Kertelgetés: szeptember 2016

2016. szeptember 28., szerda

Dunántúli kiruccanás 2.

Reggeli után elindultunk Balatonfüredre, mert már ha olyan messzire utaztunk, akkor kössük össze egy kis pihenéssel és szép kis hazánk jobb megismerésével (Azt le se merem írni, hogy hány évvel ezelőtt jártunk erre).
A Hotel Marinában töltöttünk 3 éjszakát, amit egy kicsit Tunézia pótlónak terveztünk. Arra gondolni se mertünk, hogy a tengert leszámítva sikerül is. Nagyon kellemes csalódás ért bennünket, és ezért is írok kicsit többet a szállodáról. A szálloda 3 csillagos, AI ellátást biztosít, ami nálunk még nem gyakori. Ezért mi kevesebbre számítottunk.
A 11. emeleten (1107-es szoba) kaptunk szobát. Csodálatosan felújított szoba, szúnyoghálós műanyag ablakokkal, klímával, kényelmes ággyal, hajszárítóval..... A tisztaság makulátlan. A szállodában 7 lift működik, soha nem kellett várakozni, pedig teltházas volt. Főként német, osztrák vendégek voltak, magyar szót alig hallottunk.
A személyzet kivétel nélkül udvarias, kedves, segítőkész volt.

A szekrény túloldala tartalmazza a pótágyat

Először nem örültünk annak, hogy olyan magasan leszünk. Nem bántuk meg, mert csodálatos volt a kilátás, nem tudtunk betelni a látvánnyal.

Napkelte a szobánkból

A kert nagyon szépen gondozott, rendezett, parkosított

A kacsák egészen az épületig jöttek

A bátrabbak még fürödtek is (nem csak a kacsák)

A parti bárban is szuper volt az ellátás

Ha már a kinti bárt megemlítettem (Nem véletlenül, mert olyan ellátás volt, hogy sok más 3 csillagos szálloda főéttermében sincs különb....Sajnos!), akkor jöjjön a benti étterem! Jöjjenek akkor egy reggeli képei! (nem is fotóztam az italautomatákat, a kávégépeket, a kenyér és péksüteménypultokat)

Az étteremben annyi figyelmes, udvarias pincér volt, hogy egy asztalon sem hagytak használt tányért, a szemük ott volt mindig a vendégeken. Sehol nem kellett várni, sorakozni, minden étkezés gördülékenyen ment. Történt ez annak ellenére is, hogy a németek ebéd vagy vacsora után nem zavartatták magukat, nyugodtan söröztek, boroztak, beszélgettek tovább, mintha csak ők lennének ott. Jó időben a teraszon is lehetett étkezni. Mindig találtunk azért üres asztalt, mert ha "baj" volt, akkor megnyitották a szomszéd kisebb termet is. Sörözni, borozni, beszélgetni a fenti részen is lehetett.

Egy ebéd

Nem lenne igazi a bejegyzésem, ha virágok nem lennének! Voltak tömegével és még mindig szépségesek, nem látszott meg rajtuk, hogy szeptember vége felé jártunk.

(Virágmagot lopni nem bűn!)

Kifogtuk erre az üdülésre a csodás szeptemberi nyár 3 napos lehűlését, esős napjait (Előtte is, utána is csodás nyári napok voltak). Ez nem szegte kedvünket. Első nap délután rögtön igyekeztünk felfedezni a közvetlen környéket, megkeresni az állomást. Közben szemerkélt az eső, de a szobában ülni se jó, nem azért mentünk.

Megnéztem a neten hogy merre van az állomás. Úgy ítéltem meg a térkép alapján, hogy nincs is olyan messze. Nem is a távolsággal volt a probléma, hanem a szint különbséggel. Jó hosszúra sikeredett a séta, de nem bántuk.

Második napon délelőtt megint egy jó hosszú (több, mint 3 órás)sétára indultunk a Tagore sétány mentén. Az érdekes az volt, hogy észre se vettem jóformán, otthon meg a kertbe alig bírok néha kimenni. (Azért volt egy "kis" gyógyszeres rásegítés is hogy bírjam)

Egy dologról elfeledkeztünk, hogy hétfő van és minden múzeum zárva volt. Már csak emiatt is vissza kell térnünk!

A séta képei mindent elmondanak.

Bujtor István szobor a hajóállomásra vezető mólónál

Elfelejtettem a révész és a halász valamelyikének a csizmáját megsimogatni, pedig igencsak szeretnék visszatérni ide. (A legenda szerint, aki ezt megteszi, biztos hogy visszatér ide)

Itt sem volt szerencsénk, mert valamiért nem működött a kút. Ez az én formám!

A híres Anna-bálok helyszíne

A harmadik napon már csak a szomszédos üdülő falut néztük meg, mert sose tudja az emberfia, hogy nem lestz-e szükség még rá. Itt is kellemes tapasztalatokat szereztünk.