A Kutyafülű születésnapja

Vidám események is történnek nálunk. Juditka tegnap lett tizenkilenc éves.
Továbbra is sokkal szebb, mint amilyen okos :-)
Kötéltáncol az idegeinken, lázad, hisztizik, magára húzza a szobáját, és fekszik hason egész nap.
Közben meg ragaszkodik, kötődik, igényli a törődést.
"Esőemberkének" néha túl jó, máskor meg a legelvetemültebb fajtából való :-)
Mi pont így szeretjük.

Náthás vagyok, kerül is most a Gyerek nagy ívben, hiába mondom neki, hogy nem újinfluenzám van (jól informált a kisasszony, tegnap többezer villamosmegállónyit gyalogoltunk haza, mert eszébe jutott, hogy a tömegközlekedésen könnyebb elkapni a bacilusokat...), még a közelébe se enged, és ipari mennyiségben tömi magába a c-vitamint.
Tegnap épp lánctüsszögtem az utcán, Judit aggódó arccal nézett, és reménykedve kérdezte:
- Lehet, hogy ALLERGIÁS vagy valamire?
- Szerintem nem, Jucuskám, inkább megfáztam.
- NEM IGAZ.
:-)

A szülinapjára egy zöld kardigánt, egy golyósdezodort, és egy szál rózsát kapott. Meghívtuk ünnepi vacsorára a nagybátyánkat és a nagynéninket. Variálós menü volt: Juditnak tojásos nokedli, nekünk a nokedlihez inkább kakaspörkölt (csak hogy nekem is jusson a dicsőségből, ne csak a szülinaposnak). És egy gesztenyés piskótatorta, tizenkilenc gyertyával. Elfújta, talán három vagy négy nekifutásra. Tüdő-vitálkapacitás elégtelen :-)

Boldog szülinapot, Böjgárka! :-)

Mi megint gyertyát gyújtunk...

Az én nagypapám ma reggel nem ébredt fel.
Még megvárta velünk a karácsonyt, bár azt nem mondanám, hogy ünnepelte... pénteken orvost is hívtunk hozzá, nagyon nem volt jól. Szombaton még talán megismert, azt mondta nekem búcsúzáskor, hogy szia, Kisleányom.
Aztán tegnap éjjel elaludt, remélem, utoljára valami szépet álmodott.
Dezső papa, nyugodj békében!

Nem lett fehér

De attól még lehet szép.
Boldog karácsonyt mindenkinek.

Igazolt hiányzóinkért

A legügyesebb kiskukta

A legügyesebb kiskukta reggel cirka félórára bevonult a klotyóba, majd újabb félóra után a fürdőszobából halásztam elő, ahol azért nem hallotta, hogy hívtam, mert mindkét fülét bedugta az ujjával. És nagyon csúnyán nézett.

Már elég jó kódfejtő vagyok, és tudom, hogy ez olyankor van, amikor nem adok neki elég feladatot, ráér, és jódolgában nem tudja, mit csináljon, ezért aztán teljesen beborul és megzakkan. Hogy a visítozásig ne jussunk el, sürgősen beszüntettem a "Juditka hadd pihenjen" jellegű programot, és jön a kegyetlen kizsákmányolás, a gyermekmunka, na jó, a kínzást kihagyom.

Gyere, Jucka, főzzünk spenótot!
Jó.

A spenótfőzés gyakorlati kivitelezését tulajdonképpen ő hajtotta végre, én csak álltam mellette, adtam az instrukciókat, meg osztottam az észt. És begyújtottam a gázt, mert azt nem tudja. Végül a tükörtojás-sütést is rám bízta. Aztán evett, elmosogatott, engem meg elzavart teregetni, mert közben lejárt a mosógép. Jogos, ő ma már volt egyszer, nehogymár mindig neki kelljen :-)

Mindjárt sütünk is valamit!

