Négy - alhatnék még
sötétben is különös a kép - átfestették
káprázatos
úgy tűnik minden ezüstös
talán hó hullhatott.
Vagy csupán
távoli lámpa világít
ferdén és sután
átfestve a kertet
tegnapi színkavalkád után
kinézhetek
gondolom
túl az első édes
korai kortyokon
nem venném zokon
ha
hó
hintázna fekete ágakon
méz is cseppent
tejszínt is kevertem
barna örvény forog egyre sebesebben
távoli novemberek
képe libben
milyen is volt az első hó emlékeimben
kopár
szikkadt domboldalak
pompás paplant kaptak
gyenge ereje sem volt már akkoriban a napnak
és
balgán
boldogan
nagy szemeket meresztve
kérdezgettük anyánkat
hogy ki ereszt e?
Hol van
hol lehet a szánkó
hiszen
itt
itt
itt
pilinckázik
az
első
HÓ!
Haj de jó volt
kiszaladni
szűz hóban
hatalmas lábnyomokat hagyni
szempillám hegyére csillámot rakatni
most kilépjek e
hajnali csendbe belekiáltsak e?
Fehérre
tisztára varázsolt világra vágyva
elég egy kattintás
és
a
kerti lámpa fénye máris vakít
elém tárja tegnapom ismerős színeit
hó
hát
sehol
vadlúd csapatok hangja
a
szürke súlyos felhők alól
idevág
belém hasít
értem - tudom
a
türelem nem nekem való erény
szállnak
fegyelmezetten billegnek a szárnyak
talán azt gágogják várjak
talán azt hogy nincs is messze már
mikor lehull az a várva várt
első hó
s
kéményből karikázó füstgyerek furcsa jeleket ereget
szárad majd kesztyű és sapka
pontosan úgy terítjük szét ahogyan anyánk akarta
vadlúd csapat hangja szétfoszlik
hiába néznék fel a magasba
konyhában keringő
fahéj és sült alma illat
idézi gyermeki vágyainkat!