2023. május 14., vasárnap

Pipacsok

Legkedvesebb virágom mindig a napraforgó marad, de másodikként a pipacsokat szeretem, ha keresztszemesről van szó.

A nyuszika után neki is álltam egy pipacsos képnek. Imádtam hímezni. Ennek köszönhetően hamar el is készült.
 

Van ennek a pipacsnak egy párja is, de sajnos hiányosan van meg a minta, 1 sornyi hiányzik. Most azon gondolkodom, hogy nekiálljak-e, és a hiányzó sort improvizáljam, vagy engedjem el?
Van másik pipacsos mintám is, amit kihímeznék, ha jól emlékszem, akkor Kata is elkészítette egyszer.

2023. április 22., szombat

Focis nyuszkó

A pad után ismét hiányérzetem támadt a hímzés terén. Gondolkodtam, milyen témájú kép legyen a következő.

Az alábbi nyuszis képre esett a választásom. Többek között azért, mert lassan 3 éves lesz az unokám és úgy gondoltam, kap a szülinapjára egy babaköszöntőt. Imád focizni, nagy tehetsége van hozzá. Nem is lehetett volna mást választanom, mint ezt a mintát. Az adatai még hiányoznak róla.

2023. április 16., vasárnap

Afremov - már kész is!

Két hónap alatt elkészültem ezzel a hímzéssel, pedig 100×250 xszemből áll. Annyira tetszettek a színei, hogy csak úgy suhant a tűm az anyagban.

Kimostam, kivasaltam, majd 2 nap múlva rájöttem, hogy a kontúrokat elfelejtettem.

Na, most már tényleg kész! :)

Nektek hogy tetszik?

2023. március 8., szerda

Új hímzésbe kezdtem

A HAED befejezése utáni nagy lendület megmaradt, így tudtam, mi lesz a következő hímzés. Imádom a színes hímzéseket, bár eddig nem túl sok ilyet készítettem (bagoly, naptánc, a magazinba a fantáziakép), mégis a színkavalkád mindig megragad.

Ráadásul más apropója is volt, amiért ezt a képet választottam. Aki ismer, a facebookra feltöltött képeim alapján rájöhet. De a teljes igazság az, hogy még ehhez is hozzátett valaki, aki egy gyönyörű színes saját fotót közölt az egyik csoportban. Na, ez beindította a mechanizmust. Anyagválasztás, fonalszortírozás, a hiányzók megrendelése, mintanyomtatás. És voilá! Megkezdtem! Imádom hímezni!

Szerintem az eddig kész részlet alapján már nem nehéz kitalálni, mi készül. :)

Kitaláljátok?


 

2023. február 5., vasárnap

HAED - KÉSZ!!!

El sem hiszem, hogy vége...! Elkészültem a legnagyobb hímzésemmel!

Igazából már pénteken délután befejeztem, de csak tegnap volt időm kimosni. Mire vasalásra alkalmasra száradt, már megint este lett, nem tudtam színhű fotót készíteni. Na de ma!

Ilyen lett. 8 év munkája. Mérete: 85,5×55 cm.



Elégedett vagyok a végeredménnyel, annak ellenére is, hogy nem tökéletes. Volt ugye az a baleset, amikor kiszakadt az anyag. Sajnos, a nagyobb rész jobban látszik, de úgysem tudok mit csinálni vele.

Meg fogom érdeklődni a keretezést, bár biztos horror ára lesz.

Annyira benne vagyok most a hímzésben, hogy azonnal neki kellett állnom a következőnek. Ez nem lesz ilyen nagy, csak 100x250 szem és 60 szín. Sajnos, nem tudom használni a Pattern Keeper alkalmazást, mert nem programmal készült a minta. Pedig mennyivel könnyebb lenne!

Megmutatom a tegnapi hímzett részt, lehet tippelni, mi lesz. 😀


2023. január 20., péntek

HAED - 49. lap - KÉSZ! :)

Két hét alatt elkészültem a 49. lappal is. Ezzel 97,66 % van készen.

A két hét alatt egyetlen nap volt, amikor nem vettem tűt a kezembe. Most nagyon élveztem a hímzést.

Következik az utolsó, 50. lap!!! :)

 


2023. január 14., szombat

HAED - 48. lap - KÉSZ! :)

Igazából már január 4-én elkészült a 48. lap, csak telefonról nehezebb a blogba írni és feltölteni. Azért megpróbálom, hátha jó lesz.

Annnyira belejöttem, hogy a következő lap fele is készen van már. Tehát már csak másfél oldalnyi mintaív van vissza és végleg elkészül. Olyan hihetetlen! Már látom az alagút végét. Így, hogy a 49. lap közepén járok, 96,7% van kész.

Este fotóztam, nem volt természetes fény.


2022. június 11., szombat

HAED - 47. lap - KÉSZ! :)

Ezzel a lappal is elkészültem! Nagyon lassan haladt, unalmas volt hímezni annak ellenére is, hogy nagy segítség a Pattern Keeper program.

Már csak 3 oldalnyi mintaívem van, és elkészülök vele teljesen.

Jelenleg 93,13 %-a van kész.

 



2022. március 23., szerda

HAED - 46. lap - KÉSZ! :)


A 46. lappal is elkészültem! Feltűnt, hogy hiányzik a 45. lap? Emlékeztek, hogy miért? Mert azt már rég kihímeztem. Akkor, amikor már nagyon zavart, hogy béna módon kiszakítottam az anyagot, és félő volt, hogy nem fogom tudni helyrehozni. De sikerült. Meglátszik ugyan, de legalább nem kellett kidobni az addig elkészült darabot, hiszen évek munkája volt már benne.

Na de a 46. lap. Ez úgy néz ki, hogy rohamtempóban készült, kb. 2 hét alatt. Ebbe besegített, bár nem így terveztem, de 3 hét lett a Covid miatti betegszabadságom. Napközben nem igazán hímeztem, de késő délutánokon elővettem, és bökögettem. Közben gyógyulgattam.

90,87 %-a már készen van! Használtam a Pattern Keeper alkalmazást, mert nagyban megkönnyíti a hímzést.

A képek minőségéért elnézést kérek, este fotóztam, és vettem vissza a színből, lehet, nem tett jót neki.

Már csak 4 mintalap maradt! :)



2022. március 5., szombat

HAED 43-44. lap - KÉSZ! :)

Február közepén elkészültem a 43. lappal is, de aztán olyan nagy volt a lendület, hogy azonnal folytattam is a következő lappal.

Időközben letöltöttem a telefonomra (majd a tabletre) a Pattern Keeper alkalmazást, hihetetlenül hasznosnak bizonyult. Azt hiszem, ez az oka, hogy gyorsabb tempóra tudtam váltani. Nem kell keresgélnem a papír mintán, hol vannak az azonos jelek, nem kell filctollal színezgetni, nem kell nézegetnem a kulcsot, melyik jel melyik szín. Mert ugye ennyi jelet/színt nem jegyez meg az ember. Látom a napi haladást, azt is, hogy hol tartok az összes hímzendőhöz képest, százalékosan is látom, bár azt már a kezdeteknél beírtam egy excel táblába.

Szóval most gyorsabban haladok a vártnál. Jó, a héten egy kis covid is besegített... Volt pár nap, amikor semmit se tudtam csinálni, mert annyira fájt a fejem és lázas voltam. De megmaradok.

No, de most már mutatom, hogy is állok. Már "csak" 5 lap van hátra.

44. lap készen

Azért látszik, ahol ki volt szakadva az anyag

44. lap

43. lap készen

43. lap