Állapotjelentés

richpoi.com

 Az elmúlt egy, lassan két éve szemlélővé váltam. Az addigi pörgés, közlésvány visszahúzódott magam sem értettem miért. Talán figyeltem, hogy mindaz, amit hiszek, hogy valósul meg a mindennapok szintjén. Kellett a visszaigazolás, hogy nem én találtam ki, nem én építettem magamnak álomszínpadot, ahol lejátszhatom a számomra kedves álmokat, hanem az tőlem függetlenül létezik.

Mostanság a "káosz" olyan szintet ölt, hogy bőrünkön érezzük, legyen az személyes, vagy globális szint. Gazdasági, politikai, katonai patthelyzetek bukkannak elénk, vagy addig sikeresnek tűnő, ám mások letatosása által magasba emelkedő emberek privát környezetében jelennek meg hatalmas kihívások, gyakran halálosnak mondott betegségek, tragédiák.

Az emberiség nagy része lassan tanul, nehezen vonatkoztat el, nem tud tovább nézni, látni a mindennapok szintjénél, meglátni a rendszer összefüggéseit. Nehéz felismerni, hogy az elénk kerülő akadályokat mi magunk hozzuk létre a gondokodásmódunkkal, a történésekre adott reakciónkkal, a hiedeleink által táplált automatizmusunkkal. Magunkat sajnálva persze megkérdezzük, hogy miért történik ez velem? De a válaszokat nehéz megtalálni.

Csodálatos időket élünk. Végre lassan kezd kiemelkedni a sűrűségből a lehetségesség, amit mi közösen alkotunk meg. Azok, akik megőrízték a hitet az emberségben, a becsületben, az őszinteségben, az egymásra figyelésben, az elfogadásban, a szelídségben és még folytathatnám.

Azt látom, hogy a személyes választások valóban megtörténtek. Látható, érezhető, hogy ki az, aki továbbmegy, és kik azok, akik a kilépést választották a rendszerből. Ez időnként szomorú és borzongató érzés, főként, ha számomra kedves emberről van szó. A személyes válsztás szabadsága mindenkinek adott.

A játszmának még nincs vége, sok meccs vár még lejátszásra, de már legalább benne vagyunk.

Kevés szemlélőnek lenni, aktív játékosok szükségeltetnek. A magam életében, a magam szintjén, amagam környezetében feltisztítani ami nem tiszta, a gondolataim, szándékaim, cselekedeteim minőségére figyelni, mert ezt adom be a nagy közösbe, ami a kollektív tudat szintjén átformálja a világunkat. Mindenki felelős azért, ami a világunkban történik. Senki ne áltassa magát azzal, hogy ugyan mit tehet egy ember a világgal szemben! Magok vagyunk. Mi MAGunk, és a gondolataink is. Magvetők vagyunk mindannyian. Mi adjuk a jövőt, és ki mint vet, úgy arat.

Mai ajánlatok: http://www.tunderkert.eoldal.hu/cikkek/2014.-a-vegzet-eve/az-ebredes-1..html

http://hivatasosmuzsa.wordpress.com/2014/10/23/steve-rother-a-nagy-ujrainditas/

http://istengyermek.blog.hu/tags/Kryon_k%C3%B6zvet%C3%ADt%C3%A9s_a_Magyarokr%C3%B3l

KÉTség

www.almanac.com

Kétféle érzetem van: egyrészt olyan, mintha állóvízben pangnánk, másrészt olyan, mintha folyamatosan kavargó áradat sodorna magával. Ám ez az áradat nem valahonnan valahová visz, hanem körbejár. Megmagyarázni sem tudom. Talán attól függ, hogy melyikre figyelek? Vagy talán jobb hasonlat lenne egy hurrikán? Akkor érzem a mozdulatlanságot, mikor a közepében / a középpontomban / vagyok?

Körülöttem mindent áthat a káosz, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a félelem attól ami jöhet, és attól, hogy csak rosszabb jöhet, hogy már hinni sem mernek az emberek abban, hogy jót is hozhat bármilyen változás. Foggal körömmel kapaszkodnak a megszokott bejáratott útvonalaikhoz, mert azt érzik komfortosnak még akkor is, hogyha szenvedésekkel van kiverve. Érzem a mozdíthatatlanságot, és érzem magamban a türelmetlenséget emiatt a mozdíthatatlanság miatt, és a tehetetlenségem miatt, mert úgy érzem kevés vagyok, hogy felrázzam az alvókat.

Mindig is azt éreztem, hogy mindenki egyenlő. Minden ember. Mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Nem azt mondom, hogy mindenki egyforma, hogy egy tudatszinten létezik. Nem állítom, hogy mindenki ugyanarra képes, ugyanaz a dolga az emberi közösségben. De nem hiszem, hogy egyesek kizsákmányolhatják a ketteseket. Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon a szocializmusban megélt gyermek és ifjúkorom oltotta-e belém, de azt érzem, hogy ez attól korábbi: mindig is így gondoltam. Ezt hoztam magammal. Mindig is "szociálisan érzékeny" voltam.

Most két lény van bennem jelen. /na, jó van több is, de most csak erről beszélek :)/: az egyik a harcos, aki szeretné felhívni a figyelmet a sok igazságtalanságra, hazugságra, kizsákmányolásra, jogtalanságra, stb., és végre tenni valamit! Akár úgy, mint ahogy most a török testvéreink teszik, mint ahogy mi is tettük már néhányszor, és a "világ" tudomást sem vett róla!

A másik tudja, hogy mindenkinek saját útja van, amelyiken végig kell mennie, és azt tiszteletben kell tartani, nem szabad beavatkozni a szabad akaratába.

Hol van a határ?

A legtöbb, amit tehetek, hogy magamat emelem minél magasabbra a tökéletesség felé. Saját magunknak kell etalonná válni, utat mutatni, amely követésre méltó.

A szabad akarat mellé mindenki megkapja azt is, hogy felelősséggel tartozik a döntéseiért.

Gyógyítás és gyógyulás

Nagyon örültem a  Marianna  előző bejegyzéshez tett hozzászólásának, mert nagyon fontos amit kérdez:

"Már rég óta meglévő kérdőjel bennem, hogy annak ellenére, hogy manapság lépten - nyomon gyógyítókkal találkozom, meg mindenféle csodaszerekkel, ami gyógyulást hoz, és mégis, mindennek ellenére alig látni egészséges embereket, mindenhol betegségről hallani. Az utolsó mondatod lehet a magyarázata? A szellemi, lelki tisztaság és alázat hiányzik a gyógyítókból" 

A testünk úgy van megalkotva, hogy öngyógyításra van programozva. Amennyiben harmóniában vagyunk magunkkal és a környezettel, a testünk rendeltetésszerűen működik. Számunkra ez természetes, észre sem vesszük, mivel ez a normális. Ez a rend. Amikor megbetegszünk, akkor ez a rend felborul, a harmóniában zavar támad. A betegség jelzőlámpa, hogy figyelmeztessen bennünket arra, hogy valami nincs rendben. Vagy belül, a lelkünkben hordozunk megoldatlan gubancokat, vagy kívülről ér bennünket károsító hatás, amelynek a folyamatos, hosszú időn át tartó megléte károsítja a testet. A balesetek sem véletlenül történnek, azoknak is megvan a maguk jelzésszerű üzenete.

Amikor betegek leszünk, általában a tünetek gyors eltüntetésével kezdjük, majd ha sikerül, igyekszünk gyorsan elfelejteni az egészet. Pedig ezzel csak annyit teszünk, mintha a kocsiban kikapcsolnánk pl. a tank kiürülésére figyelmeztető lámpát, és mint aki jól végezte a dolgát, megnyugodva nyomnánk tovább a gázt. A tankban levő üzemanyag ettől nem lett több, csak mi nem veszünk róla tudomást.

Jó esetben az ember igyekszik a végére járni, hogy vajon mi okozta a betegségét? Szerencsére az, hogy hol jelentkezik a zavar, sok információt ad, mert egyes szervek zavara utal a betegség lelki hátterére. Ha sikerül ráébredni, hogy mi lehet az ok, el lehet kezdeni a gyógyítást, gyógyulást. 

Most jön a legfontosabb:

Egyetlen gyógyító sem képes meggyógyulni a beteg helyett!

Amit a gyógyító tehet, hogy SEGÍT a testet visszarendezni az eredeti harmonikus állapotába. Hogy maradjunk az üzemanyagtankos hasonlatnál, feltölti üzemanyaggal, betolja az autót, de onnantól mi vezetünk tovább.

Szívesen kiadjuk saját erőnket a kezünkből azt mondván: "gyógyíts meg!", de nekünk magunknak kell meggyógyulni. Gyakran van olyan panasz, hogy valaki végigcsinál egy kúrát, jobban is érzi magát, aztán egy idő múlva újra jelentkeznek a panaszok, és kiábrándultan kijelenti, hogy fabatkát sem ér az egész hókusz-pókusz. Persze, hogy nem, hiszen az életmódján, a hozzáállásán, a gondolkodásmódján, rossz beidegződésein mit sem változtatott, ugyanúgy él, mint ahogy akkor, amikor kialakult a betegsége. Mitől gyógyulna meg? Így csak újratermeli a problémát. Olyan is van, amikor az eredeti betegség helyett újat produkálunk, aminek látszólag semmi köze az előzőhöz, pedig DE!

Vállalnunk kell a saját felelősségünket a testünk állapotáért. Ami pedig a gyógyítók tisztaságát illeti, bizony azzal sincs minden rendben. Végül is ők is egyszerű halandók, akik a saját tapasztalási útjukat járják, és mint ilyenek, gyarlók. Nagyon sok csodálatos gyógyító, segítő él köztünk. Választani közülük mindenkinek a saját joga és felelőssége. Ám nem szabad elfelejteni, hogy én tudok meggyógyulni, a gyógyító csak segít nekem ebben.

Szálak

 Caroline Scully

Minden szál, ami átszövi az életünket, kapcsolódik megannyi más szálhoz, ami mások életét szövi át, így minden apró mozdulásunk  megrengeti mások világát is. Ha mozdulni akarok, két lehetőségem van: 

megpróbálok úgy időzíteni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzak mindazoknak, akik kötve vannak hozzám, vagy

senkivel és semmivel nem törődve azt teszem, amit tennem kell, magamért.