Egy kis érdekesség! A napokban fedeztem fel a kertben, a kiégett fű miatt tűnt fel csak. Eddig a zöld fű rejtette őket. Az első egy szilvafa gyökere, a második körtefáé.
Ami élni akar, az megtalálja a módját😍 A komposztból került a cserépbe a magja. Csak akkor vettem észre, amikor már felkúszott a hortenziára. Van több ilyen cserepesem is, amiben paradicsom, dinnye kelt ki.
Hihetetlen élni akarás van ezekben a növényekben!
Ebben az erkélyládában tavasszal árvácska volt. Itt is kikelt 2 paradicsom, hagytam őket. Most ekkorák lettek, tele terméssel. Hihetetlennek tűnik, hogy ennyi talajban így tudnak fejlődni. Ráadásul a kisebb a csíkos csoki, amiből a kertben most nincs is másik tő.
Ugye milyen szép csipkések a bugás hortenzia levelei? Nem örülök neki cseppet sem. A magnólia alatt lévőknek ilyenek lettek a levelei (mindegyik). A kertben lévőké egészséges szerencsére!
Ez egy régebbi fotó, itt még minden levél ép. A nagy hőség elől hoztam ide, mert még cserepesek, és féltettem őket a rettenetes melegtől. Saját szaporításúak, törzsesnek szeretném őket nevelni majd.
Az árnyliliomok most megmutatták, hogy árnyékban is meg tudnak égni.
Talán ez a fajta (a nálam lakók közül) az, amelyik legjobban bírja ezt a szörnyű időt. Ráadásul ez nem is nagyon van árnyékban.
Mediterrán növények lennének, de ez az őrült időjárás árt nekik, még nekik is sok(k)! És megint elkerült bennünket az eső!😭
A napokban került elém egy utazós videó Dél-Olaszországból, az Amalfi-parton árnyékolnak a különleges fajtájú citromoknak, amiből a híres limoncellot is készítik. Meglepett.
Egy kis kékség. Az idén még a plumbágó sem hozott annyi virágot, mint más nyarakon. Pedig a kék virágokat nagyon kedvelem (kedvelném). A sisakvirágon se látok még bimbókat.


Nagyon szeretem a kék virágokat.... meg a sárgákat, meg a rózsaszíneket, meg mindegyiket😍😂
A szomszéd kerítése előtt a járda repedéseiben, ahol hetek óta semmi vizet nem kapott, de napot annál többet. Ezek magját is leszedem majd és viszem a mi kertünkbe, hátha szerencsém lesz vele. Szemet gyönyörködtető!
Szeretném ilyen rózsaszínben látni a világot!