JÚNIUS

 

Zizzen a fű

rezzen a lélek

kóborlás csak úgy

 semmibe vezető ismeretlen útra térek

szél szalad

remegő fűszálak

szótlan szirmokon lepkék cimborálnak

az

ég

bolond pamacsoktól tarka

könnyű záport ígérget

nem számítok nagyobb zivatarra

kabát nélkül futok könnyűek a léptek

bámészkodom

apró csodák lépten-nyomon

bármerre is nézek

sün ballag előttem erdei úton át

gyík siet nem is gondolkodik

térdig érő óvó zöldbe bújni iparkodik

vad burjánzásban összeérő ágak

fekete harkály hangosan kalapálgat

fütty - jel

innen-onnan halk finom cirip

 

csillan a víz

hajó dohog

nehezen vonszolja fölfelé terheit

apadó folyó hullámokat csitít

átvágok sötét ösvényeken

édes bodza illat keringőzik velem

szakítok párat zsákomba teszem

virágporos lesz kezem és szívem

 

júniusi fények fickándozva

füvet

fát

virágot

becéznek.

 

 

 

SZERETŐS

SZERETŐS

Csillámport szóró hullámzó csoda

hosszú hajótest tör magának utat

milyen hajó lehet milyen hajó

fülkéjében a kapitány hátát lassan felmelegíti a nap

hova tart vajon hova

nem kémleli a zöldes partokat

viskók paloták ligetek és kertek lobbanó színeit

kísértő világról mit sem sejthet

szemem előtt széttöri a csendet

fröccsen a víz korhadt ágakat arrébb terelget

ébred és csivitel mindenféle népség

ablak alá hajtja madárkáimat mohóság és éhség

falják a fekete eperszemeket

túlérett megrepedt roppanó cseresznyét

 júniusi részegség buggyanó nedvei

kedv pezsdül robban a világ mindenestül

csalogató méz és cefre

illatoktól ittas

döngő

dongók

méhek

sárga és fekete pillangók

törékeny fehér kis lepkék

elszállnak és újra visszatérnek
szeretők kergetőznek vígan

a

perc gyorsan elillan

megállítanám most a mutatót

nyújtózkodhassak soká a napban

szerelmetes nyarunk fénye

bőrömre titkos jeleket firkant

hajamba tépnek földre hajló ágak

míg markomba szedem
 bújócska életünk drága gyümölcseit

felhős időkben is maradjon meg a mindennapi csoda
s
az

ölemben pecsétet hagyó málnaszemek

vágypiros lenyomata.

JÚNIUS MEGINT

Június megint

a

kertben pompázó ezernyi virág

nehezen libben piros szemekkel dúsan rakottan a cseresznyeág

lombján át alig látom a fénypászmás Dunát

csillan

villan

remeg

komp kél át a nagy vízen

nyári bódult reggelen túlpartról friss zöld füzes integet

tékozló színek selymet bontanak

készül a nap hogy felragyogjon

neked s nekem ezer jót hozzon

eper koppan kövéren az ablakon

édes a gyümölcs hát felkapom

tegnapi kedvem elhagyom

alkonyi bánatok tűnjenek

dúdoljanak halk ringató neszek

és

te

nyári láz melengess

bíborok

pirosak

lilák

rózsa bukik a kerítésen át

a

szív

zsibbad

fegyvertelen

 szépség babonáz

engedem

gyönyörű és édes

nincs késő még a reményhez

perdülj

fordulj

 ne nézd a korhadó vénséges fákat

örömünk hódító ünnepén

add át magad örök szeretődnek a tűzmohón érkező nyárnak!

VAKLÁRMA

VAKLÁRMA

Hajnalban szálló pára pihék

szétfutó sóhajok

a

nap

már

ragyog

nyoma sincs a tegnapi borúnak

virágaim kövéren roskadoznak

szirmaik egymásba simulnak

maradék vízcsepp nyomok

túlérett cseresznye nedves pázsitra potyog

duzzadtan

feketén

ázott

eprek

hajlanak

hullanak a számba

buggyanó piros a málna

eszeveszett sebességgel múlt el az éjjel

álmomba belemosódott hangok

távoli zenével

messziről érkező hajók dohogása

összekevertek

gyilkost

szeretőt

 árulót

jótevőt  

vesztes és nyert csaták rabja lettem

vihartól szabadulva ébredtem csendesen
végig simít a béke 
nem vakít ma semmi sem

tisztán

ártatlanul

nézem

a

tegnap gyilkos fegyverét

édes szabadság

csillanó cseppek

bennetek fürödni kész a nap

hol

lapul

hol

marad

          az

          íz

         a

         zamat

     magamra miért hagynak kóborló szavak

        hová rohan a nyár

        vagy

      vaklárma

       az

      egész

      s

      elég ha marad a rész

      kortyolni a mából

    lemondani eperízű csókok mákonyáról

    karcolni

   kutatni

   búcsút venni vagy éppen megmaradni

   szerelmet elvenni

 feledni

 nem sírni és nem is felnevetni

sebeket eltagadva

napjainkat folyni hagyni

   júniusi hajnal

ujjam közé simuló virág

 tágul vagy éppen összezárul a világ

színfoltokon

vergődő

szavak

árulkodnak

holnapról minek is fecsegnek

elég a ma

hálója befon

összegubancolt árnyak fölött

gyümölcstől terhesen

összeborul frissen mosdatott harsogással a lomb

lepke libbenős reggelen

bőrömre jelet üt a perc

csillan

csobog

az

áradó

Duna

vaklárma

az

örökké

és

a

soha

mosolyod édes otthona a szív

nyár

pazarló
édes

keskeny út vezet

el a reményhez.

Vers válasz: JÚNIUS

                            

MÉHEK DONGVA

DALOLVA

BÓDULTAN CSÓKOLJÁK

HÁRSFÁNK

ÉDES VIRÁGAIT

MA ITT VOLT A NYÁR

KACAGVA

BORZOLT HAJAMBA

AZ

ÉLET

MAJD HAJÓ JÖTT

TÁGULT VIZEKEN

FEKETÉBEN

BORZONGOTT
BENNEM A LÉLEK

HISZ
 MINDEN PERC HALOTT MÁR

KARCSÚ LILIOMSZÁL

FÖLDRE HULLATJA

SÁRGÁS SZIRMAIT

FELHŐK TOLONGNAK

ÚJRA

PÁRÁS
TÚLPARTON

MEGREMEG A NYÁRFA

DE

KITART

KACÉRAN

IMBOLYOGVA

S

TÉRDEMHEZ SIMUL
A

NYURGA MARGARÉTA
VIRÁGA.