VARSÁNY - mindennapi csodáinkat add meg nekünk ma (IS)!

Már megint ez a furcsa, fájdalmas öröm. Meg ez az irigykedő sóvárgás, melybe belevegyül a düh, és nem hagyja, hogy maradéktalan boldogsággal éljem meg a röpke órát.

Harmadszor kanyarodik utam a világvége felé...

Mondhatnám, hogy az Isten háta mögé keveredtem. De sokkal inkább azt érzem, hogy ez a parányi település a teremtő ölelésében él!

Nyár elején számtalan képet készítettem Varsányban járva a virágos előkertekről, az árokpartok gondozottságáról, kapu előtt járdára folyó virágokról. Csinos útba igazító táblákon, kis hidakon, ízléses feliratokon járatva szemeimet, gondozott közterületek, épületek között.

Azután hazajőve az első kanyarban visszahőköltem, mennyire sivár itt minden, kosz, mocsok, gaz, kongó virágládák, kókadó rózsák viszolyogtató látványa várt.

 

Nem írtam erről akkor, pedig igen csak bosszantó azt hallani, hogy mindenhol így van ám! Ez egy ilyen ország, ilyen nép, s ha valaki nem hiszi ne is járjon utána, hátha kiderül, hogy az igénytelenség nem általános billog parányi hazánkban.

Az élmény nem új, de maradandó, meg is örökítettem az első találkozást, mely 2020 májusában esett meg, az alábbiakban olvasható:

https://partfal.blogspot.com/2020/05/varsany.html

Nem állítom, hogy szerelem első látásra, hisz még mindig itt, itt a partfal fölött próbálok dacolni a viszontagságos időjárással, a kóróvá aszalódó bokrok között bandukolok, kezemben locsolókannával, hátha egy négyzetméternyi életet meg tudok, meg tudunk menteni a pusztulástól.

Tegnap, hogy VARSÁNY utcáin szétnéztem elfelejtettem, hogy országos aszály van. Üde oázis fogadott. A vendéglő, ahová betértünk, gondozott kiskertjéből nem hiányoznak a fűszernövények sem, s ismét finom falatokkal vártak, mosolyogva, kedves szóval tálalva elénk a hatalmas porciót, s a hűs italt. Tágas terek, gyönyörű cserépkályha, átgondolt dekoráció. Vitrinekben kínálták a helybéliek "alkotásait", tészták, lekvárok, szörpök, s még sok más finomság kínáltatta magát. Meg egy könyv: bevezető gondolatatit a polgármester asszony Kanyó Judit írta, s én meghatódva néztem a képeket. Nem, nem a kétharmados rozé fröccs okozta, sokkal inkább az érzés, hogy így is lehet!

Télben, nyárban, tavaszban.... ömlő esőben és sivatagi forróságban - élnek, dolgoznak és gyarapodnak!

Egy távoli kanyargós úton eljuthatunk oda, ahol értéket őriznek, fennhéjázás, kivagyiság nélkül. A legnehezebb körülmények között is győzedelmeskednek, mert a sopánkodás, siránkozás helyett dolgoznak! (Nagyon is, étkezés közben fűrészelés, kopácsolás hallatszott, épül, szépül a hátrányos területen lévő település...

Hála érte és köszönet!

Meg sem merem kockáztatni az óhajt, hogy így is lehet(ne)!

Ps: Ma hajnalban felszaladtam a lesházba napfelkeltét nézni.... lámpaoszlopok sora világította meg a kopár semmit. Az áram árából hány meg hány kanna vízre futná, ha már itt lakunk a szépséges Duna mellett.

Panaszáradat helyett, pedig a munka gondolata is felmerülhetne. Nem vonzó perspektíva a romokra épülő csoda ígéretének délibábos lebegtetése.

Második utamról a fotók.... - itt láhatók! A település Szécsénytől néhány kilométerre található.

 

 Mindennapi csodáinkat add meg nekünk ma (IS)! - csak szív és hit kell hozzá!

VARSÁNY

Úgy adódott, hogy az elmúlt 2-3 hétben 6-7- megyét érintve - többnyire autópálya mentesen lehetőségem volt megcsodálni a tavasz szépségét úton, útfélen szerte kis hazánkban.
Tegnap, egy hirtelen ránk zúduló felhőszakadásnak köszönhetően nyakunkba vettük lábunkat, pontosabban tervet módosítva fürgén autóba ültünk, hagyva az eltervezett kerítésjavítást, a szarvasok kitartó próbálkozásának eredményét nem sikerült eltüntetni... kénytelen, kelletlen otthagytuk a szépséges Rónafalut, s a jégeső kopogását hallgatva irányt változtattunk.

Leérve Salgótarjánba már észrevettük, hogy a zuhé követ bennünket, s hiába kanyarodtunk a selymes legelőjű Karancsberény felé a tavaly megcsodált magyar hidegvérű lovak nem legelésztek a domboldalon.
Szaporára fogtuk és a kanyargós úton hamarosan Szécsénybe jutottunk.
Meglepetés! - mondta a fafaragó és a kormányt balra kanyarította.
- Mutatok én olyat, de olyat...!
Nem soká kellett várnom a csodára.
4-5 kilométer a zöldellő dombok, völgyek között és már táthattam is a számat.
Varsány - a kb 1600 lakosú nógrádi kistelepülés messze van a főutaktól, a fejlett világtól.
Ahogy mondani szokták az Isten háta mögött!
DE!
Én inkább azt gondolom, hogy az Isten tenyerén!

Nem tudom, hogy Kanyó Judit polgármester mióta ül a polgármesteri székben, azt azonban az első pillanatban látni lehet, hogy vezeti, irányítja a várost!
Költségvetésük talán 300 - 400 millió között mozoghat, mégis mindenfelé építkezés, fejlődés, gyarapodás látszik.
Szegregáció felszámolására szolgáló pályázat, palóc program, s ki tudja még mi minden az, amivel jól sáfárkodva szépülnek. A jó ízlést sem mellőzve teszik napról napra a dolgukat az ott élők.
Eddig is szívem csücske volt Nógrád megye, de most már a sárga irigység is fészkelődik benne.
Pláne, amikor este hazatérve végig tekintek a mi gazos, gondozatlan "belvárosunkon", azután pedig a 250 milliós dunai romhalmazra vetem tekintetem.
Csak kertünkbe érve vigasztalódom meg, ahol buja zöld lombok közt megcsillan a Duna, madárdal szól és a fűszálon, virágkehelyben esőcseppek remegnek.

Nézzük hát a képeket, hogyan telnek az évek Varsányban, hogyan őrzik meg a palóc hagyományt, a nyomor ellen hogyan küzdenek, s miként töltik meg szépséggel buzgón, igényesen a falusi életet!