívvel ajánlom Varga Beáta (On Sai) könyvét, nem fog csalódni.

Itt olvashattok arról, mikor lesznek Calderonos regények vagy további egyéb On Sai-kötetek.

8/10

Könyvmolyképző Kiadó, 2012.

286 oldal

Régi karácsony

"Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."

"A betlehem kész lett, és csodálatosan szép lett. Ha meggyújtottuk benne a kis gyertyát, megmelegedett a szívünk is, és szívünk melegénél a Szent Család is élni látszott."

Fekete István: Régi karácsony 

Nagyon régen vágyom már erre a könyvre, de mindenképpen az adventi időszakban, karácsony előtt szerettem volna elolvasni. Hátha tényleg meghozza a jó hangulatot.
És igen!

Fekete István posztumusz kiadott novelláskötete valami fantasztikus hangulatot varázsolt az estéimbe.
Régi kredencek avas illata, a gyertya lángjának fényében megbékélő lelkek, szegfű és alma zamata a téli hidegben. Itt elfelejted a bút, bánatot és csak a közelgő ünnepre koncentrálsz.

"Hallja már az ismerős lépteket, koppan az ajtó, nyílik is, mint a sóhajtás, az ablak előtt lágyan kavarog a hó, s a fáradt két öreg kar átöleli az éjszakai vendéget. – Édes Fiam!"

A novellák nagy része Fekete István gyermek- és fiatalkorának emléktöredékein alapszanak, vannak közöttük olyanok, melyet a barátokról, ismerősökről, falubéliekről szólnak. Mind rövidek, így azt hiszem, idő szűkében jó ötlet lehet egy-egy novellát elolvasni a hideg decemberi napokon. Mondjuk én nem tudtam abbahagyni... 
Van egy-két állatos novella is közöttük, azokat is kedveltem. Azt hiszem, összesen két novella volt, ami nem áll olyan közel hozzám, de voltak olyanok is, amiket kétszer is elolvastam, hogy jobban beleolvadjak. Volt olyan is, amit nagyon megmosolyogtam.

"Abban az időben nem úgy volt, hogy: – Eredj át fiam a borbélyhoz, és nyiratkozz meg, mert olyan a fejed, mint egy pemetelő… mert a borbély néha csak havonként jelent meg a malom mellett, mert ott kezdődött a falu, és kéthárom napi erős munka után tűnt el a temető mellett, mert ott végződött a falu. A fejek és szakállak tehát – hogy úgy mondjam – gazdátlanul gazdagodtak, ámbár abban az időben – a bajuszok és szakállak idejében – ez nem tűnt fel senkinek."  

 
Rengeteget jelölgettem, millió hangulatkeltő és szép idézetet tudnék ide beszúrni. A havas táj, a téli készülődés leírása váltakozik az izgalmas történetekkel.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a régi falusi hangulatot, a szegény paraszti élet hangulatát. Azoknak is, akik szeretnék az ünnepekre díszbe öltöztetni a lelküket, akik szeretnének 'ott belül' is ráhangolódni a legszebb ünnepre mind közül.

"Ilyenkor megcsendesednek a hajnalok. Nem kóborol a szél, nem vándorol az ördögszekér, és nem repkednek száraz falevelek határról határra. A csillagok reszketve nézik a Földet, ez az alsó világ pedig némán figyel, és észre sem veszi, hogy a dombok puha hátát ádventi hangulattal hinti be a dér. És szokatlanul korán nyílnak ki a házak álmos ablakszemei, hunyorogva nézik a sötétséget, az elhervadt őszirózsák fonnyadt bokrát s a foghíjas kerítést, amely csak addig kerítés, ameddig a világosság ér. Néhol kinyílik egy-egy istállóajtó, tej- és szénaszagú felhőt küld az eresz alá, ahol verébék laknak tollpárnás fészekben, ugyanakkor alul besurran a dermedt éjszakai levegő, amitől a kisborjú egészségeset prüsszent."

