Emlékezés...
Mama! Tizenhét év telet el azóta. Tizenhét év alatt nem akadt olyan nap, amikor nem gondoltunk rád. Ahogy tegnap is legnagyobb unokáddal beszéltünk, hűséges rajongóid vagyunk - alakod, hangod, kezed nyomát, szavad, mosolyod még mindig gyakorta idézzük..
Nincs elmúlás, génbújócskát játszol, mozdulatokban látszol, szemvillanások, nevetések, gyermeki karok, érintések mind emlékeztetnek rád. Dédunokáid, a szőke, a barna, a huncut, az ügyes, a szorgalmas, a praktikus, a ... minek is soroljam végig - tízen vannak, s a legkisebb június közepére készülődik. Bennük élsz, éltek tovább, köszönet érted és hála.
Mama! Ma nem írok verseket, gondolok rád, s áldom a kezed... tizenhét éve elmentél, ma a te szemeddel nézem végig a kertemet - s a rózsák közül ezt a kiskaput takaró, Duna fölé magasodó, szélben megcibált rózsaszínt küldöm neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése