Állapotjelentés

richpoi.com

 Az elmúlt egy, lassan két éve szemlélővé váltam. Az addigi pörgés, közlésvány visszahúzódott magam sem értettem miért. Talán figyeltem, hogy mindaz, amit hiszek, hogy valósul meg a mindennapok szintjén. Kellett a visszaigazolás, hogy nem én találtam ki, nem én építettem magamnak álomszínpadot, ahol lejátszhatom a számomra kedves álmokat, hanem az tőlem függetlenül létezik.

Mostanság a "káosz" olyan szintet ölt, hogy bőrünkön érezzük, legyen az személyes, vagy globális szint. Gazdasági, politikai, katonai patthelyzetek bukkannak elénk, vagy addig sikeresnek tűnő, ám mások letatosása által magasba emelkedő emberek privát környezetében jelennek meg hatalmas kihívások, gyakran halálosnak mondott betegségek, tragédiák.

Az emberiség nagy része lassan tanul, nehezen vonatkoztat el, nem tud tovább nézni, látni a mindennapok szintjénél, meglátni a rendszer összefüggéseit. Nehéz felismerni, hogy az elénk kerülő akadályokat mi magunk hozzuk létre a gondokodásmódunkkal, a történésekre adott reakciónkkal, a hiedeleink által táplált automatizmusunkkal. Magunkat sajnálva persze megkérdezzük, hogy miért történik ez velem? De a válaszokat nehéz megtalálni.

Csodálatos időket élünk. Végre lassan kezd kiemelkedni a sűrűségből a lehetségesség, amit mi közösen alkotunk meg. Azok, akik megőrízték a hitet az emberségben, a becsületben, az őszinteségben, az egymásra figyelésben, az elfogadásban, a szelídségben és még folytathatnám.

Azt látom, hogy a személyes választások valóban megtörténtek. Látható, érezhető, hogy ki az, aki továbbmegy, és kik azok, akik a kilépést választották a rendszerből. Ez időnként szomorú és borzongató érzés, főként, ha számomra kedves emberről van szó. A személyes válsztás szabadsága mindenkinek adott.

A játszmának még nincs vége, sok meccs vár még lejátszásra, de már legalább benne vagyunk.

Kevés szemlélőnek lenni, aktív játékosok szükségeltetnek. A magam életében, a magam szintjén, amagam környezetében feltisztítani ami nem tiszta, a gondolataim, szándékaim, cselekedeteim minőségére figyelni, mert ezt adom be a nagy közösbe, ami a kollektív tudat szintjén átformálja a világunkat. Mindenki felelős azért, ami a világunkban történik. Senki ne áltassa magát azzal, hogy ugyan mit tehet egy ember a világgal szemben! Magok vagyunk. Mi MAGunk, és a gondolataink is. Magvetők vagyunk mindannyian. Mi adjuk a jövőt, és ki mint vet, úgy arat.

Mai ajánlatok: http://www.tunderkert.eoldal.hu/cikkek/2014.-a-vegzet-eve/az-ebredes-1..html

http://hivatasosmuzsa.wordpress.com/2014/10/23/steve-rother-a-nagy-ujrainditas/

http://istengyermek.blog.hu/tags/Kryon_k%C3%B6zvet%C3%ADt%C3%A9s_a_Magyarokr%C3%B3l

Spirálzippzár

www. unicafe.hu

A fejlődés/felemelkedés a megértéssel kezdődik. A tanulás alapfeltétele a nyitottság, vagy más néven az üresség, mert az "én tudom" merev állapot. Az ember tele van saját hite által bebetonozott hiedelmekkel, amiket mozdíthatatlannak érez, ezért új információ/fejlődés felvételére képtelen. Pedig a fejődés folytonos mozgás, átrendeződés, felismerés, újragondolás.

Az univerzumban minden ismeret benne foglaltatik, az ismeretekhez való hozzájutás pedig attól függ, hogy valaki készen van-e rá, képes-e kapcsolódni hozzá. Az információ egy bizonyos "energialenyomatban", "kódban" felépítve van jelen, és akkor válik a felhasználó számára elérhetővé, ha ő maga már kiépítette a hozzá való "kulcsot". A mechanizmus legszemléletesebben a DNS-sel ábrázolható, ahol a spirál ágai úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a két megfelelő nukleinsav lánc egymáshoz illik, tehát illik a kulcs a zárba.

Vizuális tipusúak kedvéért leírom az én "látomásomat": az Univerzum olyan, mint egy határtalan tér, amely számomra inkább folyékony, mint légnemű. Áramlatokkal teli, amely, - mint a tenger- telve van mindenféle "élőlénnyel" és "élettelen  létformával", fénnyel, színnel, hőmérsékleti és nyomásbeli eltéréssel, stb. Ebben a közegben "utazik", / van jelen / minden lehetségesség szabad kapcsolódási lehetőséggel, de csak azok képesek vele kapcsolódni, akik erre készek, akik már kialakították az erre való képességet magukban. 

Pl.: minden leendő tecnikai találmány benne foglaltatik a közös információs mezőben, de csak azok képesek működtetni, akik megértik, hogy mire való és hogyan kell létrehozni és használni. Akkor "jön le" fizikai síkra, ha az ember, az emberiség tudata kész befogadni.

 Az egyén, vagy az emberiség  tudata hasonlóképpen jut fejődési lehetőséghez: amikor kész a kulcs, a kapcsolódási lehetőség, akkor  a "lehetségességből" "valóság" lesz.

Ahogy a saját egyéni életünkben, úgy az emberiség közös létezésében is újra és újra lehetőségek nyilvánulnak meg az önmagunk meghaladására, amikor túl tudunk lépni eddigi önmagunkon, az életünk működtetéséhez használt addigi sémákat le tudjuk cserélni.

Fejlődésünk spirálja olyan állapotban van, hogy azok, akik képesek rá, kiemelkedhetnek az eddigi "sűrűségből" az eddig játszott játékból. A fordulópont most van. Vajon hányaknak, és milyen áldozatok árán sikerül? A bejáratott sémák /egymás ellen hergelések, háborúk, piszkos játszmák / vajon lecserélhetőek-e végre? Érdekes időket élünk. Van valaki, aki unatkozik? :)

A leírtak az éjszaka folyamán jöttek, szemléletes képek kiséretében. Talán a legkonkrétabb egy zippzár képe volt, ahogy a szemek egymásba csúszásával záródik fölfelé haladva.

indafoto.hu

Újraosztás

wangfolyo.blogspot.com

Aki egy kicsit is figyeli a világ történéseit, valószínűleg tudatosítja magában, hogy most megint a világ újra felosztása folyik. Mint tudjuk ez közel sem szokott békés folyamat lenni. A médiában megjelenő hírek igencsak hiányosak és elfogultak, vagyis nehéz tisztán látni.

Ami szerintem látható az az, hogy a hanyatló nyugati hatalmak erőltetnék egy újabb nagy háború kitörését, egyenlőre sikertelenül. Úgy hiszem a fordulópont Szíriában történt, akkor, amikor egy rövid megbeszélés erejére találkozott az amerikai és az orosz elnök. Kíváncsi lennék arra, miket is mondtak akkor, mert mintegy varázsütésre az agarak elkezdtek hátrálni, kiszivárgott ez-az, aztán lecsitult az addig nagyon is aggasztó helyzet. Ami Ukrajnával történt, még egy fokkal látványosabb: sokkal hamarabb és jobban kivillant a lóláb, felfedve, hogy megint valakik manipuláltak, miközben úgy állították be magukat, mint megmentők. 

A világ átalakul. Most! Itt van az az idő, amit vártunk, bár sokkal húsbavágóbb, mint ahogy szerettük volna, de történik, omlik, lelepleződik, ellehetetlenül! Súlypontok helyeződnek át, folyik a kötélhúzás, az alkudozás a régi és a feltörekvő erők között.

Szeretem azt hinni, hogy igaz az igéret, amiért úgy gondoltam érdemes most születni.

KÉTség

www.almanac.com

Kétféle érzetem van: egyrészt olyan, mintha állóvízben pangnánk, másrészt olyan, mintha folyamatosan kavargó áradat sodorna magával. Ám ez az áradat nem valahonnan valahová visz, hanem körbejár. Megmagyarázni sem tudom. Talán attól függ, hogy melyikre figyelek? Vagy talán jobb hasonlat lenne egy hurrikán? Akkor érzem a mozdulatlanságot, mikor a közepében / a középpontomban / vagyok?

Körülöttem mindent áthat a káosz, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a félelem attól ami jöhet, és attól, hogy csak rosszabb jöhet, hogy már hinni sem mernek az emberek abban, hogy jót is hozhat bármilyen változás. Foggal körömmel kapaszkodnak a megszokott bejáratott útvonalaikhoz, mert azt érzik komfortosnak még akkor is, hogyha szenvedésekkel van kiverve. Érzem a mozdíthatatlanságot, és érzem magamban a türelmetlenséget emiatt a mozdíthatatlanság miatt, és a tehetetlenségem miatt, mert úgy érzem kevés vagyok, hogy felrázzam az alvókat.

Mindig is azt éreztem, hogy mindenki egyenlő. Minden ember. Mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Nem azt mondom, hogy mindenki egyforma, hogy egy tudatszinten létezik. Nem állítom, hogy mindenki ugyanarra képes, ugyanaz a dolga az emberi közösségben. De nem hiszem, hogy egyesek kizsákmányolhatják a ketteseket. Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon a szocializmusban megélt gyermek és ifjúkorom oltotta-e belém, de azt érzem, hogy ez attól korábbi: mindig is így gondoltam. Ezt hoztam magammal. Mindig is "szociálisan érzékeny" voltam.

Most két lény van bennem jelen. /na, jó van több is, de most csak erről beszélek :)/: az egyik a harcos, aki szeretné felhívni a figyelmet a sok igazságtalanságra, hazugságra, kizsákmányolásra, jogtalanságra, stb., és végre tenni valamit! Akár úgy, mint ahogy most a török testvéreink teszik, mint ahogy mi is tettük már néhányszor, és a "világ" tudomást sem vett róla!

A másik tudja, hogy mindenkinek saját útja van, amelyiken végig kell mennie, és azt tiszteletben kell tartani, nem szabad beavatkozni a szabad akaratába.

Hol van a határ?

A legtöbb, amit tehetek, hogy magamat emelem minél magasabbra a tökéletesség felé. Saját magunknak kell etalonná válni, utat mutatni, amely követésre méltó.

A szabad akarat mellé mindenki megkapja azt is, hogy felelősséggel tartozik a döntéseiért.

Tipródások

Valami átváltott bennem. Egyszerre csak azt kezdtem érezni, hogy ugyanazokat a köröket rovom, az ezerszer leírtak futnak ki újra meg újra a billentyűk alól. Először csak a blog külsején akartam változtatni, aztán már teljesen újat akartam indítani, mert azt éreztem, hogy hiába változtatok a külső megjelenésen, attól még  a tartalom nem változik, márpedig nekem a tartalommal volt problémám. Végül a tipródásaimnak lett az eredménye a több hetes kihagyás, és a mostani letisztultabb külső, ami Zitának hála, megszületett.

Nem csak a blogozásban akadtam el, de nem éreztem késztetést még a hőn szeretett egem fotózásához sem. Csak úgy voltam. Lebegtem, vagy úsztam a napok sodrásában, ahogy tetszik. Az idő valóban illuzórikussá vált számomra. Időnként rádöbbenek, hogy elteltek napok, hetek szinte úgy, hogy tudomást sem vettem róluk, a történésekre csak érintőlegesen emlékszem. Azért ez elég riasztó tud lenni: a "valóság" talaja mintha nem is lenne, nem hogy két lábbal álljak rajta!

Közben azért kőkemény munkával töltött hetek ezek, lévén hogy részleges lakás tatarozás-festés után vagyok, ami egybeesett a hirtelen beköszöntő tavasz berobbanásával, amikor gyorsított filmes tempóban nőtt és virágzott minden, és a veteményezésre alig maradt idő. Két pakolás-takarítás közt nyírtam a füvet, vetettem a magokat, ültettem a krumplit, és a pénzkereső tevékenységemet is végeznem kellett.

Lehet, hogy ez is hozzájárult, hogy nem volt "kedvem" blogozni, ki tudja? :)

A tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy ezek  befordulós, bezáródós időszakok valaminek a beépülését jelzik. Mondhatnám azt is, hogy szintváltás, de nem biztos, hogy itt "magassági" /értsd: magasabban fejlett / szintet kell érteni, inkább azt, hogy integrálni kell a megértések egy újabb kirakós-összerakós darabját. Hogy ez valójában micsoda is, az csak később derül ki, akkor, amikor végre sikerül megérteni olyan dolgokat, amik eddig nem álltak össze a fejemben. Ezekben a bezáródós időszakokban általában türelmetlen vagyok magammal és másokkal is. / eléggé el nem ítélhető módon! / Még mindig nehezen viselem, bár tudom, hogy nem véletlenül van ez így, hogy valami miatt olyankor takarék üzemmódra kell kapcsolnom. Ez a fizikai tevékenységre nem vonatkozik, hál'Istennek, sőt, ilyenkor ez az egyetlen, amivel ki tudom engedni a gőzt. Lassan vége az apálynak, jön a következő hullám. Addig meg tanulok a lassan smargdzöldből sárgássá halványuló búzamező hullámzásából, ahogy fújja a szél. Épp olyan, mint a tenger.

A csodálatos-félelmetes szabadság

 

Most, amikor minden viszonyítási pont bizonytalanná válik, sok mindent kipróbál az ember. Keresgéljük, hogy mi az ami működik, próbálgatjuk a régi, valamikor jól működő dolgokat újra bejáratni, de sajnos azok bármennyire szimpatikusak, nem illeszthetőek be a jelenünkbe. Gondolok itt olyanokra, mint a "vissza a természetbe", vagy a "hagyományőrző" szervezkedésekre, amelyekben én is lelkesen részt veszek, de tudomásul kell venni, hogy a régi utakat nem lehet újra járni, pontosabban lehet, de nem vezetnek előre, csak körbe-körbe.

Önnön körünk bezárult.

A múltat át kell szitálni, hogy a sok hamu közül kimentsük a gyémántszemcséket. A gyémánt nagy nyomáson, és magas hőmérsékleten kristályosodik. Megélt életeink nehézségei adták a nyomást, kínjai a hőt. Semmi sem történt véletlenül. A hamut szétfújja a változás szele, napvilágra kerül minden. Minden, a saját lényünk is láthatóvá válik pőrén, hiába próbálnánk takargatni. Felvállalni valódi vágyainkat, érzéseinket, szándékainkat, képességeinket nem is egyszerű feladat. Most senki sem mondja meg, hogy kell csinálni, hogy jó legyen. Senki nem tudja mi lesz a jó. Meg kell tanulni hinni magunkban, ráhangolódni a megérzéseinkre, és bizalommal lenni a világot mozgató rend iránt. Meg kell tanulnunk figyelni a másik emberre, együttműködni vele, mert egymásnak vagyunk a viszonyítási pontjai, a támaszai, segítői. Hazugságra építeni többé nem lehet, mert magunk ellen fordul minden hazugságunk.

Sokszor mondtam már, hogy új világ épül, és a régi agonizál. Sosem lehetett érezni ennél jobban. Sokan csak a recsegést-ropogást hallják, az omlás riadalmát érzik. Csak arra figyelnek. Pedig a romok alatt már alakul az új világunk.

Amikor elvetjük a búzaszemet, megszűnik búzaszemnek lenni. Átalakul, addigi formája "eltorzul", határai elfoszlanak, ijesztő feszítés hasítja szét. Más minőség, más forma, más szín, szinte semmi nem emlékeztet többé az egykori búzamagra. Ha a búzaszemre koncentrálunk, az ő sorsa látszólag halál. Ha arra koncentrálunk, ami a búzamag halálával életnek indul, akkor az a megsokszorozódó, magasabb szintű lét.

