"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Mjus végén, és június elején a St. James kórházban átestem egy agyhullámokat vizsgáló kísérleten, és egy 2x25 perces MRI-n. Utóbbi egy írországi magyar doki kutatásához kellett, adatgyűjtés, megnéznek mindent, ami rávilágíthat, hogy mitől lesz az ember beteg. A kórház a Beaumont-hoz hasonlóan egy város a városban, jól jött a tolókocsi a hosszú folyosókon való kerengéshez.  E két vizsgálat miatt tolódott az utazásunk Angliába, és Magyarországra. De június 4.-én végre sikerült elindulnunk. Mantzi Meadhbh-re, vagyis Zajosanyukára lett bízva, s rohanás a komphoz. Amit életünkben először sikerült lekésnünk. Ha lett volna jegyünk, még felengedtek volna, de mivel nem volt, elhajtottak minket. Szerencsére volt egy másik hajó 3 órával később, aminek hűvös csendes szobájában nyugalomban ültük végig az átkelést Holyhead-be. Már ismerős volt a hely, többször kompoztunk erre. Miért Anglián keresztül mentünk? A direkt kompok árai eléggé megugrottak Franciaország felé, valamint foglalás nélkül, s...

Vasárnap koránkelés, hajnali autózás a reptérre, parkolás a long term car park-ban, ahol vagyonért mérik a helyet, aztán irány a reptér. Az Európa-szerte elkövetett kiber támadás miatt nem kellett feladni a kicsike csomagomat, vihettem magammal a gépre. Fájdalommentes repülés után megérkezés a fővárosba... Fura volt nekem Berlin, szétterülő, nagyon lapos, zöldövezetekkel, s működő tömegközlekedéssel. Választhattunk, milyen módon jussunk be a városba, ahol már javában futották a maratont, többek között Évi is, akinek drukkolni jöttünk.  Végül egy emeletes vonatra esett a választásunk, az indult leghamarabb. Egy kedves, utazási irodai alkalmazott magyarázta el, hogyan jutunk be vele a belvárosba, s hol szálljunk át a metróra.  Sántikálva másztam fel a felszínre, egyből a Brandenburgi kapunál, ott volt a finis. V. ömfeláldozóan húzogatta maga után a hátizsákjával súlyosbított kerekes kisbőröndömet, amire még Tokióban tettem szert, mert kellett az extra hely az összevásárolt cucco...

A február vége, március eleje nálunk ugye csupa évforduló. Szombaton volt, hogy 27 éve érkeztem, V. pedig 28 éve, ma, Szt. Patrik-napon. Nem mindegyiket ünnepeltem V.-vel az idén az adott napon, mert Bp.-en volt, papáját látogatni. Így Trish-sel mentem el koccintani magunkra, házasságunkra, állampolgárságunkra. 5 éve, éppen a pandémia berobbanása előtt lettünk azok. Micsoda öt év telt el azóta... Az állampolgárság azonban nem azt jelenti, hogy szombaton nem viseltem kokárdát.  Ezzel kapcsolatban... érdekes állapot állt elő. Szülőhazám vezetője Putyinhoz dörgölődzik, lepoloskázza mindazokat, akik megkérdőjelezik a módszereit, míg választott hazám egyik lábáról a másikra áll, toporog, s nem tudja, mit csináljon, és hogyan, most, hogy Európa országai többet akarnak költeni Ukrajna védelmére is, s középső ujjat mutatnak a Felonnak. A köztársaság elvileg neutrális , de ezt érdekesen értelmezi, úgyhogy hivatalos megnyilvánulásokkor magát inkább el nem kötelezettnek tartja. Védelmét illet...

A fürdőszoba felől egy ingerült, sarokba szorított darázs sokszorosára felhangosított dönögése hangzik, mert egy Ilidio nevű, impresszív méretű szakállal rendelkező szakember éppen most újítja fel a fúgát, s ez jelentős zajjal jár. Facebook-on jött fel a hirdetés, fűgafelújítást és alapos tisztítást hirdettek, s amikor a cégre kerestem, csupa jó feedback jött fel. Az érdeklődő emailre öt percen belül jött a válasz, majd az árajánlat. Tekintve, hogy a fúga több mint húsz éves, és javító szándékom ellenére is pocsékul néz ki, s a rendszeres hipózás alaposan megviselte, ideje volt rászabadítani egy hozzáértőt. Így került ma reggel Ilidio a fürdőbe, ahol most valami hangos eszközzel és egy porszívóval megtámogatva régi fúgát irt.  Korai kelés, korai zuhanyozás várt ma ránk a tegnapi remekül sikerült vidéki kirándulás után. Érdekes és nagy várakozással várt két hét következik, amit majd a higiénikus néni látogatása és egy szállítással egybekötött tortarendelés zár. Talán az elmúlt hónap...

Máskor ilyenkor úton szoktunk lenni Magyarországra, vagy már ott is voltunk. Jönnek fel a képek a Facebook-on az egy évvel ezelőtti, vagy két-, három-, több évvel ezelőtti utakról. Szavam nem lehet, nagyon sok szép helyen jártunk. A múltkor az autós csoportban feljött a kérdés, hogy melyik volt életünk legjobb autós túrája, s nem tudtam választani. Mire eldöntöttem az egyikről, hogy az volt a legjobb, előjöttek az emlékek a másikról, ami szintén nagyon jó volt... Döntse el az ember, melyik a kedvenc gyereke... Inkább kedvenc pillanataim vannak, vagy emlékfoszlányok. Ilyenkor tudok elveszni a régi fotók sűrűjűben, lehet nosztalgiázni felettük. Íme, pár a kedvesek közül: Giro-n, öcsémmel. "Ott a Mami háza!" mutatom Sopron erdői felett. S igazából nem vagyok ennyire kövér, ezt szükségesnek tartom megjegyezni, hanem volt rajtam számos réteg, valamint a szél is felfújta a rajtunk lévő holmikat. A híres sakura anpan a Kimuraya pékség kávézójában. Lassan ennek megsüté...

