Bejegyzések

Inistioge címkéjű bejegyzések megjelenítése

"All work and no play

Kép
... makes Jack a dull boy." - tanultam még anno Londonban, bébiszittyó koromban. V. tavaly kapott a kollégáitól egy bónt a születésnapjára, amit szállodai tartózkodásra lehetett beváltani, így, hogy le ne járjon, lefoglaltunk egy egyestés tartózkodást egy szállóban. Nem nagyon lehetett válogatni, a legtöbb kinézett helyen nem volt hétvégén hely, így V. addig keresgélt, míg megállapodtunk Cahir egyetlen hotelénél .  Miért éppen ott? Cahir-től (ejtsd: Kehr) nem messze van a Swiss Cottage nevű aranyos kis ál-paraszti házikó, s oda egy folyóparti sétaút vezet, 2 km-es, tehát nem egy kimerítő távolság. Amióta egyszer ott voltunk, s egy vörösbegy némi gyanakodó szemlélődés után megcsípte a kisujjamat, amit kukacként mozgattam előtte, azóta visszavágyom: vagyis egészen pontosan az volt az álmom, hogy végigsétálunk a sétányon a folyó mentén. Vagy a másik, hogy V. horgászik, én pedig kötögetek mellette. Nyugdíjas korunkban. Ez  utóbbira még várni kell, de most meglesz a séta! ...

Inistioge

Hosszú hétvége, Bank Holiday, már akinek, mert V-nek elvileg ma is munka lenne, de végül úgy döntött, inkább itthonról dolgozik... Legalább élvezheti a később elkészülő baszk sajttorta sülése közbeni illatokat... A szombati piac után (ahol három! veknim megmaradt) ment a lazulás, aztán vasárnapra bennem volt a mehetnék, mert a Vintage Car Club Inistioge -ba szervezett összejövetelt. A falucskában pár éve voltunk már, akkor is autós találkozón, ahol büszkén bemutattam újonnan szerzett tudományomat, és fánkokkal rukkoltam ki. Amiből - emlékeim szerint - néhány barátságtalan, mosolytalan lengyel résztvevő és pár ír evett, köszönöm nélkül, fele fogyott az adagnak, nagyon csalódott voltam... Ellenben nagyon megfogott a falucska szépsége, a közeli Nore folyó partja, a rajta átívelő híd, a mellette lévő ápolt park, a kicsi, alacsony mennyezetű házak... Nyugis, csendes, ápolt helynek tűnt. Főleg arról ismert, hogy itt forgattak egy híres ír filmet, számos, ma már igencsak ismert nevű ír é...