A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orda. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 10., vasárnap

Ordás pite ribizlivel


Ribizli szezon van, és ilyenkor legalább egy ribizlis süteményt illik készíteni. Az összes ribizlit fagyasztóba pakoltam, télen nagyszerű vitaminforrás lesz (a többi bogyós gyümölccsel együtt), egy keveset pedig félretettem ehhez a nagyszerű ordás süteményhez. Sokkal praktikusabb, ha a gyümölcsöt a krémhez kavarjuk, és úgy sütjük meg, de én inkább nyersen szerettem volna neki helyet adni, ezért a tetejére szórtam. Így szebb, vitamindúsabb, viszont legurulhat, ha nem vigyázunk :)

Hozzávalók:

A tésztához: 50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 tasak szárított élesztő (7 g), 1 dl tej, csipetnyi só

A töltelékhez: 70 dkg orda, 15-20 dkg cukor (az orda édességétől függően), 4 tojás, 1 citrom reszelt héja, 2-3 evőkanál citromlé, 1 teáskanál vanília aroma

Továbbá: 10-15 dkg piros ribizli, 2 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészítése:

  • Összekavarjuk a lisztet az élesztővel, a cukorral, meg a sóval. Ezután a többi hozzávalóval együtt tésztává gyúrjuk. A tésztát fóliába csomagolva hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük.
  • Az ordát kikavarjuk a tojássárgával, a cukorral, a citromhéjjal, kevés citromlével, meg a vaníliával.
  • Kemény habbá verjük a tojásfehérjét, és 2 evőkanáknyit az ordás krémhez kavarunk, hogy picit fellazítsuk. Ezután óvatosan, adagonként beleforgatjuk a maradék tojáshabot.
  • A tésztából kb 20 dekányit félreteszünk, a többit lisztezett felületen téglalap alakúra nyútjuk.
  • Közepes méretű tepsieb simítjuk, megszórjuk zsemlemorzsával, és egyenletesen rásimítjuk a krémet.
  • A félretett tésztából diónyi nagyságú gömböket formázunk, és arányos eloszlatjuk a tölteléken.
  • 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a teteje enyhén megpirul.
  • Megmossuk a ribizlit, száráról leszedegetjük, és a sütemény tetejére szórjuk.
  • Négyzetekre vágva tálaljuk, langyosan is nagyon finom!
Tipp: Orda helyett tehéntúróval is készíthetjük, ebben az esetben a cukor mennyisége változhat, mert a tehéntúró kevésbé édes, mint az orda.


2012. május 9., szerda

Ordás szűzérmék



Húsba töltve még sosem ettem ordát, ezért kíváncsi voltam milyen lesz így, sós formában. Mondhatom, az orda ezúttal is jelesre vizsgázott, ez a hústekercs mennyei finom lett. Férjem szerint a legfinomabb.
Egyébként egyik éjjel főztem ki gondolatban, éjjel ugyanis gyakran születnek jó ötleteim :)

Hozzávalók:

  • 45 dkg sertésszűz
  • 15 dkg orda
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • 10 dkg csemegekukorica
  • 20 dkg baconszalonna
  • só, bors
  • kevés citromlé
  • kapor
Elkészítése:
  • A húst középen hosszában kissé bevágjuk, szétnyitjuk, majd vékonyra kiklopfoljuk.
  • Megsózzuk, borsozzuk, és citromlével meglocsoljuk.
  • Az ordát összekavarjuk a tejföllel, sóval, borssal és kevés apróra vágott kaporral.
  • A tölteléket a hús közepére halmozzuk, hosszában, rátszórjuk a klukoricát, majd a széleit ráhajtjuk, tekercset formálva.
  • Ezután beborítjuk a baconszalonnával, és fogvájóval néhány helyen megtűzdeljük.
  • A hústekercset alufóliába csomagolva tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben 1-1,5 óra alatt megpároljuk.
  • Amikor a hús puhára készült, kicsomagoljuk, és olajban kissé megpirítjuk, hogy a külseje ropogós legyen.
  • Szeletekre vágva tálaljuk.
  • Fogyaszthatjuk rizzsel, krumplival, vagy salátával.

2012. május 2., szerda

Csőben sült ordás metélt


A gomba és a sajt mellett, az orda is nagy kedvencem. Fogyasztom édesen, sósan, magára, kenyérrel, puliszkával, bárhogy. Szerencsére családom is nagyon szereti, minden formában, ezért a tavasz beálltával gyakran készítek ordás ételeket.
Most még ritkán kapni a piacon, de én folyamatosan vadászom :)

Kapros-ordás palacsintát ettünk már néhányszor idén, ezért most valami más édességet szerettem volna belőle.
Az ötlet a vargabélestől jött, gondoltam, ha túróval finom a tészta, akkor ordával is biztosan az lesz.
De aztán kiderült hogy nem, ez messze fölülmúlja a túrós változatot, hisz még annál is finomabb.
A család folyamatosan dícsérte, nagyon gyorsan elfogyott.

Hozzávalók:
  • 30 dkg szélesmetélt
  • 50 dkg friss orda
  • 4 tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 5 dl tejföl
  • 2 teáskanál vaníliaaroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • esetleg kevés citromlé
  • a tepsi kikenéséhez: margarin, zsemlemorzsa
Elkészítése:
  • A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük és leszűrjük.
  • Az ordát kikavarjuk a tojások sárgájával, a porcukorral, a tejföllel, és ízesítjük vaníliával, citromhéjjal.
  • A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan ezt is hozzáadjuk.
  • A kifőtt tésztát összekavarjuk az ordával, majd margarinnal kikent, zsemlemorzsával megszórt tűzálló tálba öntjük.
  • 180 fokos sütőben 45-50 percig sütjük, majd kockára vágva, porcukorral megszórva tálaljuk.
  • Melegen és hidegen is finom!