Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 22.

Cukkinis csicseriborsócurry




 
 
 
 
 
 
 
Nagyon rég hoztam már új receptet. Meg kell hagyni, ez sem egy mai darab. Jókora késéssel, de legalább szezonban sikerül megmutatni nektek. ;)
Szeretem az egytál ételeket. :) Nyáron legfőképp azokat, amik mellett nem kell túl sokáig állni a tűzhely mellett. :D Most, hogy tombol a kánikula és a cukkini szezon, ez az étel jó választás lehet. 
A fűszerek karakteres ízét klasszul kiemeli a mentás joghurt, ami amellett, hogy finom, még hűsít és frissít is. :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók 4 -6 személyre:
70 dkg cukkini
1 nagy csicseriborsó konzerv (sós lében eltéve, 480g)
1 nagy fej vöröshagyma
1 evőkanál mustármag
1 evőkanál édeskés curry
1 evőkanál vaj
2 evőkanál olaj
50 dkg paradicsompüré
1/2 kávéskanál só
 
  1. A vajat és olajat egy nagy serpenyőben felhevítjük, majd néhány perc alatt átpirítjuk rajta a mustármagot és a finomra vágott vöröshagymát. 
  2. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott cukkinit. 
  3. Ízesítjük a curry-vel, a sóval és kevergetve félpuhára pároljuk. 
  4. Beletesszük a csicseriborsót és egy keveset a levéből, a paradicsompürét és közepes lángon néha átkeverve készre főzzük az ételt. 
  5. Bulgurral, lepénykenyérrel és mentás joghurttal tálaljuk.
 
 
 









2021. október 14.

Almás-csokoládés-pelyhes sütemény

 
 
 





 
 
Egyszerű kevert süti, ami ebben a formában sütve még igen helyes is. :) Akár egy délutáni teához, akár kirándulásra, vagy vendégvárónak sütjük jó választás, ha szeretjük az alma és csoki kombinációját. A vegyes gabonapehelytől kap egy kellemes diós ízt, ami igazán illik hozzá. Borongós őszi napokon kifejezetten vidítóan hat. :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók: 
20 dkg teljes kiőrlésű liszt
8 g sütőpor
1/3 kk. só
8 dkg vegyes gabonapehely (búza, rozs, zab)
10 dkg csokoládé
15 dkg alma (tisztítva)
15 dkg vaj
25 dkg cukor
3 tojás
3 ek. natúr joghurt
 
A tálaláshoz:
porcukor
 
  1. A cukrot a vajjal kihabosítjuk, majd beledolgozzuk a tojásokat és a joghurtot. 
  2. Hozzáadjuk a gabonapelyhet és a sóval, sütőporral elkevert lisztet. Alaposan elvegyítjük, majd belekeverjük az apró kockákra vágott csokoládét és almát. 
  3. A tésztát egyenlően elosztva a sütőformába kanalazzuk, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben ~40 perc alatt készre sütjük a süteményt. 
  4. Rácsra téve, kihűtjük. Porcukorral hintve tálaljuk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A receptet megtaláljátok a Kifőztük magazin szeptemberi számában is. :)

2021. szeptember 17.

Őszibarackos-pelyhes crumble







 
 
 
 
Kellemes, gyümölcsös desszert amit fogyaszthatunk hidegen, melegen, egy kis tejszínhabbal, vagy akár fagylalttal. :) A vegyes pehelytől kellemesen diós ízt kap a morzsa, ami nagyon jól passzol az őszibarackhoz.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók egy 15x22x7 cm-es sütőtálhoz:
3 nagy őszibarack húsa kockákra vágva
3 evőkanál vaníliás cukor
1 teáskanál citromlé
1 teáskanál étkezési keményítő
 
A morzsához:
7 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt
7 dkg vegyes pehely (zab, búza, rozs)
7 dkg cukor
7 dkg vaj
csipet só
 
Továbbá:
kevés vaj a forma kikenéséhez
 
  1. Az őszibarackot összeforgatjuk a cukorral, a citromlével és az étkezési keményítővel.
  2. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a cukorral és a pehellyel.
  3. A kivajazott tálban elterítjük az őszibarackot, majd egyenletesen megszórjuk a morzsával.
  4. 180°C-ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2021. május 20.

