"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Olvasgattam ma a késői kelés és a második kávé után Dzsuszti blogját , s muszáj volt mosolyognom. Először azért, mert a posztjában említett Darina Allen-féle szakácskönyv nekem is alapműként itt van a polcon - az első ír szakácskönyvem volt. Olyan érdekességeket tanultam meg belőle, mint hogy hogyan kell rákot pucolni, csirkét bontani és kenyeret dagasztani. Botond felesége tagja volt az itteni könyvklubnak, és - ha jól emlékszem - ez volt az egyik kötelezően megvásárolandó kötet, de nem tetszett neki, én pedig átvettem... Hasznos könyv, csak bosszantó módon sok az elütés benne. Az újabb kiadástól az ára tart vissza, ellenben mikor Myles, a kávézó szakácsa megnősült, megvettem nekik nászajándékba. Pechemre, nylonba volt csomagolva a könyv, nem tudtam kinyitni, de azt láthattam, hogy az új kiadás Allen-ék cookery school-jában végzettek mindegy 1000 receptjével bővült. A második mosoly tárgya Dzsuszti beszámolója volt, miszerint citromkrémes szeletet sütött párja, Attila születésnapjára....

Volt nagybejelentés , már érett egy ideje. A recesszió elérte a Gyárat is - el fognak küldeni (világszerte) 5000 embert. Ebből Dublinra 17 ember jutott. V. munkahelye egyelőre biztos. Örvendezzünk! Az uram nem egészen elégedett a dolgok menetével, mert 1500 embert bocsátottak el azonnal világszerte, teljesítményüktől függetlenül, és 3500-at fognak 18 hónapon belül. Ez a cég bevételeihez képest nevetségesen minimális megtakarítást jelent. 18 hónapon keresztül senki sem azzal fog törődni, hogy dolgozzon, hanem lesz seggnyalás, hátbadöfögetés, a saját pozíciók megerősítése. Kezdődik a cut-back, nem lesz fizetésemelés, az utazásokat is megritkították - így nem fog menni február végén az ámerikaiakhoz, s nem fogja megnézni személyesen Emma Rose-t, aki 16-án, ahogy az meg volt írva, megérkezett Zitáékhoz, harmadik csemeteként. Mama és csemetéje egészségesek. *** Az uram mondta, nem kellene hetente kétszer szállítanom, amikor a keddi rendelés alig 30 eurót ér... Nem annyi profitot hoz, annyit...

Két napig nem csináltunk mást, csak aludtunk, ettünk,olvastunk, tévéztünk, aludtunk és ettünk megint. A kissé oroszlánszagúvá vált hálószobát majd nagyon alaposan át kell szellőztetni, mert a gondosan kipusztított penészfoltok félelmetes gyorsasággal tűntek fel megint az egyik sarokban. Nem tudom, miért, de reggelente csöpögősen nedves a kerti ajtó, belülről, ugyanakkor a szellőzőket nem tudjuk éjjelre nyitva hagyni, mert megfázunk. A nappaliban még istenes a helyzet, dolgozik a párátlanító, lyuk is van a falon (szellőzőnek álcázva), de ott is penészesedik némelyik ablak kerete, sűrűn kell tisztogatni. Hiába, az ír építészet csodája. (Apropó, az építészetről jut eszembe, közvetve, hogy az uram múltkor azt mondta, ha majd a "magunkéban" leszünk - whatever that means - lehet macskám. Colin. Ahhoz képest, hogy a múltkor még egy ilyen felvetésre a "Nem! Nem! Soha!" kiáltással válaszolt, ez nagy előrelépésnek tekinthető. Úgyhogy vénségemre - mert előbb nem látok esélyt a...

Ez ugyan távolról sem egy gasztroblog, bár akadnak itt-ott receptek, de mostanság az áltam olvasott blogokon feltűntek olyan, hosszas fogalmazáshoz kedvet csináló írások, mint "Kedvenc szakácskönyveim", valamint a "Mióta főzök és miért" kérdésköre... Jöjjenek az én gondolataim. Ha unalmas, lehet az utolsó bekezdésekhez ugrani, ahol az állatállományunk megszaporodásáról számolok be. 31 éves koromban kezdtem el főzni tanulni. Férjhez mentem, s az uram, már nem emlékszem, mikor, milyen körülmények között, de kijelentette, hogy esténként meleg ételt szeretne. Nem emlékszem, hgy pánikoltam-e, de valószínűleg igen. Emlékszem még egyik első, közös bevásárlásunkra, a stillorgan-i Tesco-ban, ahol céltalanul bolyongtam, s próbáltam azokra a képekre támaszkodni, amelyek néha a fejemben elővillantak. Azok a képek, amelyeket az anyám által nászajándékként nekem ajándékozott könyvben láttam: ételek, amiket esetleg el tudnék készíteni. Álltam a boltban, a férjem kezében kosár, abb...

Köszönöm, Laci, a leveledet. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy írok egy szösszenetet a hírességekről, hogy miért rajonganak Írországért, miért szeretnek itt "hétvégi" házat venni, urambocsá, végleg ide költözni. De először két weboldal. Az egyik szakmába vág (az enyémbe), csúnya, ízléstelen torták vannak rajta. Muszáj volt alaposan végiglapozgatni: http://cakewrecks.blogspot.com/ A másik, hogy egy bizonyos nyaraló írt egy kurta beszámolót az Írországban töltött napjairól, de valahogy úgy érzem, ez nem az a beszámoló, amit szívesen felraknék a másoktól kapottak közé a turistás weboldalunkra. Idebiggyesztek inkább egy linket, ha valakit érdekel: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/blog/view/id_62206/full_1/ . S nagyon kiváncsi volnék, hogy valójában tényleg annyira örültek annak az összefutásnak a magyar fiatalok, elvégre ez volt az az ember, aki - mint egy sértődött ovis -, odavágta a hazájuk szemébe, hogy "el lehet menni" -, és ők ezek szerint el is jötte...

Ugye, az már valahol perverzitás, hogy az ember a saját férjével Messengerezik, úgy, hogy egyikük a nappaliban, a másikuk pedig a dolgozószobában ül a gép előtt? Modern idők... Köszönöm a kedves versikét a blogodon, jól szórakoztam. Nehogy azt hidd, hogy néhány évi lelkes sütés után mindig minden sikerül. Főleg nem egy olyan botcsinálta "cukrász"-nak, amilyen én vagyok. Mesélhetnék Neked arról - a régi blogon is megörökített - Fekete-erdei tortáról, amelyiknek a tésztája egyszerűen szétesett sütés után, s amelyet össze-vissza kaszaboltam egy nagy késsel, dühömben, mondván, ha már lúd, legyen kövér. V. ette meg a romokat. Ráadásul megrendelésre készült, időre, nagyon stresszeltem, amikor újra nekiálltam megsütni az alapot. Márpedig stresszelve sütni nem az igazi! Nekem a sütés/főzés általában kikapcsolódást jelent, pihentet, megnyugtat, kivéve, amikor az eszközök nem akarnak engedelmeskedni a kezemnek, s mondjuk, a frissen vágott hagymakarikák a földön kötnek ki. Vagy itt ez...