A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 26., hétfő

Cukkinis csirkesaslik krumplitócsnival



Én még őszintén reménykedem, hogy lesz még napsütéses grillezős idő is... No ha mégsem, akkor ezt a saslikot tűzhelyen is elkészíthetjük :)

A recept a Kifőztük magazin júliusi számában jelent meg.

Hozzávalók

50 dkg csirkemellfilé
1 kisebb cukkini
1 mokkáskanál majoranna
1 mokkáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
só 
bors
olaj a pácoláshoz

40 dkg krumpli
2 tojás
1 dl tej
2 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál liszt
Olaj a sütéshez

Továbbá szükséges: hústű vagy bambusz pálca

A csirkemellfilét apró kockákra vágjuk majd a fűszerekkel elkevert olajba helyezzük és legalább egy éjszakán át pácoljuk.
A cukkinit hosszában négyrét vágjuk, majd tovább aprítjuk 2-3 cm-es kis kockákra. Ezután felváltva a hússal nyársra szúrjuk. Sózzuk, borsozzuk és kerti grillen, ennek hiányában grill serpenyőben készre sütjük.

A krumplit és a fokhagymát lereszeljük, majd hozzá adjuk a két tojást, tejet és annyi lisztet, amennyivel összeáll. Sózzuk, borsozzuk. Ezután palacsintasütő serpenyőben olajat hevítünk és 2-2 evőkanálnyi adagokat kanalazunk hozzá a krumplis keverékből és a tócsnik mindkét oldalát közepes lángon 4-4 percig sütjük. 

Tipp: használhatunk készen kapható fűszerkeverékeket is

2010. június 15., kedd

Zöldfűszeres újkrumpli


Ugyan ez sem egy "nagy repcept", de muszáj megmutatnom, mert a fűszerek mindegyike a saját kis termesztésem :) Kint a teraszon szorgalmasan nevelgetem a: petrezselymet, bazsalikomot, rozmaringot, snidlinget, kakukkfüvet (ezek kerültek bele,de) van még menta és citromfű is!!! :)
Nagyon szépen növögetnek, sajnos előre látom, hogy télen egyik sem fog bent megmaradni :( Nagyon párás a levegő és nem szeret itt élni egy növényke sem :(

Az újkrumplit imádom sajnos... evvan :) A főétel a jól bevált csípős csirke volt, mellé készült ez köretnek.

Hozzávalók:
1 kg újkrumpli
Zöldfűszerek: - nekem: petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring
kevéske olaj


A krumplikat én külön kérésre megpucolom, de elég csak dörzsizni is.
Nagyjából azonos méretűre vágom őket és hagyom, hogy megszáradjanak. Lehet tenni őket konyharuhára, vagy meg lehet törölgetni, én simán a szűrőben hagytam amíg paníroztam a husit, addig gyönyörűen megszáradtak :)
Kevéske olajat hevítek egy serpenyőben, majd bele öntöm a krumplit, lefedem és kis lángra veszem alatta.
Sűrűn megkeverem, ha megpuhult sózom és rászórom az összevágott zöldfűszereket.
Átkavarintom és kész is.

Házi koviubi került mellé....;)

2010. április 10., szombat

Francia rakott burgonya (baconnel)

Megint egy hirtelen ötlet, ami végül nagyszerűen sült el...:)
Őszintén megmondom, eddig francia rakott burgonyát egyszer ettem egy étteremben, köretként. Amit ettem az teljesen össze volt állva, vágható volt... nekem viszont a sok besamel miatt szaftos maradt, viszont nagyon tetszett így mindkettőnknek :)
Minden esetre aki szilárdabban szeretné az vegyen vissza a besamel mennyiségből... + ha kerül bele bacon érdemes kicsit elősütni, mert az is ereszt egy kis levet. Aki viszont szereti a szaftosabb ételt az vágjon bele így ahogy írom.

Hozzávalók:
Kb 1 kg krumpli
3 tojás
Bacon (nekem 8 szelet)
Sajt - (Kb 5 evőkanál reszelt a besamelhez + a szórásra)
besamelhez:
6-7 evőkanál liszt
2 evőkanál margarin
5 dl tej

bors
szerecsendió
2 tojás sárgája
lehet még tenni bele egy kis tejfölt, én kihagytam


Elkészítés:
1. A krumplit megfőzzük, héjában vagy megpucolva.
Közben:
2. Besamelt készítünk: A margarint megolvasztjuk, hozzá keverjük a lisztet, de nem pirítjuk meg csak elkavarjuk. Hozzá öntjük a tejet, alacsony lángon addig főzzük amíg besűrűsödik. Sózzuk, borsozzuk és bele teszünk kevés szerecsendiót. Teszünk bele kb 5 evőkanál reszelt sajtot. Megvárjuk amíg kihűl. Ha kihűlt hozzá keverünk 2 tojássárgáját és aki szeretne még 1 dl tejfölt is tehet hozzá.
3. 3 db tojást megfőzünk, ha kész megpucoljuk és karikákra vágjuk.
4. Egy tűzálló edényt kivajazunk, kimorzsázunk.
5. Elkezdjük a rétegezést, karikára vágott krumpli, tojás, bacon, besamel... majd megint krumpli, tojás, bacon, besamel...
6. Végül a tetejét is megszórjuk reszelt sajttal. Magas lángon addig sütjük amíg aranysárgára pirul.

Én magában ettem mert a baconnel elég volt, de a párom kapott mellé egy kis husit... Amúgy pedig azóta azt énekli, hogy: "Besameeeel, besameeel muchoooo...." :))))