kedvenc szakácskönyveim

Lentől kaptam még tavaly a szakácskönyves körkérdést, miszerint milyen könyvekből főzök, milyen szakácskönyveim vannak.

Nemcsak én kaptam szakácskönyvet kis koromban (azaz már ott el lettem rontva), de ugyanígy Len is. Ő Donald kacsásat, én Micimackósat. Volt benne 3-4 recept, amit megcsináltam (vagy anyu), de persze mindet szerettem, elképzeltem az ízüket, az illatukat, a serpenyőben sercegő Micimackó Sajtos Pirítósát, a Róbert Gida Kukoricás Levesének szájba bekanalazását, Bagoly Céklás Óra-Salátájának színét, melyben a cékladarabok annak rendje és módja szerint összepirosozták az alattuk fekvő keménytojás-szeleteket. Ma már talán kifinomultabb könyvekből főzök, talán több sikerrel is. Megjegyezném, Öcskös is szívesen forgatja most a Micimackós könyvet. Már előre látom, hogy milyen veszekedések lesznek 10 év múlva, mert nem tudjuk eldönteni, ki főzzön, mert majd mindenki akar.

Az abszolút kedvenc a Szakácsok könyve (The Cook’s Book). Alapos, mindent átfogó. Sokszor elég csak egy ötlet belőle, és jön az ihlet, máskor meg órákon át bújom. Le a kalappal a szerkesztő (asszem Jill Norman) előtt, klassz bandát állított össze. Pierre Hermé írt a cukrászatról, Ferran Adrià a habokról, Charlie Trotter a halakról és a zöldségekről, Greg Malouf a közel-keleti konyháról, csak hogy párat említsek. Tökéletes; szép képek, pontos leírások. Csak ne lenne ilyen nehéz egyensúlyozni a pár kilójával a konyhában, mártáskevergetés közben.

Egy új szerzemény a Japanese & Sushi című remek, mely a japán konyha alapjaiba kalauzol Bár még csak ízlelgetés alatt áll, de szeretem a stílusát. A japán konyha egyszerűségére épít. Csak egy-két cím: Zöldteában tálalt rizs lazaccal; Spenótlevelek földimogyorószósszal; Fésűkagylós-garnélás káposzta-palacsinta; Dashiban főtt újburgonya. Tuti befutó, sok nyálcsorgató sushi-recept is van benne.

Már többször is főztem az Essential Asian Cookbook-ból, és mindannyiszor klassz lett az eredmény. Az egész Távol-Keletet lefedi, egészen Indiától a Fülöp-Szigetekig. A könyv országok szerint mutatja be a rengeteg receptet, bár nincs mindegyikhez fotó. Talán pont amiatt, mert akkor sokkal nagyobb lenne. Szeretem benne, hogy van pár téma, aminek külön-külön fejezetet szentel, a régiókon kívül, ilyen például az italok, kenyerek, chutney-k, fűszerkeverékek. Nagyon szeretem a vietnami és a thai fejezeteit.

Egy régi (90-es évek eleje) örökség a Natúrkonyha című könyv, mely a naturális és egészséges táplálkozás alappilléreire is kitér, pontos biológiai folyamatokkal és információkkal. Nem ferdít, mint sok újabb kori könyv. Nagyon jó receptek vannak benne, évszakok szerinti felosztásban. Külön fejezet a kenyereknek és az italoknak, valamint az alaprecepteknek. Nincs benne túl sok fotó, de amennyi van, az tökéletesen elegendő. Abszolút kedvenc letisztult, egyszerű ízekkel, sok nyersétellel, kreatív főfogásokkal és fantasztikus, de emelett egyszerű desszertekkel.

Jamie Oliver Jamie vacsoráiról már írtam egyszer, lásd itt. Azóta több receptet is elkészítettem belőle, mind jó volt (kivéve egyet, a Maryland-i módra készült csirkemell, melyet banánnal és kukoricával kellett készíteni; nem is értem, néha miért vagyok kíváncsi ilyen receptekre). Szeretem az anyagát is, mert nem fényes papírra, hanem rendes papírra nyomtatták, ezért a képek sem verik vissza a fényt, és barátságosabb a kézbevétele is.

Az egyetlen magyar kedvenc Stahl Juci Végre Otthon könyve, mert jó vacsorareceptek vannak benne, az ünnepi menüsorokról nem is beszélve. A könyvei közül szerintem ebben a legszebbek a képek, úgy látszik, megtalálta a stílusát a fotós. Nagyon sok recepttel szemezek benne, csak egy kis akaraterő meg nekifutás hiányzik. Általában úgy szoktam főzni ebből, hogy kinyitom, kinézek egy receptet, aztán csinálok valami ázsiait, teljesen máshonnan:) De majdcsak lesz idő/kedv mindenre. Tervek persze mindig vannak.

