Ma van az állatok világnapja és én erről minden évben megemlékez(t)em. Most sem lesz ez másként, de mivel hosszú kihagyás után tértem vissza a blogra, így szeretnék most az én saját kis állatkáimról mesélni nektek, hisz nem volt ez idő alatt lehetőségem írni róluk. Talán érdekel benneteket, hogy mi is történt velü(n)k azóta.
17 éves Cinóber cicánk 2 éve az örök vadászmezőkre távozott.
2 éve már, hogy 11 éves Milike cicánk is nyomtalanul eltűnt
Írtam róla, hogy gyönyörű és okos Balikánkat a bicikli úton ütötték el, így ő sincs már velünk
legjobb barátja, Szurtika is hamarosan követte őt, betegség következtében
Idén januárban búcsúznunk kellett imádott Boldikánktól, akiről sokat írtam itt a blogon.
Az alapbetegségét (leukózis) szerencsére évekig jól tudtuk kezelni, de sajnos egy másik, gyógyíthatatlan betegséggel (FIP) nem tudta felvenni a harcot. 4 boldog évet töltöttünk együtt.
Pindur azóta megnőtt és
Mama cicával családot alapított
2015.május 16-án megérkeztek a kicsik is:
IZA (Izike)
MIA (Miuci)
NINA (Ninike)
Pici Ninát 10 hónaposan veszítettük el idén márciusban, szintén FIP betegségben.
Napjainkban:
IZA
MIA
Minden állat megérdemli, hogy szerető, gondoskodó, jó gazdája legyen. Sajnos nagyon sokuknak ez nem adatik meg, mostoha körülmények között, félelemben, élik mindennapjaikat.
Ezúton, én itt (is) szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek, hétköznapi hősöknek, akik erejükön felül, sokszor életüket is kockáztatva, fáradhatatlanul segítenek a rászoruló, beteg, kiszolgáltatott állatokon. Minden tiszteletem az övék, ... és nem csak a mai napon!