Nem csak kenyérrel él az ember....

A falu, ahol élek tipikus katolikus, de mivel a szomszéd Perőcsény református, ezért nálunk is akadnak házasodás révén reformátusok. Egyik nénim is ilyen, s mivel idős lévén a templomba már képtelen átjárni, hát időnként a tiszteletes úr látogatja meg őt.
Régebben, mikor az öregotthonban volt perőcsényi származású lakónk, oda is eljárt a lelkész, s az öregecskék meg a nővérkék is nagyon szerették őt hallgatni akármilyen vallásúak is.
Jómagam is kedvelem őt, valahogy mindig olyan dolgokról prédikál, amik épp jól jönnek a szívnek.
A nénimnél összeakadtunk párszor, és próbáltuk őt ketten győzködni, jöjjön el újra az otthonba, ha most épp nincs is református, higgye el, mennyire várják őt a lakók és dolgozók egyaránt.
Nagyon megörültem, mikor jött a hír, hogy bejelentkezett a tiszteletes úr, úgy tűnt sikerült Bözsi nénivel az akciónk.
Sajnos mivel én napközben a falut járom, ezeken az alkalmakon nem tudok ott lenni, de volt, hogy éppen sikerült őt meghallgatnom. Akkor nagyon feltöltődtem lelkileg.
A tiszteletes úrnak nem túl jó az arcmemóriája, nem könnyen jegyzi meg az embereket még akkor sem, ha már többször találkoztak. Így aztán teljesen elképedtem, mikor tegnap késő délután csengettek s mikor kimentem a kapuhoz ő állt ott, háta mögött a motorjával.
Hirtelen szóhoz se jutottam annyira meglepődtem.
Mondta, hogy hallotta Bözsi nénitől, hogy hosszasan betegeskedem és eljött meglátogatni engem. Nem tudta pontosan hol lakom, de figyelte a házakat az utcában, és kiválasztotta, melyik lehet az enyém.
Annyira meghatódtam, hogy azt el se tudom mondani. Mert igaz, hogy találkoztunk párszor Bözsi néninél és évente egyszer  a református és a mi kis gyülekezetünk meglátogatják egymást, de ennyi.
Van neki épp elég báránykája a maga nyájában, elképesztően jól esett, hogy még egy "idegenre" is gondot fordít.
Legalább egy órát itt töltött nálam, a végén imádkozott értem, megöleltük egymást majd felült a motorjára és hazaberregett Perőcsénybe.
Én meg csak álltam és bámultam teljesen meghatódva....

Én vagyok....

Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él. (János 11:25)

Körút

Hagyomány, hogy  az Agapé Gyülekezetek Közössége-ahová a mi kis csapatunk is tartozik- vezetője több lelkipásztor társaságában tart egy országos körutat évente, aminek keretében meglátogatják az összes gyülekezetet.
Idén ránk a most hétfői nap esett. Nagy dolog ez. Már csak azért is, mert alig pár ember miatt többen is idefáradnak az ország különböző pontjairól, és igyekeznek olyan dolgokat hozni magukkal, amik kifejezetten nekünk szólnak. Azt hiszem nem lehet könnyű. Eleve az utazás, hogy mindig máshol aludni, és mindig készen lenni a szolgálatra, amit mindenhol nagyon várnak. Felelősség is, hogy valóban azt tudják-e nyújtani, amire az adott helyen épp szükség van, ráadásul úgy, hogy nincsenek mélyebb ismereteik egy-egy közösségről.
Nálunk év közben is sokan megfordulnak, mert a pásztorunk mindig gondosan ügyelt rá, hogy ne legyünk belterjesek, sok helyről hallhassunk prédikációt, s azt önállóan meg tudjuk ítélni, fel tudjuk magunknak dolgozni. Szokta is viccesen mondani a vendég lelkészeknek rólunk: Ha nem hallotok hangos ámenezéseket, az azért van, mert a testvérek gondolkodnak. :-)
Egyik lelkész különösen izgult, s ezt férfiasan be is vallotta nekünk. Attól is félt, mi lesz ha elsőnek kerül rá a sor, attól is, mi lesz, ha utolsónak, attól is, hogy nem kapott előre semmi instrukciót Istentől a mondandójával kapcsolatban. No elárulhatom, hogy tán tőle kaptuk az egyik legjobb és legbiztatóbb üzenetet attól függetlenül, hogy nem ismert bennünket, nem tudta milyen dolgokon mentünk keresztül, vagy mi lenne az, ami aktuális lenne számunkra.
Volt egy cigány lelkipásztor, aki már tavaly is itt járt. Hát valami ilyesformának képzelem az első tanítványokat, akik Jézust követték. A végtelen egyszerűsége, a tiszta szíve, az, ahogy a mondandóját nagyon-nagyon szemléletesen és mindenki számára érthetően, hétköznapi szavakat, hasonlatokat használva elmondta, az fantasztikus volt!
Miután mindannyian beszéltek, megkértek minket, hogy engedjük meg, hadd imádkozzanak értünk egyenként külön-külön is. Egy ilyen maroknyi csapatnál ez igazán kivitelezhető. :-)
Tavaly is volt ilyen, s mivel nagyon szívesen emlékszem rá vissza, megörültem az újabb lehetőségnek. Akkor valaki imádkozott értem, de később még odajött egy szintén cigány, egészen fiatal lelkész hozzám, és megkérdezte, ő is imádkozhatna-e. Naná, a dupla még jobb! Pár mondata után aztán hirtelen levegőt se kaptam, annyira hihetetlen volt, hogy pontosan azt mondja, amire nekem iszonyúan szükségem volt, holott akkor látott életében először és semmit nem tudott rólam. Mindig meghat Istennek ez a személyre szóló figyelme, jósága és kedvessége, és mindig nagyra értékelem az olyan embereket, akik a szívüket oda tudják fordítani hozzá egy másik ember érdekében. Most jelen pillanatban én miattam, hogy pontosan azt kaphassam, amire vágyom. Komolyan! Ez mindig ámulatba ejt. S mivel nem először tapasztalom meg, azt se foghatja rá senki, hogy ááá, csak véletlen volt, hogy éppen azt imádkozta, amit kellett. Ennek az akkor elhangzott imádságnak egy mondata több hónapon keresztül adott nekem erőt bizonyos dolgok elviseléséhez, az azokon való túllendüléshez. A mai napig mondogatom magamnak, ha elszontyolodnék.
Hát ezek után idén igazán várakozással tekintettem az imádság elé.
A lelkész aki odajött hozzám, megkérdezte a nevem és, hogy van-e valami külön kérésem. Mivel nem volt, és rábíztam az imádság menetét, még annyit tudakolt meg, hogy mivel foglalkozom.
Megmondtam. Eddigi tapasztalataim szerint, ha hívő körökben megtudják a foglalkozásom, általában az a reakció, hogy ez milyen nagyszerű dolog, mert mennyi lehetőségem van bizonyságot tenni, meg segíteni. Azonban most ez a legnagyobb döbbenetemre másképp történt, a lelkészből ugyanis igazán őszintén ez fakadt ki:
-Az nagyon nehéz munka!
S rögtön elmesélte, hogy van egy ismerőse, aki szintén idősekkel foglalkozik, s hogy ez milyen kimerítő, és még hétvégén is hívogatják, és nem hagyják őt felüdülni, és mennyire terhes tud ez lenni.
Én csak félmosollyal bólogattam. Senki kívülálló még nem reagált így  a foglalkozásomra, egyszerűen el se akartam hinni. Azt gondoltam, ilyen nincs, hogy pont egy olyan illető jön oda hozzám, akik totál tisztában van vele, hogy ez bizony nem csak arról szól, hogy milyen szép dolog, hanem arról, hogy ez mennyire nagyon nehéz. Annyira jó szívvel tudott értem imádkozni, hogy törölgetnem kellett a szemeim. Megint csak szembesültem vele, hogy Isten személyesen engem, Pipulkát nagyon is jól ismer, s hogy külön gondot fordít rá, hogy olyat kapjak, ami igazán nekem szól. De hát ki is ismerhetné jobban a gyermekeit, mint az Atya? :-) Csak az ember a maga kis hangya voltában hajlamos erről elfeledkezni. Pedig meg van írva, hogy még a hajunk szálait s számon tartja, de sokszor ezt olyan nehéz elhinni. Az enyémeket?? Tényleg? :-) Hát ki vagyok én?

