legalábbis az elvégzett munkát illetően. Volt sok meglepetés, váratlan helyzet (nem a kertben), úgyhogy örültem, ha a legfontosabb dolgokat meg tudtam csinálni. Végül minden jól sikerült, de közben azért volt pár nehéz pillanatom.
Haladtam közben mindennel, mert muszáj volt. Főztem sok lekvárt, a mélyhűtő is majdnem tele, a zöldbabnak már úgy kell keresni a helyet.
Az iratok rendezése is kész*. Új munkahely, új munkakör, nagyon más, mint eddig, és teljesen más időbeosztás, az otthonom és a kertem átalakítása közben az életemet is át kell alakítanom. Hetek óta az új rutinok kialakításán dolgozom**, és még eltart egy ideig. Kicsit még ülepednie kell a dolognak, aztán megírom a tapasztalataimat.
Addig is hoztam pár képet a kertből. A perui cseresznye levelei még mindig gyönyörűek és bársonyosak, meg se látszik rajta, hogy egész nyáron tűzte a nap.
A nyár elején meglepett a kolléganőm két babérral, nagyon örülök nekik. Mindkettő hozott pár levelet, remélem, a teleltetéssel sem lesz gond.
A paradicsom roskadozik, annyi zöld van raja, a sárgának pedig óriási sikere van. A hajnalka befutotta a kerítést, a nemrég vetett borsó kikelt, az édeskömény hízik. Várom az őszi esőt, az epret át kell ültetni.
*ezt majd megírom,
**furán hangzik? legújabb haverom a mindenféle lista, voltak napok, amikor az előző nap lefirkantott feladatlistával éltem túl a másnapot, én, aki korábban még a bevásárlólistámat is elhagytam, mire a boltba értem