A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehérboros pite. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehérboros pite. Összes bejegyzés megjelenítése

Fehérboros pite

  
Ezt az ötletet már dédelgettem egy ideje, mire szeptemberben végre megsütöttem. Azóta több borral készült recept is született. Sütögetés és némi javítgatás után kettővel neveztem is a Fekete Borpince sütiversenyére, ami nagyon jó hangulatú rendezvénynek ígérkezik. Azt a két receptet majd a versenyről készült beszámolóval együtt osztom meg veletek. De most jöjjön a boros pite receptje. Vigyázat, nagyon boros!

A krémhez:
5 dl fehérbor
1 citrom leve
3 tojás
3 evőkanál liszt
5 evőkanál cukor
őrölt szegfűszeg és fahéj

3,5 dl bort felforraltam a cukorral és a fűszerekkel, majd beleöntöttem a citromlevet. A tojásokat habverővel kikevertem a liszttel és a maradék borral, majd a masszát belekevertem a forró borba. A krémet visszatettem a tűzhelyre, besűrítettem, és hagytam kihűlni.


A tésztához:
10 dkg darált mandula
12 dkg liszt
5 dkg cukor
1 teáskanál sütőpor
csipet só
1 citrom reszelt héja
10 dkg vaj
1 tojás

A lisztet összevegyítettem a mandulával, a cukorral, a citromhéjjal, a sütőporral és a sóval. Elmorzsoltam benne a puha vajat, majd a tojással összegyúrtam a tésztát. A tésztát egy kivajazott, belisztezett piteformába morzsoltam, belenyomkodtam, hogy magas pereme legyen, és megszurkodtam villával. 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütöttem a tésztát, majd beleöntöttem a krémet, és 180 fokon további 30 perc alatt megsütöttem.
A tésztából egy diónyit lecsippentve dekorációnak kis kekszeket süthetünk. A kész süteményt megszórhatjuk fahéjjal, vagy bevonhatjuk csokimázzal is.

Szelet sütinek is elkészíthető, az adag egy 20 X 30 cm-es tepsire elég.