Futottunk
remegett a föld
szűkös ösvényen
hozzánk
csapódtak vízterhes ágak
várlak
nedves fűbe
furakodó lábnyomok
láthatod
bogarak
pillék
pocsolyák
sárgán
lilán
libbenő
vadvirág
futottunk
arcodon
édes
remegéssel
terült
szét
a
vágy
elkaptalak
kiáltottad
és
futottunk
rohantunk
fák közt cikázva tovább
rohantunk
fák közt cikázva tovább
könnyedén ölelkezett bennünk a világ
mennyei harmóniák
fénye
szemeidben
felhőket terel
bolondozó kacagással
kettéhasítottuk ártéri erdő csendjét
te
vagy a fogó
vagy a fogó
vagy
újra
én
öröm ölel
újra éled
bújócskázó kedvem
puha érintéssel fogsz körül
kezed nyomát őrzi bennem a játék
nevetésben fuldokló délelőtt
tova iramodó pillanat
éltető ajándék.
(Simon unokámnak.)