Átalakulás

M. C. Escher

Volt az életemben egy időszak -bő két éve-, amikor különös lelkiállapotba kerültem. Úgy éreztem, hogy legszívesebben én befejezném ezt a játékot. Nem találok már benne semmi érdekeset, mindent amiért idejöttem már úgy-ahogy bevégeztem, nincs kedvem tovább kínlódni, unom... Akár be is fejezhetném. Nem volt ez kifejezetten öngyilkossági szándék, sokkal inkább egyfajta feladás. Azt éreztem, hogy nem kötődöm már senkihez és semmihez. Érdekes módon, úgy fél év alatt összefutottam minden olyan emberrel, akivel elvarratlan szálak maradtak, kisütetlen feszültségek vibráltak még köztünk, és rájöttem, hogy már semmi jelentőségük nincs számomra. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy olyan egészségügyi problémám van, ami akár halálos is lehet. Amikor beleegyeztem a műtétbe, nem ijedtséget éreztem, hanem megkönnyebbülést. Akkor találkoztam a fénymunkás tanításokkal. Pár hónap alatt nagyon sok információt gyűjtöttem be. A műtét úgy zajlott le,ahogy számomra a lehető legtökéletesebb volt. Gyorsan felépültem, pozitív élményként éltem meg. Az életem, a gondolkodásmódom teljesen megváltozott, mintha más emberként kezdtem volna új életet, bár a díszlet körülöttem változatlan maradt. Folyamatosan éreztem, hogy segítséget, támogatást, hatalmas szeretetet és erőt kapok olyan forrásból, amiről korábban hallani sem akartam. Később értettem meg, hogy akkor dönthettem volna úgy is, hogy kilépek, befejezem. Én a folytatást választottam. Azt, hogy végigjárom a nehezebb utat. Azt, amiért idejöttem, amit felvállaltam.

Lassan leomlanak körülöttem a régi helyszínek, leválnak a régi emberek, széthullanak idejétmúlt kapcsolatok. Helyettük újak születnek, őszintébbek, szeretettelibbek, elfogadók, segítők. Már új világ épül.

Kikelet

Még a múlt héten, amikor mindent hó borított, utaztam a vonaton és láttam, hogy színesednek a fűzfák ágai. Vörösbe hajlanak a vékony vesszők, a szomorúfüzek pedig aranyos sárgába. Akkor hát, most következik az én időm! Indul a tavasz, gyűlnek az energiák. Egyenlőre még szinte semmi nem látszik, de már érezhető a levegőben, és az első napsütéses nap majd meghozza a csodát. Milyen érdekes, hogy ez a külső készülődés most szinkronban van a nagy belső átalakulásommal is. Érzem, amint odabent toporog a bennem készülődő csoda. Jó lesz majd látni, ha létrejön. Olyan ez az egész, mint a várandósság volt. Érlelem a csodát.

Amikor képet kerestem a bejegyzéshez, rátaláltam Bottyán Katalin varázslatos képeire, és egyéb munkáira. Köszönöm, hogy használhatom őket, és mindenkit biztatok, hogy fedezze fel az Ő csodáit is!

 

Picasa Web Albums - bottyan.katalin

ballaszt

Sok szó esik mostanában a lélektársról. A szellemi tanítások szerint mindaz, ami nem szerves részünk, most lehámlik rólunk. El kell engednünk mindent, ami visszahúz, élősködik, gátol minket abban, hogy valóban azok legyünk, AKIK VAGYUNK.

Legyen az munkahely, környezet, baráti kör, házastárs. A ballaszt súlyok ideje lejárt. Jó, ha van egy éles késünk és egy határozott kezünk, ami megteszi, ami a dolga, és átvágja a köteleket. Ha maradunk, újra járjuk az ezerszer bejárt utakat, begyűjtjük a régi fájdalmakat, még mélyebb sebeket hasítva magunkon. Miért nehéz mégis átvágni a köteleket, amik a magasba emelkedést gátolják?

A lélektársak ideje jön. Visszatalál hozzánk, aki belőlünk rég kószálni indult, hogy megismerje önmagát. Begyűjtötte a tapasztalatokat, de a hiány, amit belül érez, nem szűnt meg. Ami valaha egy volt, őrzi az egység tudását. A valaha volt részek egyesülnek. Csak az ismerhet minket, aki valaha egy volt velünk.

Oldozás

A "Sztárom a párom"-ban van egy jelenet: a főhős találkozott valakivel, aki mélyen megérintette, majd úgy tűnt, végleg el is veszítette. Megy az utcán, nap mint nap a munkahelyére, közben évszakok követik egymást, gyermekek születnek, emberek jönnek-mennek, költöznek, meghalnak. Minden változik a külső világban, de hősünkben minden változatlan, bár ő úgy hiszi, hogy mindenen túl van már. Hogy mégsincs így, az csak akkor derül ki, mikor újra szembesül a problémával, vagyis a nő, aki nyomot hagyott benne, újra felbukkan.

