Mostantól márpedig a Nemzeti Színházba többször nem megyek.
Felhasználtuk mind a 4 lehetőséget, azaz kétszer elmentünk ketten, egy nagyszínpados meg egy kisszínpados előadásra, Dani megnézte magának, amit meg akart, aztán legközelebb majd máshová váltunk bérletet.
Ajándékra nem illik finnyogni, meg a színházbérlet alapvetően tök jó ötlet volt, főleg Danitól, de fogtam a fejemet rendesen, hogy mér' nem máshová, erre közölte, hogy mert ő kíváncsi volt, és direkt oda akart. Alapvetően azért, mert a tesója, aki építész, nagyon lehordta az épületet, és ezt neki látnia kellett. Érdekes szempontok alapján dönt, na de nem baj.
A két darab közül (az egyik a Szentivánéji álom, a másik a Fodrásznő) az egyik nem tetszett, a másik igen, de az egészben a leglényegesebb úgyis az, hogy volt végre közös programunk, mert azt valamiért mindig olyan nehéz megszervezni, hogy ünnepszámba megy, amikor mégis. Ehhez képest meg az, hogy kettőből csak az egyik darab tetszett, szinte teljesen jelentéktelen kérdés :-)
Utolsó pillanatban
5 napja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése