"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Sopronba visszamentünk pár nap erejéig, egyrészt elbúcsúzni apámtól, aki naivan és tudatlanul jobbulást kívánt (eh), másrészt találkozni könyvesboltos barátnémmal, akinek sok kérdése volt,  harmadrészt repülni szerettem volna még öcsémmel, ezúttal a saját gyrokopterén. A beszélgetés a bolt előtti teraszon folyt, ahol fa árnyékolta padon ülhettem, lábam feltéve, enyhe szellő fújt, körülöttünk virágok, könyvek... Olyan szép hely az, emberek jöttek-mentek, néha vásárlók is, idill volt és nyugalom, szőlőlugas. Csak meg-megránduló izmaim és beszélgetésünk témája emlékeztetett rá, hogy nem vagyok egészséges. Beszélgettünk a sztatinról, a különböző növényi cseppekről, amiket később be is szereztem, mert jobb lenne, ha a sztatint feladhatná V. Megoszlanak a vélemények erről a koleszterincsökkentőről, s a mellékhatások miatt inkább letettem, most, hogy visszatértem a rendes szintre. V.-nek azonban még ez probléma. Állítólag nem tesz jót a májnak és az izmoknak, s az én izmaimnak most nem te...

Körülöttem a náthához szükséges összes kellék: tea, víz, mentolos kence, százas (ja nem, kilencvenes) papírzsebkendő, tengeri sós orröblítő - új felfedezés, s azt kell mondjam, jobban működik, mint az orrcsepp, aminek a javasoltnál tovább való használata (mint megtudtam), ártalmas lehet. Ettől függetlenül majd este bevetem, mert két egymás utáni álmatlan, vagy minimális alvással tölött éjszaka után szeretnék végre rendesen aludni. Kétszer láttam a rózsaujjú hajnalt, harmadszor már nem vagyok kiváncsi rá.  S nem ússza meg, V. is kaparós torkot jelentett tegnap, meg is mutattam neki, merre találja az orröblítőt. Holnap véget ér a hosszas budapesti tartózkodás, megyünk vissza Sopronba pár napra, aztán irány az Alpok. Feladtam a barcelonai vizit tervét, a hőmérsékletek elijesztenek, 25 fok felett én már nyafogok, és utálom magam az izzadásért. Volt, hogy úgy álltam fel egy műanyag székről az egyik őrült hőség napján, hogy folt volt a ruhámon, mintha magam alá pisiltem volna. ...

Mjus végén, és június elején a St. James kórházban átestem egy agyhullámokat vizsgáló kísérleten, és egy 2x25 perces MRI-n. Utóbbi egy írországi magyar doki kutatásához kellett, adatgyűjtés, megnéznek mindent, ami rávilágíthat, hogy mitől lesz az ember beteg. A kórház a Beaumont-hoz hasonlóan egy város a városban, jól jött a tolókocsi a hosszú folyosókon való kerengéshez.  E két vizsgálat miatt tolódott az utazásunk Angliába, és Magyarországra. De június 4.-én végre sikerült elindulnunk. Mantzi Meadhbh-re, vagyis Zajosanyukára lett bízva, s rohanás a komphoz. Amit életünkben először sikerült lekésnünk. Ha lett volna jegyünk, még felengedtek volna, de mivel nem volt, elhajtottak minket. Szerencsére volt egy másik hajó 3 órával később, aminek hűvös csendes szobájában nyugalomban ültük végig az átkelést Holyhead-be. Már ismerős volt a hely, többször kompoztunk erre. Miért Anglián keresztül mentünk? A direkt kompok árai eléggé megugrottak Franciaország felé, valamint foglalás nélkül, s...

Rájöttem, hogy rendes beszámolót sosem fogok már írni a sabbatical-ról, pedig volt érdeklődés iránta. Aztán eszembe jutott, hogy leveszek egy-egy hűtőmágnest a hűtőről, s ami eszembe jut a kapcsán, azt leírom az utazásunkról. Hogy még zavarosabb legyen, nem utazási sorrendben, hanem ahogy elkap az ihlet. A nagy amerikai autós túrát a Washington-Idaho-Montana-Wyoming-Idaho-Oregon-Kalifornia-Oregon-Washington államok útvonalán terveztük. Nemzeti parkokat akartunk megnézni, kedvenc pékem piacát meglátogatni, s autózni a véget nem érő utakon, látványos tájakon. Az út első napján Seattle-ből Idaho-ba igen későn érkeztünk meg, ugyanis V. vendéglátónknál, Petiéknél felejtette az összes fontos papírját tartalmazó, hasitasi névre hallgató táskáját, így kissé vissza kellett autóznunk. Egészen addig, amíg rendkívül önfeláldozóan elénk siető barátunkkal nem találkoztunk egy Cle Elum nevű kisváros parkolójában. Ennek köszönhetően háromszor volt szerencsénk Vintage településnél a Columbia folyóhoz, ...

Mint ahogy már írtam, a 6.-ig tartó héten sok helyen megemelik az árakat, mármint hotelekben s egyes látványosságoknál. Így aztán a budget hotelunk sem volt annyira budget, de nem is volt kiugróan vészes, különösen az ír árakhoz képest. Roppant előnye volt a központi fekvés, lassúságomra tekintettel olyat néztem, ami metróhoz közel van. A szintén közeli Városháza terén sok busz megáll, úgyhogy a hotelt csak javasolni tudom. DE . Nagyon-nagy de. A falak papírból és lepkenyálból vannak összeragasztva, mindent hallani, ami a szomszédban történik, s minket is hallanak. Füldugó és kötélidegzet kötelező az itt tartózkodáshoz, alváshoz. A fürdőszoba kicsi, legalábbis a miénk az volt, vízforraló, mini hűtőszekrény nincs, a tv némelyik csatornája nem akart működni, a légkondi működése kiismerhetetlen, ellenben az utcára néző ablakok tökéletesen hangszigeteltek. Az ágy és a középkemény párnák beváltak. Csomagot ott lehet hagyni megőrzésre kicsekkelés után, ha későn indul a gép. Fogalmam sincs,...

Az utat már terveztük egy ideje. Évek óta vicceltünk azzal, hogy majd elmegyünk nyugdíjasnak Valenciába. Még sosem jártunk ott, de a zsebbarátibb árak, a jó egészségügy vonzónak tűnik még most is. A nyári hőség nem annyira, de talán a tengerparton kibírhatóbb az is. Lassan már vicc lett belőle, hogy majd ott öregszünk meg, de még egyszer sem voltunk a városban... Poén volt, amit lehetett mondogatni az öregkori terveink után érdeklődő barátainknak. Aztán végre lett közvetlen járat is Valenciába, nem kellett volna vonatozni. Mivel a karácsonyt szerettem volna idehaza tölteni, illetve V.-nek végül mégiscsak ügyelnie kellett két ünnep között, január elején utaztunk csak. Megint belenyúltunk, ugyanis itt ez az igazán sűrű időszak, hiszen ők Háromkirályok napján, 6-án ünneplik a karácsonyt. Így a legtöbb múzeum, bolt, étterem zárva volt aznap, s drágább volt a belépő az akváriumba. Cserébe roppant ügyesen (a fenét, véletlenül) sikerült olyan szállást foglalnom, amelynek tetőteraszáról a köze...

Igen, élek, élünk, megvagyunk, csak zajlik, a napok gyorsan múlnak... A szokásos, mondhatni. A beszámoló a szabadságról is késik. Nézzük, mik a matters arising az utolsó bejegyzésem óta: A madarak megritkultak a kertben, vagyis inkább ritkábban jönnek, mert az etetést szüneteltettem egy kicsit. S ugye, még itt az elvadult kert mellettünk, az izgalmasabb. (Bár vannak jelei, hogy az építkezés meg fog kezdődni, de főleg a telek utca felőli végén, tőlünk messze folynak munkák.) Most, hogy a napok melegebbek (!), s gondosabban töltöm fel a fürdetőt, újra van nagyobb élet. A vörösbegyfiókák most már tényleg vörös beggyel büszkélkedhetnek. Egyre többször látok egy ökörszemet a virágok közt kutatni. De ami meglepett egy kissé, hogy így, augusztus közepén a cinkék néha már őszies hangon énekelnek. Ami ellen semmi kifogásom, a ködöcskés, hűvösebb reggeleket jobban szeretem. Még akkor is, ha a sétához jobban fel kell öltözni, de nem bánom, ha sötétebb van odakint. Manci él és virul, rendszerese...

... s most sem tudom, mennyit írjak a kórházi dolgokról, s mennyit arról a néhány napról, amely igazán nyaralásnak volt nevezhető. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találtunk időt az öregek otthona intézése közben a barátokkal való vacsorákra, kvíz-estekre, új helyek felfedezésére, de a kettő úgy egybemosódik, hogy valamiféle vegyes íz van a számban, amikor a nyaralásról kérdeznek. Nem mondom válaszul, hogy oh, it was fantastic, hanem csak annyit mondok, it went well, thank you. De az biztos, hogy a XII. kerület és a Pilisvörösvár közti utat becsukott szemmel is meg tudnám tenni. Ami igazából a lényeg, hogy apósom biztonságban, kényelemben élhet, és gondos ápolást kap. Rekordidő alatt sikerült elintézni az elhelyezését. Ez volt a legfontosabb a nyaralás alatt. Rengeteget autóztunk... Sikerült eljutni Kolozsvárra, szétszórni anyósom hamvait, s ennek során nyilvánvaló volt, hogy Románia jobban teljesít. Remek, sima utak, ápolt kertek, zsongó Kolozsvár és sok román zászló fogadja Erdély...

