Gesztenye variációk

November

Hol még ősz van, hol már tél, talán maga november se tudja, hányadán áll igazán.
A díszes lombok sorra földre hullanak, s a színekből rothadó valóság lesz. Van aki hamar megszabadul ruhájától, mint a bodza vagy a juhar, van aki hosszan elbabrál ezzel a művelettel, mint a nyír vagy a fűz. Némely tölgyek pedig egész télen szivarrá sodrottan őrzik elszáradt, barna leveleiket az ágakon, mintha szégyellenék csupaszságukat.
De hát így vagyunk mi is, ki hamar őszül, ki később, ki meg festék alá rejti színtelenségét.
Szemerkélő esők, undok, dagadó sarak figyelik a szürke reggeleket, s ha időnként kisüt a nap egy-egy időre, cseppet fényleni kezdenek a nedves háztetők.
Kémények füstölnek, furcsa, kesernyés szag terjeng, fahasogatás hangja hallatszik hol innen, hol onnan. Melegszünk, melegedni próbálunk, mert a kabát alá is bekúszik a köd.
Diószemek koccannak egymáshoz a zsákokban törésre várakozva, miközben  decemberi kalácsillat után vágyakoznak.
Az emberek is vágyakoznak. Kibújni a szitáló párából, a rövid nappalokból, a nedves, nyúlós felhők alól a fényre. Karácsony után már minden nap egy tyúklépéssel hosszabb lesz-mondják a régi öregek, mi pedig hiszünk nekik.

Gizi néni varázskertje

Október

Haldokló embereknél időnként előfordul, hogy utolsó napjaikban hirtelen jobban lesznek, felélénkülnek, remek étvággyal elkezdenek enni, visszatér az életkedvük, s a hozzátartozók is fellélegeznek: Mégis vannak csodák, lám meggyógyul!
Azt hiszem ilyen az esztendő folyamán október hónap is. Még egyszer fenséges pompába öltözik a természet, csak úgy vetekednek a különböző színek, még meg-megmelenget a napsugár, szívünk, lelkünk szinte újra remélni kezd. Tobzódik minden egy utolsó, egy végső forgatagban, egy éjféli, száz meg száz gyertya fénylő lángjánál járt keringőben.
Hát el lehet ilyenkor hinni, hogy nemsokára minden csupasz és halott lesz?
Képtelenség, képtelenség...

Szarvasbőgés idején

Két éjjel kiköltöztem az udvarra.
Vasárnap hiába várakoztam sokáig, csönd volt, de tegnap bepótolták a dolgot a szarvasbikák, igazán kitettek magukért. Már hűvös van, így két paplan alá bújva füleltem ahogy egyikük a Gomb-hegy tetején bőg hatalmas hangon, míg a másik valahonnét távolabbról válaszolgat. Hosszasan ment a vetekedés, s én nem untam hallgatni, mindig beleborzongok ebbe az eseménybe. Most is teli szájjal, elégedett napközisként vigyorogtam a sötét udvaron csak úgy magamnak.
Közben elkezdett szemeregni az eső, így egy idő után behúztam az egész szivacsot paplanostul, mindenestül a nyírfasátor alá, s ott folytattam a hallgatózást. Csak Huba csámcsogása és lefetyelése zavarta meg időnként ezt az idillt, de nagyrészt ő is csak ott sertepertél körülöttem, bár néha egy nagyobb bődülés hallatán harcias ugatásba kezdett kamaszhangján.
Még jó ideig kinn feküdtem az eső ellenére is, de aztán nem akartam, hogy túlságosan elázzon a paplanom és az ágyban vizes motyóval kelljen aludnom, így végül bevonultam. Nem mintha a szobából kevésbé hallatszana a koncert, de az udvarról, a szabad ég alól mégis hangulatosabb.
Ilyenkor még a sötétítőt se húzom be, bár nem valószínű, hogy cseppet is tompítaná a hangokat egy rongy, hahaha, de így szeretem..... na, punktum.

Bozótjáró Hubával

Ma szabadnapos voltam, s miután délutánig kisebb-nagyobb megszakításokkal egyhuzamban aludtam, ideje volt nap végére menni egyet. Végül három és fél órás sétára sikeredett. Olyan helyre mentünk, ahol már rég nem jártam, emlékeztem, hogy errefelé sok-sok őszi kikerics virít.
Hol bozótosokban csörtettünk, ahol csupán a vadak nyomát tudtuk követni, hol széles földúton baktattunk, de azt hiszem mindketten jól éreztük magunkat. Huba bundája, nekem pedig a cipőm és nadrágom dugig lett az apróbojtorján ragaszkodó magjával, de csuda se bánja!
Látni ugyan nem láttuk, de hallottuk a vadak mozgolódását a sűrűben, megcsodáltuk a délutáni fényeket, virágot szedtünk és sokat fényképeztünk.

Akárcsak egy sátor

Faliszőnyeg

Járt utat a járatlanért.... (no ez kutyáéknál nem mindig van így, főleg ha szöszölés hallatszik a bozótból)

Gyönyörűséges szeptemberi fények

Az árnyas hely miatt az kikericsek itt irdatlan hosszú szárat növesztenek, a legtöbb annyira hosszút, hogy egyszerűen elfeküsznek a földön. Persze lehet, hogy csak bepálinkáztak. :-D

Na, indulunk már tovább?

Egy útszéli stoppos lesi a forgalmat

Még mindig leltem dunai szegfűt is

Egy rozzant magaslesről, amit véletlenül találtunk egy elhagyatott helyen, lekukucskáltam a szomszéd falura. Huba idegesen nyüszögött míg fenn voltam, képtelen volt elviselni, hogy nem tud utánam jönni, bárhonnan is kerülgeti a tákolmányt.

Indulás haza!

Sajt

És most, miközben a bejegyzést rendezgetem, az ablakon behallatszik a Gomb-hegyről a szarvasok bőgése. Harmadik napja gyönyörködőm bennük a paplan alól. :-)