A nap kérdése

A liftben hangzott el. Mondtam Juditnak, hogy készülődjön, vásárolni megyünk. Beszerezzük neki a karácsonyi ajándékot (farmernadrágot kért és kapott), kell még párféle zöldség is, és megvesszük a karácsonyfát. Összekészülődött - Fesd ki a szemem, légy szíves. Lilára jó lesz. (Nőből van, most mit tegyek. Remélem, nem csinál belőle rendszert egyébként...) - és elindultunk, kábé sarkkutatónak öltözve. Lila szemfestékkel :-)
A liftben aztán ráncolta a homlokát nagyon, végül kinyögte, ami a szívét nyomta:
- Hogy fogjuk hazahozni?
- Mit, Jucuskám?
- A karácsonyfát.

Nem tudom, mit gondolt, mammutfenyőt állítunk idén, vagy azt hitte talán, hogy egy komplett, feldíszített fát kell hazavonszolnunk? (Utóbbit nem hiszem egyébként, évek óta segít díszíteni, már elég rég nem a Jézuska hozza, bár anyu sokáig meglepte reggelre a csillogó karácsonyfával, de én leromboltam az illúzióit - ha voltak - és bevontam a készülődésbe...)

Mondtam neki, hogy 1) kicsike fát veszünk, 2) közel, csak itt a ház előtt a CBA-nál, és különben is 3) az árus össze fogja kötözni, hogy könnyebben hazahozhassuk.

- Akkor jó.
És segített cipekedni.

Adventi ételek

Karácsonyi készülődésünk (még nem látszik belőle semmi, csak három kesztyű, egy fél nyakvédő, meg a hűtőben néhány csúnya bonbon) során a konyhánkban valódi remekművek készülnek.
Mint például kelkáposztafőzelék, céklaleves, palacsinta, borsófőzelék, hagymás tojás, spenót, abonett mézzel, meg paradicsomos-sajtos tészta.
Még szerencse, hogy tegnap a munkahelyemen ebédeltünk, így végre ehetett a húgom rendes, tisztességes - sült krumplit majonézzel :-D

Jóvanna, mostmá' tényleg belehúzok...

Süketek párbeszéde, nálunk, reggel

- Jucuska, ébren vagy?
- Nem.
- Aha, és akkor most kérsz reggelit, vagy később?
- Később.

Titkolózós Juditka

Öcsém meghozta Juditot, náluk volt, illetve hát a "Sógorasszonyéknál", ottalvós megőrzésen (vajon mondta-e hogy böjgár, amint hazaérkezéskor belépett az ajtón? :-) Állítólag rendesen viselkedett, senki nem őszült tőle tincsekben, megevett mindent (rántott karfiolt kapott), szót fogadott, és Orsit (ő a sógornő) is csak egyszer zavarta ki, hogy most már hagyja békén, mert egyedül akar lenni.

Gondoltam, én is megkérdezem tőle, hogy érezte magát. A következőket tudtam meg a kivételesen részletes beszámolóból:

- Nyuszika, gyere ide, mesélj egy kicsit, hogy milyen volt az Orsiéknál.
- Nemmm.

Mentés másként

Elmenteném a tegnapi napomat, és mindig, amikor valamiből elegem van, akkor megnyitnám nézegetni.
Amitől egy nap szép lehet, az a tegnapban mind megvolt.
Korán ébredtem, esett a hó, bentről nézni imádom. Kint fázni benne már nem annyira vicces, de az csak este következett :-)
Befejeztem a kézmelegítőket, tetszenek, meg vagyok elégedve, szép ajándék lesz belőlük.
Húgom egy kistündér volt egész nap (mikor meg nem, olyankor mondtam neki, hogy böjgár, és akkor megint vigyorgott), sokat segített, aranyos volt, barátságos.
Finom ebédet főztem Judit kedvére (kapros-kefires céklalevest, és almás-fahéjas palacsintát), szépen evett a Golyófejű, de nem is csoda, mindent ő választott ki, én csak engedelmesen megfőztem neki, amit kívánt.
Délután Juditkát az öcsém elvitte hozzájuk, hogy én este mehessek koncertre a Gyalázatossal. (A Gyalázatosnak ez nem a neve, csak az eposzi állandó jelzője, "keresztanyja" ki más is lehetne, mint Judit... és egyébként ő a Londonban élő barátnőm, épp hazajött karácsonyra, mondom én, hogy csupa öröm volt ez a nap.)
Aztán hívott telefonon egy cimbora is - nyilván egy doktorúr -, és mivel nem jöttem rá, hogy mit szeretett volna, ezért arra következtettem, hogy csak kedve támadt egy kicsit beszélgetni velem, és hát ennek megint örültem.
Hát még annak, hogy egy másik cimbora - semmiféle fokozat, de csipszar tizenéves kora óta ismerem, ámbátor akkoriban én is csipszar tizenéves voltam, csak keményen 3 évvel idősebb - szólt, hogy jön a koncertre a barátnőjével, és majd fussunk össze. Hurrá!!!!!
Este 6 felé ért oda hozzám a Gyalázatos, és pletykáltunk, meg boroztunk, meg átadtuk egymásnak a karácsonyi ajándékokat, és a nyakigérő hóban elindultunk a Pecsába, külön sikerélmény, hogy odataláltunk. És közben szép havas, meg vicces-vigyorgós-hóemberfejű fotókat készítettünk.
A Quimby-koncert hatalmas volt, nem mentünk most be a tömegbe, de nem is baj.
Külön örültem, hogy a cimborám nem adta elő a "most épp van csajom, ezért most épp nem vagyunk annyira jóban" című magánszámát, pedig erre néha kicsit hajlamos, de már neki is van ősz haja, szóval hátha mégis normális ember lesz belőle a végén :-)
Ja, és odafelé hóangyalkáztam (aztán csodálkoztam, hogy méééér' van hó a zsebemben :-), visszafelé meg ettünk hotdogot, aztán kicsit széjjelfagytunk, rossz buszra szálltunk, ezért másikat kellett várnunk a Határ úton, beázott csizmában, vizes zokniban. De végül hazaértünk, és bezuhantunk aludni.
Nagyon, de nagyon, de nagyon jó nap volt.

Közös fotó Juciról meg rólam

Na, hasonlítunk? :-)


Kézmelegítők, mindegyiknek van párja is. és egyiket sem magunknak kötöttem.

Családegyesítés

Meghoztam a Kiskezűt.
Miskolcon, míg én a lakóotthon ajtajában még egy pár szót váltottam a gondozónővel, ő sapka-sál-hátizsák menetfelszerelésben idegeskedett az udvaron, alig várta, hogy induljunk.
A sarkon közölte, hogy BÖJGÁR, majd ezen röhögött a vonaton egészen hazáig. (Én meg rajta, mert imádom, amikor galádul csillognak a szemei.)
Később, már Budapesten, találkoztunk egy cimborával, akire gyakorlatilag rámászott (Juditka! Nem szabad! Nős ember! :-)))))), felvilágosította, hogy BOSZORKÁNYOS, majd szólongatni kezdte magát (JUCMUC), megkért, hogy segítsek neki a sálat rendesen a nyaka köré tekerni ("még mindig nem vagyok képes tisztességesen felvenni a sálamat" :-D
Hazafelé a villamoson vérbeli huligán módjára letarolt egy nénit, aki szeretett volna leülni (á, nem ciki), aztán végül csak megjöttünk, és most már itthon vagyunk.
Most pakol.

Judittal telefonálok

Hívom a lakóotthont, felveszi az egyik Éva néni, előkotorja nekem a húgomat, akit már hallok is a háttérből (Nem. Nem jövök. Nem akarok beszélni vele.)

- Nem akar beszélni veled.
- Aha, hallom. Légy szíves mondd meg neki, hogy arról szeretnék beszélni vele, hogy mikor hozom haza.

- Juditka, a nővéred arról akar beszélni veled, hogy mikor visz haza.

Éva néni kezéből egyszer csak valaki kitépi a telefont.

- Helló!
- Szia Jucuskám! Hogy vagy?
- Mikor mehetek haza?
- Pénteken.
- Korán gyere értem!
- Jó, korán megyek.
- Köszönjünk el!
- Még ne köszönjünk el, beszéljük meg, hogy melyik vonattal megyek.
- Délelőtt érjél ide légy szíves.
- Hű, az nem biztos, hogy sikerülni fog. De kora délután érek oda. Majd felhívlak, jó?
- Nem.
- De akkor hogy mondom meg, melyik vonattal megyek?
- Nem tudom.
- Marika nénit felhívhatom?
- Őt igen. Szia!