 ... amíg elindul a komp, s természetesen most sem sikerül az utolsó napok izgalmát elkerülni. Kötelező körök, rendelések, adóügyek, papírmunka, takarítás, szívünknek kedves növények stratégia elhelyezése a kertben, hogy a bedobott-rúgott labdák ne sértsék meg őket, de azért napot és esőt is kapjanak, mert mégsem várhatom el Trishtől, hogy még a kertet is öntözze. A gyerekek figyelmeztetése, hogy most aztán TÉNYLEG nem lesz, aki öt percen belül kirúgja nekik a labdát, mert Trish csak hetente egyszer fog jönni, s akkor sem feladata, hogy labdákat rugdosson, ez csakis a kedvén ésa jóindulatán múlik. Pakolás, hűtőszekrény, mit együnk, hogy a hűtő is ürüljön, s mi is jóllakjunk...  Az lenne az igazi szabadság, megragadni a kocsikulcsot, s menni, hátranézés és kislista ellenőrzése nélkül. Foglalás, kötelező körök nélkül, ezt tényleg csak igazán kötöttségek nélkül élő ember tudja megcsinálni, vagy valaki, akinek ott a személyzete, hogy aggódjon helyette. Kocsikulcs, pár alsónemű egy...

Mostanában néha csak úgy szorongat az írhatnék, de mire leülnék a laptop elé, elmegy az ihlet. Pl. sokszor eszembe jut az amerikai autós túra, a Washington / Oregon / Kalifornia államok és vissza... A rengeteg élmény, ugye, a kaliforniai tűzeset kapcsán is, plusz mert egészen futólag eljátszottam a gondolattal, hogy meg kellene tanulni lovagolni. Ez a vágyam tíz egész percig tartott, hiába bizonygatta a weboldal, hogy ötven plusz évesen is el lehet kezdeni a lovaglást, a leesés gondolata eléggé elbátortalanított.  Jellemző, hogy nem az jutott eszembe, milyen remek is lesz kettesben baktatni a lóval az ír tájban, hanem az, hogy leesek, s hátralévő napjaimat fejtől lefelé bénán töltöm egy betegágyban. Egyik szomszédunk, ha teheti és éppen nincs pandémia, évente egyszer Montanába jár lovagolni egy ranchra, ő sem mai csirke már, majd meg is kérdezem majd, hogyan ment ez. De nem fogok lóra ülni, az biztos. Megmaradnak a csendes emlékeim, pl. amikor bevezethettem egy lovat az istállóba, ...

Borongós, esős volt az első piaci nap, amihez zombiként keltem. Mindenkinek hiányoztam, mindenki jól van, egy tag került közben öregek otthonába egy váratlan súlyos betegség után, átvehetem a habkarika-gyártást tőle, mert az pedig kellene a pultokra. Munka, munka, munka. S egy bejelentkezés egy egyéves születésnapi tortájára, amire nagyot nyelve mondtam igent. Hét közben már meglett az első mézes házra a rendelés, Karácsonyra, ki is raktam a hirdetést a FB-ra, jó lenne alaposan előre tervezni. Jövögetnek a rendelések, kisebbek-nagyobbak, így semmi extrát nem vállaltam az elkövetkező hónapokra. S megrendeltem, Eddie-t , eddigi legnagyobb befektetésemet. Kicsit gyomorszorulva, izgatottan... Kipróbálhattam végre a pizzavasaimat, kenyérre. Az első próbálkozáshoz a kovász még nem volt elég fickós. Ehető, de elég amatőr kenyér lett belőle. A másodiknál rendkívül bőkezűen bántam a gőzzel, s besuvasztottam gyors egymásutánban 4 veknit a lapokra, kettőt-kettőt. Előtte mértem a vaslap hőjét, 40 ...

Tegnap hazaértünk az egyhónapos utazás után. Rengeteg ciklámen várt virágozva a hátsó kertben, kövér erdei galambok ringatóztak a visszavágott fa még meglévő bogyóit csipegetve, súlyos testük alatt meghajoltak az ágak. A frászt hozták rám, ahogy nagy nekirugaszkodással felrepültek az ajtónyitáskor. Minden edény tele vízzel, a klemátisz átvette az uralmat a kert felett, s úgy befonta a fenyő ágait, hogy az meghajol, s mind egy zöld ernyő, borul a terasz egy része fölé. Kipakolás, szennyeselosztás, levelek átnézése, a szokásos menet. Minden rendben volt a ház körül, egyedül a kis tölgyfa csemetémet kopaszította le teljesen a lisztharmat. Hoztam burgenlandi kirándulásról makkokat, megpróbálom újra a csíráztatást, ezt pedig visszavágom, hátha magához tér. Az ajtó előtt halomba fújt levelek, de azért még alig színesednek a fák, minden szép zöld, s Kamilla ültette ágyásban csodásak a virágok, csak a gyermekláncfűből lett több. A közösségi kiskert megvan, bár almát nem láttam a fákon, majd al...