A következő címkéjű bejegyzések mutatása: REGGELI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: REGGELI. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 27., hétfő

Epres-zabmorzsás joghurt




80 g zabpelyhet elkeverünk 40 g cukrozatlan kakaóporral és ízlés szerinti mennyiségű 1:4 négyszeres erősségű édesítőszerrel. Összemorzsoljuk 40 g vajjal, sütőpapírral bélelt tepsire szórjuk, és előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megpirítjuk, közben néha átforgatjuk.
400 g epret megtisztítunk, 1/2 cm-es szeletekre vágjuk. Vastag aljú lábasban 2 evőkanál mézzel rusztikus lekvárrá főzzük – nem kell teljesen pépesre készíteni, maradjanak benne nagyobb, roppanósabb gyümölcsdarabok.
600 g natúr görög joghurtot ízlés szerint édesítünk 1:4 négyszeres erősségű édesítőszerrel.
A morzsából és az eperből keveset félreteszünk a díszítéshez, a többi morzsát szétosztjuk a 4 pohárban. Rákanalazzuk a joghurt felét, az epret, majd a maradék joghurtot. A tetejét a félretett eperrel és morzsával díszítjük. Néhány óra hűtést követően fogyasztjuk.


2023. február 12., vasárnap

Vaníliakrémes-túrós zabkása



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók 2–3 személyre:
2   t o j á s s á r g á j a
2 0 0   m l   t e j
7 0   g   a p r ó   s z e m ű   z a b p e h e l y
1 0 0 – 1 5 0   g   t ú r ó
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A tojássárgáját és a vaníliás cukrot kézi mixerrel krémesre, habosra keverjük. Hozzáöntjük a tejet, és kis lángon, állandóan kevergetve forróra melegítjük, de nem forraljuk. A tűzről levéve beleforgatjuk a zabpelyhet, és hagyjuk langyosra hűlni. A túróval rétegezve 2–3 kisebb tálkába adagoljuk, langyosan vagy hidegen fogyasztjuk.


2022. november 3., csütörtök

Tiramisu-zabkása



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók 2 személyre:
1   a d a g   f r i s s e n   f ő z ö t t   k á v é
k e v é s   é d e s í t ő s z e r
6 0   g   a p r ó   s z e m ű   z a b p e h e l y
3   k i s   p o h á r   ( 3 × 1 2 5   g )   n a t ú r   j o g h u r t
c u k r o z a t l a n   k a k a ó p o r
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A kávét a szokottnál kicsit édesebbre ízesítjük kevés édesítőszerrel. A zabpelyhet elkeverjük 1/2 kis pohár (kb. 60 g) natúr joghurttal és a kávéval. 1–1 pohárba vagy tálkába kanalazunk 1–1 kis pohár (125–125 g) natúr joghurtot, majd elosztjuk rajtuk a kávés zabpelyhet és a maradék 1/2 pohár (kb. 65 g) natúr joghurtot. Néhány órára vagy 1 éjszakára hűtőbe tesszük, cukrozatlan kakaóporral meghintve fogyasztjuk.


2021. október 29., péntek

Túró Rudi zabkása



Hozzávalók 5 adaghoz:
10 dkg gluténmentes zabpehely
2 dkg chiamag
2 dl laktózmentes tej
25 dkg laktózmentes túró
1 kis pohár (15 dkg) laktózmentes natúr joghurt
1 biocitrom reszelt héja
5 g 1:4 négyszeres erősségű édesítőszer
5 dkg cukor- és gluténmentes étcsokoládé
továbbá:
5 jól záródó üveg


A zabpelyhet elvegyítjük a chiamaggal, az üvegekben egyenlő arányban elosztjuk, majd ráöntjük a tejet. A túrót, a joghurtot, a citromhéjat és az édesítőt villával alaposan összedolgozzuk, az üvegekbe kanalazzuk. Lezárva 1 éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a reszelt csokoládéval meghintve fogyasztjuk.


A receptet a Mizo támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2020. júliusi számában.

2019. június 22., szombat

Kókuszos-rumos granola



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók:
2 0 0   g   a p r ó   s z e m ű   z a b p e h e l y
1 0 0   g   m a n d u l a
1 0 0   g   k e s u d i ó
1 0 0   g   k ó k u s z r e s z e l é k
5 0   g   k ó k u s z v i r á g c u k o r
1 0 0   m l   k ó k u s z o l a j
1 0 0   m l   j u h a r s z i r u p
1 / 2   k á v é s k a n á l   H i m a l á j a   s ó
1   e v ő k a n á l   v a n í l i a k i v o n a t
3   e v ő k a n á l   r u m
a tálaláshoz:
k ó k u s z t e j s z í n
i d é n y g y ü m ö l c s
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A zabpelyhet, a mandulát, a kesudiót, a kókuszreszeléket és a kókuszvirágcukrot összeforgatjuk. A kókuszolajat a juharsziruppal és a sóval összeforraljuk, a tűzről levéve beleöntjük a vaníliakivonatot és a rumot. A zabpelyhes keverékhez adjuk, és az egészet alaposan összekeverjük. Nagyméretű, sütőpaprírral bélelt tepsire szórjuk, elsimítjuk, és előmelegített, 180 fokos sütőben 35–40 percig sütjük. Közben 10 percenként átforgatjuk, hogy mindenhol egyformán piruljon. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni. Kókusztejszínből vert lágy habbal és idénygyümölccsel tálaljuk.


2017. július 14., péntek

Sárgarépás-fahéjas-pekándiós zabkása



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók személyenként:
3 0   g   z a b p e h e l y
1   c s i p e t   ő r ö l t   f a h é j
1   e v ő k a n á l   c h i a m a g
1 0 0   m l   k ó k u s z v í z
1 / 2   k ö z e p e s   s á r g a r é p a
m é z
1 0 0   m l   k ó k u s z t e j s z í n
p e k á n d i ó
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A zabpelyhet összeforgatjuk a fahéjjal. A sárgarépát meghámozzuk, lereszeljük. A kókustejszínt a méz hozzáadásával lágy habbá verjük. A következő sorrendben pohárba adagoljuk: fahéjas zabpehely, chiamag, kókuszvíz, sárgarépa, kókuszhab. Lefedve 1 éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap durvára vágott pekándióval meghintve tálaljuk.


A receptet a Kókusz Világ támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2017. májusi számában.

2015. június 20., szombat

Zabpelyhes omlett


Hozzávalók 8 omletthez:
4 dkg vaj
12,5 dkg apró szemű zabpehely
12,5 dkg liszt
1 teáskanál mustár
1,5 dl tejföl
2,5 dl tej

frissen őrölt fekete bors
4 tojás
kevés olaj
továbbá:
csíra
falafelgolyó


A zabpelyhet a vajon világosra pirítjuk, majd hűlni hagyjuk. Közben összekeverjük a lisztet, a mustárt, a tejfölt, a tejet, és addig pihentetjük, amíg a zabpehely hűl (kb. 15 perc). A tojást enyhén felverjük, ízesítjük sóval, borssal, majd hozzákeverjük a lisztes masszát és a zabpelyhet. A tésztából kevés olajon omletteket készítünk, mindké oldalukat pár percig sütve. Mindegyikbe ízlés szerinti mennyiségű csírát töltünk, és falafelgolyók kíséretében tálaljuk.


A receptet a Bioháló támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2015. júniusi számában.