Hm. Miért érzem úgy, hogy egyszerű eszköz vagyok csak a tesóm számára, akit a hazajutás érdekében fel lehet használni, de beszélni nem kell vele, vagy ha mégis muszáj, akkor a legszükségesebbekre szorítkozunk? (Hazaviszel? Oké, szia!)
:-D

Kajatervezet decemberre

Hétfőn meg kedden volt kapros-krémsajtos csirkeragu rizzsel.
Ma lesz paprikás krumpli.
Holnap legyen mondjuk spenót, abból marad péntekre, mikor hazahozom a Juckost.
Szombaton Őhugisága le lesz passzolva a kedves bátyjának, nálam viszont finnyás vendég teszi tiszteletét, aki előreláthatólag mustáros-hagymás csirkecombot fog kapni, valamilyen krumplival.
Ha vasárnap (és hétfőn?) a nagyszülőkön élősködünk, akkor utána lehet egyszer paradicsomos-sajtos spagetti, aztán esély van még céklakrémlevesre, játszhat a sütőtökös rizottó, sőt beállhat a lekváros palacsinta is, és ha még mindig nincs karácsony, akkor a gombapörkölt nokedlival.

Ha már karácsony van, akkor valamilyen sorrendben hadba állítom az aszaltszilvás borlevest (Juditnak a bort fapofával letagadom), a mákos gubát, a székelykáposztát, visszatapsolom a szombati vega egybefasírtot, meg szerzek valami halat is, vagy pulykát. Vagy nem szerzek. Mézeskalács asszem, idén nem lesz (hurrá, leszoktam, eddig is tök fölösleges volt), helyette újabb adag milliomos süti, ha nagy jókedvem kerekedik, akkor mézes zserbó, meg ha a gyerek tör diót, akkor valami, amibe kell dió. Ha a gyerek nem tör diót, akkor csúnya bukta, de hogy én nem fogok, az is hótziher.

Ja, és párféle házilagos bonbon, reményeim szerint, hogy legyen mit ajándékozni.

Ha ezek után még mindig marad pénzem, akkor lehet, hogy eszünk karácsony után is.

Kedves Jézuska!

Tudod, hogy fanatikusan, elfogultan és megingathatatlanul imádom a családomat és a barátaimat, de ezúton szeretnélek megkérni egy egészen apró szívességre.
Tudod, néhányuknak van az a chip a fejükben, amitől folyton olyanokat mondanak, hogy:
- ezt nekem adod?
- ez tök jó, elvihetem?
- meghíztál?
- bocs, késni fogok, nem baj?
- nem baj, ha nem hozok semmit?
- hogy nézel ki?
- normális vagy?
- megcsinálod nekem...?
- vegyél nekem, hozzál nekem, mikor hozol, mikor jössz?
Na, AZT a chipet légyszi', cseréld ki az új verzióra, amitől majd olyanokat fognak mondani nekem, hogy:
- siettem, hogy minél előbb ideérjek
- jól nézel ki, csini vagy
- ezt neked hoztam, tetszik?
- de jó fej vagy!
Meg hasonlókat.
Köszi, Jézuska!

Mit gondol a családom az épelméjűségemről

Én: Voltam korizni!
Öcsém: Hülye vagy?

Vendégség, 2. rész

Délután fél kettő felé átjött a Csodahajú Lány, és segített kitakarítani (előtte megdicsért,hogy már majdnem rend van :-) és onnantól már jól haladtunk, aztán 5, 6, 7 és 8 óra felé is jöttek emberek, 8-an voltunk összesen.
Minden kaja jól sikerült, és majdnem minden el is fogyott.
Pár szeletke maradt a pitakenyérből.
Most meg mindjárt mehetek mosogatni, de hogy is mondjam, hát nincs túl nagy kedvem hozzá.
Maradt az erkélyen egy adag cheesecake, lehet, hogy majd abból merítek valami kis elszánást... Meg sürgősen főzök még egy kávét.

