Mire nem jó a joghurt

Drága ahhoz a főiskolai menza, hogy minden áldott nap ott ebédeljen az ember. Ezért főzök otthon, és hurcolom magammal az ebédemet. Télen mindegy neki, hogy miben, de nyáron be szoktam tenni a kis incifinci hűtőtáskámba. Az egy kicsit hőszigeteli.

Idén viszont akkora csóróság van a munkahelyemen, hogy központilag letiltották a klímát, nehogymá' az aljanép be tudja kapcsolni. Ehhez még képzeljétek hozzá a kupolás műanyag "napfénytetőt" a negyediken, meg a nulla szellőzést az egész épületben. Az egy dolog, hogy hőgutát lehet kapni, de még a kajám se bírja ki, hőszigetelt kistáska ide vagy oda.

Szóval gondoltam egy nagyot és merészet, aztán lefagyasztottam a napi joghurtomat :-D Egy darabig jégakkuként működik az ebédem mellett, így biztos nem lesz baja délig, aztán persze kiolvad, meg fel is melegszik, de délután úgyis megeszem, és így többszörösen jól jártam :-)

Ugye, mekkora ötlet? (Ennél már csak a munkahelyi hűtő lenne jobb, de rövid időn belül szerintem még munkahely se lesz, azt a kis időt meg már kibírjuk hűtő nélkül :-/ )

Most meg a színekkel van bajom

Van olyan, hogy tavaszodik, meg olyan is, hogy őszül, csak az mást jelent :-) Itt ülök, és azon gondolkodom, mit mondunk arra, amikor itt a tél meg a nyár, de mindegyre csak arra jutok, hogy azt úgy mondjuk: itt a tél meg a nyár. Most éppen a nyár.

Ettől a fél budapesti populáció haladéktalanul hófehérbe, pasztellárnyalatú selyemcukorszínekbe, vagy ami még rosszabb, sivatagi teveszínűbe öltözött, mer'hogy nyáron azt úgy szokás. Ettől semmivel nem lesz kevésbé melegük, ellenben rosszul néznek ki, mert még nem volt idejük összeszedni azt a színt, amihez ezek az árnyalatok jól mennek (kivéve a sivatagi teveszínt - ezt hogy hívják rendesen? bézsnek? -, mert szerintem nincs ember, akinek igazán jól állna, mégis erőltetik ezt a Pampalini-kinézetet, én meg azt látom, hogy ettől a színtől a nők nagy részének egyszerűen megszűnik az arca, annyira jellegtelenné tesz nagyjából mindenkit).

Reggel a buszmegállóban a várakozótárs olyan hatást keltett, mint aki farsangra mentősnek öltözött, csak elkésett egy kicsit. A másik legjobb a Hófehérke volt a mozgólépcsőn, akinek sikerült a narancssárga felsőjéhez még a körmét is barackszínűre lakkoznia. Legszívesebben hazaküldtem volna átöltözni, hogy valami hideg, sötétebb pinket kapjon már magára, aztán ne olvadjon bele sápadozva a tömegbe, hanem nyugodtan sziporkázzon.

Ámde semmi közöm hozzá, vadidegeneknek meg pláne nem szólunk be, valamint mindenki a maga portája előtt söprögessen, és hát én se vagyok éppen egy Lakatos Márk (bár ez mondjuk elég nagy szerencse)... csak sokat foglalkozom mostanában a színekkel, és látom, hogy sok esetben jobban is választhatnánk. Azt már rég kifigyeltem, hogy egy jól megválasztott színtől felragyog az ember arca. Az évszakhoz - állítólag - illő árnyalatok helyett mind jobban tennénk, ha inkább ezeket választanánk, függetlenül attól, hogy divatosak-e.

Befejeztem, nem is próbálok úgy tenni, mint aki egyébként ért hozzá, mert nem. Különben is, elvileg mindenki olyan színt hord, amilyen tetszik neki és punktum. De ezen a fránya buszmetróvillamoson annyi mindent lehet megfigyelni, és aztán elmélkedni róla, hát mára éppen ez jutott.

Napindítás kétféleképpen

Első eset:
Amikor utálatos a reggel, és várhatóan utálatos lesz a nap többi része is, akkor csakazértis egy kis kötés-horgolással kényeztetem magam. Persze csak miután nyomtam EGY szundigombot (többet nem lehet). Megfőzöm a kötelező kávémat, bekucorodom vele a kanapéra, és megiszogatom, amíg vége lesz az időjárás-jelentésnek. Addig valamelyik aktuális projektemmel is haladhatok néhány sort, csak úgy a komfortérzetem kedvéért.
Ha vége az időjárásnak, akkor viszont érzékeny búcsú a fonalaimtól, sprint zuhanyozni, kapkodva öltözködni, gyorsan kaját csomagolni, és jobban teszem, ha máris kint vagyok az ajtón. Minden mást elhalasztok estére.

Második eset:
Aztán van az a reggel, amikor felkelek, odateszem a kávét, elmegyek zuhanyozni, hajat is mosok, megiszom a közben elkészült kávémat, elvégzek még magamon egy-két kisebb szépészeti beavatkozást, megszárítom a hajamat, felöltözöm, inget vasalok, felébresztem Danit, főzök neki is egy kávét, aztán még egyszer felébresztem, összecsomagolom az ebédemet, a tornacuccomat, elköszönök, és elindulok, kivételesen még a szemetet se felejtem el levinni.

Horgolás nélkül is tökéletes napindító.

Nem merem elkiabálni. Még mindig megölhet mindent a távolság. Ne lenne ennyire nehéz elkezdeni ezt az átok munkakeresést... Ha a leírt szavaknak tényleg van ereje, akkor inkább maradjunk abban, hogy Igen. Már holnap nekiáll, és heteken belül kap egy klassz ajánlatot Budapesten. És nekem onnantól minden reggelem napfényes lesz. Maradjunk ebben.