"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A kellemes kereszthuzat meg-meglengeti a vadonatúj függönyt, a nap csíkokat varázsol rá, és talán még kis mediterrán hangulatot is ad a szobának. A fény beszűrődik, de belátni nem lehet, s a nyitott ablakon bepofátlankodó legyeket is távol tartja. Két órán át kerengtem az Ikeában, fél Dublinnal egyetemben (vasárnap volt, ilyenkor mindig tömve van), anyagokat tapogatva, szájszélet rágcsálva, mert ha valahol, ott aztán lecsap a emberre a bőség zavara. Fehéret? Kéket? Szürkét? Kanapéhoz passzoljon, vagy a szőnyeghez? Vagy a falhoz? Amit elvileg jövőre újrafestetünk? Dönteni kellene... S utána még jött az akasztók gondja: csiptetős, hurkos vagy akasztós? Vagy csak simán csúsztassam majd a függöny hátára szőtt lyukakba a karnist? Elég hosszú lesz, vagy túl hosszú? Húzni fogja magát a padlón, "sikkesen", vagy olyan elmért-forma lesz? Éppen csak leér? Mennyi az a 4 %, amennyit összemehet? Még jó, hogy egyedül mentem be, V. alighanem öt perc után otthagyott volna az Ikea közepén a k...

Mostanában ez a kedvenc sütireceptem. Ez bejött, nem hagyom kitúrni a többi közül. Ugyanis főnököm előszeretettel lövi le az ötleteimet, mondván, új tortáim túlságosan "elvágólagosak", "nettek", s ott ugye, a kissé rusztikus, házi a menő. Így kissé csalódottan haza is hoztam néhány tortaformát az Üzemből, mert csak feleslegesen hányódnak a többi között. Elég sűrűn úgy nézek ki reggelente, mint aki a fél konyhát költözteti, mert viszem be a saját cukormázaimat, kiszúróimat, néha magát az egész dekort is, mert van, amit képtelenség ott bent megcsinálni, a sűrű forgalmú konyhapultnál. Nincs bosszantóbb, mint amikor végzek egy szépen kinyújtott fehér mázzal, ráterítem a tortára, simára lapogatom, s akkor a vállam fölött átnyúl egy kéz egy még nedves bögrével, hogy a helyére akassza, patty, és ott a torta közepén egy csepp víz... amit nem olyan könnyű eltüntetni, még a rászórt, szétsimogatott porcukorral sem. Szólok elég sűrűn, hogy kedveseim, ne nyúlkáljatok felettem, ...