Vendégség, 1. rész

Még csak negyed tíz, de már félig levágtam a jobb kezemet, és vérfürdőt rendeztem a konyhában, hogy a .............. ................-t (természetesen a fűzfánfütyülő rézangyalára gondoltam, és egyáltalán nem az ősi mesterséget űző nőnemű felmenőjére)ennek a hülye ikeás konzervnyitónak, ami ilyen borotvaéles peremet csinál minden doboznak. Ja, meg nekem is muszáj szelektíven gyűjteni a konzervdobozokat, és szépen rendesen kimosni, mielőtt kihajítanám. A mikromilliméter pontosságú szemmértékemmel (mérnök apám forog a sírjában) úgy néztem, hogy a szivaccsal be fogok érni a konzervdoboz aljáig anélkül, hogy a széle felsértené a kezemet. Aha. Pont ott vágott el, ahol a kisujjam meg a gyűrűsujjam találkozik, tök jó móka. Lehet, hogy felveszem a szemüvegemet, eső után köpönyeg, de hátha a továbbiakban akkor majd látok is valamit.

Egyébként mostanra kész az esti vacsihoz az előétel (hummusz, hű, NAGYON jó lett, bár ehhez kellett a véráldozat) meg a desszert (sok kis pici adag cheesecake, üvegtálkákban, ez meg nagyon szép!!!!), előkészületeket tettem a welcome-drink alapanyagául készülő gyümölcspüréhez, és csakazértis felszeleteltem a makacsul ellenálló milliomos-szeletet. Ja, és reggel hétkor már azzal szívattam magam, hogy négybors-keveréket (fekete-, fehér- zöld-, és rózsabors) próbáltam összezúzni a minimozsaramban, hát nagyon vicces volt, máskor őröltet veszek.

Délelőttre még napirenden van néhány zöldség előpárolása, aztán porszívózás, romeltakarítás, meg ilyenek. Délután pedig a folytatásban szerepel egy tisztára vegetáriánus zöldségfasírt, néhány speckó zöldségköret, és legvégül a hús. Szűzpecsenye, remélem, most nem sütöm túl, és remélem, hogy nem lesz kevés. (De, az lesz.)

Korcsolyát venni szigorúan tilos

Legalábbis annyiért, amennyiért én láttam ma a Hervisben. Aztán mégis majdnem megvettem.

Megérett már a kukára a régi korim, viszont olvastam, hogy nyílt egy ideiglenes jégpálya a Városligetben (aha, csak azt nem olvastam, hogy az ideiglenes műjég kábé akkora, mint a nagyszobám), és ma délutáni program gyanánt előirányoztuk. Mivel tavaly is viszonylag sokat voltam kinn a műjégen - és közben erősen arra gondoltam, hogy a villám se szokott kétszer ugyanoda csapni, tehát statisztikailag talán nincs túl nagy esélye, hogy megint eltöröm valamimet - szóval úgy gondoltam, hogy ha idén is gyakran megyek, akkor nem kéne folyton kölcsönözni, hanem veszek új korcsolyát, behozza az árát pikkpakk.

Volt a Hervisben többféle kori, a legakciósabb, amit minden emberi számítás szerint még lelkiismeret-furdalás nélkül megvehettem volna, olyan kényelmetlen volt, hogy azonnal leszavaztam. A következőnek az árára már szívtam a fogam, és még mindig csak félig volt kényelmes - jó, tudom, tudom, egy korcsolya, az a legritkább esetben KÉNYELMES, nem az a dolga neki. Mindenesetre, ha már ott voltam, gondoltam, felpróbálok egy menőt is, amit viszont tényleg nem engedhetek meg magamnak. És... hát... jaj. Jó volt. Szép volt. A méretem volt. Kényelmes volt, már így a szárazföldön. Én meg kezdtem elveszíteni a józan eszemet, és tudtam, hogy még két perc, és meg fogom venni a korit úgy, hogy utána nem marad pénzem. Karácsony előtt ez ugye igazán praktikus.

Akkor felhívtam a Medvét. Mondtam neki, hogy Medve, baj van, meg akarok venni egy korcsolyát, légyszi, beszéljél le, de tényleg, mert különben megveszem, és akkor baj lesz. A Medve jól kikérdezett, hogy milyen az egyik kori, meg milyen a másik. Aztán belekötött mindenbe. Ez ezért nem jó, az azért nem jó, különben is, nem is ilyet akartam még tavaly, és megint tönkre fogom tenni, és ha csak vastag zoknival jó, akkor ne is vegyem meg, és ugyanúgy Kínában gyártják ezt is, és különben is tizenegyedike van, nem marad pénzem, a Judit is jön haza, Karácsony is lesz, és egyáltalán.

A lebeszélés olyannyira sikerült, hogy ott álltam duzzogva a Hervisben, négy bazinagy doboz között, hogy ez a dög Medve nem engedi, hogy egy rohadt korcsolyát vegyek magamnak, mekkora szemét. És én sírok, mert el vagyok keseredve, mert ez nem igazság, mindenki vehet korit, csak én nem. Ja, egyébként tényleg sírtam is egy kicsit.

Aztán mondta a Medve, hogy jól van, ne sírjak már, különben is ha jól emlékszik, én kértem meg, hogy beszéljen le, ő csak lebeszélt, de ha nem duzzogok, akkor majd elvisz a teszkóba vagy a madarasba, ahol pont ugyanolyan kínai korcsolyát vehetek majd magamnak sokkal olcsóbban, mert a múltkor látott négyezerért.

Végem van, elvesztem, jaj

Van az a kísértés, aminek az ember egy darabig összeszorított foggal ellenáll, és van, amikor inkább feladja minden ellenállását, hátradől, és élvezi. Még akkor is, ha amúgy nem az a kísértésbe eső típus.

Így én többnyire édességekkel vagyok. Elég ritkán, de olyankor nagyon. És válogatok. Karácsonykor ezért vagyok viszonylagos biztonságban, mert húzom az orrom a dióra, fintorgok a mákra. Az év többi részében vonogatom a vállam a krémesre, hátat fordítok az oroszkrémtortának, fújolok a piskótára.

De lett egy szerelmem Angliában, a caramel shortcakes, a fene tudja már, hogy miért vettük, azt se tudtuk, mi az, de olyan jól nézett ki, elosztottunk egyet, aztán végünk volt. Nemcsak nekem, a többieknek is. Híztam is aztán két hét alatt vagy hatszáz kilót, és az egyik főbűnös a karamellás süti volt. (A másik meg én, mert minek zabáltam annyit.)

Hinné az ember, hogy hát jó-jó, de Anglia azért elég messze van, és az, hogy évente egyszer-kétszer kaphatok ilyet, az még nem a világ vége.

Ja.

De én megtaláltam a receptjét...
És már dermed is egy adag kinn az erkélyen, én meg ötpercenként járok tapogatni, hogy vajon vághatok-e már egy kockát belőle. Remélem, nem lesz ugyanolyan finom, mint az eredeti, mert abból bajok származhatnak. (De igazából ez nem így van, mert azt szeretném, ha nagyon finom lenne!!!!!!!!)

Egyébként milliomos szeletnek hívják magyarul, és google is your friend... én ezt koppintottam le, de létezik még több változata is. Próbáljátok ki, ha meritek, de aztán ne engem emlegessetek, és anyám se tehet semmiről.

Nincs igazság

- Apu, nem igazság, hogy az én szakállam tiszta ősz, a tiéd meg olyan sötét, majdnem tiszta fekete - mondja az 55 éves nagybátyám a 88 éves nagyapámnak.

- És tudjátok, hogy ez miért érdekes? Mert fiatalkorában SZŐKE volt! - teszi hozzá a nagyanyám, némi nosztalgiával.

A megbízhatatlan nagymama

Azt állította, hogy csomagolt nekem szilvás gombócot.
Pedig nem is.
BARACKOSAT csomagolt :-)

Voltunk megint koncerten

Jól elmentünk Kispálra a Többiekkel. Többiek gyűjtőnév alatt értendő néhány darab doktorúr - mert mostanában finnyásan megválogatom, hogy egyáltalán kikkel mutatkozom :-) - és több darab barátnő illetve ismerős.

