PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menta. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 9., kedd

Fetás-uborkás dinnyesaláta

A különlegességek kedvelőinek ajánlom ezt a felturbózott gyümölcsös finomságot.
Hozzávalók személyenként
*1 nagy szelet görögdinnye
*1 kisebb uborka
*3 dkg fetasajt
*pár friss mentalevél
*1 tk frissen facsart citromlé
 
A dinnye héját levágjuk, a magokat eltávolítjuk, majd felkockázzuk a gyümölcshúst. Az uborkát vékony karikára vágjuk. A dinnyét és az uborkát megszórjuk apróra vágott mentalevéllel és meglocsoljuk a citromlével. Végül rámorzsoljuk a fetasajtot.
 

2022. augusztus 16., kedd

Fetás-mentás uborkasaláta

A hétre is nagy meleget jósolnak. Ilyenkor jól tud esni egy könnyű grillezett hús vagy egy egyszerű serpenyős csirke szelet. Ehhez pedig nem is kell más, mint egy roppant egyszerű saláta. Az uborka szerencsére a kertben megterem, a mentával együtt, a sajt pedig a hűtőben pihent. Így nem kellett a boltba sem menni. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
Hozzávalók 2 személyre
*25 dkg uborka
*1 tk olívaolaj
*1 tk frissen facsart citromlé
*1 friss mentaág
*2 dkg fetasajt
*színes bors
 
Az uborkát megtisztítjuk, vékonyra karikázzuk. Meglocsoljuk az olajjal, citromlével és megszórjuk a csíkokra vágott mentalevelekkel. Jól összeforgatjuk. Rámorzsoljuk a feta sajtot. Megszórjuk színes borssal. Azonnal kínáljuk.

2021. július 1., csütörtök

Túrós cukkinitzatziki

Végre itt a nyár, terem a cukkini a kertben. Nagyon kedvelem, sokféleképpen felhasználható és egészséges zöldség. Készítettem is belőle egy salátát, bár a tzatziki igen át lett gondolva, meg lett refolmálva. Sültekhez, grillezett húsokhoz kínáljuk. 
A recept megjelent a Kifőztük magazinban is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*1 kisebb cukkini (20 dkg)
*10 dkg tehéntúró
*5 dkg juhtúró
*2 púpozott evőkanál tejföl
*1 evőkanál olívaolaj
*1/2 kávéskanál fokhagymás só
*1/3 kávéskanál őrölt fekete bors
*1 késhegynyi őrölt citromhéj
*3 nagy menta levél
 
A zsenge cukkinit apróra reszeljük, szűrőtálban lecsepegtetjük. A tejfölt az olajjal, a fűszerekkel, az áttört túróval simává keverjük, beleforgatjuk a cukkinit, az apróra vágott mentát. Ha szükséges utóízesítjük. Sültekhez, grillezett húsokhoz kínáljuk.
 

2020. szeptember 24., csütörtök

Gyümölcsös kuszkuszsaláta

Régebben nem ismertem a kuszkuszt, de most gyakran asztalra kerül. Lehet belőle köret, de akár főétel is. Készíthetjük sós formában, de akár édesen, gyümölcsökkel is. Most van szőlő, körte, alma, érdemes kipróbálni. 

A recept megjelent a Kifőztük magazin szeptemberi számában is.


Hozzávalók személyenként

*5 dkg kuszkusz

*0,6 dl víz

*1 alma

*1 körte

*1 fürt szőlő

*1 csipet só

*pár friss mentalevél

*méz

*frissen facsart citromlé

A kuszkuszt forrásban lévő vízzel leöntjük, lefedve hagyjuk 10 percet pihenni. A szőlőt leszemezzük, az alma és a körte magházát kivágjuk, a gyümölcshúst felkockázzuk, a menta levelet felaprítjuk. A megpuhult kuszkuszt megszórjuk egy csipet sóval, a mentalevéllel, beleforgatjuk a gyümölcsöket, meglocsoljuk a citromlével és ízlés szerint mézzel. Azonnal kínáljuk.