Vajas kifli kovásszal, öreg tésztával




 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a kifli jó választás lehet ráérős hétvégékre. Nem egy gyorsan elkészülő péksütemény, de megéri kivárni a pihentetést. :) A tésztája levegős, de kicsit sűrűbb a megszokottnál és mellé ott a kellemes kovászos íz. Reggelire, uzsonnára, vacsorára, vagy kirándulásra jó választás lehet. :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók 8 kiflihez:
40 dkg sima liszt
2 dl langyos tej
5 dkg olvasztott vaj
1 ek. cukor
1 tk. só
 
A kenéshez:
1 tojássárgája
 
  1. Az öreg tésztát, a kovászt, a langyos tejet 5 dkg liszttel összedolgozunk és ~1 órát langyos helyen pihentetjük.
  2. A kovászos, öreg tésztás keverékhez adjuk a többi hozzávalót és alaposan kidolgozzuk a tésztát.
  3. Letakarva hűvös helyen egy éjszakát pihentetjük. 
  4. Reggel szobahőmérsékleten ~1 órát kelesztjük.
  5. A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk és 8 egyenlő részre osztjuk. Ezekből cipókat formálunk.
  6. A cipókat egyenként ~20 cm átmérőjű kerek formára nyújtjuk. Kézzel óvatosan ovális formára húzzuk, majd "keskenyebb végüknél" fogva feltekerjük és megformázzuk a kifliket.
  7. Sütőpapírral fedett tepsire sorakoztatjuk és további ~1 órát pihentetjük.
  8. A kifliket lekenjük tojássárgájával és ~200°C-ra előmelegített sütőben ~20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
  9. Rácsra téve kihűtjük.
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 

2021. április 14.

Fetás-mascarponés kifli

 
 




 
 
 
 
 
Ez a recept már nagyon régóta vár a "fiókban". Bevallom, kissé rá is felejtettem. De most végre itt van. A croissant-vágó, amit használtam, nagyon klassz találmány és kifejezetten olyan embereknek találták ki, mint én, aki szabad kézzel nem igazán tud szép egyforma háromszögeket fabrikálni az épp aktuális tésztából. :D A kertben már virít a metélő fokhagyma, metélő hagyma és a medvehagyma is, így aztán kedvünk szerint bármelyikkel tölthetjük a kifliket. Ha pedig nincs kert, vagy van, de nincs benne ilyesmi, akkor szerintem egy kis reszelt fokhagymával is ugyanolyan finom lesz ez a kifli. :) 
 
 
 
 
 


 
Hozzávalók 20 db-hoz:
A tésztához: 
50 dkg sima liszt 
2 dl tej 
4-5 ek. mascarpone 
5 dkg feta sajt 
4 dkg élesztő 
1 kk. cukor  
 
 
 A kenéshez: 
3 ek. olvasztott vaj
 
 Továbbá: 
1 kis csokor metélő fokhagyma 
 
A tetejére:
1 tojássárgája 
1 kk. víz
 
  1. A tésztához az élesztőt a cukorral és egy evőkanál liszttel langyos tejben felfuttatjuk. 
  2. A lisztet, sót tálba mérjük. Belemorzsoljuk a feta sajtot. Hozzáadjuk a mascarponét, a felfuttatott élesztőt és kézzel ruganyos tésztává gyúrjuk. Letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük. 
  3. A megkelt tésztát lisztezett felületen ~35x50 cm-es téglalappá nyújtjuk. Hosszában elfelezzük, majd mindkét félből 10-10 egyforma háromszöget vágunk. 
  4. A tésztát megkenjük olvasztott vajjal, meghintjük a finomra vágott metélő fokhagymával, majd egyenként megformázzuk a kifliket. Sütőpapírral fedett tepsire sorakoztatjuk őket. 
  5. Lekenjük a tojássárgája és víz keverékével és 190°C-ra előmelegített sütőben ~15 perc alatt aranybarnára sütjük.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A receptet megtaláljátok a Kifőztük magazin 2018. júliusi számában is. :)
...mondtam én, hogy régóta vár...


2021. március 22.

Citromkrémes rakott palacsinta

 
 
 
 
 

 
 
 
 
Szeretem a palacsintát minden formában. :) Most épp rakottan, citromkrémmel, mert szép Meyer citromot találtam és muszáj volt belőle valami desszertet készíteni. Jó pár napja már "palacsinta-ehetnékem" is volt, így hát a tekercsekbe most citromkrém került. Ez egy nagyon-nagyon citromos desszert. :) A tetejét tálaláskor bátran meghinthetjük egy kis porcukorral. Akár a húsvéti ünnepi asztalon is megállja a helyét. :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók 4 személyre:
16 db vékony palacsinta
 
A citromkrémhez:
3 kezeletlen citrom leve
2 kezeletlen citrom héja
3 tojás
15 dkg cukor
5 dkg vaj
 
A tetejére:
2 dl habtejszín
 
Továbbá:
kevés vaj a sütőtálak kikenéséhez
 
  1. A citromkrémhez egy lábosban elhabarjuk a tojásokat a cukorral és citromlével. 
  2. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, majd kis lángon -nehogy a tojás kicsapódjon-, folyamatos keverés mellett addig "főzzük", míg sűrű, krémes állagú nem lesz. Apránként belekeverjük a vajat.  
  3. A kész citromkrémet kihűtjük. 3-4 evőkanálnyi krémet félre teszünk, a többivel megtöltjük a palacsintákat, melyeket feltekerünk és 3 egyforma részre vágunk. 
  4. A sütőtálakat -10 cm átmérőjű, 5 cm magas- kivajazzuk, majd egyformán elosztva, beleállítjuk a palacsintatekercseket. 
  5. A félre tett citromkrémet kikeverjük a tejszínnel és a palacsinta tetején egyenletesen elosztjuk. 
  6. 185°C-ra előmelegített sütőben ~30 perc alatt készre sütjük. Langyosan, vagy hidegen tálaljuk. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A receptet megtaláljátok a Kifőztük magazin márciusi számában. :)

 
 
 

2021. február 28.

