Gyerekes vagyok...

 

Az elmúlt közel két hét bővelkedett áldásban.
Megannyi mosoly, ölelés, nevetés, játék, móka, földön hasalás, gyöngyözés, lábmasszírozás, itatás és etetés, kompozás, nevetés és még ki tudja mi mindennel f- gyerekezés volt. A csúcstartó szombaton 3 kamasz és 5 picurka osztozott itt néhány négyzetméteren, a felnőttek szeretetével övezve. A nagy jövés-menés után alig hogy "felcsipegettem" a morzsákat, s romeltakarítással helyreállt a rend - máris érkeztek távolabbi életédesítőim, akik csütörtökön huss el is szálltak, s végül a tegnap délutáni cukorkám zárta le a gyerekességet.
Bár végtagjaimban érzem az időt, szívem és elmém jobbat nem is kívánhat, mint ezeket a gyerekes együttléteket.
A csúcs mindig az altatás - varázserejileg persze, akkor aztán neki kell dúrálnom magamat, hogy pácban ne maradjak. Dalok, mondókák és mesék... elő a repertoárral. Tegnap is így volt, édes Lottim altatása közben úgy éreztem nyerőre áll a helyzet, pontosabban én nyerek és először alszom el... alig tudtam kitámasztani a szememet. De kibírtam mégis, és az édesdeden, mike macival együtt csucsuló gyermekecske jót aludt, bár előbb leszögezte: Utána játszunk!
És így is történt!
Rajongok az együtt játszásért.
(Óvodás koromban kevésbé kedveltem, hiszen úgy játszani, hogy eközben százfelé figyel az ember elég nehéz.)

Gyöngyözzünk - mondja kicsikém és előkerülnek a karkötők, meg az új szavak... Kék, dódaszín és szépen sorolja a színeket. Ez tetszik nekem! - mondja és én olvadozom, csuklóján sorakoznak a gyöngysorok, és nekem is juttat belőlük bővel. Végül, amikor eljön a rendcsinálás ideje érkezik a meglepetés: Nem akarom! - mondja és rám néz. No ezzel a tőmondattal még nem futottam össze Lottiilag. Ismerve határozott természetét (meg a magamét is) tudom, hogy döntő ez a pillanat életünkben.
Tudod, hogy mindent a helyére kell raknunk, ha már játszottunk vele - érvelek, s meghallgatásra találok. Pakolászás közben megbeszéljük a színeket ismét, okosan és ügyesen rakosgat. Közben meg-megállva valamit figyel - talán Zsömi kutya motoszkálását.
Szókincse és ügyessége rendere lenyűgözi nagymamai szívemet.

Később lesház, virágok, majd kavicsozni mennek apjával a Dunához, végül Mackó kirakózunk. Velünk játszik a baba is, az a baba mely életkorát illetően matuzsálemnek számít, s számtalan pracliban megfordult már élete során. A baba is rakosgatja a kirakót, választ a mackók közül és a tartó keretbe "passzítja"...
Közben elrepül az idő és minden a helyére kerül, Morgós is, pöttyös párnás is a dobozban pihennek immár.

Rövid uzsonna és indulás - egy röpke puszi Mama felé.
Furcsa, mély csend üli meg a szobámat, sehol egy szőke, barna buksi, sehol egy lábam elé guruló kisautó, egyetlen duplo sem böki meg a talpamat.
Lecsendesül az élet nélkülük!
Dédelgetem kicsinykét a percek maradványait, kiskanál, tányérka, maradékok... 

Elrakosgatom az elmúlt órák képeit, azokig a szűkös napokig, mikorra elfogy az ölelés, s ismét felkerekedek, hogy újra gyerekes legyek.