Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.
Néha eszembe jutott időközben a blog, megnyitottam, aztán be is zártam. Ezúttal két kedves hozzászólás maradásra késztetett. Nem történt semmi különös, csak az idő mintha a megszokottnál is gyorsabban repülne: már húsvét is eltelt, meg majdnem a tavaszi szünet is, amikorra megszámláhatatlan dolgot halasztottam. Azért nem terheltem túl magam, a húsvét előtti napokban annál inkább. Három napom volt felkészülni a nagy családos ünnepre, amit tudtam, megtettem. Volt, amit túlzásba is vittem- mi mást, mint a sütést. Csak két sütit fotóztam le, azok közül következik az egyik.
De előtte köszönöm az engem követőknek és hiányolóknak, hogy felráztak Csipkerózsika-álmomból. Szerettem ezt a világot, hisz valahogy egybefogja a kedvelt tevékenységeimet. Sütni amúgy is sütnék, de az írás a munkahellyel kapcsolatos tevékenységekre korlátozódna. Sokmindent kibeszélhetnék magamból most több hónap távollét után, de talán majd rendre. A talánt inkább kihagyom...
Akkor jöjjön az a süti, ami egy éve hasonlóan készült tortaformában:
Hozzávalók:
- 4 tojás
- 20 dkg cukor
- 1 csomag sütőpor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 citrom lereszelt héja és leve
- 1 csipet só
- 40 dkg liszt
- 2 dl olaj
- 1,5 dl tej
- 50 dkg málna (most fagyasztott)
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 5 evőkanál cukor
- 6 dl víz
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 7 dl tej
- 6 evőkanál cukor
- 25 dkg mascarpone