Boldog születésnapot Kisfiam ♡




 
 
 
 
 
 
 
 
Hát elérkezett újra a nagy nap! :) Prücsök ma 7 éves. Hihetetlenül sok minden történt velünk az elmúlt egy évben. A legizgalmasabb az, hogy elkezdődött az iskola. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire készül rá. Együtt választottuk ki az iskolatáskát, a füzeteket, a színes ceruzákat és mindent együtt készítettünk össze. Azután eljött az első tanítási nap. Kicsit izgulva -szerintem én sokkal, de sokkal jobban izgultam, mint ő-, elindultunk az iskolába. A kapuban elköszöntünk és én egész nap azt próbáltam elképzelni, hogy ő éppen mit csinál. Délután, mikor érte mentem, látva a kis mosolygós arcát, tudtam, hogy minden klassz volt. "Anya! Nagyon jó volt az iskola!" Azóta eltelt több, mint fél év, lett egy szuper félévi bizonyítvány, én pedig büszkén figyelem, hogy mi mindent tud már. A kusza kis ákombákomok kezdenek csinosodni, a betűket már mind ismeri, a matematika-feladatoknál ő magyaráz nekem, hogy melyiket hogy kell megoldani. :) ...és olvas. Az elején kicsit döcögve még, de azóta folyamatosan és mindent olvas. A csokicsomagolást, az üdítős dobozt, a szakácskönyvet, a mesekönyveket, az utcatáblákat, a rendszámokat, a Monopoly-ban az összes kártyát, amit felhúz. Persze van, hogy türelmét veszti, elolvassa az első két mondatot, azután mosolyogva közli. "Á, a lényeg, hogy kérek 200 Monopoly-pénzt." :D Este a mesénél ő olvassa a mese címét, azután, ahogy olvasok, hallom, hogy zümmögve olvas egy másik sort. Vagy felváltva olvasunk. Mondtam is neki, hogy nemsokára ő fog nekem mesét olvasni. :) Sok izgalmas dolog vár még rá, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja állni a helyét, mert a szíve és az esze a helyén van. 
...és én elmondhatatlanul büszke vagyok rá.
 
Az idei kívánság palacsintatorta. :) ...és mivel a csokoládé még mindig kedvenc, gondoltam idén is csokitortával ünneplünk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Csokoládés palacsintatorta

 
Hozzávalók egy ~20 cm átmérőjű tortához:
A tésztához:
60 dkg sima liszt
18 g sütőpor
7,5 dl tej
6 tojás
15 dkg cukor
15 dkg olvasztott vaj + egy kevés a sütéshez
1 csipet só

A krémhez:
5 dl 30%-os habtejszín
30 dkg jó minőségű étcsokoládé
15 dkg cukor
3 ek. holland kakaópor
20 dkg vaj
 
A díszítéshez:
holland kakaópor vagy csokoládédara

  1. A tortához a krémet előző este kezdjük elkészíteni. A tejszínt a cukorral kis/közepes lángon felforrósítjuk -forralni nem kell-, beletördeljük a csokoládét, majd kevergetve felolvasztjuk. Hozzáadjuk a kakaóport és szép sima egynemű krémmé keverjük. Kihűtjük, majd betesszük a hűtőbe legalább 12 órára.
  2. Másnap elkészítjük a palacsintákat. A lisztet a sütőporral, a cukorral és sóval elvegyítjük. Fokozatosan hozzáadjuk a tejjel elhabart tojásokat, majd beledolgozzuk az olvasztott vajat. Csomómentesre keverjük.
  3. A tésztából kivajazott serpenyőben ~16-18 palacsintát sütünk.
  4. Ha a palacsinták kihűltek, elkészítjük a krémet. A vajat kihabosítjuk és beledolgozzuk a tejszínes-csokoládés krémet. Ha túl lágy, betesszük a hűtőbe kicsit, hogy könnyebben tudjunk vele dolgozni.
  5. A csokoládékrémmel megkent palacsintákat egymásra rétegezzük, majd a maradék krémmel bevonjuk a tortát. Kakaóporral, vagy csokoládédarával díszítjük és fogyasztásig hűtőben tartjuk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a torta meglehetősen masszív. :D Ami a csokoládémennyiséget, és a tésztát illeti. A palacsinták a hűtőben a dermedéstől kicsit keményebbek lettek, mint amire számítottam, így végül szeletelés után "lapra szerelve" ettük. :D De oda se neki, a lényeg az, hogy Prücsök nagyon örült neki és mindenkinek ízlett. ;)