2020. május 9., szombat

Mentás-citromos krumplisaláta


Nálunk nincs olyan hét, hogy ne készüljön valamilyen sült, rántott vagy bundás hús, esetleg fasírt. Gyakran van tanakodás, milyen köret is készüljön a megszokott, néha megunt köreteken kívül. Most, hogy van friss menta a kertben, adott volt az ötlet, legyen egy kicsit pikánsabb saláta krumpliból. Igazán bejött, a család azt mondta, ez máskor is jöhet. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin májusi számában is.
Hozzávalók 2 személyre
*4 nagyobb krumpli
*2 púpozott ek tejföl
*1 púpozott ek majonéz
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
*3 nagyobb friss mentalevél
*1 ek frissen facsart citromlé
*1 késhegynyi reszelt citromhéj
*színes bors a tálaláshoz

A krumplit meghámozzuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, lecsepegtetjük és hagyjuk kihűlni. 
A tejfölt simára keverjük a majonézzel, ízesítjük sóval, borssal, az apróra vágott mentával, a citromlével és reszelt héjával. 
A krumplit 5 mm vékonyra karikázzuk és óvatosan beleforgatjuk a tejfölbe. 
Grillezett, bundás húsokhoz, sült halhoz köretként, színes borssal megszórva kínáljuk.

2019. október 17., csütörtök

Zöldfűszeres cukkinikrémleves


Lassan vége a szezonnak, lassan lekerülnek a bokrokról az utolsó cukkinik is. Mi készüljön belőlük? Egy könnyű kis húsmentes leves. Önmagában is nagyon finom, de egy kevés füstölt sajt sokat dob rajta ;-)
A recept megjelent a Kifőztük magazin szeptemberi számában is. 
A botmixert a RussellHobbs biztosította.
Hozzávalók 4 főre
*1 nagyobb cukkini (50 dkg tisztítva mérve)
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 ek olaj
*5-6 dl zöldségleves alaplé
*2 nagy gerezd zúzott fokhagyma
*1 nagy őrölt csipet só
*1 csipet őrölt bors
*5-6 nagyobb apróra vágott bazsalikomlevél
*1-2 nagyobb mentalevél
*2-3 szál felaprított petrezselyemlevél

Az apróra vágott hagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon, hozzáadjuk a felkockázott cukkinit. Az alap lével felöntjük, a zúzott fokhagymával és a fűszerekkel, friss levelekkel ízesítjük. Lefedve puhára főzzük, a botmixerrel pépesítjük. 
Reszelt füstölt sajttal kínáljuk.

2019. február 1., péntek

Török vöröslencse-krémleves


Most először próbáltam ki a vörös lencsét. Sokkal hamarabb megpuhul, így gyorsabban elkészül, mint a sötétebb, hagyományos társa. Ez a krémleves is roppant egyszerű. Remek kanalazni egy könnyű ebéd gyanánt. Arra is számolni kell, hogy a leves az elkészülte után is sűrűsödik még, ezért a felhasznált folyadékot mindenki a saját ízlése szerint adagolhatja hozzá. Ez most egy jó sűrű leves lett. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin januári számában is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*20 dkg vörös lencse
*1 nagyobb krumpli
*1 nagyobb sárgarépa
*1 nagyobb vöröshagyma
*3 ek olaj
*1 kk só
*2 nagy csipet őrölt bors
*1 ek apróra vágott friss mentalevél
*0,5 dl paradicsomlé
*1,1 l víz
Öntethez:
*2 ek olaj
*1 csipet só
*1 ek fűszerpaprika 

A felkockázott vöröshagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon, átforgatjuk rajta a kisebb darabokra vágott krumplit és sárgarépát. A lencsét hozzáadjuk, felengedjük a vízzel, paradicsomlével. Ízesítjük a fűszerekkel. Lefedve a zöldségek puhulásáig főzzük. Merülő mixerrel pürésítjük. 
Az öntethez a felforrósított olajon megfuttatjuk a paprikát, megszórjuk sóval. A meleg levest az öntettel kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.