Mikor befejeződött az imádság, csak azt tudtam ismételgetni: köszönöm, köszönöm és szorosan, hosszan magamhoz öleltem ezt a drága lelkészt.

Hosszú úton

Mindig különleges esemény, mikor ilyenkor augusztusban áthaladnak a zarándokok a falun. Esztergomból indulnak és Mátraverebélyig mennek gyalog, 20-ára érnek oda. A második állomás, ahol megalusznak, mi vagyunk. Esztergomból Márianosztráig az első nap, s onnan át a hegyeken ide hozzánk. Nem kis távolság, amit megtesznek, de tegnap este hatkor mikor beértek a faluba, még vidáman, jó erőben gyalogoltak, gyorsan haladtak a templom felé, ahol harangszóval, vacsorával várták őket a helyiek.
Ma reggel mise után újra neki a hosszú útnak, s szerencsére most az égiek is kegyesek voltak, mert elmúlt a bődületes hőség. Az öregotthon elé mindenki kiült, aki élt és mozgott,  s már a zarándokok  is tudták, hogy itt várni fogják őket, csomagocskával készültek, amibe énekek, imádságok, énekes könyvek voltak bújtatva.
Nagyon megható az egész, az embernek könny szökik a szemébe, ahogy látja azt a rengeteg hívőt, szerzetest, apácát mosolyogva, integetve vonulni. Néhány idősebb is akadt köztük, előttük különösen le a kalappal! Nekem gombóc lesz a torkomban a menet láttán.
Isten áldása és kegyelme legyen velük továbbra is!

Lélekemelő vasárnap

Beteg volt a gépem, így majd egy hét késéssel, de azért csak beszámolok a múlt vasárnapról.
Mivel a lelkipásztorunknak és feleségének egyéb dolga akadt ( épp egy fesztiválon nyerték el a legjobb megzenésített vers díjat, hurrá ), az amúgy is maroknyi csapat többi része hirtelen úgy döntött, hogy ha az idő engedi a szabadban tartjuk meg az istentiszteletet.
Kimentünk hát a Kenyeres forráshoz- ahol pénteken Ozserrel is jártunk- ki bicajjal, ki autóval, pokrócokkal és egyéb dolgokkal megpakolva.
Először tápláltuk a lelket, aztán tápláltuk a testet is. :-)
Valamiért embereket nem tudok jól fényképezni, de azért a hangulat kedvéért legyenek itt erről a szép vasárnapról is képek.

(Némi hasonlóságot vélek felfedezni a fiam és a kutyám viselkedésében, ha vizet látnak. Kit érdekel, ha jéghideg. :-D )

Nagyság

"Én az emberi jóságot fontosabbnak tartom az emberi nagyságnál. Mert sok jó emberre inkább van szükség, mint sok nagy emberre."


Juhász Gyula