Márciusi ez meg az...

Még elmúlásában is nagyon szép

"Eszembe jártok mindig, mint az álom,
Amelyből tűnődő az ébredés, mert
A valóság távoli, mint a mesék,
Vagy elmúlt, mint ami nem jön vissza már,
Csak emlék, jaj, bizony, csak emlék.

Pedig mennyire itt vagytok néha,
A szánkon és mélyen a szemünkben,
Gondolataink fodros vizén, vágyaink csónakján,
Leveleitekben s mindenütt, ahol szeretni lehet.
Mélyen a szívünkben." /Fekete István/

Nagyon szeretem Fekete István műveit, de ez a részlet most nagyon megérintett, muszáj volt idehoznom.
A március nekem nem csupán a tavasz első hónapja, annál sokkal több. Életem legszebb élményei ehhez a hónaphoz fűződnek. 

A legfontosabbak:
 33 éve, hogy megérkezett hozzánk a kicsi fiunk. A férjem mindig azt mondta, hogy nőnapon fog születni a fiam, pedig nem akkorra voltam kiírva. És úgy lett!  Ilyenkor mindig elérzékenyülök kicsit, különösen hogy nem ölelhetem át, nem érezhetem a közelségét! Ez a fránya távolság! Kicsit(nem kicsit, nagyon) szomorú is vagyok miatta.
 46 éve érkezett meg első szülöttem a hónap végén, igyekezett engem boldoggá tenni az április eleje helyett. Leírhatatlan boldogság! Aztán 33 évvel és egy nappal később megajándékozott engem, bennünket a leírhatatlan érzéssel, a drága kicsi unokánkkal. 
Márciusi még a keresztfiam, az ő kicsi fia, a sógornőm, az unokája, és ekkor van apukám és az öcsém névnapja is, de hozzájuk már csak a temetőbe mehetek.
Ma nagyon verses hangulatban vagyok, ezekkel köszöntöm a drágáimat:

Hozzátok fűz

Hozzátok fűz csak minden édes emlék,
hiszen míg kicsik voltatok,
annyira szép, és csodás volt minden,
s tudtam, hogy lesznek holnapok.

Az volt a legszebb ébredésem,
amikor hozzám bújtatok,
szemeitekben láttam mindig
talán a legszebb csillagot.

Az volt tán minden boldogságom,
Amikor velem voltatok,
s szerettem volna nektek adni
mindent, amit csak adhatok.

Az volt csak mindig minden álmom,
hogy ti boldogok legyetek,
s megóvhassalak minden bajtól,
de már tudom, hogy nem lehet.

Az volt szívemben talán mindig
a legjobban kínzó bánatom,
amikor nem tudtam többet adni,
s őrjöngött bennem a fájdalom.

Az volt mindig az egyetlen vágyam,
hogy ott legyek végre köztetek,
addig, amíg csak el nem vonszol
az elmúlás sötét szelleme.

Az lesz talán a megnyugvásom
amikor látlak titeket,
révbe érni és boldognak látni,
hogy tudhassam azt, ha elmegyek

lesz aki véd, és karjába zár majd,
s nem fáj majd úgy, ha nem leszek,
mert én még ott is ugyan úgy óvlak,
féltlek, szeretlek titeket!/Meggyesi Éva/

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek 

szeressétek a gyermekeimet. 

Ha messze voltak tőlem, azalatt 

eddig is rátok bíztam sorsukat. 

Énhozzám mindig csak jók voltatok, 

szeressétek őket, ha meghalok. 

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, 

szeressétek a gyermekeimet. 

Te, homokos, köves, aszfaltos út, 

vezesd okosan a lányt, a fiút. 

Csókold helyettem, szél, az arcukat, 

fű, kő, légy párna a fejük alatt. 

Kínáld őket gyümölccsel, almafa, 

tanítsd őket csillagos éjszaka. 

Tanítsd, melengesd te is, drága nap, 

csempészd zsebükbe titkos aranyad. 

S ti mind, élő és holt anyagok, 

tanítsátok őket, felhők, sasok, 

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, 

vigyázz reájuk, hatalmas világ. 

Az ember gonosz, benne nem bízom, 

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom. 

Igaz rokon, hozzátok fordulok, 

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; 

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: 

szeressétek, akiket szeretek.

A téli jázminom még soha nem volt ilyen gyönyörűséges

Mások már el is felejtik a hóvirágot, de nálunk még csak most pompázik

A nemesített és kerti változata

Szívecske, emlék Kőszegről

Indul a medvehagyma-mező is (Nagyon kellene rá egy kis eső!)

Nem sokat kell már várni a japán babérhanga szépséges kis harangocskáira se

Tónyó, a csavargó felvigyázó őrzi a rodikat 

Azok az imádni való bimbók a Fédra-fa árnyékában

Lehet, hogy ezzel még várni kellett volna? Remélem, nem fogom megbánni!

A kumquat megint nagyon szépen telelt. Imádom!

A babérra és citromra se lehet panaszom, már fent élvezik a ki-kibukkanó napocskát. Háttérben a muskátlik kopaszon várják a meleget. Már csak a káoszt kell megszüntetni, meg néhány cserepeset átültetni, helyet keresni nekik... Ezeknek a teendőknek soha nincs vége!