Tanulságos mozzanat. Minden ugyanúgy működik. Amíg nincs kisütve a feszültség, amíg nincs lejátszva a játszma, megoldva szituáció, addig újra és újra ugyanolyan sőt egyre nagyobb erővel kényszerülünk szembesülésre, a probléma átlényegítésére. Át kell mosni magunkon, meg kell élni, fel kell oldani, le kell zárni, meg kell bocsájtani a másiknak, vagy magunknak.

Addig nincs felodozás.

szakadék

Szóval ez már a szakadék széle... Vagy, ha szerencsés vagyok, akkor a híd eleje. Azé a hídé, amelyik mögött úgy omlik le, és szét a hátra hagyott út, mint a rajzfilmeken. Ha valóban ennyi volt a játék, akkor mostanra a mátrix lebontása programozva, az ENTER lenyomva.
Ennek tudatában kétféle alapgondolatom van. Egyrészt: hihetetlen, hogy az emberiség nagy része tudomást sem akar venni arról, hogy mi történik körülötte és vele.
Másrészt: ha idővel nem engem igazolnak a hiedelmeim, hanem kiderül, hogy mindez csak egyfajta menekülés, vagy elmebaj?
Nem tudom, melyik az ijjesztőbb variáció? Ha megindul a föld mögöttem, vagy ha megmarad ilyennek, amilyen most...

Föld a cseppekben

Találtam ezt a fotót
/és még sok fantasztikusan jót /, és persze tűnődni kezdtem... Vajon milyennek is képzelem el a születő Új Földet? Hogyan hathatják át egymást a dimenziók? Hogyan lehetne érzékelni a folyamatot? Elalvás előtt hagyom, hogy alkossa meg magát a tér körülöttem, hogy színek és mozgások ébredjenek, de egy határon túl nem jutok. Talán nagyon akarom. Emlékszem, mikor jó tíz éve olvastam Steinert a Föld különböző ciklusairól, mennyire abszurdnak és érthetetlennek találtam. Most személyesek részt veszek egy új születésben. Ha minden jól megy :-)...

Váltás

Az elmúlt napok várakozással teltek. Pontosabban a folyamatos mostban, ha lenne olyan magyar igeidő. Az a furcsa, hogy folyamatosan úgy érzem, hogy valami alakul, közeleg. Talán leginkább a futó indulás előtti, vagy a színész fellépés előtti állapotához lehet hasonló, azzal a különbséggel, hogy én még a kezdés idejét sem ismerem. Beszélgettem egy hasonló beállítottságú ismerősömmel, aki azt mondta, hogy  úgy szeretné, hogy valaki megmondaná már végre, hogy mi is az, amit neki csinálnia kell! Én úgy hiszem, ezt hiába várjuk. Mi alakítjuk az időt, a helyszínt, a körülményeket. Nem én, hanem MI! Mindnyájan együtt. Amit tehetünk, az annyi, hogy figyelünk, és készen állunk. Ez elég agyrémnek tűnik, ha belegondolok, mégis ezt érzem.

Születések

Ma volt egy vendégem, aki elmondta, hogy hét éven át hiába vártak gyermekre, nem sikerült, bár mindent megtettek, amit lehetett. Végül lombikbabájuk született, majd rá bő két évvel spontán várandós lett. A sógornője, aki ugyanúgy végigjárta ezt a kálváriát, hét héttel később ugyancsak várandós lett. Eszembe jutott, hogy nemrég egy másik ugyanilyen történetet is hallottam. Az elmúlt években nagyon sok fiatal pár hiába várt gyermekre. Milyen érdekes ez! Mintha a lelkek vártak volna a születéssel... Lehet, hogy megtört az átok? Lehet, hogy most már reménytelibb lett a jövő? Kívánom, hogy így legyen. Legyen ez az új év egy új kezdet! Mindenkinek minden jót kívánok!

ki érti ezt?

Mostanában mindenki arra panaszkodik, hogy fáradt, álmos, erőtlen. Semmire sincs ideje. Fáj a feje, válla, karja stb. Mindezt általában próbálják az időjárásra fogni. Igen, az idő jár. Ami van, az tarthatatlan, valaminek történni kell, így tovább nem mehet. Ezt olyanok is mondják, akik nem foglalkoznak, csak hétköznapi dolgokkal. Akik mással is foglalkoznak, azok tudják, hogy az idő nekünk dolgozik.