"A délután lassan köddé vált, az öreg tölgyre felültek már a varjak mint az éjszaka baromfiai, s az erdő sötétedő mélységében álomra simogatta a fákat az alkony. A kis ház kéménye alig füstölt, a kutyák hallgattak, és nézték az embert a pitvarban, aki csak állt, és talán várt valamit. Aztán bement a házba, ahol nem volt világosság, csak a zsarátnok roskadt meg néha a tűzhelyen. Nem volt fény és nem volt árnyék. Az óra önmagának szitálta a láthatatlan homokot az idő rostájában, s az ember végül is meggyújtotta a lámpát, hogy ne legyen egyedül."

"– Látja, Pistika, nekünk is van karácsonyfánk. Dermedten állok, s a szívemre könnyek hullanak. A gerendáról egy kis tüskés kökénybokor lóg, mintha levéltelen, sötét lombját beletartaná egy szál gyertya reszkető, sárga fényébe. Az ágakon fehér, piros rongydarabkák és talán három szem ezüstös szaloncukor. – Szép – suttogom. – Igazán szép… – és majdnem sírok. – Hát csak olyan szögényös… – mondja, és én tisztán és világosan érzem, hogy urára gondol és fiára, akit tizenhat éves korában eltemetett."

10***/10

Emberszag

"Én olyan kíváncsi vagyok, olyan kíváncsi mindenre ezen a Földön, olyan őrültmód kívánok látni, hallani és tudni világot, életet; én még az akasztásomra is kíváncsi lennék, még akkor se kapnám be a mérget, ha avval elkerülném, hogy a gázkamrába toszigáljanak."

Szép Ernő: Emberszag

Az első néhány oldal után rájöttem, hogy imádom Szép Ernőt. Finom, kedves, érzékeny. És nagyon emberi.
Ez a könyv a II. világháború alatt játszódik, a zsidók internálásának idején, 1944-ben. Szép Ernő sem kerülheti el a sorsát, őt is begyűjtik és munkatáborba viszik. A "viszik" az túlzás. Napokon keresztül gyalogol Budapestről Csomád mellé az akkor 60 esztendős író, több ezer társával együtt. Ezután elbeszéli a táborban töltött hónapokat, a kemény munkát, amire használták őket, a felügyelőiket, a zsidók életét egymás között, a nehézségeket, a szállásukat, ételüket, stb. Igen aprólékosan, de számomra nagyon érdekfeszítően. És ami fantasztikus ebben az egészben az az, hogy mindvégig egy gyermeklelkű ember maradt, olyan, akitől bárki kérhetett lekvárt és kenyeret, akkor is, ha tudta, hogy az illető hazudozik neki. Végig hitt abban, hogy hamarosan vége lesz a háborúnak, méghozzá szerencsés vége. Sosem felejtett el bízni. És figyelni a körülötte lévőkre. Egyenként mindenkire.
Azt gondolom, hogy több ilyen ember kellene a földre. Olyan, akinek nem fáj, ha egy pillanatnyi jót okoz a másiknak. Aki jóindulattal fordul az ismerősök és ismeretlenek felé egyaránt. Aki igazi finom úriember. De attól félek, ez a típus menthetetlenül kihalt (vagy majdnem kihalt) az elmúlt évtizedekben.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a magyar irodalmat, érdekli a II. világháború, a holokauszt témája vagy csak egy igazán jól megírt, érdekes könyvre vágyik a magyar irodalom palettájáról.

Szép Ernőnek beszédes neve van: szép, egyszerű, tiszta.

Már be is szereztem Szép Ernőtől néhány kötetet a polcomra (Lila akác, Szegény, grófnővel álmodott), szeretném folytatni az ismerkedést.

"Az előttünk járó sorból (…) avval fordul egy úr hátra, hogy Csomádra visznek bennünket. Ezt egy honvéd árulta el, állítólag. (…) Csomád, Csomád, hol van az a Csomád, mi az, falu vagy nagyközség, valami gyár van ott, vagy micsoda?
Én se hallottam soha Csomád felől.
Lehajtom a fejem (bár így járni nem praktikus), vezekelni illik. Szaladtam én is mindig Párizsba, és Olaszországba nem volt olyan pici falu, hogy arra kíváncsi ne lettem volna. A hazámat elhanyagoltam. Nem jártam soha Brassóban, még Kolozsvárt se voltam; se Egerbe, se Nyitrán, se Pécsett. Kerget valami, hí valami örökösön, ezt a világot látni, minden szigetét a tengereknek; látni minden embert, aki egy időben él velem a Földön, mind az idegen fákat, virágokat, madarakat a tekintetemmel megsimogatni. De szent kötelességem lett volna a tulajdon hazámat keresztbe-hosszába megnézni, megnézni itt minden embert, asszonyt, leányt, minden öreganyót meg minden gyereket, és minden lovat meg minden kiskutyát befogadni a szemembe, míg a szemem nyitva tarthatom. Bűnhődöm most a hűtlenségemért, meg kell ismerni Csomádot."

10/10

A hivatásos

"Rá kellett jönnöm, hogy én csak azt élvezem, ha kapok egy vaskos borítékot, és olyasmiket lihegnek a fülembe, hogy nyögjél, te mocskos kis kurva. Akkor legalább pontosan tudom, ki és mi vagyok."

Miklya Anna: A hivatásos 

Újabb ribancos könyv a palettán, és valami rejtélyes oknál fogva az olvasmányaim között. Pedig azt gondoltam, a Hamis gyönyör után nekem ilyen többet nem kell, a botrány szaga mégis felkeltette az érdeklődésemet... A sok "komoly" olvasmány közé beillesztettem hát Miklya Anna első sikerkönyvét.

A sztori itt bizonyítottan fiktív. Az apjával és kishúgával egyedül élő egyetemista lány prostituáltként tesz szert ösztöndíj-kiegészítésre. Mondanom sem kell, nem tudja az ipart abbahagyni a suli után sem. Kicsit idősebb fejjel egyik kedves kuncsaftja tanári állást szerez neki egy egyházi középiskolában. Ezt követően is folytatja kettős életét: a tanári szerepben a diákok barátja, míg az éjszakai életben a férfiak kegytárgya... Mindeközben lelkifurkáit és személyiségzavarát az önbizalomhiányos iskolai pszichológussal igyekszik kezeltetni...

Nekem ez a sztori itt-ott kifejezetten hitelesnek tűnt. Furcsa, hogy a Hamis gyönyör állítólag valós történet, ez pedig abszolút fantázia. Na igen, itt lép be az írói tehetség. Nem akarom nagyon lehúzni Szalai kisasszony sikerkönyvét, de számomra Miklya Anna sokkal jobban eladta a tutit. Kikapcsolódásnak jó volt. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az egyik kereskedelmi csatornán leszívott aggyal kapcsolgatsz, és találsz egy fogyasztható, kicsit hatásvadász filmet, ám mégis a fotelben maradsz, mert legalább nem kell gondolkodnod, és különben is... érdekel és kész.

A ribis műfaj kedvelőinek pedig tutira tetszeni fog.

Ja, és a borító becsapós... Azt hinnénk, hogy egy útszéli naplójába kapunk bepillantást, de neeem... Főszereplőnk a luxusprostik közül való. Ha a regény nyolc pontot ér, akkor a borító mindössze kettőt.

"Ez lehetett a legjobb nekik: a körülrajongott szép, okos kis fejecskénkkel éreztetni, hogy hova való. Én meg csináltam, mert pénzt kaptam érte. Nem is jutott eszembe, hogy bűntudatot kéne éreznem."

8/10