"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Mostanában néha csak úgy szorongat az írhatnék, de mire leülnék a laptop elé, elmegy az ihlet. Pl. sokszor eszembe jut az amerikai autós túra, a Washington / Oregon / Kalifornia államok és vissza... A rengeteg élmény, ugye, a kaliforniai tűzeset kapcsán is, plusz mert egészen futólag eljátszottam a gondolattal, hogy meg kellene tanulni lovagolni. Ez a vágyam tíz egész percig tartott, hiába bizonygatta a weboldal, hogy ötven plusz évesen is el lehet kezdeni a lovaglást, a leesés gondolata eléggé elbátortalanított.  Jellemző, hogy nem az jutott eszembe, milyen remek is lesz kettesben baktatni a lóval az ír tájban, hanem az, hogy leesek, s hátralévő napjaimat fejtől lefelé bénán töltöm egy betegágyban. Egyik szomszédunk, ha teheti és éppen nincs pandémia, évente egyszer Montanába jár lovagolni egy ranchra, ő sem mai csirke már, majd meg is kérdezem majd, hogyan ment ez. De nem fogok lóra ülni, az biztos. Megmaradnak a csendes emlékeim, pl. amikor bevezethettem egy lovat az istállóba, ...

Nem állítom, hogy a januárt úgy kezdtem, mint egy boldogan ugráló kiskutya, tele energiával és tervvel. Terv volt, lendület nem volt. Nehezen lendültem neki a munkának. Sütis stb. tervek azok voltak, vannak, de - rám jellemző módon - kipróbálásukat, megvalósításukat az utolsó pillanatra halasztottam, péntekre, amikor amúgy is sok a sütnivaló. Vagyis nem fogtam semmi újba. Nem változtam/változtattam semmit, semmin, hiába ugrott az évszám, hiába szimpatikus ez a két kettes egymás mellett. Attól, hogy Szilveszterkor valami sokadszor látott film közben (Harry and Sally, naná), éjfélkor kimerevítve a képernyő képét, mondhatni köptetővel és geneverrel koccintottunk (mert kár lett volna csak a kedvemért kinyitni a jó pezsgőt), szóval attól a halasztgatós, ej-rá-érünk-arra-még természetem nem változott.  Elég baj ez!  *** Csendes kémkedés (értsd, Ray másik kávézójának követése Instagram-on) alatt azért kiderült, miért is akart megszabadulni az Üzemtől. Az északi oldalon lévő hely nagy...

A szabadság előtti utolsó hét. Még hátravan két fogorvosi látogatás, egy véradás (most már csak sikerül!), egy esküvői rendelés elkészítése, s ha belefér, mézesek a piacra, hogy az azért legyen, no és a lakás rendberakása, csomagolás… Közben már az Alpokban jár az ember esze, kis listát készít, hogy mit látott mások utazásáról, mi az, amit megnézne ő is, s vajon bele fognak-e férni vágyai az egy hét-tíz napba? Közben folyton vigyorgok, mert annak ellenére, hogy Japán a világ másik végén van, s jóval délebbre, mégis még mindig meglepően érvényesek erre a szigetre a mini évszakok. Az ősz kezdete, a meleg véget érése, a ködöcskék reggelente, az első színesedő juharfalevelek... Ugyan viharok nem voltak, csak egy nagy-nagy eső, de minden más passzol.  *** Múlt-múlt szombatra virradó éjjel jókora eső volt, s egész délelőtt csöpögött, szemergett, esett az eső. Ennek ellenére sokan jöttek a piacra, s még olyan is volt, aki a kávézást is megpróbálta a nagy fa széles ágai alá kiülve. De ...

A hőség, és a locsolás hiánya ellenére is csodaszépek az egykori szomszédunk, Kamilla és a férje által ültetett virágágyások a telepre bevezető út fái alatt. Díszfüvek, apró virágok, ismeretlen, magasba nyúló szálas zöldek hirdetik a kezük munkáját. Liliom és kardvirág is akad, főleg az út legelső, hosszabban elnyúló ágyásában: nagy, rózsaszín virágok sötétrózsaszínnel csíkozva.  Nagyanyám kis virágoskertjében is mindig volt kardvirág, amit szigorúan csak a temetőbe vitt, első férje sírjára. Mindig oda. Rémlik, hogy valamelyik barátnője ritka látogatásakor, amikor rum aromával ízesített, színezett kontyalávaló is került a kávé és a süti mellé, talán a herendi vázába is belerakhatott egy szál kardvirágot, de jobbára a temetőbe kerültek (vajon mit szólt ehhez nagyapám, a második férj? Érdekelte a dolog?)  Nagyanyám eltört karját is egy kardvirágnak köszönhette: előredőlt, s teljes súlyával a talajba próbált nyomni egy elöregedett karót, ami a kardvirágot volt hivatva feltámaszta...

Zajoséknál - a felnőttek közti ritka, de annál hangosabb üvöltözésen túl - mostanság a legkisebb gyerek az, aki fülrepesztő sikolyokkal kommunikál. Végre kinőtt ebből a korból a középső, most a legkisebb jön. Gyakorlatilag bármi kiválthatja ezt a reakciót, de főleg az, ha nemet mondanak neki. Néha a kinti, gyerekekkel borított gyepről hallatszik fel a sikoly, amikor a többi kiskölyök akaszt vele bajuszt, néha az erkélyről, vagy a lakás legmélyéről, de mindenhonnan hallható. Tegnapelőtt vittem körbe a kenyereket, s a telep akusztikájának köszönhetően a telep közepéig lehetett hallani (hála a nyitott konyhaajtójuknak, mely az erkélyükre és a telepre néz), hogy a gyerek üvölt. Mint a Messiást, úgy várom azt az időszakot, amikor végre megtanul valamennyire beszélni, vagy eljut arra a szintre, hogy - az üvöltésen/sikolyokon kívül - valami mással, lehetőleg halkabb módon is ki tudja fejezni a frusztrációját, mert ez elég kimerítő. A dolgot súlyosbítja, amikor a szülei megpróbálják a gyereket...