Az utolsó adag könyv nem is egy, hanem egyenesen négy kis füzet, az Umami Books négy kötete. Ezekből tudtam meg, mi az umami, hogy készül a dashi és mi ezeknek a finom dolgoknak a története. Az első könyvecskében alapdolgok vannak, kelet összehasonlítása nyugattal a gasztronómia terén, nyugati kajákban lévő umami ízlelgetése. A másik három különböző régiókból mutatja be az umamiban gazdag ételeket, frankó receptekkel. A favorit a thai és a vietnami (itt is), eszméletlen jó ételek vannak ezekben a 40-50 oldalas apró könyvekben. A fotók persze gyönyörűek, pont olyanok, amik nagyon tetszenek. Másik pozitívum a könyvecskékkel kapcsolatban, hogy kis helyen is elférnek a konyhában, miközben mondjuk halszószt keverek páclébe, vagy wokban sütkérezek.

Most megyek, eszem valamit. Mivel gondolom már mindenkinél volt a kördés, ezért nem adom tovább senkinek, de ha valaki erős késztetést érez, hogy megossza velünk szakácskönyvolvasási hajlamait, hát ne habozzon:)

jamie vacsorái

Úgy gondoltam, hogy bepillantást engedek a könyvtáramba. Pontosabban, hogy milyen szakácskönyveket forgatok, mikből merítek recepteket, ötleteket, alapokat. Elég sűrűn olvasok szakácsirodalmat, mert szinte állandóan a főzésen, sütésen, egy szóval a konyhán jár az eszem (meg ugye a tanuláson-melón, de azon muszáj).

A szakácskönyv gyűjteményem ez elmúlt nyár óta igencsak bővült, addig főképp Édesanyám Magyar Konyha gyűjteményét (közel 70 szám), süteményes könyveit lapozgattam.

Jamie Oliver: Jamie vacsorái

Most, rendhagyó módon nem is az első könyvemmel kezdenék, hanem a legutolsóval. Névnapomra kaptam, és még nem próbáltam ki belőle receptet. Akkor meg minek írom le, igaz? Mert igencsak sűrűn forgatom, ötleteket már bőven merítgetek. Teljesen beleszerettem a zöldségeket tárgyaló részbe, annyira színes, vibrálóak a képek, hogy beleharapnál a grillezett sütőtökbe, a ropogós zöldborsóba, a harsányan lila radicchióba.

A könyvben közel százhúsz receptet találunk, témák szerint bontva: húsok, saláták, levesek, stb. Jamie kedvenc családi ételei vannak benne, bármiféle cifrázás nélkül. Egyszerűen, gyorsan elkészíthetőek (az egyik fejezet az öt perc alatt elkészíthető komplett fogásokról szól). És nem csak a kolbászos-paradicsomos omlettre kell itt gondolni, hanem a kuszkuszos lazacra, kínai kellel és rizstésztával készült bélszínre (erről az ételről kicsit a vietnami pho bo levesekre asszociálok) és mondjuk a 4 perc 31 másodperc alatt elkészülő báránybordára.

Oliver különös figyelmet fordít a gyerekek étkeztetésére is; mint tudjuk, Nagy-Britanniában átreformálta a menzás étkeztetést, amit Tony Blair is támogatott. Így ebben a könyvben is vannak gyerekeknek is feltálalható szendvicsek (persze a szerző is szívesen fogyasztja őket). Öcsémen majd ki is lehet próbálni. Bár egy a probléma Öcskössel, méghozzá, hogy mindent megeszik. Múltkor például a friss garnélák lábai között szívogattuk ki a kaviárt, szóval nem egy finnyás gyerek.

Baráti vacsorákon, családi összejöveteleken is lehet aratni ezekkel a receptekkel. Képzeljük csak el: előételként apró falatokként pekingi kacsát majszolunk (a kacsát forró sütőben ropogósra süti, majd palacsintába tekergeti zöldhagymával és szilvaszósszal), majd újkrumpiból, füstölt pisztrángból és tormából készített salátát kanalazunk, végül az egészet megfejeljük egy hagyományos almás pitével. Szerintem hatalmas sikert lehet vele aratni, és egy kis újdonsággal dobjuk fel a húslevesre, rántott húsra és fánkra felkészülő vendégeket. (Nem mintha azokat a bejáratott ételeket nem szeretnénk. Véleményem szerint azonban unalmas minden hétvégén ugyanazokat a megszokott fogásokat enni.)

Hogy nyáron sok zöldséges-salátás receptet fogok belőle elkészíteni, az is biztos. Addig is nézegetem, ötletek után hajkurászok a háromszáztizenvalahány oldal közt, mely kellemes olvasnivaló is egyben, nem csak egy egyszerű szakácskönyv.