Elvileg ma lesz a hét legmelegebb napja, húsz fokot ígérnek, de még csak most kezd kibújni a nap, illetve csak szeretne, mert a tenger felől jövő hűvös köd egyre csak próbálja elnyelni a telepet. Azért megpróbálok kint teregetni. Hétvégére pedig megint esőt mond, mikor máskor, ha nem szabadnapokra romlik el az idő?! A sok esőnek is köszönhető talán, hogy mint a bolondok, nőnek a retkeim, egyhetesen már centis levélkéjük van! A paradicsomok is el vannak ültetve, kettő itt a kertben fólia alá, kettő szabad ég alatt, meglátjuk, melyikük marad meg. Kávéért kiáltó fejfájáskezdeményem van, és egy hosszú listám a mai teendőkről. Tegnap sokáig fent voltam, este a telepi hölgyekkel volt megbeszélés, a Street Feast-ről. Hihetetlen, de a lakóknak kiküldött kör-emailre ketten válaszoltak, abból az egyik én voltam... Tőlem csak a sütiket, traybake-eket kérték, mondván, "nagyon" számítanak rám. Mintha hájjal kenegettek volna... V. összevont szemöldökkel morogta, amikor hallotta a viss...

... de még minden kicsit zavaros. Mármint az érzések. (A testünket lassacskán szoktatjuk vissza az ír órához, lassan és puhány módra: hiába próbáltunk erősek lenni, délután úgy elaludtunk pár órára, hogy na. S most aludni kellene már, de még korántsem vagyok álmos. Nehéz lesz a kelés kedden!) Le voltunk nyűgözve barátaink szeretetteljes fogadtatásától, életstílusaik, irigylésre méltó házaik láttán - igen, bevallom, irigykedtem. Jó volt látni, hogy révbe értek, megállapodtak. Egyikük kamrája akkora, mint a konyhám. (Félreértés ne essék, dolgoznak is érte keményen, nem adják ott sem ingyért a jót, de az ár-érték arány az írekéhez képest valahogy elfogadhatóbban alakul.) Amerikában tényleg minden nagyobb, főleg a kajaadagok, a választék néha pánikba ejtett, s egyszerűen nem éreztem jól magam a boltban. S lehet hasonlítgatni, hogy itt minden mennyivel drágább, szervezettlenebb, szemetesebb, stb., mint ott , de azért megörültem nagyon, amikor megláttam az ír partokat a gépről - s az örömr...

pedig az, hogy az uram Tokióba utazik egy hétre január elején. Üzleti út, nem szórakozás, sajnos. Ha az lenne, mennék vele! Már most irigykedem, de munka miatt nem tarthatok vele sehogysem. S ha mehetnék is, annak sem lenne sok értelme, mert én vele akarnám élvezni a dolgokat, nem egyedül. Majd küld sok képet, s szösszenet-írásokat. Amióta kiderült, hogy megy, Japánban, Tokióban élő magyarok blogjait keresgélem-böngészem, etikett- és egyéb kulturális kérdésekben merülök el (évekkel ezelőtt kiváncsiságból beszerzett kulturális szótár segítségével), útikönyvet lapozgatunk - hátha belefér az idejébe egy kis városnézés-szerű... S blogkeresgélés közben felfedeztem egy illetőt, akinek bő tíz éve fordítottam, s aki, jé, megint Japánban él... Amikor dolgozni kezdtem neki, éppen hazatért onnan. Kicsi a világ...! Az uram helyett is izgulok. Többedmagával megy, eltévedni nem fognak. Tényleg annyira fontos a protokoll? Milyen a közlekedés? Zajos, sűrű városnak írja le Tokiót mindenki, akivel eddig...

Mert a nagy nap az ma van! Mentünk haza meglepetésnek, és ettünk együtt családi körben szombaton (megjegyzem, felelőtlen blogolásommal sikerült lebuktatnom magunkat, mert az uram nem árulta el, hogy titok...). Kaptam kocsonyát, halászlevet, szaloncukrot, és még sorolhatnám. S könyveket is vettünk, és felnőttként ültünk nagy asztalnál, jobbra és balra is beszélve, jusson mindenkinek pár mondat - ahogy egy ilyen nagyasztalos ünnephez illik. Sok érdekesség kiderült a beszédek alatt, de azokat fedje a diszkréció leple :-) S ma reggel pedig mélyvíz. Túléltem, jobbára időben sikerült is mindent megcsinálnom, de van még mit tanulni. Pl. az a szó, hogy "nem", törlendő a szótárból. Ha a vevő sütit akar, legyen. Ha nincs, akkor lehozzuk neki a csillagokat az égből. Lehetőleg félórán belül. Találtam ingyenes parkolóhelyet, így már nem kell folyton azon aggódni, van-e elég apróm reggel a gép megtömésére, haha (mert a dög parkolóautomata nem ad vissza). A LUAS-megállóhoz vezető séta oda-v...