Volt nagy alapozás, mert a mexikói nászutasok egész komoly gasztronómiai bemutatóval készültek, ez jelentős részben folyékony halmazállapotú - és alkoholtartalmú - dolgokból állt, ennek köszönhetően egy idő múlva már nem tudtam kellőképpen koncentrálni a fényképes élménybeszámolóra, csak rinyáltam, hogy mennyünkmá', mennyünkmá'. Kisebb csoda, hogy ki nem vágtak, hogy jó, akkor mennyémá', de egyedül.

Azért persze csak odaértünk egyszer. Addigra mi már megrendeztük a saját Kispál-koncertünket, magyar-halandzsa keveréknyelven.

Ősz hajszálaimról és hajlott életkoromról újból teljesen megfeledkezve már megint a legnagyobb tömeg kellős közepén kötöttem ki, de most vittem magammal egy doktorurat, hogy legalább a jogi képviseletem meg legyen oldva, ha netán lerúgnák a fejemet, de hálisten kiderült, hogy nemcsak a szája jár, hanem átmeneti testőrként is meglepően jól használható, így végül aztán nem is rúgták le a fejemet, sőt ha emlékezetem nem csal, akkor most kivételesen nem is löktek fel.

A koncert pedig jó volt, és a végén azért sikerült megtalálnunk a Többieket is, akikkel az eredeti elképzelés szerint mind együtt szerettünk volna bulizni, de valaki mindig elveszett.

A történethez már csak annyit tennék hozzá, hogy éjszaka a Pecsából Kispestre hazamenni ocsmány egy dolog.

Kora reggeli zenei élmény

Van a Ferenciek terén a hegedülős ember, a héten mikulássapkában nyomja egyébként, ő volt a főszólam, a feltorreádort hegedülte.
Mellé az aluljáró közepén fülsiketőtően vinyogott egy olyan egyhelyben-rángatózós elemes kiskutya, de az árus kínálatában még szerepelt egy rénszarvasnak látszó tárgy, a hátán asszem mikulással, ütemesen lépdelt összevissza, és közben egy karácsonyi dallamot pittyegett.

Nem, nem álmodtam. Határozottan ébren voltam. Mindaz, amit leírtam, nem a képzeletem szüleménye volt félálomban, hanem a kegyetlen magyar valóság így decemberben.

Munkamegosztás

Der Medve átjött tegnap főzni. A közös főzésnek nálunk évekre visszanyúló, pontos, kidolgozott koreográfiája van. A következőképpen zajlik: megmosok mindent, amit meg kell mosni, meghámozok mindent, amit meg kell hámozni, felaprítok, lereszelek, előkészítek mindent, amit fel kell aprítani, le kell reszelni, elő kell készíteni. És akkor itt jön a Medve: két lépéssel odacammog, a nagy lapát mancsával megfog, és arrébb tesz, hogy ne legyek neki útban, aztán odaáll a tűzhely mellé, megfőzi a kaját, és learatja az összes babérokat. Én meg a sarokból pattogok, hogy persze, mert megint megvártad, míg elvégzem a piszkos munkát, az érdekes részét meg lenyúltad magadnak, így rinyálok műfelháborodva, mert ez a dolgom :-)

Hónap vége-e van?

Az van, (cenzúrázva).
Mit csinál ilyenkor, akinek véletlenül elköltődött a pénze a BodyShopban?
Kieszi a hűtőt, és konyhaszekrény-söprögetést rendez.
Ha netán a ti pénzetek is elköltődött a BodyShopban, akkor egyetek ti is:
- babérleveles krumplifőzeléket (kapjatok hozzá fasírtot a nagymamátoktól :-)
- almás sajtsalátát, hogy mégse kelljen kidobni a fonnyadt almát és határeset sajtot
- párolt mexikói zöldséget tonhalas öntettel
- lecsós virslit nokedlival (lecsó az üvegből, virsli meg nokedli a fagyasztóból)

Különösen elszántak palacsintát is süthetnek. Mint ahogy én is fogok. Lek-vár-ral. SÁR-GÁ-VAL!