Lant letesz. Roham vége. Tapasztalatok levonva, számlák elküldve, béke, csend, nyugalom. *** A tegnap reggelt a postásra fülelve töltöttem, könyvcsomagot várva. Tegnap már annyira holiday-üzemmódban voltam, hogy nyafogva, elnyúlt képpel reagáltam V. kora reggeli ébresztésére. Ő még vitte az utolsó házikót az Üzembe, azt a házat, amire a lehető legtöbb édességet pakoltam fel, hogy ne maradjon meg túl sok a kissé optimistán vett 3 kiló cukorból. Shanna révén szert tettem egy új kliensre, s ő elégedetten beszélt a sütijeimről, s arról, hogy akkor majd Bálint-napkor megint jelenkezik. Kiváncsi vagyok, a nála hagyott névjegyek alapján jelentkezik-e nálam új vevő sütikért. Valahányszor ott voltam nála, vásárlókkal volt tele a bolt, remélem, jó kis karácsonyi bevétele lesz. Nehéz volt ott beszélgetni, mert a szemem állandóan járt, a sok szépséget vizslatva, simán el tudtam volna költeni a bevételemet a boltjában. S költöttem is, Stephanie-nak, piaci pótnagyimnak vettem születésn...

Mostanság olyan felnőttes dolgokkal kellett foglalkoznom, mint meghatalmazás hitelesítése. A konzulhoz kell menni ilyesmiért. Volt valami halvány romantikus elképzelésem, hogy az ilyesmi hogyan folyik, természetesen nem úgy volt, ahogy elképzeltem. Nem kellett bemennem a kozul irodájába, nem ültettek le megkérdezve, hogy kérek-e teát (mégiscsak Írország, ugye), nem váltottunk semmitmondó mondatokat az időjárásról. Ó, én kis naiv. Ő láthatatlan maradt, helyette volt széksor a neonfényes alagsori helyiségben, üvegablak mögött mosolygós titkárnő, kis ki-betolható tálcán kellett beadni az aláírandót, a pénzt - mert fizetni kellett érte, egyetlen aláírásért 30 eurót. Két példány kellene? Akkor 60. Akkor beérem eggyel is... Fizetni csak készpénzzel lehet, szerencsére tudtam erről. Két perc alatt végeztem, udvarias, pontos és mosolygós volt a kiszolgálás. Féltem az esetleges parkolási nehézségektől és a sűrű forgalomtól (reggelre kaptam időpontot), ezért busszal mentem, ami nekem mindig ...

Megérkezett Lola. Szerda reggel V.-t hitvesi csók kiséretében kiraktam a reptéren, hogy átrepüljön Angliába, majd hazaverekedtem magam a forgalomban (alig egy óra), s mire a Tesco elé értem, ők már szálltak is fel. Utána aztán jöttek a megnyugtató sms-esek, hogy megvette Lolát, most indul egyik barátainkhoz látogatóba (akik ott laknak viszonylag közel a kereskedőhöz), aztán hogy elindult a komp felé, majd csend. Amikor már több órája se kép, se hang, megnéztem, hány órát is kell szánnia az útra, hogy a forgalmas észak-déli autópályán eljusson Holyhead-ig... Majdnem öt óra! S ő négyet mondott... Aggodalmaskodtam, mire a komp indulása előtt 35 perccel végre megjött a megváltó sms, hogy minden OK, nyugisabb utakon ment, elérte.  Utána a www.marinetraffic.com oldalon tudtam nézni, merre jár a kompja, hogyan küzdenek a széllel, mert éppen egy Caroline nevű viharka ostromolta a nyugati oldalt, s nyomta fel a szelet dél felől. Itt is esett, a bokrok vadul zúgtak az ablak előtt, s az ...

A januári éves értekezlet előtt hagytam magam rábeszélni a munkára (= nincs más, aki elvállalja), s most megint titkár vagyok a piacon. Sajnos, a munkaképes- vagy ilyenfajta munkára egyáltalán vállalkozó tagok száma egyre csökken, így alig bírtunk "összekaparni" annyi embert, hogy ki tudjuk tölteni a bizottsághoz szükséges tagszámot. Amúgy nagyon dagadtam ezen az értekezleten, mert elhangzott, a két új tagunk és termékeik említése után, hogy van, aki csak a kovászos kenyerem miatt jár a piacra. S valóban, van egy Kamilla vagy Camilla nevű nő, aki minden szombatra rendel egyet, de még nem találkoztam vele. Most egy svájci hölgy is kért egy veknit, így alighanem hamarosan meg kell emelnem a darabszámot, s felhízlalni állatkát, hogy kijöjjön belőle 4 vekni kenyér. Új tagjaink Sherish, egy muzulmán hölgy, szappanokat gyárt, nyáron csatlakozott, a másik új tag pedig Janka, Szlovákiából, nővér, és süt. Vele már sokat beszélgettem, főleg a közös gyermekkori emlékek (rajzfilmek!...